Békés Megyei Népújság, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-14 / 38. szám
Rádiós-szakkör a művelődési házban A szarvasi Vajda Péter Művelődési Központ rádiós-szakköre 5 éves múltra tekint vissza, s kezdettől fogva Kurucz Mihály kémia-fizika szakos tanár vezeti. A szakkör 26 taggal működik. (Fotó: Malmos Károly) Megerősítik a gátakat Békésen és Köröstarcsán Intézkedések az ár- és belvízveszély megelőzésére a békési járásban Á Körös vidéki Vízügyi Igazgatóság a békési járás területén (tavalyi tapasztalatait felhasználva) meghatározta a közeljövő, legfontosabb ár- és belvízvédelmi feladatait. Intézkedtek például, hogy a rendelkezésre álló technikai eszközöket az igazgatóság területén, sőt, a veszélyeztetett szakaszokhoz közel helyezzék eL A tavalyitól eltér a közerők szervezése is. A védelmi szakaszok a szükséges erősítést nem a megyei tanácstól, hanem a járásnál létesült bizottságtól kérik majd; a védekezés központjához tartozik egyébként — a tavalyitól eltérően — á Körös mindkét partja. A tavalyi árhullámok levonulása után nem sokkal megkezdték a gátrendszer megerősítését Békésen és Köröstarcsán. A békési munkálatok gyakorlatilag be is fejeződtek, bár sok helyen akadályozták a munkát a közvetlen közeire épült házak. A további hasonló esetek megelőzésére a gátak közvetlen közelében megtiltották az építkezést; új engedélyt már nem adnak ki. Az 1970-es árvízveszély során nyilvánvalóvá vált, hogy a román vízügyi szervekkel szorosabb együttműködésre van szükség. Főleg a gyors és pontos hírközlésre kell nagy gondot fordítani. Rendkívül ‘fontos feladat Békésen és környékén a belvízvédekezés is. Az I. és II. rendűnek nyilvánított csatornák 90 százalékát gaztalanították eddig, üzemképesen állnak rendelkezésre a szükséges szivaty- tyúik. A községek belterületén jelentkező belvízveszélyt azonban lényegesen csökkenteni lehetne, ha a saját háza előtt mindenki ügyelne az árkok, az átereszek tisztántartására. rázs, hanem ropogni kezdtek a gabonaszárak, mint a tűz felett tartott rostában a fehéren kipattanó kukoricaszemek. S olyan reménnyel telt meg, amikor a szomszédos tanyából ketten szaladtak át vödrökkel, mint amikor valakinek szerettei közül a legkedvesebb haldoklik s közben felnyitja a szemét, hinni akarja, hogy mégis csak megmarad. Most már hárman locsolták az asztagra a vizet, de mintha tréfát űzött volna velük a tűz, a lángok egyszer csak hirtelen befutották az egész asztagot. Darabos András szájában megkeseredett a nyál, s felfordult előtte az egész világ, úgy látta, hogy amazok csak téblábolnak, pedig az egyik megemelte a kiürült rocska féloldalát és rátolta a targoncára, mert látta, nagyon fogy a víz és trappolva ment vele a kúthoz, hogy telemerje, amíg a hordók kiürülnek. Ö is kétszer, háromszor nyomta le a kút-ostort, amíg megmerült a vödör, de lassan megtelt a rocska. És fogta is már a targoncát, hogy mielőbb az asztag- hoz érjen. De már útközben letette, mert meglátta, hogy amazok ketten már csak a lucskos, pernyére bámulnak. Ekkorára a faluból kiértek a tűzoltók, a rendőrök... Darabos András felesége ijedten szállt le a kocsiról, amikor a piacról kiért a tanyára. A kebléhez szorította a kezét, mi történhetett, hogy a férjét két rendőr fogja közre. Nem tett az életében semmit a törvény ellen. Csak nem az adó miatt mentek hozzájuk, dehát a második félévit cséplés után szokták fizetni. És mit keresnek náluk a tűzoltók? — Istenem, csak nem gyulladt meg valami? — lépett a férjéhez. De a rendőrök arrébb parancsolták. — Menjen arrébb mamám, amíg jó dolga van! — szólt a rangosabb. — Most sápítozik, mikor már megcsinálták a bajt? Előtte kellett volna gondolkozni. Az asszony, miután megtudta, hogy a búzaasztag égett le, ösz- szeroskadt, a szomszédos tanyából valók emelték fel, s bevitték a szobába. A komondor morgott a rendőrökre, s közben odasomfordált Darabos Andráshoz, és megnyalogatta lógó kezét, az meg simogatni kezdte a kutyát. A rangosabb rendőr felcsattant, mi a kurva istent keres ott az a dög, zavarja el azonnal Darabos András, és arra figyeljen, amit kérdez tőle, mert nem gyerekjáték az, a kurva istenit, hogy felgyújtotta a búzaasztagot. Darabos András tiltakozott, hova gondolnak a biztos urak, a keserves anyját, sajátját csak nem gyújtja fel! Nem akarnak ők koldulni. A rendőr leintette, csak ne olyan hevesen, a kurva istenit mert ha így folytatja, még az ő anyját fogja szidni Darabos András. Kivel bizonyítja, hogy nem ő gyújtotta fel az asztagot? Mire a szomszédok odamentek, már égett. Ismeri ő a kulákok disznóságait. Gyorsan üljön dzsipbe, majd náluk bevallja amit be kell vallania ... (Folytatjuk) Számadás a tanultakról A vizsgázó, Baktai Ferenc folyamatosan beszél, majd egy kis gondolkodási szünetet tart, mert most minden szónak a helyén kell lennie. A tanszékvezetőnő, Fazekas Béláné bólogat, majd kissé felemeli a kezét és helyesbít. — Az imperializmus ismérveiben a lényeg... S a vizsgázó ismét vágányon van, sorjáznak a gondolatok, peregnek a szavak. Sorolja a lenini öt ismérvet. A háttérben az egyik asztalnál javakorabeli férfi jegyzetel. Néha ránéz az előtte fekvő vékony papírcsíkra, amely a tételét tartalmazza, majd ismét ír. Készül a „szorí- tóba”. A másik vizsgázó fiatalember. Szemüveges. Maga elé mered. Rendezi gondolatait. Szinte érezhető a levegőben, a vizsga feszültsége. Számadás van az MSZMP Békés megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságán. Az elmúlt félévben tanultakból kolokválnak a Marxista—Leninista Esti Egyetem Politikai Gazdaságtan Kiegészítő Szakosítójának hallgatói. Többségük túl van a negyvenen és nem egy az ötven éven. Tanulók. „Civilben” állami-, gazdasági vezetők, pártmunkások, pedagógusok, orvosok, katonatisztek és még ki tudná felsőNépújság Napok 35 ezer forint értékű jutalomtárgy Lapunk Kert- és háztáji rovata kedvező fogadtatásra talált. A kert- és virágbarátok, a háztáji gazdálkodást folytató termelőszövetkezeti tagok és alkalmazottak munkájukban felhasználják a rovat aktuális szaktanácsait. Ezek a szaktanácsok igen hasznosak, mert a kertészkedésben, a virággondozásban, a háztáji állattartásban a legújabb módszerekkel ismertetnek meg. Több olvasónk említette, hogy egy-egy szaktanáccsal több száz, sőt több ezer forintot is meg tudnak takarítani évente. De hasznosak a lapban közölt tájékoztatók a háztájiban folyó zöldségtermesztés tartalékainak feltárására is. Hogyan lehetne mind több tartalékot feltárni, s az 1970. évinél több zöldséget, gyümölcsöt termeszteni, állati terméket előállítani a háztájiban? Hogyan lehet megvédeni és hosszú életűvé tenni lakásaink kedvenc szobanövényeit? Erre a kérdésre kerestünk és találtunk választ. Ennek alapján február 16—21-e között megyénkben Népújság Napokat tartunk. A Kert- és háztáji rovat eddigi szaktanácsai alapján közvélemény-kutató lapon megkérdezzük Kedves Olvasóinkat, hogy milyen témájú írásokat olvasnak a legszívesebben és milyen egyéb témák érdekelnék. Természetesen nem hagyjuk ki a Népújság Napok keretéből az új előfizetők gyűjtését sem. Erre lapunk barátait kérjük meg, működjenek közre. A sorsoláson azok vesznek részt, akik új olvasót ajánlanak rovatunknak, előfizetőt lapunknak. A részvevők között 35 ezer forint értékű vásárlási utalványt, jutalomtárgyat sorsolunk ki. Ezeket azok az intézmények, vállalatok ajánlották fel, amelyek érdekeltek a kert- és háztáji gazdálkodás fejlesztésében, korszerűsítésében. A jutalomtár. gyakat márciusban .nyilvánosan sorsoljuk ki. BOís jmLim 3 1971. FEBRUAR 14. rolni, hogy milyen foglalkozásúak. A hármas teremben vagyunk. Adatok, érvelések, ellenérvek hangzanak el. Aki túl van már a vizsgán, megkönnyebbülten kel fel a székről, s igyekszik kifelé. A folyosón Vastagon száll a cigarettafüst. A vizsgára várók arcán jól érzékelhető a belső feszültség, a kérdés, vajon hogyan sikerül számot adni. Vannak persze, akik vidámabbak. Már túl vannak a vizsgán. A többieknek magyarázzák, hogy hogyan, is történt bent a vizsgaasztalnál. — Tudod, — a tőke koncentrációja... a szerves összetétel... értéktörvény... agrárolló... kékgallérosok és fehérgallérosok.;: Kennedy-forduló... Anglia és a Közös Piac... az integráció. Ilyen és ehhez hasonló kifejezések röpködnek a levegőben. Juhász József igazgató éppen előadásra igyekszik, amikor arra kérjük, tegye lehetővé, hogy néhány vizsgázóval beszélgethessünk. Szívesen hozzájárul, csak arra kér bennünket, azokkal váltsunk szót, akik már túl vannak a kolokviumon. Értheitő az igazgató kérése, hiszen a vizsga előtt állók rendezett gondolatait valóban, kár lenne megbolygatni. Az elnökhelyettes Barna arcú, 45—50 év közötti férfi az első, akit megállítunk. Földi János, a mezőkovácsházi járási tanács elnökhelyettese. — Nehéz volt? — Nem volt könnyű, de bizonyítanom kellett! A gyerekek előtt — mondja mosolyogva, — gimnazista lányom és kisfiam van, s ilyenkor bizony az embernek össze kell szednie magát, nehogy szégyenben maradjon előttük. Persze nem ez a döntő, hanem az, amit a beszélgetés további részében fogalmazott az elnökhelyettes. Hogy nem lehet jó vezető az, aki nem igyekszik elsajátítani a politikai tudományokat .Emberek ügyes-bajos dolgainak, gazdasági- és állami ügyek intézésének előfeltételét a helyes politikai szemlélet adja meg. — Gyenge döntéseket hoz, bakikat követhet el az a vezető, — mondja megfontoltan —, aki nem tanul. Csak példának mondom: ha elrontok valamit egy ember ügyének intézésében, mit csináljon az állampolgár? Menjen a párthoz, hogy az hozza helyre az én hibámat? Azt hiszem, ez nem lenne helyes dolog. Véleményem szerint nem elég azt mondani: emberek, ezt így kell csinálni, többet kéli termelni. Tudni kell az okát és azt, hogy milyen módszerrel kell az eredményeket elérni. Ez viszont csak alapos politikai tudással lehetséges. A sportvezető A sportvezetés politikai munka. Összetett, bonyolult ügy. Emberekkel, fiatalokkal kapcsolatos irányító tevékenység. Szorosan összefügg, a mindennapi élettel. Hát ezért tanulok. — Ezek Baktai Ferencnek, a mezőkovácsházi járási sporttanács elnökének szavai, S hogy a tanulásra, a politikai képzésre mennyire szüksége van a sportvezetőnek, azt példával erősíti. Akik ismerik a járás sportéletét, bizonyára egyetérte. nek véle. Mert az a példa, hogy Kunágotán, az ottani sportköri elnök, Szilágyi István eredmé_ nyesem dolgozik, nem kis mértékben annak is köszönhető, hogy állandóan tanfolyamokra jár, politikailag is továbbképzi magát, s ez az egész község sportéletén meglátszik. Eleven pezsgő élet van Kunágotán. A sport azon tűi, hogy testnevelés, gazdasági kérdés is. Azoknak, akik irányítják, nemcsak a labdarúgásban, ökölvívásban, kézilabdában, tornában és & többi sportágban kell otthonosan mozogniuk, hanem gazdaságpolitikai kérdésekben is. Aki nem így dolgozik, az nagyon leszűkíti a munkáját. A pedagógus Erősen őszülő és kopaszodó ember Marsi László, a dobom általános iskola tanára. Huszonkét éve tanít és maga is tanul. Néhány perce jött ki a vizsgáról, amelyen ő ült a tanári asztal kényelmetlenebb oldalán. Gratulálunk az eredményes ko- lokviumához és azt kérdezzük: — Miben látja hasznát a marxista egyetemen tanultaknak? — A népművelőknek, nevelőiknek ahhoz, hogy a mai gyorsuló életben kiismerje magát, nem elég a szakmai tudás. A társadalom igényei nagyok, a pedagógusokkal szemben is. Az élet összetett, bonyolult folyamat, minden mozzanatát éltem kell és a tanítónak magyaráznia is. Nemcsak az iskoláskorúak- nak, hanem sokszor a felnőittek- nek is. A gazdaságpolitikai ismeretekre a ma emberének alapvetően szüksége van. Arról is beszél, hogy a nevelőtestületi üléseken, értekezleten, vagy egyéb alkalmakkor bizony még jócskán elhangzanak olyan nézetek, amelyek ferdén, vagy pontatlanul magyarázzák életünk egy-egy gazdasági, politikai intézkedését. S végül önmagának teszi fel a kérdést és válaszol is rá. — A szocialista nevelőnek vajon joga van-e nem tudni a pontos magyarázatot? Nincs ehhez joga! • Huszonöt meglett korú férfi vizsgázott a magasabb fokú politikai ismeretekből. Egyikük- másikuk jó eredménnyel, s van olyan, aki kevésbé, de abban valamennyien egyetértenek, hogy az élet bármely területén is dolgozzon egy vezető, & széles, mindent átfogó látókörre politikai tudásra szüksége van, hiszen emberekről gondoskodni, emberek életét irányítani, csak nagyon lelkiismeretes módon lehet. Ehhez pedig elengedhetetlen a politikai képzés. Botyánszki János fl Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat felvételre keres 1 fő VILLANYSZERELŐT, 1 fő AKKUMULÁTORTÖLTŐT, 1 fő MOTORSZERELŐT, 1 fő LAKATOS ÉS HEGESZTŐT, 1 fő LAKATOST, 1 fő MŰSZAKI RAJZOLÓT, 1 fő PORTÁST. Jelentkezés a vállalat felvételi irodájában Békéscsaba, Orosházi út 16. 249320