Békés Megyei Népújság, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-23 / 120. szám
1^ ^1 Az EDÜ krónikásai feljegyezték, hogy eddig még minden diáktalálkozón esett az eső. Lehet, hogy mire ezek a sorok megjelennek, ez a jóslás az idén is beválik; a találkozó első három-napján azonban ragyogó napsütés fogadta a Gyulára érkezett fiatalokat. S a ragyogó napsütés mellett arany-, ezüstés bronzérem-eső, jó hangulat a Várfürdőben, a klubesteken, izgalmas viták a fórumokon. A szombati nap délelőtt 9 órakor a gyulai pártbizottság nagytermében politikai vitafórummal kezdődött. Vitaindító előadást Vinkovics János, a KISZ KB osztályvezetője tartott. Az elnökségben helyet foglalt Enyedi G. Sándor, a Békés megyei pártbizottság titkára, dr. Ágoston József, a Csongrád megyei pártbizottság titkára, Nagy János, a Békés megyei tanács elnökhelyettese, Mihaiik György, a KISZ Békés megyei Bizottságának eteő titkára és Szabó Miklós, a KISZ Békés megyei Bizottságának titkára, a fórum vezetője. Vinkovics János a tanintézetekben folyó ifjúsági munka jelentőségéről beszélt. Megemlítette, hogy a KlSZ-tagság- nak több mint 50 százaléka tanuló, ez különösen kiemeli azokat a feladatokat, azokat az elvárásokat, amelyeket a társadalom a Kommunista Ifjúsági Szövetségtől joggal kér. Beszélt az ifjúsági szövetség szervesetekben tapasztalható ellentmondásokról, melyek kisébb-nagyobb mértékben gátolják a szervezeti élet fejlődését. Ezekkel azonban mélyrehatóan kell foglalkozni és az a jó, ha a vitafórum felszólalói is őszintén és nyíltan beszélnék problémáikról. Elmondotta, hogy alapvető fél- adat a KISZ-szervezetek Kommunista jellegének erősítése. Mindez már a tagfelvételeknél kezdődik és lemérhető a szövetség munkájának minden részterületén. A tagfelvételeknél az egyéni elbírálás elvét kell alkalmazni és mindazokat felvenni KISZ-tagnak, akik az erkölcsi, politikai követelményeknek megfelelnek. Világossá kell tenni előttük viszont azt is, hogy aki az ifjú kommunisták szervezetébe lép, az nemcsak jogokat kap, de kötelességei is lesznek. Lényeges, hogy a fiatalok közéleti emberré nevelődjenek, hogy az ifjúsági szervezetben igazi politikai élményeket szerezzenek. Hosszabban foglalkozott az érdeklődési körök; az úgynevezett vertikális szervezés eddigi tapasztalataivah melyek az ifjúsági élet fellendülését mutatják. Beszélt az alapszervezetek belső demokratizmusairól, a központi akció és az alapszervezeti munka közötti szoros összefüggésről. Nyomatékosan felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy a jó KISZ-munka személyi és tárgyi feltételein kívül a megfelelő, korszerű légkör kialakítása legalább olyan fontos. Az olyan légkör, ahol minden fiatal érzi: munkájára szükség van, a KISZ számít rá. A vitában nagyon sokan felszólaltak. őszinteségével és tenPihurlk Judit békéscsabai gimnazista is felszólalt a szombati vitafórumon. „Ne csak arról beszéljünk a KISZ-ben, hogy mi volt és mi lesz, hanem arról js, hogy milyen most az életünk. Mi az örömünk és mi a gondunk.” Nagy Péter, a Békés megyei Nyomdaipari Vállalat főmérnöke megyénk nyomdaipari hagyományairól beszélt a szakközépiskolások és fiatal nyomdászok tanácskozásán. Rengeteg látogatója van a múzeumban rendezett képzőm!vészeit kiállításnak. Pillanatkép a társastánc-verse nyrői: a C-kategóriában aranyérmet nyert Stréling—Tóth orosházi páros. niakarásávál különösen Kitűnt Pihurik Judit békéscsabai, Zsoltit Dorottya szegedi; Kővágó György orosházi, Gulyás János medgyesegyházi és Karsai István budapesti diák felszólalása. Számtalan problémát érintettek: a tagfelvételtől a klubéletig, a kommunista jelleg erősítésétől, a szocialista diák-tanár viszony kialakításáig, mindenről szó volt A zárszóban Vinkovics János az elnökség véteményét tolmácsolta, amikor kijelentette: „A politikai vitafórum Őszinte, vitatkozó fórum volt, és sok hasz- inos javaslattal járult hozzá a KXSZ-élet további gazdagításához.” Délelőtt rendezték meg a TIT gyulai székházában a nyomdaipari szakközépiskolások-, szakmunkástanulók és fiatal nyomdászok tanácskozását, melyen vitaindítót Nagy Péter, a Békés megyei ÍNTyomdaipari Vállalat főmérnöke tartott. A találkozón nagy sikerrel szerepelt a MŰM gyufái 613. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetének irodalmi színpada „In memóriám Kner Imre” dímű műsorával. Délelőtt megkezdődött a kamarakórusok versenye az Erkel Művelődési Központban, a zeneiskolában pedig a hangszeres kamaraegyüttesek szerepeltek, a Jókai Művelődési Házban pedig a vers- és prózamondók műsora vonzott sok érdeklődőt. Az információs iroda összeállította a szólóhangiszeres versenyzők vetélkedőjének végeredményét: 9-en kaptak arany-, 23-an ezüstös 14-en bronzérmet. Délután fél három órakor a zeneiskolában Faibulya Balázs, a KISZ Békés megyei Bizottságának titkára kiosztotta az írásos pályamunkák aranyérmeit; este pedigf az Erkel Művelődési Központban gálaestet rendeztek. Itt Vinkovics János adta át a művészeti vetélkedők aranyérmeit, •majd az EDÜ-n részt vevő ifjúság a 600 éves gyulai Végvár elé vonult, ahol megkezdődött a késő éjszakai órákba nyúló karnevál. *s. E. Aranyérmes énekesek: BalaMnácz Katalin és Geosits Györgyi, a budaipesti szerb-horvát gimnázium tanulói. (Demény Gyula és Béla Ottó felvételei)