Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-18 / 168. szám

A bumeráng Varga Imre novellája 0 z6ta jött egyenesbe az én sorsom, hogy lekerültem . a teherkocsiról. Hozta az a pénzt, nem mondom, de a gyomrom nem bírta a rázást. Meg a hideg kosz- tot, a hajnali in­dulást, a másnap hajnali hazaérkezést A kódorgást Veszprémtől Mátészalkáig. Aztán tudják, hogyan él egy tsz-pilóta. Palikám, ugorjon el evvel a rako­mányai az üdülőnkbe, Ba­dacsonyba. Tudják mennyi­re van az a két Körös ösz- szefolyásától? Most aztán, ne nevessenek ki a szaktár­sak, de... állatgondozó va­gyok. Ügy bizony. Ha meg vezetni akorok, elkérem a sógoromtól a Moszkvicsát. Kicsit kanyargók vele. Amíg nem kell menni etetésre. Kijárja magát az ember, ki- - fúvatja a fejét. És kész. A pénz itt is megterem. Ügy voltam vele, ezeket a szófián állatokat könnyebb lehet nevelgetni, mint az embercsemetéket. Mért ne próbáljam meg? Meg aztán tudtam, még vastagabban is fizetnek ezért, mint a má­sik fajta nevelőket. Viszont kiderült az is, azért több így az irigy is. Igaz, ehhez számba kell venni, hogyan jutottam ide. Nemcsak én, Takács Pál tartalékos gép­kocsivezető, hanem az egész família. A borjúneveléshez, bizony mondom, kell egy kis peda­gógiai érzék, türelem, meg céltudatosság. A súlygyara­podás beszél, azért számol­ják a köteg bankót. Mielőt- tünk a borjúneveidében ténykedett kérem Pikó An­na, férjével Bikás Jánossal. A tejházban pedig Balogh Vilma, a nyelvetlen Megyeri Lajos felesége. Türelmük nem volt, vagy nem érde­kelte őket a tehénfarm, a jó ég tudja, de egy bizonyos, a borjak girhesek voltak, el­nézést, de hasmenések. So­vány volt a keresetük, de felneszeitek a dologra a Jóreménység vezetői is. Mi­kor aztán erős hangú bead­ványban kérték a járandó­ság felemelését, mert elsze- lelnek a farmról, egyetlen szóval se tartóztatták őket. Talán még most is a rozo­ga teherkocsinkon rázatnám magam, ha nem lenne olyan kiszámíthatatlan a sors. Bi- rizdó Gábor, a Jóreménység elnöke, amikor nem tudott a vezetőség egységre jutni: kit tegyenek a borjak mellé, azt találta mondani: — Pe­dig a megoldás itt lakik egy jó hajításra, emberek! Sar- kadi Sándor... — Végre van egy jó raktárosunk — ve­tette mindjárt ellent a kis Liszkai Péter, aki akkoriban a párttitkár volt, — te meg elvinnéd onnan. Azóta al­szunk nyugodtan, mióta ná­la a kulcs... Birizdó Gábor csak • hajtogatta egyenként az ujjait, hogy először, hogy másodszor, hogy harmad­szor. Mert Sarkadiék házá­ban mindig garantált álla­tok voltak, meg mivel Dá­niában, levente-fogolyként, egy évig dolgozott valami dán tehenes-parasztnál. Meg hogy az én kedves fe­leségem, Sarkadi Eta is mindig tejjel foglalkozott odahaza, egy tanfolyammal a háta megett ellátná a tej­ház minden dolgát. És így tovább. Ez tavaly volt, több mint egy éve. És hogy átalakult az én életem is. Eta nem vállalta másként a tejházat, csak ha idehaza tud engem, így az tan leszálltam az ülés­ről, szereztem egy hűséges utódot. Illés Lajkát. Bejöt­tem a tehenészetbe. Sándor sógor is talált utódot a rak­tárosságra. Van még nem­ragadós kezű ember a Jó­reménységben! így csapott fel ő meg a borjak profesz- szorának. Sógorasszonyom nélkül persze ő se boldo­gult. Mondták is a Jóre- ménységben: no, a Sarkadi- had megszállta a farmot, ők lettek a farmerek. Amíg munkáról van szó, sosincs az efféle,i mondogatásban semmi lenyelt méreg, irígy- kutyaság. Csak amikor Sán­dor sógorék felvették az el­ső generáció után a prémiu­mot, utána pedig megvá­sárolták az elhalt Lehóczky ügyvéd megárvult Moszkvi­csát. akkor kezdtek el szá­molgatni, papíron, ceruzá­többi. Nem is gyanítottam, hogy még vélekszik énrám. Véletlenen múlik sok­minden. Nem hiszem, hogy tervszerűen indult volna az a kalamajka, ami aztán a Hatöles dűlő környékén megkavarta a Jóreménység- belieket. Tudni kell, hogy az én régi szállásadó legényko­ri jótevőmnek, Pikó Anná­nak a férje, az a bizonyos Bikás János módfelett sze­reti a tütüt. A helybeli ÁFÉSZ-bolttal egybekötött italkimérést szorgalmasan felkeresi. Egyik nyárvégi es­te is felhajtott már pár po­hár pálinkát, rá seritalt, s vette az irányt hazafelé. Hogy, hogy nem, az útját a tejház felé kanyarította. Eta mosogatott, amint beállított. Neki támaszkodott a fal­nak, nem sok szó közben val, hogy ...innyes! Pedig Sándor eladta új Pannóniá­ját, de azt nem vette senki tekintetbe. Csak a kocsit, azt igen, duplán! Csakhogy mi négyen úgy voltunk: nem igen érünk rá ilyesmivel törődni. Nekünk ugyan nem sok pihenésünk, szabadságunk adódott Ha szabadságra mentünk is, he­lyettest kellett állítani. At­tól meg kíméljen meg az ég! Aztán más is adódott. Ugyebár, az ember nem ak­kor kezdte az életét, amikor rendes útra tért, akarom mondani: megházasodott. Elébb is férfinek érezte már magát. Kedves anyósom, öz­vegy Sarkadiné meg úgy nevelte leányát, Etát, hogy kezét ugyan megfoghattam, meg búcsúzáskor igen futó­lag rákeverhettem egy csó­kot az arcára, de aztán sem­mi több. A legényem bér ilyenkor úgy tesz, mint a katona, meg a pap. Szóval ahol kap... Álmodtam volna én valaha is, hogy legény­kori jótevőm, Bikás János- né Pikó Anna egészen nem feledett el?! Vagy a kerese­tünk juttatta-e eszébe a jó­ég tudja, hogy nem egyszer ott hevertem én át az éj­szakát az ő recsegős ágyán, onnan kocogtam hajnalnak hajnalán a teherkocsira?! Olyan tsz-asszony lett a sze­memben Pikó Anna, mint a rendületlenül bámulta a fe­leségem. Közben ilyesmiket mondogatott: — Miért si­etsz annyira, Eta?... Haza­ment már Pali komám?... Hagyd már a fenébe, minek annyit mosogatni?!... Mink ugyan rávertünk ilyenkor... De Eta annál inkább serény­kedett. Sose állhatta ezt a kocsmás embert, nem is né­zett rá. Bikást annál inkább birizgálta a vele-nemtörő- dés. Folytatta: — Szóba áll­hatnál velem, hallod, hé!... Mondanék én tenéked, Etus, valamit... No, erre Eta vissza neki, hogy a feleségének mondogasson. A pityókás koma aztán szépen eldicse­kedett vele, hogy mink jó- szerint rokonságban is vol­nánk, amúgy balkézről, ugyina, és ebből kifolyólag talán valami kárpótlást is lehetne szerezni, lekvittolni a dolgot... Ismerni kell ehhez az én Etámat. Nemhogy az ilyen beszédet nem bírja, de már az italos szagú férfitől is rosszul érzi magát. Kapta a tejház nagykulcsát, oldalba bökte vele Bikást, mint egy pisztollyal. És toszigatta ki­felé. — Gyerünk csak... Ha meg kvittolni akar, jöjjön csak velem haza. Ott lesz Pali. Vele kvittolja le fele­sége kedvességét!... Nem mondom, szép ajánlat. Bikás egészen elanyátlanodott tő­le. Eta pedig sarkig tárta az ajtót, és — ki áll ott? Pikó Annuska! Nem részletezem, unalmas lenne. Csak tény, hogy körömmel akart neki menni Etának, mert először is elcsábította az urát, má­sodszor kitúrta a jó munka­helyéről, harmadszor... De azt már nem mondhatta el, mert Bikás visszakézzel szá­jon vágta. Volt benne annyi emberség. Nem állítom, hogy más­nap reggel valami beszédes lettem volna. Elhittem Etámnak minden szavát, né­zését, nem is erről van szó. Inkább talán arról, hogy ember gyanútlan tettei úgy tehetnek, mint az a bizonyos ausztráliai bumeráng... Hogy visszafelé is repülnek... Hogy úgy is ütnek... Igaz­ság az, nem is gyanítottam: mire ment a tegnapi dolog. Véletlenek összejátszása, vagy a szélfúvás kezdete... Mondom, hallgatag voltam a reggeli etetésnél, tettem, amit kellett. Valami előérzet motoszkálhatott bennem. És úgyis lett. Pikó Annus az etetés derekán egyszer csak megállt az ajtóban. És rá- kezdte megint. Most viszont felém célozgatva szavainak géppuskájával. Ó, milyen ártatlanul fogott hozzá. — Hát te Pali megvagy? Azt hittem, nem is vagy ide­haza. Találkoztam Etuskád- dal is... Furcsa... Azt hittem, szétvered a tanyát... Hogy az én Bikásommal a te ked­ves feleséged mit csinált tegnap délután a tejház­ban... Vagy te nem is tudsz róla? A szégyentelen! Ügy látszik, letagadta. Elhallgat­ta. Körülcirógatott téged is, te meg olyan vagy, ügyi, Pa­li, mint egy heréit kan... El­hiszel mindent... No, mit lehet erre mon­dani? A közvélemény színe előtt? Estére ezt hajtogatná az egész Jóreménység tag­sága. Kiléptem a középső útra, s amikor szuszt vett Pikó Anna, akkor közbe or­dítottam: — Ide figyelj, angyalom, Pikó Annus... Másképpen nevelte az én fe­leségem Sarkadiné, mint té­ged. Legénykoromban, ami­kor hozzád jártam aludni, anyád éjszakára a szerető­jéhez ment, apád meg kihú­zódott a hideg istállóba. Az én feleségem sose volt olyan adakozó, mint te, most sem az... És ha még egyszer ki mered nyitni azt a bécsi ka­pu szádat, akkor ezt a vil­lát látod-e, hát ezt... Kitört a röhögés. Tetszett az embereknek, hogy az öreg Pikót tulajdon lánya az istállóban altatta, ha meg­jött a legény. A méltatlan- kodás, meg a nevetés együt­tesen megeredt szele elvitte Pikó Annust. No. azért nem véglegesen. Délelőtt még megleste Etát, s neki tá­madt. Azt hiszem, a tegnapi, meg a mai szégyen is éget­te. Mondják, én nem lát­tam, Eta nyolc körmének barázdája még hetek múltán is látszott arcán. Különben eseménytelen a farmerek élete. Csak tévét nézünk, az meg tudják, mi­lyen. A borjak jól keltek el, a tej megadta a fölét. Ka­rácsonyra új bútort néz­tünk. Ez az újság mifelénk. Illés Lajka, az utódon néha­napján, vasárnap ebéd után, amikor nem hajt, etetés előtt beugrik hozzánk. Nem megy a fejébe, hogy nem unom halálra magam. Mert a kocsin azért mégis más. Lát, hall. megél az ember sokmindenfélét. Ö újságolta, hogy Pikó Annusban csak benne lehet azért az ördög. Megfogott magának egy csa­ládos embert. Özönhajú Varga Pétert. Most avval jár össze. Annak a felesége meg három műszakban dolgozik a konzervgyárban. De a bé­kési piacon hangosan meg­esküdött, hogy ahol találja Pikó Annát, ott tapossa meg. Mi csak összenéztünk Etá­val. Ügy emlékeztünk a ta­valy nyári esetre, mint a déli forgószélre. Ami arrébb görgeti az ordögszekereL Egyedül Filadelfi Mihály egy napja vagy csak távol s hiányod betölti már a házat a tiszta ing kitéve kezed melegét hinti széjjel a tárgyak is riadtan összenéznek hol vagy te az örök bizonyosság menj néha el kell ez az űr s e gyáva visszavárás Megszületett Szomráky Sándor Már csak a világot kellene magamban újra összerakni érted; száz félig született, szcthullt arcból néked az egyetlen enyémet. Már csak a korai pusztulás irtózatát kell elei eled nem; a kihűlt égbolt éveit rámnyíló gyanútlan szemedben. Már csak a célja vesztett sző hitét kell fürkésző csöndedben elérnem; a társtalanul lüktető zenét csípőid vérkörében. Gyermeklépted már itt kisér a sorsalatti éjszakában. Megszületett egyetlen arcod. Eltévedtem, de jönnöd kell utanam. Hajnal Sass Ervin kék tóra mentem oda vitt anyára kék tóban fürödtem álom volt talán sárga Hold hívott babonás hajnal meg is kötözött zöld-szörnyű arccal te voltál ott a part s már férfi lettem boszorkányszombaton ahogy megszülettem Sárkány ének Horváth Rátör Sárkány apám! Bozontos mellkasod erdejében találtam a napot. Sárkány anyám emlőin a mézet. Kinőtt harminckét sárkány fogam, szárnyam a repüléshez. Van torkom tüzet okádni, sárkánytürelmem várni várni. Hét sárkányfejem a színleléshez. Tegnapig azt hittem, már mindent tud*”'; de tegnap déltájt a napban egy virág elegeit,

Next

/
Oldalképek
Tartalom