Békés Megyei Népújság, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-22 / 119. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEÍ TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG t9H. MÄJUS 22., SZOMBAT Ara: 1 forint XXVI. ÉVFOLYAM, 119. SZÁM Megnyílt a Budapesti Nemzetközi Vásár Harmincöt külföldi ország áruseregszemléje Péntek délelőtt 9 órakor ünnepélyesen megnyílt az 1971. évi Budapesti Nemzetközi Vásár. A vendégeket Troppa Gusztáv, a vá­sárt rendező HUNGEXPO vezérigazgatója üdvözölte. A megnyitón részt vett Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Biszku Béla és Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, Németh Károly, a budapesti pártbizottság első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai és dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese. A vásárt dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter nyitotta meg. Dr Báró József megnyitó beszóde Mit tehet a kereskedelem? A Belkereskedelmi Miniszté­rium széles körű intézkedési programot dolgozott ki a nők élet. és munkakörülményeinek javítására. Azonban a program­mal kapcsolatos minisztériumi állásfoglalás — formailag — aligha sorolható be csak a nők fokozottabb segítésének, megbe­csülésének kategóriájába. Arról van szó ugyanig hogy a bevá­sárlás és a házimunka meg­könnyítése az egész család éle­tére visszahat. Ha a háziasszony mentesül a konvencionális te­vékenységek alól, illetve, ha a konyha, és a fürdőszoba-felsze­relések a legmodernebbek közül kerülnek ki. több szabad ideje lesz a családnak is. Mit tehet ennek érdekében a kereskedelem? Oj önkiszolgáló boltokat nyit, növeli az előrecsomagolt áruk arányát. A tervidőszak végiére a jelenleginél háromszor több gyorsfagyasztott félkész és kész­ételt, négyszer több gyümölcsöt kínál. A program előírja új ház­tartási gépek — mosogatógép, elektromos ruhaszárító, gőz­pára és lécelszívó berendezések gyártását. Várhatóan 50 száza­lékkal nő a szintetikus mosó-, mosagotó-, áztatószerek forgal­ma, s az ellátottsági prognózis szerint 4—5 év múlva 100 közül már 78 családnál mosógéppel mosnak. Kétségtelenül hálás téma a ke. reskedelmi ellátás várható, kö­zeli javulásáról írni. Még jobb ezt tenni azzal a tudattal, hogy a legfelső fórumon kimunkált statisztikái adatok, mutatók mögött kitapimthatóan érezhető a közügyet szolgáló kollektív segíteni akarás. Mentesen minden hurrá-opti­mizmustól megállapítható, hogy az elkövetkezendő években je­lentős változásoknak leszünk ta­núi, s e megállapítás ünnepé­lyességéből semmit sem von le az, ha ezek a bizonyos változá­sok a konyhákon zajlanak le. Igaz, sok család már túl van a háztartás gépesítésének, mo­dernizálásának első fázisán. De a lehetőségek még koránt sin­csenek kimentve. Gondoljunk csak a házhoz szállítás általános­sá tételére, a vacsoraszol gál ta­tás megszervezésére, a mosás automatizálására, vagy a textil­pótló háztartási papíráruk vá. lasztékánaik bővítésére. A bevezetőben idézett minisz­tériumi állásfoglalás helyessé­ge, hasznossága aligha szorul bi­zonyításra, A megvalósulásra pedig kellő garancia a nők helyzetének megjavítására hozott kormány­határozat, s nem utolsósorban az a vállalatokat, kereskedelmi szerveket érintő anyagi és erköl­csi elismerés, amellyel kifejezet, ten e kormányprogram végre­hajtóit jutalmazzák majd. B. L j A miniszter bevezetőben üd­vözölte a megnyitó ünnepség résztvevőit, majd így folytatta: örömmel állapíthatom meg hogy a Budapesti Nemzetközi Vásár jelentősége és szerepe ha­zánk külgazdasági kapcsolatai­nak fejlesztésében évről évre nö. vekszik. Ezt bizonyítja a kiállí­tóként részt vevő 35 külföldi ország árukínálatának magas színvonala. Vásárunk nemzet­közi jelentőségének és vonzere­jének erősödését látjuk abban, hogy a hivatalos jelléggel kiállí­tó országok sorában ezúttal is újabbakkal találkozhatunk. Eb­ben az évben először állít ki hi­vatalosan a Budapesti Nemzet­közi Vásáron Chile, Dánia és Írország. Ugyancsak először je­lenik meg a vásáron Ciprus, Mauritius, Szenegál és Libanon, mégpedig az UNIDO, az Egye­sült Nemzetek Iparfejlesztési szervezete információs irodájá­nak keretiében. Tekintettel a külföldi résztvevők, a kiállító cégek nagy számára, ebben az évben a vásár szervezői újabb pavilonokat bocsátottak a kiál­lítók rendelkezésére, sz igénye­ket azonban ígv sem tudták ma­radéktalanul kielégíteni. Az idei Budanesti Nemzetközi Vásár megnyitása alkalmából a magyar népgazdaság fejlődését hosszabb időszak tükrében te­kinthetjük át. annál is inkább, mert ez érv elején összesítettük az 1966—1970-es harmadik öt­éves tervidőszak gazdasági fej­lődésének eredményeit s egy­idejűleg megkezdtük az 1971— 75-ös éveket átfogó neavedik öt­éves terv megvalósítását. Részletezte ezután az eddig elért gazdasági eredményeinket, majd így folytatta: A külkereskedelem feladatai szervesen kapcsolódnak gazda­ságpolitikánk céljaihoz. A tár­sadalmi termelés hatékonyságá­nak növeléséhez, a népgazdaság arányos fejlődésének, tartós bel­ső és külső egyensúlyának köve­telményéhez. Ebből következik, hogy nemzetközi gazdasági kap­csolatainkban az árucsereforga­lom k i eevensúl yozott fejleszté­sére törekszünk. Külgazdasági kapcsolataink, nemzetközi árucsereforgalmunk fejlesztésében meghatározó szerepe ésy jelentősége van a szocialista országokkal — min­denekelőtt a KGST-be tömörü­lő államokkal — való egvütt- friűködésnek, a szocialista nem-, zetközi gazdasági integráció fo­kozatos kibontakozásának. Gaz­daságpolitikai céljaink szerve­sen kapcsolódnák kül- és bel­politikánkhoz. Ismeretes, hogy árucsereforgalmunk a fejlett nem szocialista országokkal — különösképpen az utóbbi esz­tendőkben — dinamikusan fej­lődött. Kereskedelempolitikánk­nak továbbra is alapelve, hogy fejlesztjük gazdasági kapcsola­tainkat mindazokkal az orszá­gokkal, amelyek készek erre a kölcsönös előnyök alapján. A Budapesti Nemzetközi Vá­sár évről évre átfogó képet nyújt a magyar ipar különböző ágazatainak, eredményeikről, s a termelővállalatoknak alkalmat ad, hogy bemutassák legkor­szerűbb termékeiket a hazai és külföldi felhasználóknak és ke­reskedőknek. Nemcsak a széles nagyközönség látja itt egymás szomszédságában a külföld által ajánlott árukat, a magyar vál­lalatok és szövetkezetek termé­keit, hanem az ipar és a keres­kedelem szakembered koncent­ráltan megszerzik az informá­ciók olyan széles körét, ame­lyek különben nehezen jutná­nak hozzá. Ezt a célt szolgálja az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron a szakmai napok szé­les körű és sokoldalú programja is. A kiállítás megnyitása előtt köszönetét mondok mindazok­nak, akiknek munkája hozzájá­rult az idei vásár várható sike­reihez. Engedjék meg. hogy még egyszer üdvözöljem az itt megjelent kiállítókat, s kellemes itt-tartózkodást és jó eredmé­nyeket kívánjak nekik. Az 1971. évi Budapesti Nem­zetközi Vásárt megnyitom. Dr. Bíró József megnyitó be­széde után a vendégek a vásár­A május 10—i alakuló tanács* ülésen megválasztott végrehajtó bizottság május 21-én tartotta első ülését. Az első két napi­rendi pontot még az előző ta­nács által elfogadott munka­terv alapján tárgyalta. Az adó­ügyi jogkör gyakorlásának ér­tékeléséről Szabados Béláné pénzügyi osztályvezető, a Bé­késcsabai Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet ke­reskedelmi tevékenységéről Csi. esély Pál, az ÁFÉSZ elnöke tett jelentést. A végrehajtó bi­zottság mindkét beszámolót megvitatta, elfogadta és a to­vábbi tennivalókra megfelelő határozatot hozott. Ezt követően a június hónalj­ban megtartandó városi tanács­ülés elé terjesztendő napirendi pontok anyagát vitatta meg s hagyta jóvá. Az új tanács első munkaértekezletét két, nagyon fontos rendelet megalkotásával kezdi. A végrehajtó bizottság — figyelembe véve a választási küzdelem során a jelölőgyűlése­ken elhangzott lakossági igé­nyeket — a lakbérövezetekről, valamint a lakásépítési hozzá­járulás és lakáshasználatbavé­teli díj részbeni, vagy teljes ölengedéséről, a részletfizetési kedvezményről készült rende­lettervezet elfogadását ajánlja majd a tanácsülésnek. A másik is a kormány lakás­ügyi rendelkezésével kapcsola­tos tanácsrendelet tervezet: a tanács rendelkezése alatt álló lakások elosztásáról, a lakásigé­nyek társadalmi elbírálásáról szól. A lakáselosztási tervben kívánják meghatározni a szer­vezett lakásépítés keretében ér­tékesítés céljára épülő lakáso­Mfl: Nem fontos, de érdekes (4. oldal) Mini Magazin (6. oldal) Határozott győzni akarással Cl. Oldal) Ülést tartott az SZMT elnöksége (3. oldal) Kádár János fogadta a lengyel külügyminisztert Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára pénteken délben fogadta Stefan Jedrychowskit, a Lengyel Nép- köztársaság külügyminiszterét, aki Péter János meghívására hivatalos baráti látogatáson tar­tózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi beszélge­tésnél jelen volt Péter János külügyminiszter, Gyenes And­rás, az MSZMP KB Külügyi osztályának vezetője, Némety Béla, hazánk varsói nagykövete és Tadeusz Hanuszek Lengyel- ország budapesti nagykövete. (MTI) kát, amelyekre a városi tanács végrehajtó bizottsága az építte­tő szervvel (OTP) kötött meg­állapodás alapján a vevőt ki­választja. Intézkedik a tervezet arról is, hogy a lakásigényeket megújító igénylőket, akik 1971. április 30-ig kérelmüket meg­újították, a lakásügyi hatóság ez év végéig kiértesíti arra vo­natkozóan, hogy kérelmüket milyen lakásellátási formában teljesíti. A tervezet utal arra, hogy az elsőfokú lakásügyi ha­tóság mellett társadalmi bizott­ság megalakítása is szükséges. A bizottság munkájában tag­ként részt venne a. területileg illetékes szakszervezetek szak­maközi bizottságának és a KISZ városi bizottságának képviselő­je. A bizottság többi tagját a helyi politikai, társadalmi, gaz­dasági szervezetek javaslata alapján kétévi időtartamra a városi tanács végrehajtó bizott­sága bízná meg. Az elosztási terv részét ké­pezi a tanáos középtávú fejlesz­tési terve azzal, hogy annak végrehajtásához szükséges la­kásigényléseket számbaveszi, ütemezi és meghatározza éves bontásban a lakosság részéire felhasználható lakások számát. Mindkét rendelet meghozatala azért is szükséges, mert a la­káselosztás, igénylés, kiutalás tervezete új rendszerét megha­tározó szabályzó a lakosság jo­gait, illetőleg kötelességeit alapú vetően érintik. A végrehajtó bizottság aján­lásai a legközelebbi városi ta­nácsülés vitatja meg és hagyja jóvá. A lengyel külügyminiszter Budapesten Péter János külügyminiszter meghívására hivatalos látoga­táson Budapesten tartózkodik Stefan Jedrychowski, a Len­gyel Népköztársaság külügym inisztere, akit a fotóriporter városnéző sétáján (a képen bal .-ól a második), örökitett meg. (MTI fotó—Friedmann E. felvétele—KS) városban körsétára indultak. (MTI) Tanácsrendelet készül a lakások elosztásáról, a lakbérövezetekről, valamint a lakásépítési bozzájárulásré! Ülést tartott a Békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága i <r)

Next

/
Oldalképek
Tartalom