Békés Megyei Népújság, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-22 / 94. szám

/ Elkészült Köröstarcsa belvízrendezési terve KörOstarcsán az elmúlt évti­zedben sok volt a panasz, külö­nösen a belterületen a sok kel­lemetlenséget és kárt okozó bel­vízre. Leginkább az úgynevezett Németjárói részen adódott sok probléma, ahol az 50-es években a szakcsoportok öntözéses gaz­dálkodást alakítottak ki. Hozzájárult a belvizek pusztí­tásához és elősegítette azt, hogy egyoldalú öntözési rendszert ala­kítottak ki, amely csak az öntö­zéshez használt víz odavezetését oldotta meg. Nem fordítottak gondot a víz elvezetésére. Ugyanez mondható el a köz­ség belterületéről is, ahol csak a legszükségesebb ároknyitáso­kat végezték el az elmúlt év­tizedekben. A külterületre vo­natkozóan a helyi termelőszö­vetkezet állami segítséggel el­készítette a belvízrendezési ter­vet, melynek végrehajtásához a gyulai Élővízcsatorna vizitár- sulat az elmúlt év nyarán fel­vonult ás a munkát megkezd­te. A község belterületére vonat­kozóan a közelmúltban készült el egy belvízrendezési terv, amelyet egyelőre csak tanulmá­nyi tervnek fogadnak el, mivel annak kivitelezésére még várni kell. Az elkészült tervben fel­mérték a község belterületén levő csatornahálózatot. A nyílt csatornák hossza közel 17 ki­lométer és ezenkívül csaknem egy kilométer a zárt csatorna hossza. Az elkészített terv sze­rint még több mint 22, kilomé­teres nyílt csatornára, s ezen­kívül 2 és fél kilométer hosz- szú zárt csatoméra van szük­ség, hogy a község belvfztelení- tése megoldódjon. Az elképzelések szerint e2 öt­millió forintba kerülne és a vízügyi igazgatósággal, vala­mint a felettes szakigazgatási szervvel történt előzetes tár­gyalás szerint a munkák befe­jezése 1980-ra várható. Másfél Millió forintot nyerlek Megyénk fotóz ói, lottózói az elmúlt hónapban Újra kezdődik a borítékos sorsjegy-akció Az Országos Takarékpénztár Békés megyei Igazgatósága tá lékoztatása szerint az elmúlt hónapban ismét meglátogatta Fortuna istenasszony megyénk lottózóit, totózóit. Ugyanis hét négyes találatot értek el a sze­rencsés fogadóik. A legnagyobb összegű nyereményt — 134 ezer forintot — Békéscsabán fizet­ek ki, de nem panaszkodhat­nak a gyulavári, eleki és tót- komlósi nyertesek sem, akik egyenként 72 ezer forintot vet­tek fel. A totóban ezúttal a gyulai­aknak kedvezett a szerencse. Egy 12 találatos szelvénnyel 79 ezer forintot nyert gazdája. A megye OTP-fiókhálózata márci­usban totó—lottó nyeremények­re összesen egymillió 542 ezer forintot fizetett ki. Szép számmal nyertek me­gyénk lottózói a 10. játékhét szelvényed között megtartott tárgyjutalom-sorsoláson is, Nem kevesebb, mint 40 különböző nyereménytárgyat — 28 darab 2—13 ezer forintig terjedő vá­sárlásra jogosító utalványt, fényképezőgépet, 2—2 Mopedet és hűtőgépet, öt különböző márkájú tv-t, rádiót és magnót, valamint külföldi társasutazás­................................... ra jogosító utalványt nyertek. i Az MTS Országos Tanácsa, a : Pénzügyminisztérium Takarék' kulás megvalósítása, a gazdaság : pénztári Főigazgatósága enge- talpraállítása volt a cél. Azóta,: délyezte a megvalósítás előtt negyedszázad alatt döntő váltó- 5 all° sportcélok tarsad^ ta- záT történt. A Német Demokra­Ír ! lis 22-től ismét megrendezzék tikus Köztársaság ma a vdág ki- . a m^r szé]es körben közked­iencedik ipari állama. A NSZEP ; borítékos sorsjegyakciót, megvalósította programját, hű ! ^ sorsjegyek egy része az elő­maradt ahhoz a célkitűzéshez, j zőekkel azonos nyereményfel* amelyet huszonöt évvel ezelőtt j osztással, míg _ a másik része nehéz körülmények között ma- ! a mar ismert új nyereményfel- gáénak fogadott Megvalósult a j osztással kerül forgalomba, munkásmozgalom egysége az! A népszerű „Zsákbamacska” NDK területén. Az NSZEP aj sorozatonkénti nyereményei szocialista és más országok kom-: 500> 200> 100> 5Ű> 20, 10 és 8 munista és egységpártjainak szí-: f0,-int A legkisebb az „újra lárd szövetségese. Politikai, gaz- ; húzhat” feliratú 4 forintnak fe- dasági, kulturális téren egyaránt: lel meg és ezzel a játékos újra megszilárdult a demokratikus! húzhat a sorsjegyekből. Németország. Sikerült megte-! Remélhetően — hasonlóan az remteni az évszázad leghosz-! időszakhoz is szabb kékés időszakát Európá-! ^ sikere lesz a borítékos k«« Ár, _ A s sorsjegyakcionak, hiszen az ed« ban es nemet _ földön. Azj dig Jel^u id6s£rkban a számta­1963-as VI. partkongresszusa —; jan his és középnyereménye- a szocializmus programjának el.; ken kívül megyénk „szerencse fogadása óta — nagy intenzitás-: vadászai” Gyulán 50 ezer fo­sai folyik a szocializmus építé- { rintot, Battonyán, Orosházán, se a Német Demokratikus Köz-! Körösnagyharsányban 20 ezer társaságban. 5 forintot és több helyen 10 ezer ! forintot nyertek. A NSZEP most Vili. kong-! resszusra készül. Néhány hét! választja csak el a huszonöt»- • dik születésnap ünnepségeit a ! nagy tanácskozástól. A huszonöt • év alatt megtett út pedig egye- 5 nes vonalban köti össze a két • eseményt. Az összefonódott ke- ! zek szocialista országot építe- ■ nek. A magyar nép megbecsülés- 5 se! és bizalommal köszönti az ■ NDK negyedszázados vezető • pártját és további sikereket ki- ; fán a békéért és a szocializmu- 5 aésk folytatott harcához, A hütöhAz felvesz érettségizett férfi munkaerőt hiitőraktárnoki munkakörbe Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. : 4 z aradi sxtn1ár*ulat Méhkeréken Valaha majd, amikor a jelen­ből múlt lesz és a napilapok hí­rei, krónikái dokumentummá válnak, a .enti cím egy kornak politikai hangulatáról is tanús­kodik, két szomszéd nép viszo­nyáról. A hajdani kutató olvasó arról szerez majd tudomást, hogy a magyarországi románíakta köz­séget, Méhkerékét romániai szín- társulat látogatta meg nívós színházi előadással. A házigaz­da, azaz a Békés megyei Tanács Művelődési Osztálya a vendég- művészek és a lakosság nagy örömére színházi nívódíjjal ju­talmazta az aradi színtársula­tot; Justh Zsigmond-piakettel. Az ősszel Békéscsabán, Gyulán, Kétegyházán és Battonyán sze­repeltek, a múlt héten pedig Békéscsabán, Méhkeréken és Debrecenben. Méhkeréken Carlo Goldini „A hazug” című vígjátékát mutatták be nagy sikerrel. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ezzel aratták a legnagyobb sikert. A sok hely­zetkomikum pótolta a mai ro­mán irodalmi nyelv és a tájszó- lásos méhkeréki . elv között hé­zagot. A közönség követni tud­ta a cselekmény bonyodalmait, derült a szellemes replikákon. Dan Alexandrescu, a vendég színtársulat igazgatója és főren­dezője joggal mondhatta, amikor megköszönte a nívódíjat, hogy „nemes kultúrmissziót teljesíte­nek, mint ahogy nemes kultúr­missziót teljesít majd a közeli napokban a Jókai Színház is Aradon és környékén második vendégszereplése alkalmával. I. I. Fogadóóra a megyei tanácsnál Április 24-én, szombaton 9— 12 óráig tartja soron követke­ző fogadóóráját Klaukó Má­tyás vb-elnök, hivatali helyisé­gében (Békéscsaba, Irodaház, Felsőkörös sor). Sajtótájékoztató a DKV rendezvény- sorozatról A hét elején a Kommunista Ifjúsági Szövetség dunaújváro­si bizottságának titkára Barsi Tomaj tájékoztatta a sajtó munkatársait a VII. Dunaúj­városi Ifjúsági Napok rendez­vénysorozat programjáról. Elmondta, hogy a DIN jel­szava; Szolidaritás, Barátság, Béke. A rendezvény-sorozatban új, hogy az idei DIN túllépett a város határain. A rendezvénysorozat április 23-án ifjúsági nagygyűléssel kezdődik. Ezen a napon avat­ják fel az ifjúsági parkot, amely a hős vietnami nép ve­zérének, Ho Si Minh-nek a nevét viseli és ekkor avatják fel a nagy forradalmár szobrát is. Másnap, április 24-én hadi- technikai kiállítás nyílik, 30-án pedig nemzetközi eszperantó- találkozóra kerül sor. A DIN Sportrendezvényei kö­zül kimelkedik a Női Nemzet­közi Labdarúgó Torna, ame­lyen osztrák, csehszlovák csa­patokon kívül ott lesz a buda­pestiek és a dunaújvárosiak vá­logatottja is. Május 8-án ren­dezik meg a dunántúli felsza­badulási motorversenyt. A nagyszabású rendezvény- sorozat április 9-én a fasizmus felett aratott győzelem napján ifjúsági nagygyűléssel ér véget Lenin hangja 101 évvel ezelőtt, 1070. április 2Z-én született Vlagyimir tljics Lenin, korunk legnagyobb alakja, a nagy forra­dalom vezetője, a munkásosztály pártjának megte­remtője, a világ első szocialista államának megalapí­tója. A hanglemezre vett lenini hang története érdekes fejezete Lenin életútjának. A gramofon­lemez a forradalom előtti korj burzsoá szalonjainak jellegzetes,] hivalkodó tartozéka volt Orosz­országban már 1907-ben több mint félmillió gramofon harso­gott A forradalom után a piaci cse­rebere a gramofonok „tömeges vándorlását” idézte elő. A polgári lakások egykori díszei a váro­sokból a falvakba kerültek. Pa­radox helyzet alakult ki: az egyszerű nép váratlanul hang­lemezjátszó birtokába jutott. Le­nin észrevette ezt a tényt, fel is használta. A zenés kávéházak gramofonlemezei zúzdába kerül­tek és sellakos alapanyagból ez­rével kezdték préselni a forra­dalom eszméit szolgáló hangle­mezeket. A rádióadást még nem ismerte a világ, falun még csak nem is álmodtak ilyesmiről, a párt azonban megtalálta a tech­nikai lehetőséget, hogy élőbe­széddel, hívó, mozgósító, magya­rázó szóval forduljon az írástu­datlan milliókhoz. Lenin maga gondoskodik ar­ról, hogy a kimagasló állami és pártvezetők beszédeit hangle­mezre vegyék. Így például Ka- linyin, Dzerzsinszkij hangját és másokét. Kezében híres órájával Lenin gyakran állt maga is a fonográf mellé, hogy hangját le­mezre vegyék. Egymás után ké­szültek a hanglemezek: „Mi a szovjethatalom?”, „Felhívás a Vörös Hadsereghez”, „A munka- fegyelemről”, „Hogyan szabadul­hatnak meg a dolgozók mind­örökre a fiöldesurak és tőkéseik elnyomásától?”, „A TTL Kommu­nista intamacionálé”, és mások. Azokban a nehéz években óriási volt a papírhiány, így sok ember előbb hallotta Lenin hangját, mintsem fényképét látta volna az újságok hasábjain. Lenin hangja ezer meg ezer hangtöl­csérből csendült feL Ma már nehezen tudjuk el­képzelni, milyen primitív eszkö­zökkel végezték annak idején a hangfelvételt Viaszhengerre, majd később lemezre vésték be a rezgéseket A viaszhengert vagy korongot grafittal dörzsöl­ték be, majd fémbevonatot ka­pott, s az így nyert fémmatri- cákról sajtolták azután a leme­zeket. A hang erősen eltorzult, színezete megkopott a különféle zajok elnyeltek egyes szavakat vagy mondatokat A szovjet szakemberek már a harmincas években azt a célt tűzték maguk elé, hogy Lenin hangját újjáteremtik, visszaad­ják tónusát Lenin hangjának felújítására irányuló munkájuk teljes sikerrel járt. Lenin megújított hangját ma mikrobarázdás lemezekre veszik, és egyéb modern hanghordozó berendezésekkel elevenítik fel. Szavai felcsendülnek a rádióban és televízióban, a mozik vász­nán. Szenvedélyes, meggyőző hangját nagy figyelemmel hall­gatja ma is az egész világ. Vlagyimir Orlav (APN—KS) békés mm ^ 5 ItófJU AFKILIS 22. ** / \

Next

/
Oldalképek
Tartalom