Békés Megyei Népújság, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-18 / 91. szám
KŐRÖS TÁJ _________KULTURÁLIS MELLÉKLET F ilmművészet: Még egyszer a „Sárika, drágáméról teránotthonba készül Szerényen, csendesen, cseppet sem kérkedve a hajdan volt érdemekkel. A film ifjú hőse, Péter is nagy elhatározások előtt áll. Rendbe kellene szedni erősen zilált érzelmi életét, el kellene igazodnia a mai világban, s végre csinálni is már valamit Egtfik sem könnyű, s kérdés: vajon sikerül-e? 2. Csak a kezdés vázlatos, a későbbiek során a film alkotói meggyőző erővel bontják ki témájukat, s kutatják, hol az a közös magatartás, eszme, vagy gondolat, amely közel hozhatná egymáshoz a két távoleső generáció életérzéseit, S vajon mit tudnak egymásról, értik-e, megérmi világunk, ahol lám csak vannak olyan helyzetek és kérdéseik, amelyben még egy sokat próbált öreg harcos sem tud egykönnyen eligazodni. Sárika ugyanis, aki hajdan — amikor még éleseik voltak a frontvonalak — mindig pontosan tudta, mikor mit kell tennie, most egy disszidálási kísérletnél tétován keresi a cselekvés lehetőségeit, 3. A történetnek határozott politikai ízed vannak, harmadik filmjével tehát új vizekre evezett a rendező. Filmalkotás! módszere azonban ezen a területen is megőrizte eddig megismert egyéni stílusát Oj fűmjén végigvonul a Bohóc a falon kamaszos vidámsága, a Szeressétek Ódor Emíliát megkapó lírája, s mindez kiegészítve a jelenetépítés kifogyhatatlannak látszó ötleteivel. Ragályi Elemér ismét bizonyította, hogy kamerájával egyenrangú alkotótársa a rendezőnek. Drámát és játékosságot árasztó képsorait sokáig megőrzi az emlékezet És emlékezetes marad számunkra a Sárikát alakitó Patkós Irma természetes játéka is. Pétert Kern András alakította. A fiatal színész tehetsége biztató ígéret * • • Nem tagadom, lehetne sorolni a film gyengéit is. A forgatókönyv írói — Tóth Zsuzsa és Sándor Pál — nem mindig indokolják megfelelően a film fordulatait a mellékszereplőkön kívül olykor vázlatos a főszereplők jellemzése is, nem beszélve arról, hogy megkapó egyszerűsége és őszintesége mellett is mennyire kilóg a filmből a veteránokkal készített rövid interjúsorozat. Mindezek ellenére értékes alkotással gazdagodott a magyar filmművészet, s a Sárika, drágám megérdemli a közönség érdeklődő figyelmét. Márkusz László Béla Ottó félvétel* Tsdamányos-e a népművelés? Két generáció szembesítését vállalja Sándor Pál új filmje. És hadd tegyem hozzá, nen^ is egymáshoz közelálló generációkról van szó: a film ifjú hőse mindössze 25 éves, Sárika pedig már a 80 felé közelít. De ezek csak a regisztrálható esztendők, hiszen a valós távolság kettőjük között jóformán csak fényévekben mérhető. 1. A szembesítést elindító alapszituáció eléggé vázlatszerű. Arról van szó, hogy Bóna Péter kezdő filmrendező anyagi gondokkal küszködik: éppen tízezer forintra van szüksége, hogy kielégítse tegnap volt feleségének követeléseit S mert hősünk mindenáron fizetni akar, nyomban Pécsre kocsizik, hogy rég nem látott nagynénikéjétől kölcsönözze a korrekt váláshoz szükséges forintokat. Sárika azonban — hisz ő a nagynéni — a felelőtlen fiatalembernek nem ad egy vasat sem. Pedig ahogy mondani szokás, tele van pénzzel. Éppen most értékesítette házát, s pénzének egy részéből kibővítteti a zeneiskolát és még hangszereket is vásárol a gyerekeknek. Ki ez a Sárika? Egy asz- szony, aki kommunista volt és az is maradt. Egy asszony, aki harcolt a spanyol polgárháborúban, a fasiszták ellen Párizsban, hosszú éveket töltött a Szovjetunióban, majd amikor lehetett, hazatért, dolgozni. S most élete ismét változás előtt áU: vetik-e egymást — ezt igyekszik vizsgálni Sándor Pál űj filmje. A film alkotód nem kergetnek ábrándokat. Világosan kitűnik a filmből, hogy a 25 évesek nemzedékét képviselő Péter csak cso- dálója, de nem értője a nagy forradalmi tetteknek. Csak kérdezni tud, vallatni a múltat, a miérteket azonban már nehezen fogja fel, voltaképpen nem is érti, honnét táplálkozott az a hatalmas erő, az a lelkes elhatározás, amely a fél világ ellen is harcba vitte Sárikát és a hozzá hasonló embereket. Még kevésbé érti, miért költi zeneiskolára a pénzét ez az idős asszony. De jól érzékelteti a film azt is, hoigy menynyire bonyolult ma már a címben föltett kérdés szélsőséges válaszra ösztönöz: igen vagy nem ? — Karinthyval élve —. tüstént hozzá kellene tenni: s ha igen, miért nem? Mindkét véglet igaza mellett ugyanis alapos érveket lehet felsorakoztatni. Az érvek csatája azonban túlmutat a „kinek van igaza?” kérdésén: a népművelés minőségi átalakulására utal. Idestova alig akad olyan művelődési ház, amelynek népművelői meg ne próbálkoztak volna saját területükön számba venni az igényeket, körvonalazni tevékenységük hatósugarát Igaz ugyan, hogy a javarészt kérdőívek segítségével végzett vizsgálatok hasznosítása egyelőre ritkán arányos a beléjük fektetett munkával s tudományos értékük is vitatható. Ámbár azt sem árt megjegyezni: épp a közelmúltban fejeződött be a Népművelési Intézet és a Könyvtártudományi és Módszertani Központ három járási központ — Dombóvár, Encs, Törökszentmiklós — művelődési intézményeinek hatókörét kutató fölmérése, amelynek az a célja, hogy kidolgozza a hasonló típusú vizsgálatok módszereit. Mindenekelőtt azért, hogy alkalmazásuk révén másutt már önerőből föl tudják mérni: meddig terjed a művelődési ház, a könyvtár, a klub hatása? Kiket vonz, kiket hagy érintetlenül a népművelők tevékenysége? Azért fontos ez, mert szinte lépten-nyomon tapasztalható a hagyományos — mondjuk így: konzervatív? — népművelés emberformáló hatásának csökkenése. A modern hírközlő eszközök korszakában a konvencionális értelemben vett népművelés egyre kevésbé versenyképes. Egyik legfontosabb funkcióját, az információ közvetítést például úgyszólván teljesen elvesztette. Hiszen a rádió, a televízió, s a százezres példányszámú sajtó ismeret- terjesztésével alig vetekedhet Az emberi szellem szenzációi immár elsősorban nem a népművelés hajszálerein keresztül találnák utat a tömegekhez. A művelődés terjesztésének közkatonái kevésbé látványos — ám nem kevésbé fontos! — szereppel kénytelenek beérni: az információk értelmezését, földolgozását elrendezését segíthetik —, ha tudják. Akik ugyanis idáig eljutottak, kérdőjelek sokaságával kénytelenek szembenézni. Az új szerepkör betöltése tudniillik nem pusztán fölismerés-elhatározás dolga. Még csak nem is egyszerűen ötletességé. Nélkülözhetetlen az a többlet amit csakis a tudomány — jelen esetben a népműveléstudomány' — képes adni. Pontosabban képes — volna adni... űvelődési rendszerünk kialakítása és fejlesztése az elmúlt két és fél évtized alatt tulajdonképpen különböző fehér foltok fölszámolásából állt Az utóbbi években jutottunk el addig, hogy a továbbfejlődés nem új művelődési intézmények — iskolák, művelődési házak stb. — létrehozásától függ, hanem a meglevők hatósugarának növelésétől. Azaz népművelési tevékenységük minőségileg magasabb szintre emelésétől! Nyílt kapukat döngetünk, vethetnék közbe azok a szociológusok, pszichológusok, pedagógusok, irodalom- történészek, akik már évek óta népművelési témák tudományos vizsgálatával foglalkoznak. Tíz tudományos intézményünk foglalkozik művelődésszociológiai, illetve művészetszociológiái vizsgálatokkal. Négy másik helyen folytatnak hasonló jellegű lélektani kutatásokat. Üjabb hét intézmény munkatervében pedig különböző művészeti hatás- vizsgálatok szerepelnek. A tudomány tehát — á különböző társtudomány- ágak felől közelítve — egyre mélyebbre hatol a népművelés kérdéseinek tanulmányozásába. Sajátos folyamatról van szó, amelynek eredményeként — pontosabban: összegeződéseként! — a tudomány új ága, a népműveléstudomány jön létre. Mindez, persze, nem spontán zajlik le. Holott nem ritkán úgy teszünk, mintha a népművelésnek csupán fokozottabban kellene kihasználnia a különböző, tudományos kutatói intézetek megtestesítette lehetőségeket. Magyarán: mintha csakis több pénzre volna szükség, hogy a népművelés problémáit — tudományos „bérmunkaként” — föl lehessen dolgoztatni a társtudományágak szakértőivel. Vitathatatlan ugyan, hogy ez is előrelépés volna. Különösen a pillanatnyi helyzethez képest: rendkívül nagy a távolság a népművelést kutatók és gyakorlók között Olyannyira, hogy a kutatások eredményei-következtetései nemigen jutnak el azokhoz, akik a tapasztalatokat a napi munka próbájának vethetnék alá. Másrészt az is tagadhatatlan, hogy a kutatási témák kiválasztásának esetlegességein ugyancsak érződik a föntebb említett távolság a köznapok aktuális kérdőjeleitől. lyan tudományos 0 műhelyek hiányoznak legjobban, ahol a részkutatási eredmények szintézise végbemehetne. Erre különösen alkalmasak a szellemi élet örvendetesen fejlődő vidéki központjai. Debrecen, Szeged, Győr, Veszprém, s a többi város kialakítandó közművelődési fórumai nélkül ugyanis elképzelhetetlen a népműveléstudomány kiféjlődése. A népművelés tudomány műhelyeinek létrehozása azonban aligha képzelhető el parancsszóra, rendeletek útján. De a jelenleginél kedvezőbb helyzetet kétségkívül lehetne — sőt kellene! — teremteni. A többi között az egymásról nemigen tudó kutatók elszigeteltségének megszüntetésével. Okos ösztönzők alkalmazásával: a népművelők anyagi és erkölcsi érdekeivel összhangba kellene hozni a tudomány eredményeinek alkalmazását. Ez, persze, elválaszthatatlan a jelenlegi — javarészt szokványos írásbeli jelentéseken és formális ellenőrzéseken alapuló — népművelési „mérték- rendszer” megváltoztatásától. Sokat segíthetne^ ha elsősorban a szomszédos szocialista országok hasonló vizsgálatokat folytató intézményeivel, tudósaival szorosabb kapcsolatokat alakítanának ki. Mind a tudományos munkamegosztás, mind a tapasztalatok kicserélése, mind pedig az infor- mációcsa-e céljából. Veszprémi Miklós feldmann Tibor Önarckép Hainal
