Békés Megyei Népújság, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-26 / 149. szám

Négy sportág hírei, eredményei Lovaglás Egy ezüst* és két bronzérem a súlyemelő EB-n Nagyszénáson, az orosházi VTS, a B éke Tsz és a Szakszö­vetség közös rendezésében bo­nyolították le a járási 1 avasbaj­nokság I. fordulóját Megemlé­keztek a versenyen a tragikusan elhunyt Rácz Józsefről, aki több évtizeden, keresztül volt a szakszövetség elnöke. A 700 néző előtt hódmezővá­sárhelyi, maroslellei, gyulai, orosházi és a vendéglátó nsgy- szénási versenyzők küzdöttek a győzelemért Eredetileg Itt ren­dezték volna a korábban* Mező- megyeren elmaradt megyei baj­noki 1400 és 1600 méteres sík- versenyt is, de ez nevezés hiá­nyában most is elmaradt. A versenybíróság a bajnoki ponto­kat a megjelent Madarász Já­nosnak (Oh. Űj Elet) és Tóth Györgynek .Kardoskúti Olajbá­nyász) ítélte. A vetélkedő szü­neteiben az Oh. Űj Élet Tsz ügetői szórakoztatták a közön­séget, valamint nagy sikerű csi­kós bemutatót tartott Plenter Béla. Eredmények. 800 m wikver­seny: 1. Jankó Sándor (Oh. Űj Élet) Fortuna niL 2. Tóth (Gyu­lai Munkácsy Tsz) Fi csűr ni. 3. Guba (Oh. Béke Tsz) Fortuna ni 4. Nagy (Oh. Béke Tsz) Buk­fenc ni. Kettes fogatok: 1. Var­ga Sándor, Bobvos András (Oh. Űj Élet. 2. Simon, Mórocz (Sárgahegyesi Állami Gazd.). 3. Kojnok (Oh. Béke Tsz). 4. Hor­váth (Oh. Béke Tsz). 1200 m síkverseny: 1. Simon Attila (Gy. Munkácsy Tsz) Remete ni. 2. Melis (Lenin Tsz. Nagyszénás) Mid ni. 3. Bereczky (Oh. Űj Élet) Hozomány ni 4. Farkas (Kondacs Pál túl.) Jutka ni. 110 cm díjugratás: 1. Gyalai Bálint (Hm.-vásárhelyi Techn.) Lédi ni. 2. Menárifc (Oh. Béke Tsz) Riadó ni 3. Jankó (Oh. Űj Élet) Antik ni 4. Lőrincz (Oh. Űj Élet) Borostyán ni. 5. Bese- nyei (Oh. Béke Tsz) Rómeó ni. Stafétaugratás: 1. Jankó Sándor, Lőrincz Lajos (Oh. Űj Élet Tsz). 2. Guba, Menárik (Oh. Béke Tsz) 3. Major, Gyalai (Hódmező­vásárhely). 4. Rostás, Varró (Hódmezővásárhely). 5. Nagy, Guba (Oh. Béke Tsz). Magasug­rás: 1. Gyalai Bálint (Hódmező­vásárhely) Lady ni. 150, 2. Jan­kó (Oh. Űj Élet) Antik ni 140, 3. Forrai (Maroslelle) Ella ni. 130, Guba (Oh. Béke) Riadó r.L 130 cm. Teke A legutóbbi bajnoki fordu­lók eredményei: Női NB H. Bcs. MÁV—Bakony Vegyész 2:6 (2115:2186). Ld: Lipták 401, Mol- námé 379. Bcs. Előre Spartacus —Bp. Postás 6:2 (2224:2014). Ld: Hursán 407, Rau 403. Ganz-MÁ_ VÁG—Bcs. Előre Spartacus 5:3 (2383:2330), Ld: Rau 436, Hur­sán 413. Megyei bajnokság: Gy. ME­DOSZ A.—Oh. Üveggyár 6:2 (2555:2432). Ld: Hundzsa 458, Frolyó és Hídvégi 433. ill. Ve­res 420, Tóth 415. Battonyai ÁFÉSZ—Gy. Lendület 5:3 (2345:2343). A korábban elma­radt találkozót nagy küzdelem után nyerték a hazaiak, Ld: Soós 419, Nagy 414, ill. Czin- kóczki 434, Ficzere 417 fával A tavasai forduló végeredménye 1. Gy. MED. A 8 — 1 51—21 18 2. Mezöberény 7 — 2 46—26 14 3. Bcs. Előre Sp. 0 1 2 48—24 13 4. Batt. MED. 0 — 3 44—28 12 5. Gy. Lend. A 5 1 3 41—31 11 6. Bcs. MÁV 4 — 5 34—38 8 7. Gy. MED. B 3 — 6 29—43 6 8. Oh. Üveggyár 2 — 7 25—47 4 9. Batt. ÁFÉSZ 2 — 7 22—50 4 10. Gy. Lend, B 1 — 8 20—52 2 Teniss Az elmúlt hét végén nagy­üzem volt a tenisz csb-n. Az OB II-ben a Bcs. VTSK női gárdája váratlan, de megérde­melt, 9:0 arányú győzelmet ara­tott Kecskeméten, míg a BVSC- tól 6:3 arányban kikapott A férfiaknál a Békés megyei OB III-as csapatok otthonukban vívtak kettős mérkőzést. A Bea VTSK 7:2 és 6:3 arányban bi­zonyult jobbnak a Bp. SZÖ- VOSZ, illetve a Bp. Pamuttal szemben. A Gy. Lendület 6:3-ra verte a Bp. Pamutot, a Bp. SZÖVOSZ-szal azonban nem bírt (2:7). Lsxás A napokban Nagykőrösön a területi béka és delfinbajnoksá- gon, valamint Szegeden a terü­leti ifjúsági bajnokságon szere­peltek szép sikerrel a Gyulai MEDOSZ úszói. Nagykőrösön a delfin kategóriában tíz első he­lyet szereztek, míg a béka kor­osztályban három bronzérmet hoztak haza Szegeden' egy má­sodik és egy harmadik helvet biztosítottak maguknak a dobo­góm Eredmények. Delfin korosz­tály. 100 m fiú gyors: 1. Kassai Péter 1.17, 3. Legeza Péter 1.17.3. 100 m fiú mell: 1, Nagy Sándor 1.36. 100 m fiú hát: 1. Letfeza Péter 1.28.4, 2. Kassai Péter 1.32.4. 100 m fiú pillangó: 1. Nagy Sándor 1.34.8. 200 m fiú hát: 1. Legeza Péter 3.06.6, 2. Kassai Péter 3.07.7. 200 m fiú pillangó: 1. Nagy Sándor 3.21, 2. Kassai 3.27.2. 200 m fiú mell: 1. Nagy Sándor 3.29.5. 4x100 m fiú gyorsváltó: 1. Gvulai ME­DOSZ (Legeza P., Vass Gy., Nagy S., Kassai P.) 6.00. 4x100 m fiú vegyesváltó: 1. Gyulai MEDOSZ (Legeza* Vass, Nagy, Kassai) 6.14. 4x200 m fiú gyors- váltó: 1. Gyulai MEDOSZ (Le­geza, Vasa, Nagy, Kassai) 12.34. Ifjúságiak (Szegeden). 200 m férfi vegyes: 2. Szögi Pál 2.33.4, 3. Szögi Péter 2.40.4. 200 m női gyors: 3. Hegyi Anna 2.51.1. SZOMBAT Labdarúgás: NB ni. Szalval Sí- Gyomai TK, Bessenyei u., 17. Bá­lint. Kézilabda: NB II. Bcs. Előre Sp. —Vác férfi, Petőfi u„ 17.00. Atlétika: Területi seregszemle versenye, Gyula, városi sporttelep, 14.30. Ökölvívás: Gyopáron Kupa selej­tezői, Orosháza, 1. sz. általános is­kola, 17.00. Tenisz. OB m. Gyulai Lendület —Bp. Testvériség, férfi, városi sporttelep, is.OO. Bős. VTSK—Nyír­egyháza, férfi. Kórház utca, 16.00. VASÁRNAP Labdarúgás. NB L B. VM Egyet­értés—Bcs. Előre Spartacus, Sorok­sár, 17. Hámori. NB II, KIS TEXT —Gyulai MEDOSZ 16.30, Szkokén. Szegedi VSE—Szarvasi SC 16.30. Pa­lotai. NB m. HÓDGEP SK—Sarkadi Kinizsi 17.30, Molnár G. Kiskunhalas —Mezőkovácsháza 17.30, Spitzer. Mh. MEDOSZ—Bcs. Agyagipar 17.30, Ka­sza. Csongrád—Bcs. VTSK 17.30, öze. Megyei L osztály: (kezdés egységesen 17.30 órakor (Oh. Kini­zsi-Vésztő, Toldi. Tótkomlós—Bat- tonya, Domokos. Endrőd—Medgyes- egyháza, Vidó, Doboz—Bcs. Építők, Farkas, Békés—Bcs. Vasas. Kovács. Szeghalom—Bcs. Előre Sp. II, Pau- Uk, Magyarbánhegyes—Bcs. MÁV, Bontovics. Mezöberény—Békésszent- andrás, Mézes. Mh. Kinizsi—Dózsa SE, Gyarmati, n. osztály. Keleti csoport: Kunágota—Medgyesbodzás, Molnár L., Zalka SE—Csabaszaba- di. Varga. Kaszaper—Csorvás, Szák, Szabadkígyós—Almáskama­rás, Vozár. Bcs. Kinizsi—Kétegyhá- za, 9.00. Boldizsár. Lökősháza—Bős. Szabadság. Medovarszkl Végegyhá­za—Kardoskút, Tohai. Újkígyós— g mumm 1971. JŰNIUS 26. Lassan befejezéshez közeledik Szófiában a súlyemelő Európa- Bajnoksóg. A magyar verseny­zők továbbra is jól szerepelnek, eddig mindennap felállhatott valaki a dobogóra. A pehelysúlynak küzdelmé­ben Benedek új összetett or­szágos csúcseredménnyel a bronzérmet szerezte meg. A könnyű- és váltósúlyban Szarvas Gábor, Máthé József és Bagócs János révén voltunk ér­dekelve. Máthé nyomásban, a 2. lökésben és az összetettben egyaránt a 3. helyet vívta ki. A váltósúlyú nyomásban Ba­gócs Európa-Bajnokságot nyert, szakításban Szarvas új orszá­gos csúccsal ezüstérmet szer­zett. Az utolsó fogásnemben a lökésben is jól ment fiaink­Körzeti labdarúgó-bajnokság Gyula L Geszt 17 13 3 1 46—10 29 2. Sarkadk. 17 13 1 3 59—22 27 3. Telekgerend. 17 12 2 3 68—26 26 4. Okány 19 10 6 3 44—27 26 5. Méhkerék x 17 9 3 5 29—34 20 6. Mezőgyán 17 7 1 9 23—47 15 7. Zsadány x 18 6 2 10 26—25 13 8. Dénesmajor 17 6 1 10 18—39 13 9. Körösajfalu 17 2 4 11 22—39 8 10. KÖtegyán x 18 3 2 13 16—61 7 Békés 1. Kőröstarcsa 21 16 2 3 77—22 34 Z. Kamut 21 16 2 3 66—22 34 3. Bucsa 21 15 3 3 74—18 33 4. Bcs. VOLÁN 20 11 3 6 54—44 25 5. Mezőmegyer 21 9 5 7 43—29 23 6. Murony 8 2 11 26—32 18 7. Gerla 20 7 3 10 47—49 17 8. Bcs. Május 1 x 20 6 3 11 24—44 14 9. Bélmegyer 21 6 1 14 30—81 ÍJ 10. Vizesfás x 20 6 1 13 30—58 12 11. Mezöb. M. x 21 5 3 13 30-78 12 x = büntetőpont levonás. Eleik (orosházi Járásból). Nyugati csoport: Oh. Üveggyár—Oh. ME­DOSZ 9.00, Opauszki. Nagyszénás- Kertészsziget, Klem. Gádoros—Sar­kadi KSK, Sárközi. Kondoros—' Szarvasi MEDOSZ, Wallfisch, Szarvasi Főiskola—Kélsoprony, Bo­gyó. Dévaványa—Békési Vasas, Fü- lőp. Füzesgyarmat—Békési MEDOSZ Nagy I. Körösladány—Gyulavári, Bánhegyi. Kézilabda. Megyei I. osztály. Fér­fiak. Endrőd—Kondoros 10.30, Feke­te. Újkígyós—Szarvasi SC H 10.00. Csuka. Tótkomlós—Bcs. MÁV 10.00, Csehi. Szalvai SE—Bélmegyer 10,00, Szabó S. Bcs. Előre Sp. n.—Békés, 10.00. S. Farkas, Oh. MEDOSZ— Szeghalom 10.00, Németh. Szarvasi Főiskola—Bcs. Vízmű 10.30, Megyik. Nők: Endrőd—Gyulai Harisnya­gyár n. 9.30, Valkovszki, Bcs. Kon­zerv—Füzesgyarmat 9.00, Bohus B. Medgyesegyháza—Békés 10.00, Var­ga n. Mezőberényi Textil—Szegha­lom 10.00, Kocsis. Szarvasi SC II— Dévavánva 9.30, Gyivicsán. n. osz­tály: Férfiak. Mezőberényi Textil —Bcs. DEGAZ 11.00, Kocsis, Dózsa SE—Csabacsüd 10.00, Tóbiás. Mh. MEDOSZ—Füzesgyarmat 10.00, Me- dovarszki H. Nagyszénás—Dévavá- nya 10.00, Nyári. Gyulai Munkácsy —Gyomai TK 10.00, Fehér I. Nők: Kétsoprony—Kondoros 9.00, Fári. Oh. Kinizsi—Elek 10.00, Komáromi. Kevermes—Béké6zentandráa (Lö- kösházán!), 10.00, Salka. Atlétika: Területi seregszemle- verseny, Gyula, városi sporttelep, 9.00. ökölvívás. Gyopáros Kupa döntői. Orosháza, 1. ez. általános iskola, 9.00. Sakk. Megyei villám csapatbaj­nokság, Gyopáros, 9.00 Kerékpár. ,-Aranykerékpár” ver­seny, a KISZ gyulai járási bizott­sága rendezésében, Pósteleki erdő, 9.00. Tenisz, Ob in. Gyulai Lendület— Nyíregyháza, férfi, váróéi sportte­lep, 8J30. Bcs. VTSK—Bp. Testvéri­ség, férfi, Kórház utca, 3.30. nak. Kurencov mögött Szarvas es Bagócs is felléphetett a do­bogóra. Az összetett verseny végeredménye így alakult: 2. Szarvas 460 kg, új országos csúcs, ... 4. Bagócs 442,5 kg. Csütörtökön a középsúlyúik léptek dobogóra, köztük Bakos és Horváth is. Előbbi nyomás­ban a 155 kg-on kezdett, de nem tudta teljesíteni, így ki­esett. Az őt követő Horváth nyomásban és lökésben máso­dik, szakításban a harmadik lett. Összetettben Horváth György 490 kg-os, új országos csúccsal az ezüstérmet szerezte meg. 4 tömegsport jegyében A közlekedési és szállítási dol­gozók szakszervezete az idén is megrendezi a szakmához tartozó közlekedési vállalatok üzemi spor­tolóinak versenyeit. A vándordíjáé vetélkedők Július 1 és augusztus 1 között kerülnek sorra labdarúgás­ban, asztaliteniszben es sakk sport­ágban. Az ország 36 közlekedési vállala­tát 10 csoportba osztották be. A 8. sz. békéscsabai Volán, a 10. sz. szegedi Volán, a 11. sz. szegedi Autójavító és a ezegedi Közlekedé­si Vállalat társaságában küzd a győzelemért — reméljük, sikerrel. A kiírás 6zerint a legtöbb pon­tot szerző közelekedésl vállalat egy évig őrzi majd a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete Központjának vándorserlegét. DÜRER. Az egész világ meg­emlékezik a Gyulán elszármazott magyar származású Albrecht Dürer (1471—1528) a német fes­tészet legnagyobb mestere szü­letésének 500. évfordulójáróL Festményei, fa- és rézmetszetei, rajzai a legnagyobb képtárak kincsei, melyeket nagyon sok ország bélyegei reprodukáltak, úgy hogy szép motívumanyag állítható össze belőlük. A Münc­heni képtárban levő önarcképét Németország, a Louvre-ban ta­lálhatót pedig több arab ország, valamint afrikai ország vitte bé­lyegre. A Prágai Képtárban levő Rózsafűzér-ünnepély c. alkotá­sának egy részét csehszlovák bélyegen láthatjuk. Portréit Németország, Ecuador, Panama, Jemen, Ajman és a Cook-szige- tek bélyegein találjuk meg. Na­gyon szép a Saari bélyeg, ame­lyen az anyáról festett portrét festette meg. A Német Demok­ratikus Köztársaság bélyegein láthatjuk a Táncoló Parasztokat. Paraguay tíz különböző alkotá­sát, Ausztria pedig egy fest- ménysorbam a Fiatal Velencei c. művét mutatja be. Még ezen­kívül számos bélyegen szerepel. A Magyar Posta 10 forintos blokkal emlékezett meg, amely a Szépművészeti Múzeumban őr­zött Férfiképmás című festmé­nyét ábrázolja (egyesek szerint a kép öccsét ábrázolja). A blok­kot itt mutatjuk be. Vas Tibor Az ÉDOSZ Békés megyei Bizottság» vasárnap; június 27-én Sarkadon,, a Cukor­gyár pályáján — 9 árai kezdettel — rendezi meg hagyományos sport­napját. Délelőtt férfi- és női lö­vészversenyre, női kézilabda-mér­kőzésekre, a labdarugó-elődöntőkre kerül sor. Ebéd után játsszák le a kispályáé labdarúgó döntőket, a női futballisták összecsapását, majd 17 órakor a Cukoripar—Baromfiipar öregfiúk labdarúgó-mérkőzésre ke­rül sor. Ezt követi az ünnepélyes eredményhirdetés. A megyei I. osztályú kézilabda-bajnokság állása FÉRFIAK 1. Bcs. Vízmű 11 11 — — 389—167 22 2. Oh. MED. 11 11 — — 318—131 22 3. Szalval SE 10 8 — 2 270—197 16 4. Tótk. Sp. 11 6 1 4 233—231 13 5. Üjkígy. Tsz n 6 1 4 316—249 13 6. Szarvasi Fői. 11 5 3 3 227—192 12 7. Szegh. MED. 11 6 — 5 207—215 12 8. Szarv SC IL 10 4 1 5 191—213 9 9. Endrőd u. 5 — 6 183—242 9 10. Kondoros 11 4 — 7 208—268 8 11. Békési Sp. 11 3 — 8 232—264 6 12. Bélmegyer ü 1 1 9 183—299 3 13. Bcs. El. Sp n 11 1 — 10 195—283 2 14. Bcs. MÁV n. 11 1 1 9 147—246 — IFJÚSÁGIAK L Szarvast SC 16 10 —- 200—113 30 2. Bcs. Víz. SC 11 9 — 2 350—135 18 3. Üjkígy. Tsz 11 9 — 2 261—196 18 4. Oh. MED. 10 8 1 1 276—135 17 5. Kond. Tsz 11 6 — 5 233—211 12 6. Békési Sp. u 5 2 4 307—205 12 7. Bes. Előre 11 5 — 6 247—242 10 8. Tótk. Sp. 11 4 1 6 174—167 9 9. Szarvasi Föl. 11 4 1 6 153—151 8 10, Bélm. Tsz 11 4 — 7 131—245 8 11. Endr. Spart. 11 3 — 8 138—202 5 12. B. Szalv. SE 10 2 — 8 141—265 4 13. Szegb. MED. 11 1 — : 10 73—237 2 14. Bcs. MÁV 10 1 1 8 91—170 1 NŐK 1. Bea. Kost*. 11 10 — 1 174-79 20 2. Tótk. Sp. 13 11 — 3 182—132 20 3. Oh. MED. 12 9 — 3 189—91 18 4. Szegh. MED. 11 8 1 2 107—55 17 5. Dévav. MED. 11 5 3 3 151—100 13 6. Bcs. Köt. n. 12 6 1 5 128—103 13 7. Füzesgy. Tsz 12 5 2 5 125—98 12 8. Medgy. Sp. 11 5 2 4 129—103 12 9. Békési Sp. 11 4 2 5 121—135 10 10. Endrőd 11 4 1 6 107—104 9 11. Bcs. MÁV n 12 3 — 9 87—182 6 12. Szarv. SC U 11 1 2 8 78—139 4 13. Mb. Textil x 11 1 — ] 10 62—170 1 14. Gy. Har. xx 11 2 — 9 58—178 1 IFJÚSÁGIAK 1. Szarvasi SC 11 10 1 — 139—56 21 2. Bcs. Konzerv 11 10 — 1 131—56 20 3. Bcs. Kötött Sí 12 9 1 2 140—65 19 4. Dévaványa 11 8 — 3 100—68 16 5. Oh. MEDOSZ 12 7 — 5 82—73 14 6. Bcs. MÁV 12 6 2 4 76—82 14 7. Endrőd 11 6 1 4 61—54 13 8. Füzesgyarmat 12 4 2 6 91—93 10 9. Szeghalom 11 4 2 5 65—74 10 10. Medgyesegyh . 11 4 — 7 46—78 8 11. Tótkomlós 13 3 1 9 76—121 7 12. Békés 11 3 — 8 42—101 6 13. Gy. Harisny. 11 1 1 9 47—123 2 14. Mezőb. Tex. 11 — 1 10 48—116 ­x = büntetőpont-levonás. MEGYEI n. OSZTÁLY FÉRFIAK 1. Dózsa SE S * 1 — 223—160 17 2. DÉGAZ 9 7 — 2 215—175 15 3. Gyomai TK 9 7 — 2 189—152 14 4. Mh. MEDOSZ 9 6 1 2 244—172 13 5. Mezőb. Tex. 9 6 1 2 218—164 13 6. Gy. Munkácsy 9 3 1 5 154—144 7 7. Dévavány. M. 9 3 1 5 221—238 7 8. Nagyszénás 10 3 1 € 162—185 7 9. Csabacsüdi TSZSK 9 2 1 6 153—208 5 10. Füzesgyarmati TSZSK 9 2 — 7 127—166 3 11. Kamuti TSZSK 1« 1 — 9 169—311 2 NŐK 1. Kétsopronyi TSZSK 9 9 — — 119—33 18 2. Oh. Kinizsi 9 8 — 1 105—72 16 3. Békésszent. 9 7 — 2 107-48 14 4. Kondoros! TSZSK 9 5 — 4 70—66 10 5. Kevermes! TSZSK 9 4 1 4 53—64 9 6. Kamuti TSZSK 10 « — 6 77—1«J « 7. Gyomai TK 9 3 — 6 73—67 6 8. Gyomai MG 3 3 — 5 56—62 6 9. Elekl TSZSK x 9 3 1 5 56—75 6 16. Újkígyós! TSZSK 10 3 — g 56—87 « 11. Szabadk. MG 10 2 — 8 43—121 4 x » egy büntetőpont levonva. Hétvégi sportműsor

Next

/
Oldalképek
Tartalom