Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-16 / 166. szám

lett a takarékbetétek száma Várható idő­járás ina estig: Időnként bo­rultságig nö­vekvő felhőzet, többfelé, első. sorban az észa­ki országrész­ben esővel, egy-két helyen zivatarral, élénk, helyenként erős északnyugati, északi, pénteken átmenetileg délnyugati, nyugatira forduló szél. Változékony idő, a nappa­li félmelegedés kissé gyengül. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 11—16, legma­gasabb nappali hőmérséklet 21 —26 fok között. Érforduló 175 évvel ezelőtt, 1796. július 16-án született Jean Baptiste Camille Corot, a híres francia festő és grafikus. '■A 79 éves korában elhunyt Corot, a múlt század egyik leg­vonzóbb francia mestere, művé­szetével a lírai realizmus, a igyöngyház-tónusú korai plain air törekvések képviselője volt. Csak 27 évesen kezdett el fes­teni. Néhány évet Olaszország­ban töltött, majd Párizsba visz- szatérve, műtermet bérelt, de továbbra is állandóan utazga­tott Franciaország különböző vidékein. Több mint kétezer festményét, sok száz rajzát tart­ják nyilván: néhány képét a budapesti Szépművészeti Mú­zeumban őrzik. — ANYA- ÉS GYERMEKVÉ­DELEMRE a kétegyházi tanács ebben az évben 348 ezer forin­tot fordít. Ebből az összegből fedezik a bölcsődék és az egész­ségház fenntartásának költségét is. — OTP-TÁRSASHÁZAK épí­téséhez látnak hozzá Mezőhe­gyesen 1972-ben. A megépítés­re kerülő 120 lakásból ólló tár­sasházak fűtését gáz biztosít­ja majd, az ivóvízellátást pedig az ugyancsak a jövő esztendő­ben kivitelezésre kerülő törpe­vízmű. A gáz- és vízműhálózat megépítése 200 ezer forintot igényel. — SARKADON, a Körösháti temetőben a lezárt, erdősített részen a sírhely- és síremlék­tulajdonosok jogigényeiket 60 napon belül megújíthatják az újteleki református egyháznál. x Molekulává egyesülő atomo­kat fedezett fel egy francia csillagász a világegyetem tá­voli pontjain. Az egy hidro­gén és egy oxigénatomból álló hydroxilt Leonid Weliachew földünktől 10 millió fényévnyi­re levő két csillagrendszerben figyelte meg Bár ő maga nem nyilatkozott ilyen értelemben, a felfedezés fontos új bizonyíték azoknak a tudósoknak a kezében, akik A Csanadapáca és Vidéke Ta­karékszövetkezet 1961-ben ala­kult. A működési körzete Pusz­taföldvárra és Medgyesbodzásra is kiterjed. Tagjainak száma pedig 200-rói 1210-re gyarapo­dott. A legfőbb tevékenységük a betétgyűjtés. Ez év első felé­ben 700 ezer forinttal emelke­dett a betéték összege, s így a Mai névnap: Valter A Valter ónémet eredetű, név, a „béri vagy hari” „nép, hadsereg”, a „waiter” pedig „uralkodni” jelentésű, így ér­telme: „a seregben parancsoló, hadvezér” lenne. A névnapjegyzék szerint ma ■van Ruth napja, ez óhéber eredetű és „barátnő” jelentésű. —1 LAKÄSSTATISZTIKA. Szeghalmon 2789 lakás van. Ezek közül egyszobás 1584, kétszobás 1062, a három-, vagy annál több szobás lakások száma pedig 143. — KAPOTT KEGYBŐL. A taorminai görög—római szín­ház festői színpadán átadták az „Arany glóbusz”-t a nemzetkö­zi filmfesztivál győztesének, Nino Manfredimek, aki a „Ka­pott kegyből” című alkotásá­val, mint rendező mutatkozott be. — FAGYX,ALT-KON ZERV. A Szegedi Konzervgyár számos nyári újdonságot hoz forgalom­ba, Ezek közül legnagyobb si­kere a fagylalt-konzervnek lesz, amelyből több száz vagonnal ké­szítenek. — FÖLDRENGÉS RÁZTA nveg csütörtökön hajnalban Bolog­nát, Modénát, Ferrarát, Pár­mát, Milánót és több más Észak-Itáliai várost. A húsz másodpercig tartó földlökéseket követően egyedül Pármából je­lentettek sebesüléseket. Kongresszusra készülnek A gyulai járási. KISZ VB ve­zetőképző tanfolyamot tartott az alapszervezeti KISZ-titkárok és szervező titkárok részére a szabadkígyósi Szakmunkáskép­ző Intézetben. A háromnapos tanfolyam célja a KISZ VIII kongresszusára való felkészülés volt. Ezenkívül megvitatták az ifjúsági mozgalom járási prob­lémáit is. szerint a világűr legtávolabbi pontjain is van élet, esetleg a földinél fejlettebb fokon. Eddig kizárólag a Tejut-rend- szerhez tartozó csillagok meg­figyelésekor fedeztek fel ha­sonló kémiai folyamatra valló gázokat. A hydroxilnak rendkí­vül nagy jelentősége van a földi élet kialakulásában. Egy hidrogénatom kapcsolódásával ugyanis vízmolekulává válik. szövetkezet betétállománya el­érte az 5 millió forintot. Az utóbbi két évben megnőtt a hitelíorgalom is. A lakosság főleg háztáji állattenyésztésre, s takarmány beszerzésére igényel kölcsönt. Május és június hó­napban több mint 600 ezer fo­rintot folyósított a takarékszö­vetkezet kölcsön címén. Az igénylők részére ebben az év­ben összesen 2 miihó 500 ezer forintot kölcsönözhet a szövet­kezet. Ez az összeg természete­sen megoszlik a három község között. A hitelpolitika irányel­veit szem előtt tartva, a taka- rékszövetkezet 1 millió 300 ezer forintot kizárólag termelési cél­ra folyósít tagjai részére. — BŐVÍTIK AZ AUTÓSZER­VIZT. Szarvason a negyedik öt­éves tervben kerül sor a Vas- és Fémipari Ktsz autójavító üzemrészének bővítésére. A be­ruházás költségéhez a megyei tanács a szolgáltatásfejlesztési alapból 2,4 millió forinttal já­rul hozzá. — „LEVÁGTAM A FEJÉT” — jelentette ki újabb perének szerdai tárgyalásán Charles Manson, a Sharon Tate film­színésznő és hat társa meg­gyilkolásáért elítélt hippy ban­davezér. Mansont most Gary zenész és egy filmdublőr meg­gyilkolásával vádolják. — DR. STRÉBELY Gusztáv csecsemő-gyermekgyógyász szakorvos, kórházi főorvos ma­gánrendelőjét áthelyezte Gyu­lán, Szt. László út 2/B alá. Rendel: délelőtt fél 8 órától— fél 9-ig, délután fél 5-től fél 6-ig. 244539 «■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a 1 ^ j \ Biztonságban \ 2 Hosszúhajú fiatalember : ■ várakozik a borbélynál. ; ; Már régen rákerült a sor, 2 \ de ö csak üldögél. 2 — Önön a sor — mond- ; ! ja a borbély. S — De kérem, én nem 2 \ akarok hajat nyíratni! 2 2 Apám elöl szöktem el és : j ez az egyetlen hely, ahol ■ ; nem fog keresni. ■ : — MADOCSAIAK ÉVFORDU­LÓJA. Fennállásának 25. évfor­dulójához érkezett Tolna megye híres parasztegyüttese, a Mado- csai Népi Együttes. A Duna- menti ősi magyar falu gazdag folklór hagyományait ápoló együttesének 350 fellépése volt az elmúlt negyedszázadban. — MENNYI VOLT A BEVÉ­TEL? Endrődnek két művelő­dési háza van. A község belte­rületén a Déryné, a külterületen az öregszőlősi művelődési ház. Az év első felében a Déryné művelődési ház bevétele 127 ezer forint volt. — JUBILEUMI ÜTTÖRÖEXP- RESSZ. Tegnap a hajnali órák­ban a Nyugati Pályaudvarról ki­futott a „Jubileumi úttörő ex­pressz”, amely 300 magyar út­törővel a Szovjetunió legszebb vidékei felé vette útját. Élet, tízmillió fényévnyire Uj sxorjet gépkocsi A ZIL—117 típusú új szovjet személygépkocsi. (TASZSZ Fotó: V. Szoboljev felvétele — MTI—KS) — TOVÁBB ÉPÍTIK a Velencei tó déli partján a már négy ki­lométer hosszúságban elkészült partfalat. A megépítés után kot­rógépekkel fürdésre alkalmas medret alakítanak ki. Ennek so­rán csaknem ötmillió köbméter iszapot távolítanak el a tóból. — ROMAI JÁTÉKOKAT ele­venít fel a székesfehérvári Ist­ván király Múzeum a táci gor- siumban, hazánk egyik legje­lentősebb római kori ásatásá­nak színhelyén. A hajdani vá­roska romjai között megrende­zik az antik Róma néhány ked­ves ünnepét. ^gyeletes^ríporteríinli FÁNAK ÜTKÖZÖTT Július 14-én, szerdán 13 óra­kor Gyónna és Körösladány kö­zött a 11-es kilométerkő köze­lében történt baleset. Kovács György autóbuszvezető, Szarvas, Tessedik u. 67 szám alatti lakos az autóbusszal letért a menet­irány szerinti jobboldali útpad­kára, s egy fának ütközött. A nagy erejű ütközés következté­ben balra csúszott és lefordult a nyári útra. Szerencsére sze­mélyi sérülés nem történt. Az anyagi kár 13 ezer forint. HULLA A CSATORNÁBAN Szerdán délután 13 óra táj­ban Perjési Pál kubikosbrigád­ja a Fényesi tanyasor mögött húzódó csatorna tisztítása köz­ben egy idős asszony hullájára akadt. Azonnal értesítették a gyulai rendőrséget. Közben a közeli tanyáról odajött Mbgyeri Gábor is, aki a ruháról a két hete eltűnt édesanyja hullájára ismert. JELZÉS NÉLKÜL KANYARODOTT Július 14-én, 17 óra 45 perc­kor Kardos Sándor 11 éves ta­nuló, Szeghalom, Újtelep I. ut­ca 18 szám alatti lakos kerék­párján irányjelzés nélkül úgy kanyarodott balra, hogy nem adta meg az elsőbbséget a már előzésben levő Mocsári József motorkerékpárosnak. A 20 éves gépszerelő, Szeghalom, Újtelep V. utca 28 szám alatti lakos már hiába fékezett, elütötte a kerékpárost. A baleset következ­tében Kardos Sándor nyolc na­pon túl gyógyuló súlyos, de nem életveszélyes, Mocsári József és pótutasa, Radványi Győző szeg­halmi lakos nyolc napon belül gyógyuló könnyebb sérülést szenvedett. GYERMEKJÁTÉKBÓL TŰZI Tegnap a déli órákban Békés- szentandráson az I. kerületben, a 60. szám alatti tanyán a ser­tésól szalmafedésű tetőzete gyul­ladt ki. A tűz veszélyeztette a közelben levő búzatáblát is. A tüzet a tanyában lakó Molnár Károly 7 éves fia okozta, aki a sertésól mellett talált gyufával játszadozott. A gyorsan tovater­jedő tüzet azonban a szarvasi és a helyi önkéntes tűzoltóknak sikerült még idejében lokali­zálniuk. Az utóbbi hónapokban elsza­porodtak a gyerekjátékból ke­letkezett tűzesetek, amelyök nemcsak a környezetet, hanem a betakarításra váró gabonát is veszélyeztetik. Erre való tekin­tettel a megyei tűzoltóparancs­nokság felhívja a szülök figyel­mét, hogy fokozott gondot for­dítsanak a gyufa és egyéb tűz­gyújtásra alkalmas eszközökre, nehogy azok a gyermekek kezé­ben kerüljelek. A* MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, dl. emelet Telefon: 12—lse, 12—296 Kiadja a Békés megyei Uapkladé Vállalat Békéscsaba, n, Tanácsköztársaság útja s. Telefon: U—021, u—OSI Felelős kiadó: teböczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dll egy hónapra 20,— pt. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index- 25 051 Megérkezett! * -A ColoSSCHMl CJJPlittSZ Megérkezett! Békéscsabán, a Vasas-sportpályán Silviana Moríni és a Cli Sqnali-együttes, az olasz tv sztárjai. I Jegyékelővételben a színház pénztáránál válthatók; júl. 16-, 17-, 18-, 19-én tartja Trinidad-SHOW afrikai néger egzotikum és más világ- Előadások kezdete: 16-án este 8 órakor, 17-én délután 4 és este 8 előadásait hírű artisták fellépése. I órakor, 18-án délután 4 és este 8 órakor, 19-én este 8 órakor. Erősödő szél

Next

/
Oldalképek
Tartalom