Békés Megyei Népújság, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-09 / 57. szám

Emberek és komputerek lisaa kihasználja u ,^sko« *é­A tadMÍit)W-(«chiilka| for- radaiom IdisakAt éljük. H«n mm oldalakon át sorolhatnánk «sokat, még a ma embere szá­mára is fantasztikus eredménye- kei, amelyek a tudomány és a technika közős alkotásaként Jöttek létre. Talán elég egyetlen példát idézni ® nagyszerű együttműkö­désből, Azokra az űrkutatásokra gondolunk, amelyekkel napról- saapra közelebb Jutunk a világ­mindenség felfedezéséhez, meg­ismeréséhez, Azokra as űrha­jókra és űrjárművekre, ame­lyekben as Ember, az emberi szellem testesül meg, és amiről néhány évtizeddel ezelőtt még fsak a fantasztikus regények írói mertek álmodozni, fik ma már nemcsak, hogy va­lósággá váltak, hanem értékes adatokat szolgáltatnak az embe­riségnek. a tudománynak, a technikának. Ha közvetlenül még nem is, de közvetve már sok segítséget adnak az emberi­ségnek. amelyeket hasznosítanak a mindennapi életben. Elég üt csak arra utalni, bogy a mester­séges holdak százai Jelzik előre az Időjárás alakulását, sok ezer kilométeres távolságokra Juttat­ják el a ív-adó műsorát, „meg­figyelik” a tengerekben vonuló halrajokat, és odairányítják a halászokat. Egyre többet beszélünk mos­tanában a komputerekről is. Nevetséges lenne ezek hasznos­ságát vitatni. Olyasmi, mint amikor a technikai forradalom Idején a lyoni selyemszövők ke­nyérféltésből összetörték a gépe­ket. A ma embere már maximá­Febmár 22-én ünnepelte a csabacsűdi művelődést ház iro­dalmi klubja egyéves megalaku­lását, Az irodalmi klub egy év alatt változatos programot bo­nyolított le, és néhány irodalom­szerető fiatal —- a klubelnök, Faluska Anna, a klubtitkár, Ku- gyela Erzsébet és a kultúrfele- lős, Skorka Anna — még válto­zatosabb klubéletet szeretne ki­alakítani. Az egyéves Jubileumra hete­kig készült a klub tagsága. Meg­hívták az összejövetelre Rózsa csókba a falvak és a Járással ha­táros városok tanácsai minden ezer lakos után választottak egy tagot Kimondták, hogy a járási tanácsokban a falvak képvise­lőinek kell elfoglalniuk leg­alább a tanácstagi helyek te­lét, de a városok minden szom­szédos járás tanácsába küldhet­ték tagokat A proletárdiktatúra elvének megfelelően így bizto­sították a munkások fokozott képviseletét Hasonló okból a megyei tanácsba a járási taná­csok mellett a városiak külön is választottak küldötteket még­pedig minden 5000 lakos után. Sem a járási, sem a megyei ta­nácsnak pozíciójánál fogva, nem volt senki tagja. Ugyancsak nem kerülhetett senki a Tanácsok Or­szágos Gyűlésébe, akit valahol nem választottak meg tanács­tagnak. így a népbiztosok egy­ben kerületi, illetőleg városi ta­nácstagok is voltak, a ha csak az időhiány nem akadályozta meg, részt vettek azok munká­jában. A közvetett választások rendszere Lenin elképzeléseire épült Az volt a célja, hogy fo­kozza a tanácsok demokratizmu­sát, hatékonyságát, s gyakorla­tilag is lehetővé tegye a vissza­hívás elvének érvényesítését. A proletárdiktatúra viszonyai kö­zött a közvetlenül választott me­gyei, országos szintű képviseleti szervek tagjainak visszahívha­tósága különben formális lett volna, hiszen ha ez lett volna a választók szándéka, szervezke­désbe, engedély nélküli agitációs kampányba kellett volna foglal­niuk. Az alsóbb szintű tanácsok viszont beszámoltathatták és le­pek” nyújtotta könnyítést, Es rendjén is van, hiszen a gépe­ket az emberi elme azért alkot­ja, hogy könnyebbé tegye a mindennapok munkáját, enyhít­sen a fizikai megterhelésen, ami végsősoron az emberi kor Jelen­legi határainak módosításához, a gondtalanabb élethez vezet. De igaz az is, hogy a „tudo­mányos technikai forradalom által tágranyitott perspektíva mellett még valamire gondol­nunk kell. Hosszú úton Járván gyalog, kocsin, vagy autón, egy egy fordulóban feltűnik utunk következő állomása a szép táj, a nagy város. Ha teljesen a szebb perspektívára fordítjuk fi­gyelmünket, megtörténhet, hogy elbotlunk egy kőben, árokba visznek a lovak, vagy póznába, ütközik az autónk és kitörjük kezünket, lábunkat” — mint ahogy azt megállapította a Po­litikai Akadémián tartott elő­adásában Erdey-Grúz Tibor. Éppen ezért a tudományos technikai forradalomban alko­tott gépek mellett nem szabad megfeledkeznünk az alkotókról sem. Valahogy úgy néz ki. hogy mostanában többet beszélünk a komputerekről, az ember rová­sára, H>ba lenne a gépet tekin­teni elsődlegesnek a termelés­ben. a kutatásban, az élet bár­mely területén Is — nem pedig az embert. Hiszen a szocializ­mus teljes felépítését nem a gé­peknek, hanem ax embermilll- óknak kell megvalósítani. Ehhez a munkához a gének csak segí­tőtársak. Es erről bizony sok­szor megfeledkezünk. Béla Ottó Bélát, a járási tanács elnökhe­lyettesét, Gunda Györgyöt, a Csabacsűdi Községi Tanács VB- elnökét, Demeter Györgynél, a művelődési ház igazgatóját és Kiss Illésnét, a közművelődési könyvtár vezetőjét A fiatalok megköszönték a járási és a köz­ségi tanács támogatását mely nélkül nem tudnák terveiket va­lóra váltani, és tovább gazdagí­tani a kis klub életét Rózsa Bé­la, a járási tanács elnökhelyet­tese üdvözölte a klub tagjait, és továt£>i sikereket kívánt nekik. lelősségre vonhatták a felsőbb ■ szintű tanácsba delegált tagokat • s ha úgy látták volna jónak, visz-£ szahivhatták volna őket A Vörös Újság így kezdte be- | számolóját a tanácsválasztások- £ ról: „1919. április 7. Az első vá- £ lasztás nagy történelmi dátuma, £ amikor végre a dolgozók és igazi ■ államfentartók, munkásférfiak,! és nők választottak Magyaror- : szágon. Gyönyörű, verőfényes, £ tavaszi nap, amelyen a proleta- £ riátus felszabadult tömegei meg- j pecsételték az emberibb, s igaz- ! ságosabb világhoz való jogukat I és hitet tettek a Tanácsköztársa- £ ság s a kommunista állam mély- £ séges akarása mellett”. A lehető legdemokratikusabb ! módon létrehozott községi, kerü- £ leti, megyei tanácsok rövidesen | megkezdték munkájukat, s egye- £ bek mellett megválasztották a 5 Tanácsok Országos Gyűlésének £ küldötteit is. A Tanácsok Orszá- £ gos Gyűlését 1919. június 14-re £ hívták össze. Az előző két napon £ a képviselőházi teremben a párt- " kongresszust tartották meg. Az £ épület, amelyet az úri Magyar- £ ország képviselői önmaguknak, a ■ saiát dicsőségükre építettek, ez- : úttal először fogadta be falai kő- £ zé az ország igazi képviselőit. Az ; üléstermet vörös drapériák dí- £ szítették. Az elnöki emelvény ■ fölött, a korona helyén a szíve ! fölött ötágú csillagot viselő, fri- £ giai sapkás munkás alakia szim- £ bolízálta a megváltozott Magvar- £ országot. A párt programterve- £ zetiét Kun Béla terjesztette elő. £ Pintér István j iFolytatjuk) Ünnepi megemlékezések, kitüntetések Bár hivatalosan tegnap, már­cius 8-án ünnepelték a Nemzet­közi Nőnapot, megyénkben már szombatom megkezdődött az ün­nepségsorozat Békéscsabán, a Szakszerveze­tek Békés megyei Tanácsa El­nöksége a szakszervezeti .mozga­lomban dolgozó nőaktívák részé­re a MED OS Z -s zékhá zban ren­dezett ünnepséget. Ezen részt vett dt Szegvári Petemé, a me­gyei nőbizottság elnöke, aki üd­vözölte a megjelenteket, majd Nagy István, az SZMT vezető- titkára tartott ünnepi megem­lékezést Ebből az alkalomból adták át az Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetést Mitrik I»L vánnénak, ár. Luzsányi Laurá­nak az Egészségügy Kiváló Dől. gozó ja kitüntetést. A Szakszer­vezeti Munkáért oklevelet Szín- ka Jánosné és Planter Jánosné kapták meg. Ugyanezen a na­pon Budapesten, a Szakszerve­zetek Országos Tanácsánál vette át a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát Vlucs. kó Károlyné, a Békéscsabai Kötöttárugyár szb nőfelelőse, az oklevelet pedig Lipták Cvörgy- né, az építők megyebizottságá­nak nőfelelőse. Vasárnap Békéscsabán, a ME- DOSZ-szakszervezet nőaktíváit Betkó Pál viharsarki földmun­kás-veterán köszöntötte, míg a Szabadság Termelőszövetkezet központjában megrendezett ün­nepségen Szili Zsigmondné. a nőbizottság titkára és Bagylnka György, a tsz elnök,, beszélt el­ismeréssel a szövetkezetben dol­gozó nők helytállásáról. Ott volt az ünnepeltek között özv. Juhász PáIné baromfigondozó, aki a nő­nap alkalmából vette át Buda­pesten dr. Dimény Imre mező- gazdasági és élelmezésügyi mi­nisztertől a Mezőgazdaság Kivá­ló Dolgozója kitüntetést. Március 8-án Békéscsabán, az Ifjúsági és Úttörőház nagyter­mében került sor a városi ün­nepségre, amelyet dr. Haraszti János, a városi tanács vb-elnöke nyitotta meg. Ünnepi beszédet Gyulavári Pál. a városi pártbi­zottság első titkára mondott Az ünnepségen részt vett Frank Fe­renc, az MSZMP megye: bizott­ságának első titkára. Nagy Já­nos, a megyed tanács elnökhe­lyettese és Nagy István, az SZMT vezető titkára. Ezt köve­tően kultúrműsor szórakoztatta a résztvevőket B. O. Megkezdődtek az EDÜ megyei színvonalversenyei Több mint két hónap múlva harsan fel először az 1971-es Er­kel Diákünnepek szignálja, már­is megkezdődtek azonban a di­ákművészeti bemutatók megyei színvonalversenyei. Március 5- én a sarkadi művelődési házban a középfokú tannitézetek fél­száz versmondója, tizenhárom prózamondója és kilenc diák­színpada mérte össze erejét, hogy eldöntse: közülük ki vehet részt a május 19-én kezdődő gyulai döntőn. A jó átlagszínvonalú verse­nyen néhány kitűnő produkció­nak is tapsolhattak a jelenlé­vők. Közülük kerültek ki a to­vábbjutók. Békéscsabáról Ha­raszti Katalin, Kubicza Ildikó, Szabó Julianna, Battonyáról Do­hár Piroska, Gyuláról Elek Éva, Gyomáról Timár Judit Kétegy- házáról Próztik Sándor, Körös- ladányból Szűcs Margit, Mező- berényböl Geszti Piroska Tót­komlósról Koppányi Márta, va­lamint a csabai út-, híd- és víz- műéoítésl szakközépiskola és a mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium diákszínpada. A következő selejtező március 10-én lesz, amikor Szarvason a néptáncosok küzdenek meg a továbbjutásért Egyéves a csabacsűdi fiatalok irodaimi klubja Fiúk, lányok, kutyák Első osztályosok beiratása A Művelődésügyi Minisztéri­um rendelkezése alapján meg­változott az első osztályosok beiratasának módja, ezert ez­úton is tájékoztatjuk a szülőket a tennivalókról. A tankötelezettség a gyerme­kek 6. életévének betöltését követő szeptember hó 1-én kez­dődik. A tankötelezettség telje­sítéséről a szülő vagy gondviselő köteles gondoskodni. A szülő azt a gyermekét, aki 1971. augusztus 31-ig betölti hatodik életévét, vagyis aki 1964. szeptember 1-e és 1965. augusztus 31-e között született, — köteles a lakóhelye szerinti általános iskola első osztályába beíratni. A behatás­kor a gyermekek adatait a szülő saját személyi igazolványával, a gondviselő a gyermek születési anyakönyvi kivonatával tarto­zik igazolni. A beiratkozás időpontja: 1971. március 12-én délelőtt 8—18 óráig, és 13-án 8—14 óráig. A beirt tanulók még a tanév megkezdése előtt orvosi vizsgá­laton vesznek részt A vizsgála­tokat az óvodában szervezik meg augusztus hónapban. Je­lenleg óvodába nem járó gyer­mekeket is a lakóhelyük szerint illetékes óvodákban vizsgálják meg. Az orvosi vizsgálat idő­pontját közöljük. Pénteken mutatták be a Jókai Színházban Vandenberhe—. Armont—Egyed: Fiúk, lányok, kutyák című zenés víg játékát. Képünkön: Kalmár Zsuzsa, Felkai Eszter éa Páva Mária — a lányok. És a fiúk: Gálfy László, Valkay Pál, Győrgyfalvay Péter, Vár- hőnyi András és Gonda György. (Fotó: Demény)

Next

/
Oldalképek
Tartalom