Békés Megyei Népújság, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-13 / 138. szám
„Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes” A : * ' : Ív József Attila nevét vette fel a békéscsabai 611. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet kollégiuma zottságának titkárát és TóthII mezőkovácsházi járás jól megázott - Orosházán is elegendő eső hullott * Tovább szomjaznak a sárréti földek Feldíszített színpad, „Köszöntjük ifjú szakmunkásainkat” — tábla, kalapáesocs-könyves-olaj- ágas embléma fogacjta szombat reggel a békéscsabai Ifjúsági és Üttörőházban a 635. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet diákjait és szüleiket, állami és társadalmi vezetőket, akik az idei s zakmunkásíi vató ünnepségre vonultak zeneszóval a Lenin úti iskolii udvarául. Bankó Mihály igazgató köszöntője után Bocskai Mihály- né, az SZMT titkára hét kiváló hallgatónak adott át jutalmait, további negyvenhármán vállalatoktól, intézményektől kaptak elismerést. Az ünnepségen, majd utána ismét az intézet falad közötti búcsútalálkozón korukkal perlekedő fiatalos szívvel énekelték az alkalomhoz illő colokat az Általános Munkás Dalikör férfikarának tagjai. Délelőtt 10 órakor a megyeszékhely másik szakmunkásképzőjében is ünnepre készültek, a nemrég elkészült új diákotthon névadására. A Himnusz és Váci Mihály Még nem elég című versének elhangzása után az ünnepség diák-elnöke, Kára József köszöntötte a megjelenteket, szülőket, az intézet hallgatóit és nevelőtestületét, állami, társadalmi, politikai vezetőket — közöttük dr. Becsei Józsefet, az MSZMP városi bizottságának titkárát, Szabó Sáudornét, a Munkaügyi Minisztérium főelőadóját, Mógor Bélát, a KISZ Központi Bizottsága középiskolai és szakmunkástanuló osztályának vezetőjét, Szabó Miklóst, a KISZ Békés megyed BiDürer-emlékkiállítás Békéscsabán Harminc tablón száznál több színes és fekete-fehér reprodukcióval, fotóval mutatja be Dürer életművét az NDK Kulturális Központja. A kiállítást az ország több városának művészetkedvelői megismerhetik majd, elsőként — hétfőn este 7 órától az MSZMP II. kerületi szervezetének Irányi utca 2 szám alatti székházában — Békéscsaba lakossága. A gazdag anyagú tárlatot Heribert Reisenweber ,az NDK Kulturális Központjának igazgatója nyitja meg. Pált, az ipari szakmunkásképző intézetek Megyei igazgatóját Ezután a kortársak idéztek a kollégium negyedszázados történetét, előzményeit, azt az utat, melynek során a felszabadulás utáni első diákotthonból — ahol a hálóhelyiség egyben tanuló, mosdó, betegszoba és kultúrterem is volt — a mostani tágas, világos, egészséges, csaknem kétszáz szakmunkástanulót befogadó korszerű épület, intézmény lett. Hat vörösnyakkendős, fehér- inges úttörő ünnepi fanfárja után Mógor Béla átadta a kollégium ifjúságának a KISZ Központi Bizottsága vörös zászlaját. Köszönetét fejezte ki azért a nagy szorgalomért, tehetsége« munkáért, tanulmányi és mozgalmi tevékenységért, amellyel a fiatalok kiveszik a részüket a párt által megjelölt feladatok végrehajtásában s amellyel a KISZ VIII. kongresszusa előtt néhány hónappal elnyerték a megtisztelő kollégiumi címet, s felvehetik a nagy proletárköltő, József Attila nevét. Szabó Sándomé Bőke Gyulának, a kollégium igazgatójának nyújtotta át a Lázár György munkaügyi miniszter és dr. Horváth István, a KISZ Központi Bizottságának első titkára által aláírt kollégiumi működési engedélyt, méltatva az elmúlt esztendők kiváló diákotthoni munkáját s átadva a Munkaügyi Minisztérium tizenötezer forintos, a kollégium kulturális céljaira fordítható ajándékát, valamint a Kulieh Gyula-közösségnek egy televíziókészüléket. Szabó Miklós arról beszélt, hogy a kollégiumi cím elnyerése után még nagyobb energiával, még több lelkesedéssel kell minden szakmunkástanulónak dolgoznia, tevékenykednie, hogy méltók legyenek névadójuk szelleméhez, szocialista emberségéhez; majd a KISZ megyei bizottsága nevében magnetofonnal ajándékozta meg a kollégiumot. . Ezután a 611. számú intézet állami, politikai, társadalmi vezetésének, s a társkollégiumoknak vörös szalagjai kerültek az új zászlóra, példázva az intézet, a kollégium, valamint a megye más kollégiumai közötti jó kapcsolatot, együttműködést, barátságot. A legkiválóbb nevelők, tanulók, közösségek, emléklapot, jutalmat kapták eddigi munkájukért, két nevelő és három hallgató pedig kéthetes szovjetunióbeli társasutazáson vehet részt. Az ünnepség a kollégium igazgatójának köszönő szavaival s a névadótól vett idézettel fejeződött be: „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” Szünet után a kollégium Bőké Gyula és Kiss Jánosné által vezetett irodalmi színpada József Attila-emlékműsort mutatott be, majd a részvevők megtekintették a nagy költő életét, munkásságát idéző kamarakiállítást. . Szombaton délután 5 órakor megyei szakmunkásavató ünnepséget rendeztek a békéscsabai Ifjúsági és Üttörőházban. Ezen Tóth Pálnak, az ipari szakmunkásképző- intézetek megyed igazgatójának megnyitója után Hajdú Antal, az SZMT párttitkára mondott ünnepi beszédet, majd Nagy István, az SZMT vezető titkára tízezer forint értékű jutalmat adott át a legjobb szakmunkástanulóknak. Az ünnepség fővárosi előadó- művészek bemutatójával fejeződött be. Az elmúlt héten' többfelé jelentős csapadék hullott. A mezőkovácsházi járás jól megázott. Június 11-én még a déli órákban is állt a kukorica- és répa- földeken a víz Csanádapáca, Kaszaper, Nagybánhegyes és Magyarbánhegyes térségében. A megye legjobb termőföldjei most már telítve vannak csapadékkal. Ide most már csak napos idő kellene, hogy a növényzet szépen fejlődjön. A mezö- kováicsházá járásban a napraforgó elérte az egy méter magasságot, a kukorica pedig 60— 70 centiméternél tart. A cukorrépa levele teljesen beborítja a talajt. A korábbi években június végén érte el a növényzet äz előbb említett fejlettséget. Orosházát és környékét szintén nem kerülte el a csapadékos időjárás. Az utóbbi napokban 40—45 milliméter esőt mértek. Mezőgazdasági szakembereink véleménye alapján most már erre a városra és a járásra is bőségesen hullhat a napfény. Az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek nagy táblád szépen gondozottak. A kalászoJúnfus 11-én, pénteken évzáró ünnepséget rendeztek a Békés megyei t Állategészségügyi Állomáson. Az 1970—71. évi politikai és szakmai továbbképzés tapasztalatait szabadpártnap keretében összegezték. Dr. Földházá Sándor alapszervezeti titkár a politikád továbbképzés tapasztalatairól beszélt, s megköszönte az állategészségügyi dolgozók aktív részvételét az oktatásban. Dr. Ágoston József, a szakszervezeti bizottság titkára beszámolt a Közalkalmazottak Szakszervezetének VII. és a SZOT XXII. kongresszusán szerzett tapasztalatairól, majd dr. Gajdács György, az szb elnöke ajándékot nyújtott át dr. sok is jó termést mutatnak. A gyulai, a szarvasi és a szeghalmi járásban, de a békésiben is nagyon megoszlott a csapadék. Pénteken Dobozon nagy eső volt. Egyelőre ide elegendő lenne most már a vízből. A járás északi része, a szeghalmi já. rással határos szakaszon száraz, óhajtja a csapadékot. Szeghalomról olyan tájékoztatást kaptunk, hogy az eső csak sávokban kedvezett a mezőgazdasági üzemeknek. Vagyis helyi záporok, zivatarok voltak, villámlással, dörgéssel, kevés esővel. Pénteken csak 3—5 milliméter csapadékot mértek, így a sárréti földek tovább szomjaznak. ■Békéscsaba környékén június 7-től tart az esős időszak. Sajnos a csapadék mennyisége messze elmarad az orosházitól és a mezőkovácsházitóL Legkiadó- sabb eső 10-én hullott. Ekkor 7,6 millimétert mértek. Békéscsaba földjei is várják az újabb esőt, mert a felső és az alsó nedvesség — a májusi nagy szárazság óta — még nem ért össze a talajban. Pallaghi Sándornak, aki 25 évet dolgozott a szakszervezeti mozgalomban. A szabadpártnapon szakmai kérdések is elhangzottam. Dr. B. Kovács András, az Allator- vostudományi Egyetem rektora diaképek vetítésével egybekötött előadást tartott a szarvasmarhák, a sertések és a juhok csülökbetegségeiről. Dr. Falucskai Lajos, a MÉM főállatorvosa a gyógyszer- és az oltóanyageilá- tás helyzetét elemezte s úgy ítélte meg, hogy az oltóanyagtermelés és a gyógyszergyártás a hazai szükségletek kielégítésére nem megfelelő. A gyógyszergyárak nem belföldre, hanem külföldre termelnek, mert így több jövedelemhez jutnak, ugyanakkor belföldön nem kielégítő az állategészségügy gyógyszer- és oltóanyagellátása. A gyógyszertárak vezetői különböző pénzügyi intézkedésekre hivatkoznak s emiatt nem tartanak megfelelő készletet állatgyógyászati szerekből. A hiányos ellátásból következik, hogy állatorvosaink nem tudják fel- készültségüknek megfelelően ellátni munkájukat; emiatt romlott a betegségmegelőző és gyógyító tevékenység, továbbá a járványelfojtó munka színvonala Megyénk állatorvosad nagy figyelemmel hallgatták dr. Falucskai Lajos előadását, többen értékes gyakorlati tapasztalataikról tájékoztatták a minisztérium képviselőjét A szabadpártnap és a szakmai tanácskozás dr. Zalai József igazgató zárszavával fejeződött be. Kitüntették dr. Simon Istvánt Tegnap, június 12-én Korom Mihály igazságügyi miniszter, dr. Simon Istvánnak, a békési járásbíróság tanácsvezető bírójának nyugállományba vonulása alkalmából, érdemei elismeréséül a Munka Érdemrend bronz fokozatát adományozta. A Békéscsabai Forgácsoló Szerszámgyár felvételre keres alapanyagbeszerzőt, értékesítési ügyintézőt, számviteli elemzőt és számlaellenőrt, valamint forgácsoló szakmába esztergályos, marós köszörűs szakmunkásokat, női és férfi betanított munkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti osztályán, illetve munkaügyi osztályon, Békéscsaba. Kisrét x IIIHIHIIIHIIIIIIIIIIlllniilin Sertésszállás műanyagból Üvegszálas poliészter szendvics-szerkezetű térpaneleket gyárt gyáli üzemében az Iparszerű Sertéstartó Tsz-ek közös vállalkozása. A korszerű építőelemekből egy hét alatt összeszerelhető a hatszáz férőhelyes sertésól. Képünkön: a műanyag panelek. (MTI fotó—B^ra István felvétele—KS) Az eddiginél jobb gyógyszeres oltóanyag-ellátást az állatgyógyászatban! Szabadpártnap a Békés megyei Állategészségügyi Állomáson