Békés Megyei Népújság, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-29 / 100. szám

r Munkások! Parasztok! Értelmiségiek! Valósítsuk meg nemzeti programunkat, építsük fel a szocialista Magyarországot! Á szorgalom jutalma A kormány legutóbbi illésén a SZOT elnökségével egyetér­tésben határozott a Miniszter- tanács és a SZOT Vörös Ván- dorzászlainak odaítéléséről. Akárcsak tavaly, az idén is ott találjak a legjobb Békés megyei vállalatokat a rangos kitünte­tettek között. Ez Is igazolja, bogy jól megálltak helyüket as or­szágos versengésben hiszen a Vörös Vándorzászlóért nagyon meg kellett dolgozni. A Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat immár egy­más után harmadszorra érdem­li ki ezt n magas kitüntetést. S ha visszaemlékszünk a tavalyi — megyénket is árvízzel fenye­gető veszélyre —, akkor bizony a mostani kitüntetés értéke még magasabbra szökken. Igen, mi­vel a nehéz napokban a vállalat sok dolgozója a gátakat is vi­gyázta. Egy-két gyárban az ár­vízveszély miatt ideiglenesen a termelést Így is be kellett szün­tetni. Ilyen nehéz év után még­is ott vannak a legjobbak kö­zött, mert a veszély múltával nemcsak a kiesett termelést pó­tolták, hanem többlet-építő- anyag gyártásával is hozzájárul­tak az újjáépítéshez. S hogy tényleg minden tólük telhetőt megtettek ezért, ennek ékes bi­zonyítéka, hogy tavalyi munká­jukkal a párt Központi Bizott­ságának oklevelét is elnyerték. Ügy tűnik, hogy a fenyegető veszélyek, a nehéz időszakok megsokszorozzák az emberek erejét és megnövelik a felelős­ségérzetek Mi sem jelképezi ezt meggyőzőbben, minthogy me­gyénk másik magas kitünte­tettje, a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlajának birtokosa éppen a Körösvldéki Vízügy! Igazgatóság lett. A múlt évben az igazgatóság dolgozói szinte emberfeletti tetteket haj­tottak végre. A karhatalmisták- kal, a gátakon dolgozó több ezer emberrel együtt sikeresen útját állták a pusztító áradat­nak, megmentették a veszélyez­tetett községek lakosainak életét és értékeit. Jó helyre kerültek tehát a vándorzászlók. Ugyanúgy, mint a többi kitüntetések, melyek között a Kiváló vasúti csomó­ponttól a Kiváló vállalat, szö­vetkezet és Elüzem címig, a dicsérő oklevéltől az elismerése­kig szinte minden fokozata meg­található. Ez is tanúsítja, hogy a múlt esztendő olyan történel­mi jelentőségű eseményei, mint hazánk felszabadulásának 25. év­fordulója, a Lenin-centenárium, majd a X. pártkongresszus élő, több és jobb termékben és ter­ményben mérhető mnnkaver- senyre ösztönözte az üzemek, a gazdaságok és a szövetkezetek dolgozóit. A napokban, a munka ünne­pének előestéjén megyeszerte rendezik a kitüntetést átvevő ünnepségeket és osztják ki a leg­jobbaknak a megérdemelt jutal­makat. A szorgalom jutalmát. P. P. így látja a várost a darus fl BOY Békéscsabai Gyára ismételten elnyerte azóiizem és a Szocialista Munka Gyára címet A Baromfiipari Országos Vállalat az 1970. évi munkája elismeréséül elnyerte a mező­gazdasági és élelmezésügyi mi­niszter, valamint az ÉDOSZ Elnöksége Vörös Vándorzászla­ját, továbbá a Kiváló Vállalat címet. A BOV békéscsabai gyára ismételten az Élüzem és a Szocialista Munka Gyára cí­met kapta meg. A kitüntetés alkalmából áp- v nils 27-én ünnepséget tartottak Békéscsabán, melyen megjelent; Csatért Béla, a Békés megyei I Tanács elnökhelyettese, Zsi- linszki András, a megyei párt- bizottság munkatársa és Várat Mihály, a városi pártbizottság osztályvezetője is. Az ünnepi beszédet Miklós László, a BOV mezőgazdasági osztályának vezetője tartotta. Elmondotta többek között, hogy tavaly a baromfiipar termékei több kiállításon első díjat nyer­ték. A pecsenyeliba-termékek a világpiacon is elismertek, ami különösen a békéscsabai gyár érdeme. A vállalat tavaly a belkereskedelem részére és ex­portra egyaránt minden korábbi időszaknál lényegesen több árut szállított A termékek bel­földi fogvasztói ára nem emel­kedett, sőt az ősri barom fi vá­sár időszakában a vállalat je­lentős árengedményt nyújtott A vállalat eredményeit elő­segítette a szocialista munka- verseny-mozgalom, amelyet a dolgozók hazánk felszabadulá­sának 25., Lenin születésének 100. évfordulója és a X. párf­s ------------­5 ü \ Kisdobosok kuüurális { szemléje Békéscsabán ■ ; Szerdán délután a békéscsabai ; Kulich Gyula Ifjúsági és Üttö- : rőházban városi kulturális ; szemlén vettek részt a megye- ; székhely általános iskoláinak ; kisdobosat A kisdiákok csaknem i ■ félszáz produkciót mutattak be • a legkülönbözőbb művészeti ■ ágakban. A rendező városi úttö­* rőednökség képvisel« minden ■ résztvevőnek emléklapot adtak ; át. A legjobbak arany, ezüst és ■ hror.z oklevelet kaptak. kongresszus tiszteletére szer­veztek. A békéscsabaiak ki­emelkedő sikereket értek eL Miklós László végül a tröszt vezetősége nevében köszönetét mondott a tanácsi szerveknek, a termelőszövetkezetek területi szövetségeinek, az állami gaz­daságoknak és a tsz-eknek a jó együttműködésért, majd át­adta a Szocialista Munka Gyá­ra és az Élüzem címet igazoló oklevelet, valamint az Él üzemet jelképező zászlót A kitüntetések én pénzjutal­mak átadása következett ez­után, Az Élelmiszeripar Kiváló Elmúlt évi munkája alapján megyénkben négy kisipari szö­vetkezet kapja meg május 1-e alkalmából a kiváló címet. Ezek közül is kiemelkedő a Békés­csaba én Vidéke Textilfeldolgozó Ktsz. Tegnap délután ünnepé­lyes keretek között kapta meg az ifjúsági és úttörőházban az Ország Kiváló Kisipari Szövet­kezete címet A textilfeldolgozó ktsz az' elmúlt évben igen jó munkát végzett Javult a dol­gozók életszínvonala, nőtt a jö­vedelme és a kollektív szellem is sokat változott Természetesen ez megmutatkozott a termelés­ben la. A «Következet 1970 évi termelési értéke 40,9 százalékkal magasabb az előző évinél Kü­lönösen jelentős a külföld felé ▼aló értékesítés, mely 22,5 mil­lió forint volt 1970-ben Ez 55 százalékos felfutást jelent A nyereség alakulása is említésre méltó. 1969-hez viszonyítva 59,6 százalékos a növekedés. Ünnepélyes keretek között ad­ják át a napokban a Megye Ki­váló Kisipari Szövetkezete címet a Körösvidéki Cipész KTSZ -nek, a Mezőberényi Faipari és az Orosházi Vas-Műanyagipari KTSZ-nek. A cipész szövetkezet I a termelését az előző évihez vi­szonyítva 9,7 százalékkal növel­Doig&zója Jelvényt kapta dr. Szép Ferenc, a Békéscsabai Ba­romfifeldolgozó Vállalat Igaz­gatóiéi, Ancsin Pál, a békéscsa­bai gyár főkönyvelője, Miklós Béla kazánfűtő és Ancsin György vágómunkás. Kiváló Dolgozó jelvényt kapott Halápi Balázs, a gyár volt igazgatója, Simándi Béla, a gyár főmérnö­ke és Várai Pat a szakszerve­zeti bizottság titkára. Befejezésül dr. Szép Ferenc igazgató a gyár 60 dolgozójá­nak átadta a Kiváló Dolgozó jelvényt és a vele járó pénzju­talmat te, s ez kűlönöökép'pen a szol­gáltatásban mutatkozott meg. összesen a megyében 105 felve­vőhellyel rendelkezik, s az el­múlt évben 6,3 millió forint ér­tékű javító-szolgáltatást végzett, Érdemes megemlítem, hogy ez a szövetkezet az előző években főleg külföldre értékesítette ter­mékeit most viszont nagy meny- nyiségben és bő választékban szállít a belkereskedelemnek is. A nyereség alaíkulása 1969-hez viszonyítva jelentősen javult 29 százalékkal növekedett A Mezőberényi Faipari Ktsa 1969-hez viszonyítva 23,8 száza­lékkal, megközelítőleg 10 millió forinttal nagyobb termelési ér­téket ért él. Eiit főleg a terme­lékenység növelésével, a munkar | folyamatok korszerűsítésével és nem létszámnöveléssel érte eL Kiemelkedő eredmény, hogy a belföldi értékesítés 12 millió fo­rinttal magasabb az előző évi­nét vagyis 56 százalékkal több terméket értékesítenek a belföl­di kereskedelemnek, mint ko­rábban. A lakossági szolgáltató tevékenység pedig 27,8 százalék­kal nőtt. Az Orosházi Vas-MűanyajSpa» ri Szövetkezet az elmúlt két- három évben rendkívül sóikat fejlődött. Itt is jelentős a beik», reskedelem felé történő értékest, tés, de az exporttevékenység is nagyban növelte a szövetkezet jövedelmét Az évi 50 millió fo­rintos termelésből 28 millió fo­rint értékű árut szállítottak kül­földre. A nyereség 1969-hez vi­Kitüntetett fogyasztási és takarékszövetkezetek : Ismét kiváló lett a gyulai és az orosházi ÁFÉSZ Kiváló szövetkezetek ' Az 1970. évi munkaverseny • mozgalomban élért kiemelkedő : eredményeiért a gyulai és az ■ Orosházi ÁFÉSZ-t „Kiváló Al- j talános Fogyasztási és Értékesítő : Szövetkezet” címmel tüntette ki • a SZŐ VOSZ Elnöksége és a • KPVDSZ Országos Elnöksége. : Míg a Mezőkovácsházi ÁFÉSZ ■ dicsérő oklevelet kapott az emlí- ] tett országos szervektől. „Az év ■ legjobb takarékszövetkezete” cf­■ met a SZÖVOSZ Elnöksége és a " KPVDSZ Országos Elnöksége a ; kondorosi pénzintézetnek ítélte • oda. : A MÉSZÖV Elnöksége és a : KPVDSZ Megyei Bizottsága a • következő fogyasztási és taka­• rékszövetkezeteknek ítélte oda az I 1970. évi munkaverseny ben elért. eredmények alapján a különbö­ző kitüntető címeket A MÉ­SZÖV Elnöksége és a KPVDSZ Megyei Bizottsága vándorzászla­ját az Endrődi ÁFÉSZ, „A me­gye legjobb fogyasztási és érté­kesítő szövetkezete” címet a Bé­kési ÁFÉSZ, míg „A megye leg­jobb takarékszövetkezete” ki­tüntetést az endrődi takarék- szövetkezet érdemelte ki. A csa- nádapácai, az újkígyóst a déva- ványai, a „Sárréti”, a bucsai, a sarkadi fogyasztási és értékesítő szövetkezetek, továbbá a gyula­vári, a kétegyházi, a szarvasi és a tótkomlós] takarékszövetkeze­tek a MÉSZÖV Elnöksége és a KPVDSZ megyei bizottsága di­csérő oklevelét kapták. Balkua Imre ! szonyítva 36,4 százalékkal nőtt, 1970-ben 17,5 millió forint volt Az országban ez a legmagasabb nyereség, s ez abból adódik, hogy olyan műanyagformázó gé­peket gyárt, amelyeket eddig külföldről kellett behozni, ma­gas valutáért Most viszont a szövetkezet szállít ilyen gépeket külföldre. K. J. sím Q ■mnnuTiM .mnm^rrm,N[PUJSlCß j| 19U. ATiULiS 28. Felvételünk Békéscsabán készült (Fotó: Demény Gyula)

Next

/
Oldalképek
Tartalom