Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-29 / 177. szám

át Musztafa Madarainak, Szudán prágai nagykövetének. (CTK) BONN Herbert Mies, a Német Kom­munista Párt elnökhelyettese a párt elnökségének nevében le­velet intézett a szudáni kor­mányhoz, Míes levelében tilta­kozott: a szudáni kommunisták, szakszervezeti vezetők és más demokratikus személyiségek ül­dözése és kivégzése ellen. Az NKP elnöksége követeli a szu­dáni kommunisták üldözésének beszüntetését. (TASZSZ) BEJRÜT Négy arab kommunista párt felszólította a világ demokrati­kus erőit, hogy ítéljék el és bé­lyegezzék meg a szudáni haladó erők legyilkolását. A felhívást Jordánia, Szíria, Irak és Libanon kommunista pártjai hozták nyilvánosságra kedd este kiadott közös közle­ményükben. A nyilatkozat rámutat, hogy az egész világ kommunistái erő­teljes szolidaritást vállalnak a Szudáni Kommunista Párt tag­jaival, Szudán valamennyi ha­ladó és demokratikus személyi­ségévé!. Ezt követően felhívja az arab világ valamennyi poli­tikai pártját, hogy indítson ha­tékony szolidaritási mozgalmat Szudán haladó, demokratikus erőivel. — A legutóbbi szudáni ellen- puccsot kiterjedt gyilkosságok és kivégzések követték. A kivég­zettek között van El-Sedk, a Szu­dáni Szakszervezetek Szövetsé­gének főtifkájra és 'Joseph Ga­ratig, a Szudáni Kommunista Párt Politika; Bizottságának tag. ja. a déli ügyek volt minisztere. — A történelem tanulsága, az arab felszabadítási mozgalmak tanulsága az, hogy a kommuniis. taellenes politika csak kataszt­rófákat és visszaeséseket okoz a forradalmi mozgalmaknak és mindig is az imperialista reak­ciós és cionista körök érdekeit szolgálta —• mutat rá a négy kommunista párt együttes nyi­latkozata. (Reuter) Harci készültség a Szuezi-csatorna mentén Az egyiptomi fegyveres erőket teljes harci készültségbe helyez­ték, hogy szembenézhessenek a Szuezi-csatorna mentén várható fejleményekkel — jelenti az A1 Ahram szerdai számában. A légierőket, az esetleges iz­raeli támadás célpontját, külö­nösen felkészítették a lehetséges fejleményekre. Hírügynökségek szerint a Szu­ezi-csatorna térségében az utóbbi órákban fokozódott a feszültség Ennek egyik kiváltó oka Haim Barlev izraeli vezérkari főnök­nek az a kijelentése, hogy a Szu- ezi-front mentén „katonai fejle­mények várhatók”. Más jelentések arról számol­nak be, hogy júliusban a csa­torna térségében nagyméretű át­kelő-hadgyakorlatokat hajtottak végre a szembenálló felek had­erői. (Reuter) Folytatja munkáját a KGST 25. ülésszaka Szerda délben Bukarestben ismét plenáris üléssel folyta­tódott a KGST 25. ülésszaka. Az ülésen Ion Gheorghe Mau­rer, a Román Minisztertanács elnöke elnököl. Aiz ülésszak munkálatait csü­törtökön folytatják. (MTI) Khartoum Hírügynökségek szerda hajnal­ban jelentették a megdöbbentő hírt: kivégezték Abdelkhalid Mahgubot, a Szudáni Kommu­nista Párt főtitkárát. Mahgub ha­lálával tizennégyre emelkedett a múlt heti ellenpuccs után ki­végzett szudáni haladó személyi­ségek és politikusok száma. A Szudáni Kommunista Párt főtitkárát hétfőn reggel fogták El-Sejk vallatása — akit már azóta kivégeztek Safieh Ahmed el-Sejket, a szudáni munkásszakszervezetek szövetségének főtitkárát, az SZVSZ elnökhelyettesét hétfőn Khartoumban kivégezték. Képünkön: Nimeri katonái vallatják el-Sejket. (Telefotó: — AP—MTI—KS) Az MTI közleménye A Magyar Távirati Irodát ille­tékes helyen felhatalmazták a következők közlésére: A magyar közvélemény mély megdöbbenéssel és fájdalommal értesült arról, hogy Szudánban üldözik és sorozatosan gyilkol­ják a kommunistákat és más hazafiakat. Kivégezték Abdel Khaled Mahgubot, a Szudáni Kommunista Párt Központi Bi­zottságának főtitkárát, Safieh Ahmed el-Sedket a Szudáni Szakszervezeti Szövetség főtit­kárát, a Szakszervezeti Világszö­vetség nemzetközi Lenin béke­díjas alelnökét és több más ha­zafit. Veszély fenyegeti a szudá- nd nép függetlensége számos harcosának életét. Szudán belügye kizárólag kor­mányára tartozik és a nemzet­közi jogot tiszteletben tartó egyetlen kormány sem formál­hat jogot arra, hogy beavatkoz­zék Szudán belügyeíbe. A hala­dó erők kegyetlen megtizedelé­se azonban olyan esemény, amely súlyos kárt okoz a nem­zeti felszabadulás, a haladás ügyének és az imperializmus el- ellend harcnak. Minden nép és kormány, amely a nemzetközi küzdőtéren a haladás, a függet­lenség és a nemzeti felszabadu­lás oldalán áll, közös feladatnak tekinti az imperializmus megfé­kezését, visszaszorítását, ennél­fogva élesen fellép a közős har­cot akadályozó fejleményekkel szemben. A szudáni nép igaz harcosainak kivégzése ilyen fej­lemény, mert azokat sújtja, akik önfeláldozóén harcoltak az im­perializmus és a reakció ellen Szudán szabadságáért és függet­lenségéért és azoknak kedvez, akik Szudánban vissza szeretnék állítani a gyarmati elnyomást. A szudáni terrorhadjárat valójá­ban az imperialisták és az izra­eli agresszorofc kezére játszik, mert azokat gyengíti, akik a Közel-Keleten az arab népek igazságos ügyéért szállnak síkra. A magyar közvélemény őszin­te rokonszenwel és tevékeny szolidaritással követi a szudáni nép antiimperialista küzdelmét, hazánk Szudán mellett állt és áll a közös ellenség elleni harc­ban. A hazafiakat sújtó terror ellen éppen azért emeli fel sza­vát a magyar nép, mert azt kí­vánja, hogy Szudán tovább jár­hassa a haladás útját és a gyar­matosítás erői ellón küzdő ha­ladó arab országok közösségének változatlanul biztos támasza le­gyen. A vad kommunistáéi lenes - ség, a haladó személyiségeik el­leni véres terror azonban me­rénylet a szudáni nép, az arab népek, az imperializmus ellen küzdő erők létérdekei ellen. A magyar nép határozottan el­ítéli a szudáni kommunisták és más hazafiak meghurcolását és kivégzését. Az imperializmus el­leni közös harc és az emberies­ség nevében követeid, haladékta­lanul vessenek véget a vészes cselekményeknek, őszintén re­méli, hogy Szudán vezetői felis­merik az imperializmus érde­keltségét és bűnös beavatkozá­sát, amellyel ellentéteket szítva a forradalom és a nemzeti fel­szabadulás erői között, az impe­rializmus elleni front megosztá­sára törekszik. A szudáni veze­tőknek látniuk kell, hogy az út, amelyre országukat taszítják, veszélyezteti forradalmuk továb­bi sorsát, a reakció elleni küz­delmet. A magyar nép bízik ben­ne, hogy Szudánban beszüntetik a kommunisták, más hazafiak, az antiimperialista harcosok ül­dözését és az ország visszatér az imperializmus elleni közös harc útjára. (MTI) Startol az Apollo—15 Houston Az Apollo—15 amerikai űrhajó szerdán reggel fél hétkor 261 200 kilométernyire távolodott el a Földtől. Óránkénti sebessége eb­ben az időpontban 4433 kilomé­ter volt. A három amerikai űrhajós ugyancsak reggel fél hétkor kezdte meg kilencórás pihenő­jét. A szerdai nap programja nem sok mozgalmat ígért: az űr­hajósok ébredésük után megfi­gyeléseket végeztek — különle­ges védőszemüveget vettek fel és megkísérelték megállapítani azoknak a különleges fényjelen­ségeknek okát, amelyekről már az Apollo—14 legénysége is be­számolt. Az Apollo—14 űrhajó­sai fel-felvillanó pontokat és vo­nalakat figyeltek meg űrutazá­suk során. A szakértők szerint a fényjelenségeket valószínűleg kozmikus sugárzás okozza. j Szerdán éjjel Scott és Irwin I űrhajósok ismét átmennek a Fal­con holdkomp belsejébe és ellen­őrzik annak berendezéseit. Az űrhajó ma éri el a Hold térségét és áll rá Hold körüli pályára. *•* Kedden éjjel Scott és Irwin először nyitották fel a parancs­noki kabin és a holdkomp kö­zötti átjárót, s mentek át a hold­komp belsejébe. Az akciót az amerikai televízió 49 percen ke­resztül közvetítette. A világűrből érkező képek rendkívül jó minő­ségűek voltak, a nézők világosan láthatták még a berendezések feliratait is. A tv-kommentátor csak egyetlen körülményt ne­hezményezett, nevezetesen, hogy az Apolio—15 űrhajósai rendkí­vül szűkszavúak, s a korábbi gyakorlattól eltérően, kizárólag műszaki magyarázatokra szorít­koznak. Molnyíja—1 Moszkva Szerdán a Szovjetunióban újabb Molnyíja—1 típusú táv­közlési mesterséges holdat jut­tattak Föld körüli pályára. A szputnylk feladata, hogy biztosítsa a távolsági telefon- és távíró-összeköttetési rendszer működését, valamint közvetítse a központi televízió adásait az orbita-rendszer állomásaira, amelyek a távoli Észak, Szibé­ria, a Távol-Kelet és Közép- Ázsia körzeteiben helyezkednek el. A mesterséges hold fedélzetén a híradástechnikai berendezése­ken kívül irányító és mérőmű­szer komplexumot helyeztek el, valamint a szputnyik betájolásá­ra, pályájának módosítására az energiaellátására szolgáló rend­szereket. A beérkezett adatok szerint a mesterséges hold berendezései kifogástalanul működnek. (MTI) Tanácskozik a jugoszláv parloment A jugoszláv fővárosban szer­dán délelőtt ülést tartott a JKSZ elnöksége. Megvitatták a kom­munista szövetség ősszel meg­tartásra kerülő második választ­mányi ülésének politikai előké­szítését, tanulmányozták az or­szág gazdasági helyzetét és fog­lalkoztak a JKSZ előtt álló fel­adatokkal. Ugyancsak szerdán kezdte meg háromnapos tanácskozását a jugoszláv parlament: a szö­vetségi képviselőház valameny- nyi tanácsa. Csütörtökön valamennyi ta­nács együttes ülésén — a július 1-én életbe lépett alkotmányre- form előírásainak megfelelően — megválaszt jók a köztársaság elnökét, a szövetségi képviselő- ház elnökét és az új kollektív államfői testületnek a/ elnökség­nek a tagjait., Kivégezték Mahgubot el és kedd este állították statá- riális bíróság elé. Mint nyugati hírügynökségek jelentik, a tár­gyalás első és nyilvános része mindössze negyvenöt percig tar­tott. Az ügyeletes tiszt a jelen­levő újságírókkal közölte, hogy az eljárást a továbbiakban zárt ajtók mögött folytatják. Mint ismeretes, a szudáni ha­tóságok azzal a váddal állítot­ták statárialis bíróság elé egész Afrika legnagyobb kommunista pártjának vezetőjét, hogy állító­lag vezető szerepet játszott a kormányellenes összeesküvés­ben, és felújította a korábban betiltott Szudáni Kommunista Párt tevékenységét. Mahgub ta­gadta az ellene felhozott vád­pontokat. Mahgub már az eljárás kez­detén hangoztatta a felette ítél­kező bírósági illetéktelenséget, rámutatva, hogy tagjai vala­mennyien kommunista-ellenes és szélsőségesen nacionalista né­zeteiről ismertek. Mahgub til­takozását a bíróság elutasította. Minden egyes esetben, amikor a főtitkár válaszolni próbált a neki feltett kérdésekre, a bíró­ság elnöke félbeszakította őt és egyszavas választ követelt „igen”-t vagy „nem”-et. A szünet kihirdetése után az újságírók megpróbáltak érintke­zésbe lépni Mahgubbal, de az őrök ezt megakadályozták. Mint a Reuter jelenti, Mahgub csak ennyit tudott mondani az őt kö­rülvevő újságíróknak: „A nép túl sokat szenved a vérontástól”. Nyugati hírügynökségek érte­sülése szerint az egész eljárás alig másfél órát tartott. Az om- dourmani rádió kedd este jelen­tette, hogy a rögtönítélő bíróság Mahgubot kedd este kötél általi halálra ítélte és a döntést Nimeri elnök jóváhagyta. Az ítéletet nem sokkal a ki­hirdetést követően, közvetlenül éjfél után végrehajtották. (Reu­ter, UPI, TASZSZ) Tiltakozások a véres megtorlás ellen HELSINKI A Béke-világtanács határozot­tan tiltakozik a teljesen ártat­lan embereik Szudánban folyó kivégzése és tömegméretű üldö­zése ellen — hangsúlyozza a BVT távirata, amelyet a khar- tioumi hatóságokhoz intézett. (TASZSZ) Ami Szudánban történik, nem­csak az ország népének okoz kárt, hanem nagy mértékben gyengíti az an ti imperialista front egységét is — állapítja meg a távirat. A Béke-világitanácsot súlyo­san aggasztja és nyugtalanítja a szudáni haladó, hazafias és de­mokratikus erők üldözése PÁRIZS A Francia Kommunista Párt parlamenti csoportjának nevé­ben Louis Odru képviselő fel­hívta a kormányt, hogy adja tudtára a szudáni hatóságoknak a francia nép felháborodását, valamint hasson oda. hogy ves­senek véget a szudáni ' véres megtorlásoknak. (TASZSZ) BECS Az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottsága nyilatkoza­tában határozottan tiltakozott a Szudánban folyó antikommunis- ta terror ellen és követelte a ki. végzések beszüntetését, valamint az összes politikád fogoly szaba- donbocsátását. (TASZSZ) PRAGA Ludvik Svoboda hadseregtá­bornok. csehszlovák köztársasági elnök üzenetet küldött Gaafar . Nimeri vezérőrnagynak, a Szu­dáni Forradalmi Tanács elnöké­nek a szudáni hazafiak életének megmentése ügyében. Az üzenetet Jan Marko kül­ügyminiszter július 36-án adta

Next

/
Oldalképek
Tartalom