Békés Megyei Népújság, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-01 / 127. szám
Bensőséges hangulatban nyílt meg az Ünnepi Könyvhét Békéscsabán Ladányi Mihály verseket mond. Tőle jobbra Csoór István és Szabad Olga. Vasárnap reggel 9 órakor Ba-| bák György, a békéscsabai városi tanács elnökhelyettese adott fogadást az Ünnepi Könyvhétre a megyébe érkezett fővárosi és helyj írók, költők részére, majd a Megyei Könyvtár olvasótermébe látogattak vendéglátók és, vendégek, Csoór István, FilaFiladelfi Mihálytól készülő Áohi m-poémá j áról érdeklődtek a résztvevők, s ő elmondta, hogy ifjúkori emlékeiből, olvasmányaiból sajátos Áchim-alak él benne, mely igaz, de néhány vonásában eltér a történelem- tudósok-rajzolta portrétól. Asszonyok, automata gépeknél A mezöberényi I-es számú téglagyárnak abban a műhelyében, ahol a nyers tégla készül, emeletnyi magasságban, mint valami hajóihíd parancsnoki posztján áll Králik Mária brigádvezető. Abba a nedvesítő keverőgépbe érkezik fűrészporral vegyesen a száraz agyag, amelyet ő kezel. Ha innen letekint, látja a gyártás folyamatát egészen addig, amíg a nyers tégla kocsira rakva el nem hagyja a műhelyt, hogy a szárítóba, majd az égető kemencébe folytassa útját. A gépeket, berendezéseket láthatatlan erő mozgatja. De ez az erő nincs szabadjára engedve, amit megtudhatunk abból, hogy az a néhány asz- szony, aki itt dolgozik, a mellette levő kapcsolótáblán időnként megnyom egy-egy gombot. Ilyenkor még a gépek zúgása is egyszeriben megváltozik. Az asszonyok néha összemosolyognak, ami annyit jelent, hogy rendben van minden. Ám valamelyik gépnél váratlanul hiba keletkezik. Berregő hang szólal meg, a gépek leállnak, hirtelen sürgés-forgás támadás néhány pillanat múlva már hallom Králik Mária hangját: — Mehet! — s a gépek újra indulnak. Az asszonyok bizonyára pontosabban tudnák tájékoztatni az olvasókat arról, hogy tulajdonképpen mi is történik, nekem azonban az egész szemfényvesztésnek tűnik. Nem is nagyon merek kérdezősködni, mert ha részletesebb magyarázatba kezdenének, talán órákig tartana, amíg valamit megértenék belőle. A férfiak nem „óberkodhatnak" Szakértelem (kei] az automata gépek kezeléséhez a javából. Akik ott dolgoznák, vizsgát tettek, előbb a kapcsolótábla egy gombját sem nyomhatták le. Most pedig már úgy mozog az ujjuk rajta, mint a zongoraművészé a billentyűkön. Könnyedén, nem nehéz a kezük. Kifinomodott, amióta jóformán hozzá sem nyúlnak az agyaghoz. Négy évvel ezelőtt bizony egészen más volt a helyzet. Naponta több tonnányi nyers téglát szedtek el kézzel a géptől és raktak kocsira. De hát az az idő már nagyon réginek tűnik. Azóta nem merülnek ki mindennap és frissen érkeznek haza a munkából. Ráadásul többet termelnek és több a keresetük is. Sokszor halljuk: kell a tégla az országnak. A Králik-brigád tagjai megértik ezt és igyekeznek is minél többet termelni. Gyuricza Imrétől hallom: — Nem tudunk olyan célprémiumot kitűzni, amit el ne „fognának”. A gépsor teljesítményéhez képest határozzák meg a követelményt. Ha több tégla készül, több a pénz is. Eddig még mindig elérték a legmagasabb ősz- szeget. És maguk ellenőrzik, hogy rossz minőségű nyers tégla ne kerüljön ki a műhelyből. A brigád munkája azonban nem a műhelyben kezdődik. A szabadban férfiak dolgoznak: kotrógép-, szalag- és szivattyúkezelők. Tulajdonképpen az agyagot ők juttatják el az automatáig. Szintén brigádtagok, ám kisebbségben vannak. Tizenhat nő és 8 férfi a létszám, két műszákra elosztva. De jó az egyetértés közöttük, mert egyik „fél” sem tudja legyőzni a másikat. Ezért mondja Králik Mária: — A férfiak nem nagyon „Óberkodhatnak”. Igaz, nem is akarnak. Marad ereje a második műszakra Törékeny asszony Szabó Lászlóné. Senki sem gondolná róla, hogy valamikor ő is nehéz fizikai munkát végzett itt a gyárban. Szülés miatt évekig távol volt. Aztán mintha nem is abba a gyárba jött volna vissza... Most otthon két kisgyermek várja. Emiatt a régi módon már nem tudna dolgozni. így azonban telik az erejéből a második műszakra is. Azelőtt néha eléggé paprikás volt a hangulat a gyárban. A fáradtság, kimerültség idegessé tette az asszonyokat. Az automatagépek ennek is véget vetettek. Ma nyugodtak a körülmények. Ha olykor nézeteltérés támad, szépen megbeszélik egymással, mint ahogy az egy háromszoros szocialista brigád tagjaihoz illik. A gyár vezetőiről is elismeréssel beszél: — Emberségesék, belátók. Megértik, hogy a két gyerek nagy gond. Egy szóra elengednek, ha például orvoshoz kell vinni őket. Csupa derű Kiss Andrásné arca is. Amikor bemutatkozásnál a kezét nyújtja, elnézést kér, hogy agyagos a keze. Men- tegetődzik: — Néha-néha azért meg kell Igazítani a szalagon egy nyers téglát. A gyárról alkotott véleményét egy mondatban sűríti ösz- sze: — Ha valaki 14 évig megmarad egy helyen, ezzel mindent megmagyaráz. A gyárban nincs létszámhiány Egyenletesen zúgnak a gépek, szabályos működésüket az asz- szonyok árgus szemmel figyelik. Munkájuknak éppen az a lényege, hogy dolgoztassanak és zabolázzák meg a technikában megtestesült emberi akaratnak ellenszegülő erőket. Búcsúzni akarok, de a. brigád vezető még elmondja, hogy nemsokára két társuk családi házának az építéséhez is elmennek együtt segédkezni. Tréfásan megkérdezem: — No és nem lesz izomlázuk? A válasz: — Egy kis sport azért nem árt. Szabad idejükben néha csinosítják a gyárudvart, gondozzák a virágágyakat is. Együtt, dalolva. S ebben a gyárban soha nincs létszámhiány. Pedig Mezőbe- rény iparosodó nagyközség, lehet választani munkahelyet. És hadd mondjuk még el, hogy a tavalyi eredmény alapján a gyár Élüzem lett és elnyerte a Szocialista Munka Gyár címet, valamint a vállalat kongresszusi zászlaját. Pásztor Béla ! delfí Mihály, Ladányi Mihály, Pardi Anna, Sass Ervin és Tóth Lajos. 1 Ott az olvasótermet zsúfolásig! megtöltő irodalombarátok és a hat alkotó műveiből rendezett kis könyvkiállítás várta a vendégeket. Szabad Olga könyvtáros egyszerű szavú, lényeget megragadó bevezetője után a jelenlévők kérdései következtek, melyekre elsőként Ladányi Mihály fogalmazta meg a költészet feladatáról vallott hitét: nem hajnalpírt és pacsirtadalt, hanem a bürokrácia és a jó energiák élfecsérlése elleni felháborodást kell a versekben elsősorban megénekelni. Majd felolvasta készülő új kötetének egyik — a vasárnapi Köröstájban is megjelent — költeményét. Csoór István jó három évtizeddel ezelőtti emlékeket idézett, pályakezdéséről, első műveiről szólt és felelevenítette Móricz Zsigmonddal való szeghalmi találkozásait, azokat a bírálatokat, megjegyzéseket, bátorításokat, amelyeket nagy író- példaképétől kapott. Pardi Anna. példaképeiről — Arany Jánostól Paul Eluardig^ 1 vallott s a költészet erejébe, hatalmába vetett mélységes hitéről. Arról, hogy az ember teljesebbé válásához nélkülözhetetlen a vers, a könyv, a műalkotás. Sass Ervin a költői tartalom és forma viszonyára vonatkozó kérdésre válaszolt, hangsúlyozva, hogy minden konkrét tartalom kialakítja a saját konkrét formáját, majd készülőben, levő, Beleznay Sándorról sízóIó eseményrajzának munkálatairól beszélt. Befejezésül Tóth Lajos szólt az irodalmi szociográfia néhány kérdéséről, a műfaj iránti egyre fokozódó érdeklődésről s a közéleti demokratizmus mind teljesebbé válásáról, amit a Küzdelmes évek írójaként abból vett észre, hogy orosházi tsz-ta- gók egyformán nyíltan beszéltek szűkebb közösségük legnagyobb örömeiről és legkínzóbb problémáiról. Akik megjelentek a Megyei Könyvtárban, emlékezetes élménnyel lettek gazdagabbak. A könyvhét Békéscsabán kevés külsőséggel, de jó tartalommal, bensőséges hangulatban nyílt meg. Szerényen, nem hivalkodva vált a betű, az irodalom igazi ünnepévé. «■■■■■»■■BNiHinaiiBninaiiaaiuHaaBaMm lütögéftdUútés 4. diplomatarablás Átvilágítás a repülőtéren Nincs a világnak olyan országa, amelynek büntetőtörvénykönyvében ne a legsúlyosabb büntetési tételeket fogalmaznák meg az erőszakos cselekmények elkövetőivel szemben. Ha valaki fegyveres rablást követ ei, bűnhődik, még akkor is, ha a rablóit érték jelentéktelen. Az utcai verekedéseket is súlyosain büntetik a világ legtöbb országéiban; nincsen olyan törvény- könyv, amely felmentést adna az úgynevezett erőszakos cselekményekre, de sokáig ez volt a helyzet a repülőgépeltérítések egyes eseteiben. Tulajdonképpen mióta és hányszor raboltak el repülőgépet? Csak 1966-ban vállalkozott a londoni „stratégiai tanulmányok intézete” arra, hogy megkísérelje egyetlen, az 1969-es esztendő repülőgéprablási történetének összeállítását. Az intézet szerint 1969-ben a világ legkülönbözőbb tájain nyolcvanegy alkalommal kíséreltek meg repülőgépet eredeti útvonalától eltéríteni. A kísérletekből hetven járt sikerrel. Idézünk néhány mondatot a londand jelentésoől: „A legváltozatosabb fegyvereket használták a repülőgéprablók, borotvapengétől és fából készült revolvertől géppisztolyig és időzített dinamit-bombát. 1969-hen az útirányuktól eltérített repülőgépek fedélzetén összesen ötezer ember tartózkodott. Ezek közül senki sem sebesült meg. Igaz ugyan, hogy az év folyamán a repülőgép eltérítések következtében öt személyt megöltek, de ez az öt személy repülő- géprabló volt. A hetven sikeres repülőgéprablásból hatvan.három esetben Kuba irányába térítették el a repülőgépeket. De 1969 utolsó négy hónapjában Kuba már az egyedüli és a legfőbb úticél volt. A járvány fokozódik és földrajzilag is terjed”. Érdemes itt egy pillanatra megállni. Egy repülőgép fegyveres eltérítése mindig rendkívül súlyos veszélyekkel jár. Elképzelhető ugyanis, hogy a pilóták valamelyike megkísérli az ellenállást, harcba keveredik a repülőgéprablókkal és eközben a gépet vezető személyzet elveszítheti uralmát a műszerek és a rádió fölött. Ez azt eredményezheti, hogy a repülőgép lezuhan. Éppen ezért — bár határozott nemzetközi jogszabály akkoriban még nem született a repülőgéprablók ellen — mór voltak bizonyos, eléggé komoly intézkedések. Az International Air Transport Association, a 1ATA, a légiforgalmi társaságok egyik tanácsadó egyesülete, amelynek több mint ötven ország közel száz társasága tagja, már 1970 elején javasolta, hogy a tagországok törvényhozása egységesen halállal büntetendőnek nyilvánítsa a repülőgéprablást. A repülőgéprablásokkal foglalkozó nemzetközi szervezetek, jogászok, a repülőtársaságok különböző közös intézményei 1970 koratavaszán többször is kijelentették, a valószínűség azt mutatja: hamarosan csökkenni fog a rablások száma. A javaslat korainak bizonyult. Elegendő három naptári nap eseménytörténetéből kiemelni néhány jelentést. 1970. május 24-én kora délelőtt a havannai Jósé Marti repülőtér felett körözni kezdett és leszállási engedélyt kért a Mexicans Légiforgalmi Társaság egy repülőgépe, amelynek eredetileg Mexico Cityből kellett volna egy venezuelai repülőtérre vinni utasait. A repülőgépet két felfegyverzett fiatalember térítette el útjá_ bői. Másnap, május 25-én, hétfőn három óra alatt két amerikai utasszállító gép szállt le Havannában, az egyiket négy férfi, a másikat egy férfi és egy nő térítette el útjáról, mindkettő belföldi útvonalon közlekedett az Egyesült Államokban.. 26-án, kedden a Pan American egy Dedikálás... Sass Ervin, Filauelfi Mihály, Pardi Anna, jobb oldalt áll Tóth Lajos. (Fotó: Bódis Mikiás)
