Békés Megyei Népújság, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-17 / 64. szám

Országgyűlési képviselöjelölö gyűlések •• Vrbovszky György, a városi pártbizottság első titkára. Kovács Gábor, az ORKI igazgatója, Frank Ferenc, a 10. választókerület képviselője és Lustyik János tanácstag. Folytatás az 1. oldalról.) kozóhelye, azé is, akit most itt jelölnek és majd megválasztani kívánnak. Praznóczy Iván, a népfront helyi bizottságának elnöke nyit­ja meg a jelölőgyűlést. A vá­ros köztiszteletben álló polgára egyszerűen szól. „Az a felada­taink, hogy országgyűlési képvi­selőt jelöljünk.” A Parlament impozáns épüle­te ragyog a reflektorok fényé­ben. Mélyértelmű ragyogás ez. Közel hétszáz ember látja és hallgatja figyelmesen a gyűlés szónokát, a város tanácselnökét, Varga Lászlót, aki arról beszél, hogy a Hazafias Népfront vá­lasztási programjában a párt politikája ölt testet, az a poli­tika, melyet a X. kongresszus megerősített és továbbfejlesztett, s amely a nemzeti összefogás jegyében a szocializmus teljes felépítésére buzdítja az embere­ket. Számvetést tesz az eredmé­nyekről és a jövő esztendők fel­adatairól. Hangoztatja, hogy terveink közvetlen megvalósu­lását Szarvas lakossága elsősor­ban a város fejlődésén, mérd majd le. ..Olyan embert kell jelölnünk, folytatja, aki legjobb tudása szerint kívánja tisztét betölteni, amelyhez erőt választói bizal­ma és odaadó munkája ad. A Hazafias Népfront nevében ja­vaslom Frank Ferenc elvtársat, az MSZMP Békés megyei Bi­zottságának első titkárát. Bár nem az együttlakás szorosabb köteléke fűz össze bennünket, de összefűz az a munka, ame­lyet közösen, a közös célért foly­tatunk. Frank elvtárs városunk­nak eddig is sok segítséget nyújtott, számíthatunk arra, hogy képviselőként együittélve gondjainkkal, erőnkre támasz­kodva, tudása legjavával segíti városunk fejlődését.” Az elnök hozzászólásokat* vé­leményeket kér. Egymás után állnak fel a város üzemeinek, szövetkezeteinek, intézményei­nek képviselői, hogy a maguk és munkatársaik nevében támo­gassák a népfront javaslatát és elmondják azt is, miért támo­gatják. Kovács András, a ruhá­zati ktsz elnöke a jelölt eddigi tevékenységét értékeli nagyra és ezt komoly garanciának találja, hogy mint képviselő Szarvas város érdekeit megfelelően tá­mogatja. Kugyela Mihályné, a műanyagfeldolgozó ktsz részleg- vezetője arról beszél, hogy a jelölt emberi és politikusi eré­nyei kiemelkedőek. Grünwald Béla a vasipari ktsz részlegve­zetője azt hangsúlyozza, hogy a jelölt minden tevékenységében a közösségért érzett felelősség munkáL Egymás után emelkednek a kezek a magasba, a jelölőgyű­lés részvevői szót kérnek. Brusznyiczki Mihály, a Dózsa Termelőszövetkezet párttitkára a szövetkezet tagságának vélemé­nyét hozta el és támogatja a ja­vaslatot. Iványi Gergely, az óvó­nőképző intézet tanára felszóla­lásában mint egykori tanítvá­nyára emlékezik a jelöltről, részletesen indokolva, miért áll a Hazafias Népfront javaslata mellé. Elmondja, hogy Frank Ferenc sokat tett azért is, hogy az 1956-os ellenforradalom után a megye értelmisége magárata- láljon és világosan lássa törté­nelmi helyét az ország építésé­ben. „Olyan cselekvő ember a mi jelöltünk, mondja befejezé­sül, akit képességei máris ma­gas posztra emeltek, és tapasz­talatai a mi számunkra nélkü­lözhetetlenek.” Sokan felszólalnak még és Történelmi esemény színhelye volt március 15-én az esti órák­ban Nagyszénáson a Park étter­me: itt jelölték országgyűlési képviselőjüket a hétezer lelket számláló nagyközség lakosai. A nagy terem és a presszórész asztalainak helyét széksorok foglalták el. A szaporán csordo­gáló eső sem tartotta távol a saját ügyükért tehniakarókat. A 650 főt befogadó helyiségben minden szék gazdára lelt. A kí- vülrekedteket az épületre kihe­lyezett hangszóró tájékoztattá, mi történik bent. Mi fűtötte őket, hogy dacoltak az időjárás szeszélyével, részesei akartak lenni az eseményeknek? Az, hogy itt nem csupán „hivatalos formáról”, bejelentésről van szó, hanem arról, hogy az új törvény szerint valóban maga a jelölőgyűlés jelöl. Este 6 óra 10 perckor Hári József, a Hazafias Népfront he­lyi titkára mint a jelölőgyűlés elnöke rövid bevezető szavai után átadta a szót Barna Pál­nak, a gyűlés előadójának. Az előadó beszélt a választópolgá­rok megnövekedett jogairól, fe­egyhangúan támogatják a nép­front javaslatát A szavazás is egyhangú. A jelölt kér ezután szót. — Nehéz meghatottság nélkül hallgatni mindazt, amit a tisz­telt választópolgárok rólam el­mondtak. Nagy feladatot vállal az, aki rá akar szolgálni arra a bizalomra, ásni itt megnyilvá­nult Számomra megyénk min­den városa, községe egyformán édes és azt hiszem, ez így a he­lyes. Mégis ígérem, lakálpatrió- tább leszek, ha Szarvasról van szó — erre bizalmuk kötelezés az a szándék, amellyel ez a for­radalmi hagyományokban gaz­dag fiatal város arra törekszik, hogy minden erejét mozgósítsa a Hazafias Népfront program­jának megvalósításáért Szarvas megválasztotta jelölt­jét. Az elnök még március ti­zenötödike szimbólumáról be­szél, majd a jövőről, Szarvas jövőjéről, melynek ezernyi gond­ját tudják, hogy méltó emberre bízták. Sass Ervin lelősségéről a jelölést illetően, az önálló gondolkodásról, az önálló döntésről. A további fej­lődésről szólva érvelt pártunk politikája mellett, melyből a Hazafias Népfront választási programja fakad. Hangsúlyozta, hogy pártunk X. kongresszusi határozatainak végrehajtásánál a kezdet biztató. Azon múlik a siker, hogy következetesen ha­ladjunk a megkezdett úton. Az életszínvonal szükséges és kívá­natos további emelését csak ter­melésünk fejlesztésével, meny. nyiségének és hatékonyságának emelésével érhetjük el. Ez pedig több és jobb munkát, nagyabb munkafegyelmet, szaktudást kö­vetel meg. Mindennek a gazda­ságpolitikai útja: a gazdaság- irányítási rendszer eddigi ked­vező hatásának fokozása. Ehhez mindenki odafigyelésére van szükség úgy itt, mint a parla­mentben. Abból legyen ország- gyűlési képviselő, aki a többség véleménye szerint legjobban tudja képviselni ilyen értelem­ben a helyi és országgyűlési ér­dekeket. Beszéde végén e gondolat je­gyében tette meg a Hazafias Népfront nevében a jelölt sze­mélyére javaslatát: Klaukó Má­tyást, a Magyar Szocialista Munkáspárt 'Központi Ellenőrző Bizottságának tagját, a megyei tanács vb-elnökét, az orosházi járás országgyűlési képviselőjét ajánlotta a IX. számú ország- gyűlési választókerület jelöltjé­nek.­A felzúgó taps szólt régi is­merősüknek, jelenlegi ország- gyűlési képviselőjüknek, az el­telt négy esztendő fáradhatkt- lan munkájának. Szólt egyetér­tésük találkozásának, ami azon­ban. nem jelentette a további hallgatást. Egymás után jelent­kezett szólásra: Váradi Sándor, Hegedűs Béla, Kaczkó Mihály, Demcsák Dániel és Setényi Fe­renc. A lelkesedéstől átitatott beszédjükben egymás után cse­réltek helyet a kéréséit és az elvégzett munka helyeslései. Ar­ról is szóltak, hogy rendítivüli cselekedetet Klaukó Mátyás or­szággyűlési képviselő sem haj­tott végre, csalt azt tette, ami íkötelessége volt. Segítője volt Olyan törvények meghozatalá­nak, melyek biztos alapot te­remtettek ahhoz, hogy Nagyszé­náson is jobb legyen az élet. Amikor egyetértésüket fejez­ték ki a jelöléssel, meg is bíz­ták a jelöltet, ha április Hétfőn este 6 órára zsúfolásig megtelt a szeghalmi Rákóczi Termelőszövetkezet kultúrter­me, ahol ez alkalommal tartat­ták meg a 12-es választókörzet országgyűlési képviselőt jelölő gyűlését. A nagy teremben je­lenlevő több mint 300 választó közül soknak még ülőhely sem jutott, annyian várták izgatot­tan, hogy Sándor Jenői, a Haza­fias Népfront járási bizottságá­nak elnöke megnyissa a gyű­lést. A megnyitó után Varga Ist­ván, az MSZMP járási bizottsá­gának első titkára tartott be­szédet. Varga István a Hazafias Nép­front nevében ismét Bálint Ist- vánnét ajánlotta országgyűlési képviselőjelöltnek. Bólint Ist­vánná' olyan asszony, mint a többi, külsőben semmiben sem különbözik tőlük, de már az el­múlt négy évben is bebizonyí­25-én szavazatukkal Is megerő­sítik Klaukó Mátyás megbízatá­sát, törődjön továbbra is válasz­tói gondjaival. De az országos nagy problémákra is éppen úgy figyeljen oda, mint ezt eddig tette. Az ő helyi ismerete — mondotta Váradi Sándor —al­kalmat ad arra, hogy a kor­mány megismerje a választó- kerület gondjait, terveit és se­gítse kiigazítani a lehetőségeket. És amikor az elnök szavazás­ra kérte fel a jelenlevőket, ez úgy hatott, mint egy lelkiisme­reti parancs: a 650 ember szin­te egyszerre emelte magasba jobb karját; ezzel szentesítve valamennyiük akaratát. Ezt követően meghallgatták saját, közös jelöltjüknek, Klau­kó Mátyásnak rövid beszédét, melyben megköszönte az egyhan­gúlag megnyilvánuló bizalmat, ígéretet tett, hogy megválasz­tása esetén tovább is a párt szö­vetségi politikája, a Hazafias Népfront programjában lefek­tetett célok megvalósításáért dolgozik. S mint mondotta: ezen az alapon kell valamennyi­ünknek szembenézni jövőnkkel. Amikor véget ért a gyűlés, ki tudja hány választópolgár gra­tulált a jelöltnek, s váltott né­hány szót arról, ami van, s anú lehetséges... Rocskár János tóttá: szeret, tud és akar a kö­zért dolgozni. 1967-től ő a kör­zet országgyűlési képviselője, az utóbbi években is kiderült: jól képviseli választói érdekeit a parlamentben. Az előző ciklus­ban támogatta, hogy a felsőbb szervek figyelme szűkebb ha­zája, a Sárrét felé irányuljon, s megkezdődjön a környék iparo­sítása. De térjünk vissza a korábbá múltra. Bálintné, illetve, ahogy nevezik, Margitka vagy Margit néni Szeghalmon született, itt él & dolgozik ma is. Agrárpro­letár családból származik. A felszabadulás előtt, s egy ideig még utána is, nem állt módjá­ban a tanulás. De ezt mór pó­tolta: 1967-ben érettségi vizsgát tett. Jelesen érettségizett! Mozgalmi múltja igen gazdag. Volt DISZ-titkár, MNDSZ-tit- kár, húsz évig járási tanácstag, (Folytatás a 4. oldalon.) Továbbra is a párt politikájának megvalósításáért dolgozom Asszony? akiben bíznak Klaukó Mátyás országgyűlési képviselőjelölt választóival beszélget. Balról Pázsik János, a helyi ÁFÉSZ dolgozója, Klaukó Mátyás je­lölt, Váradi Sándor veterán és felesége, akik elsők között gratulál­tak jelöltjük sikeréhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom