Békés Megyei Népújság, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-30 / 75. szám

JELÖLTEK Háromszínii zászló alatt HARMADSZOR IS JELÖLTÉK Nyolc évvel ezeUJtt választol­tak először tanácstagnak az ak- i kor még igen fiatal pedagógust. Sáss Lajost Gyulaváriban. A j bizalom, amelyet akkor ráruház­lak, nem volt hiábavaló. S bogi' a mostani jelölői éppen a dénes- majoríak, az sokat mond. A gyu­laváriak tudják legjobban, hogy a „Dénesben” — ahogyan az ot- aniak nevezik ezt a települést — kakán vám gond. az iskola kapuja- Éppen a gyereke­ket engedi haza Vége van a ta­nításnak. pSáss Lajost. — Úgynevezett „jövevény1 va­gyok a községben. De az embe­jeknek mindenütt vannak gond­jai. Hivatásomhoz tartozónak éreztem és érzem ma is tenni a közösségért. Mindig örömet okoz. ha megvalósul valami, például j egy óvoda, vagy egy járda épül ; Munkám egy részét látom eb­ben. Es a most harmincöt éves pe­dagógus arról is beszél, hogy a dénesmajoriak előlegezett bi­zalma jóleső érzés. Tudja. — hiszen sokszor elmondták —. hogy a kúttól a Kulich Gyula utcáig széles járdát várnak az új tanácstól és az ivóvíz bekö­téseket is szorgalmazni kell. Az is gondot jelent, hogy a telepü­lés utolsó utcáját gyakran elönti a belvíz, s ilyenkor az ottlakök csak gumicsizmában tudnak közlekedni. — Akkor a jelólőgy üléseken nem tudtam megnyugtató vá­laszt adni az embereknek — mondja Sáss Lajos. — Amit kémek, azt én is szükségesnek tartom. Megalapozatlan ígérete, két azonban nem tehettem. Is­merem és érzem jelölőim gond­ját, baját, s ami rajtam múlik, — megteszem „Ha a község lakói úgy akarják' tanácsnak, mégis sok mindent tett értünk. Rendes ember és nekünk ilyen tanácstag kell — mondja a traktoros. — Bármikor fordulunk hozzá gondjainkkal, ha tud, segít — ezek Stummer István szavai. Flender Józseffel, a kerület igazgatójával a kijáratnál talál­kozunk. Sietős az útja. Néhány pillanat alatt válaszai: — Fiatalember a jelöltünk. Nagy munkabírással. Ügy gon­doljuk, kapjanak helyet a fia­talok a közössé® ügyednek inté­zésében. Dolgozzanak, hiszen amit tesznek, nagyrészt maguk­nak csinálják. Jóízű és igaz szavak ezek. Nem ke® lélekbúvárnak lenni , ahhoz, hogy az ember megértse: a szabadktgyósiak jól meggon_ doltan. érdekeiknek megfelelően | jelöltek. A szerény okos szavú 27 éves technikus nemcsak a szakmáját, hanem az embereket is szereti. & ez a legdöntőbb, — Községünk fiatal, a gond­jai talán éppen ezért nagyok. S ezekkel a gondokkal az idő­sebbeknek és a korban fiata­labbaknak együttesen kell meg­birkózniuk. A magam részéről vállalom ezt a birkózást. Ha a község lakosai úgy akarják, ak­kor mint a tanács tagja, ha nem, akkor mint Szabadkígyós egyik i áll ampaigára. Rolyánsy.lú János Különleges kiállítás az orosházi művelődési központban Egy jelenleg Lengyelország­ban éló magyar agrármérnök ér­tékes gyűjteményt ajándékozott a Magyar Mezőgazdasági Mú­zeumnak. Többszáz fekete-fehér és színes ex librist, melyek mind a szőlőt, a szőlőtermesz­tést s a bor élvezetét ábrázolják. A Petőfi Művelődési Központ klubtermében állították most ki a remek kisgrafikákat, melyek nemcsak a könyvbarátok, hanem valamennyi a művészetet, a szé­pet szerető ember érdeklődésére számíthatnak. Tovaris A Vác és Szob közötti vasút-! vonal rombolása megdöbbentő I volt. Sok helyen egyméteres vas- j úti sín sem maradt épségben. Az } egyik vágányon a talpfákat is j felszántották, a másikra nem maradt elég idejük. Az Ipolyon átvezető vasúti híd roncssrközé aknákat telepí­tettek. Megközelíteni életveszé­lyes volt. A Duna túlsó pont­járól ágyúzás hallatszott át, né­ha szinte remegett a föld. A zászlóaljnak szóló parancs csak ennyi volt: „Állítsa helyre a Nagymaros és Szob közötti vasútvonal egyik vágányát és építse meg a szobi vasúti hidat’’. Intézkedés hatáíozta meg a rendelkezésre álló eszközöket és az együttműködést a 25.278-as tábori posta számú alakulattal, amit szovjet ikerzászlóaljnak ne­veztek, A II. zászlóalj 2. százgda kap ta feladatul a vasútvonal helyre- állítását, az 1. és a 3. század pedig a hídépítést. Az aknakuta­tók tüzetes vizsgálata után kez­dődhetett a munka. Addig a mű­helyeket állították fel, anyago­kat hordtak a híd környékére. Talán egy négyzetkilométert is kitett az a terület, ahol a szov- i jet és a magyar zászlóalj beren­dezkedett. És valahová középtáj­ra került a dicsőségtábla, há- romszinű és vörös zászlókkal dí­szítve. Hat éjjel és hat nappal tar­tott a munka. A zászlóalj két csoportra osztva váltotta egy­mást. A szovjet katonazenekar kisebb megszakításokkal induló­kat játszott, hogy ezzel is ser­kentse a fáradt embereket. Hi- hetelen erőfeszítésre volt szük­ség. Aki pedig teljesen kimerült, kórházba vagy szanatóriumba szállították. Együtt dolgoztak a szovjet és a magyar katonák. Kezdetben nem volt nagy a bizalom, de néhány nap múlva már kezdett kialakulni a normális kapcsolat. És az egymásra utaltság egyre inkább összeforrasztotta az egyes munkacsoportokat. A nagy for­dulat aznap következett be, ami­kor elkészült a híd. Már hajnalban megtörtént az utolsó simítás. Amikor kivilá­gosodott, szovjet és magyar mérnökök még egyszer műszaki ■ iniimiM imtiiiiiiiiHiiiiimnuiiiii ellenőrzést tartottak. Közben megérkezett a szovjet és magyar zászlóalj 424-es mozdonya, maga előtt tolva egy kövekkel megra­kott vagont. Nem kellett sokáig várni. A mozdonyvezető megkapta az in­dulási parancsot. A hatalmas alkotmány rágördült a hídra. A felállított műszerek azt bizo­nyították, hogy a két zászlóalj jól teljesítette a feladatát. Megismételték a teherpróbát, aztán a túlsó parton a mozdony ellökte magától a súlyos vagont, ami néhány száz métert futott. Ha a németek a vágány alá va­lahol aknát helyeztek el, az lett volna az áldozat és nem a moz­dony. A sikeres próba után nagy volt az öröm. Svedov alezredes, a szovjet zászlóaljparancsnok el­ismerését fejezte Iá az eredmé­nyes munkáért. Külön a magyar zászlóaljnak is. A szovjet kato­nák ettől kezdve bajtársuknak tartották a magyarokat. Jermakov főhadnagy, vele együtt Növikov hadnagy, aki a magyar zászlóalj mellé beosztott politikai tiszt volt, aznap dél­előtt egy üveg pálinkával állítot­tak be a zászlóalajparancsnok irodájába. Koccintáskor először hangzott el: » — Tovaris. — És egy kicsit furcsa hangsúllyal, de barátsá gosan ezt is hozzátették: Szer­vusz. A magyar—szovjet barátságra meg a fasizmus feletti győzelem­re ürítették poharukat jóné- hányszor, amíg csak el nem fo gyott az utolsó csepp is. Dehát a vasút- és hídépítésben éppen lélegzetvételnyi szünet volt. A vasútvonalon gyülekeztek előre a hadianyaggal, lőszerrel teli szerelvények, a 424-es mozdony pedig a kövekkel megrakott va­gonnal bajlódva haladt Garam kövesd felé. A harcoló csapatok közben a Nyitra folyóig törtek előre és várták az utánpótlást, hogy megszilárdítsák elért hely­zetüket, aztán pedig tovább foly tassák a fasiszta csapatok üldö­zését Az óriási hadigépezetnek a magyar zászlóalj egy egészen apró, de mégis szükséges csavar­ja lett. (Folytatfűk) Pásztor Béla Haránt orajos ruhájú férfi áil körülötte, amikor a gépműhely előtt rátalálunk Kruohió Lász­lóra, a szabadkígyósa 21. válasz­tási körzet jelöltjére. Az örök­mozgó fiatal technikust ugyan­is nehéz utolérni. Ebéd utón jár az idd, s a fiatal növényvédő szaktechnikus a délutáni mun­káit beszéli meg Pribojszki And­rás sertésgondozóved, Lehoczki Pál traktorossal és Stummer István rakodóval. A Gyulai'Álla­mi Gazdaság szabaidkígyósi kerü­letében járunk. Munkatársai egyben választói is a fiatal je­löltnek. Megkérdezzük tőlük, miért éppen Kruchió Lászlót jelölték tanácstagnak. — Jól ismerjük technikusun­kat. BáiLed^- ,-m volt tagja a 9. — Éin nem töltök: ki még egy lottószelvényt, már csak azért sem, mert pillanatnyilag még 3,30 sincs a zsebemben. Szántódi nagy sóhajjal hatal­mas lakatot vesz elő a zsebé­ből: — Öregem, te is nyugodtabb vagy, én is nyugodtabb vagyok Én ezt a kis lakatocskát most felteszem ide az ajtóra és csü­törtök délj 12-kor leveszem. Tér. mészetesen az ellátásodról gon­doskodom. Mit hozzak, mit sze­retsz? — Kaviárt. Szántód! ezzel megnyugodva zsebretesz,• a lottószelvényt, vi­gasztalókig, barátiam megöleli a kókadt Luciánót és eltávozik. Hallani lehet, amint a hatal­mas lakattal babrál, ahogy a lakatban fordul a kulcs, és ahogy kattan Luciánó mindezt eléggé szo­morúan konstatálja. „Háf érde­mes volt?” „Ezért?” Ez van az arcán. Kis idő múlva feje fölött, a kis szoba plafonján valami gya. nús mocorgás. Aztán félrehúzó, dik a mennyezeten egy tolóajtó. Luciánó elképedve nézi. Dé nem sokáig, mert az így támadt résen könnyed artista mozdu­lattal Max ereszkedik alá, és minden további nélkül, a lehető legtermészetesebb közvetlenség­gel szembefordul Luciánóval. — Te milyen mamlasz vagy? Miért hagyod bezárni magad? — Te meg mit keresel itt? — Erre jártam, gondoltam, benézek — mondja Max cini­kusan. Súlyos tekintettel méregetik egymást. * Max fenyegetően áll meg a bohóc előtt. ' — Elárultad a társulatot, öt lottószám? Kétmillió forint? Kicsoda neked ez a pasas? — s azzal az ajtó felé bök, amerre Szántódi távozott. Luciánó védekezik. — Ö adott 15 ezer forint se­gélyt nekünk. — Tizenötezret. És te egymil­liót adsz neki vissza. Csakhogy mi ebbe nem egyezünk bele, ba- rátocskám. Luciánó csodálkozva kérdezi: — Ki az a mi? Ugyanott, ahol Max bepoty- tyant, bepottyant most egy sok_ Icai súlyosabb test: Darnőgyön gyei. Ez a válasz a kérdésre. A falu postahivatala. Szárató- di belép és az illetékes ablak­nál kér egy lottószelvényt. El­vonul vele a levélíró polchoz, óvatosan körülsandít, hogy nem iesi-e valala, aztán a zsebéből elővett papírlap alapján rend­kívüli gonddal, pontossággal ki­tölti a szelvényt. Szabályszerű­en letépi, és háttal beleejti az urnába. Egy darabig nézi az urnát, aztán meg.ndul kifelé. Az utcán magában morfondíroz. — Azért ez ostobaság. Hátha egy vénasszony eltalálja. Tekeri a macska farkát... Hülyeség. Végül is adtam nekik 15 ezer forint segélyt. Ha én nem va­gyok ilyen jó. akár éhen is hal­hattak volna. Ennek a buta Ids bohócnak soha nem jut eszébe. S hátha történik valami? Elsza. badul az oroszlán, és megeszi. A jövő heti számokat persze nem mondta meg a disznó. Ne­kem családom van, egész éle­temben csak melóztam. Most végre kezembe adta az isten a tárogatót. Hülye lennék, ha nem fújnék bele. S ezzel máris visszafordul, és újra bemegy a postára. A toronyszobában ' Luciánót teljesen sarokba szorították. Már négyen állják körül, fölé- hajolva, mintha vernék, de még nem verik. Max. Darnőgyön gyei, a kis Darnógyöngyei és Anita. Anita eddig hátul állt, most félresöpri a férfiakat és ő pró­bál hatni Luciánóra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom