Békés Megyei Népújság, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-05 / 30. szám
Az idei áruellátás kilátásai Magasabb lesz a kiskereskedelmi áruforgalom — Sok árucikk még hiányzik Befejezéshez közelednek a belkereskedelem és az ipar, valamint a külkereskedelem tárgyalásai az idei árualap fedezésére. A Belkereskedelmi Minisztérium tájékoztatása szerint az idei forgalomhoz szükséges árualap már nagyjából a kereskedelem rendelkezésére áll. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenből lesz elegendő. Egyes cikkekből — a hazai termés és az import korlátái miatt — a kereskedelem nem kapja meg a szükséges mennyiséget A megállapodások, a szerződések pontos teljesítése, a még hiányzó áruk pótlása szükséges ahhoz, hogy a kereskedelem jő ellátást tudjon nyújtani A népgazdasági terv a tavalyinál 8,7 százalékkal magasabb kiskereskedelmi forgalommal számol, s ehhez 10,3 milliárd forinttal nagyobb árualapra van szükség. A tervezett 151,1 milliárdos forgalomhoz körűibe, lül 6 milliárd forint értékű áru — többségében vegyes iparcikk — még hiányzik, e termékek többsége azonban még beszerezhető. Várhatóan a tavalyihoz hasonló lesz az élelmiszerellátás színvonala, bár ezt az új termés befolyásolhatja. Mennyiségileg igen biztatóak a ruházati kereskedelem kilátásai, hiszen az éves 32,1 milliárdos forgalomhoz csupán 320 millió forint értékű árut — felső kötöttholmit, női és lányka fehérneműt, férfi és fiú alsóruházati cikket — nem sikerült eddig lekötni. Vegyesiparcikkekből az áruszükséglet 91 százaléka látszik biztosítottnak. Volumenébe® nem nagy, mindössze 10 millió forint, a mezőgazdasági szeráruk hiánya, mégis sok gondot okoz, mert többségüket importból sem lehet beszerezni. Mintegy 1,8 milliárd forint értékű műszaki cikkre sem sikerült szállítót találni, ennek nagy része import áru — centrifuga, porszívó, villanybojler, kerékpár, motorkerékpár — lenne. Tüzelőanyagból még 52 000 ■wagon szén és 27 000 vagon brikett szállítására nem szerződött a hazai bányászat, s az import brikett szállításáról is most tárgyalnak. Ennek ellenére a készletekből és a beérkező áruból az első negyedévben zavartalan tüzelőellátást biztosít a kereskedelem. Az építőanyagok közül a falazóanyag kevés, s a hazai ipar nem tud elegendő meszel, mozaiklapot, parkettát, ajtó-ablaktokot adni, a szükségletet importból fedezik. Szentirmay Lakky Székely Páva Széplaky A talált tárgyak osztályán Vígjáték, amit nem szabad komolyan venni Az elmúlt év szeptemberében vette át a tanács a rendőrségtől a talált tárgyakkal kapcsolatos összes tennivalókat — Ezzel alaposan megszaporodott a dolgunk, és sajnos eddig még státuszt nem, kaptunk ellátására — mondja Dombóvári György, a békéscsabai városi tanács igazgatási osztályának vezetője. — Annyi talált tárgy van a városban? — Van élég — mondja Csík Elemér igazgatási előadó, akinek ez a feladat' a „nyakába szakadt”. Különösen a kerékpárral van sok baj. Becsületes megtalálók Itt rövid időre megszakad a beszélgetés. Egy idősebb bácsi kopogtat az ajtón. — Jó napot kívánok! Ez a talált tárgyak osztálya? — Igen. Mit talált, bácsi- kám? — Hát az ügy volt, tetszik tudni — kezdi fontoskodva és nem takarékoskodva a szavakkal —, hogy amikor mentem hazafele, mert ott lakom a Dobozi úton a 2221. szám alatt, látom, hogy áz árokban fekszik egy kerékpár. Majdnem vadonatúj. Hát én sajnos nem tudtam behozni, nem tudok én biciklizni kérem, gyalogszer- rei meg messze van az, így hát az lenne a kérésem, hogy valaki jöjjön ki és hozza be. Felírják az adatait, megköszönik a jelzést és megígérik, hogy valamilyen módon majd beszállítják a kerékpárt. — Van-e rajta névtábla? ti»nnianunnn>HRHnHi»ni teljesen összevágott Churchill- nek azzal az elképzelésével, hogy 1943 végéig kierőszakolja a balkáni angol inváziót, amely mesz- szemenően a délkelet-európai angol érdekeknek kedvezett volna. Schellenberg és Himmler számítása szerint ez a tervezett angol invázió felszakította volna Németország délkeleti védelmi vonalát, s így lehetővé vált volna, hogy Németországot amerikai és angol csapatok foglalják el. Himmler és Schellenberg egyformán a jövő politikai tőkéjét próbálták maguknak kikovácsolni ezzel az akcióval, de aztán a Szovjetunió határozott fellépése, valamint a szovjet hadsereg előretörése megakadályozta a manővert. Cicero 1944 elején befejezte tevékenységét, s rövidesen eltűnt. Áprilisban Törökország megszakította kapcsolatait a náci Németországgal, és nyíltan a szövetségesek táborába lépett. Schellen berg naplója arról már nem szól, hogy mi lett Ciceróval, de hosszan elemzi tettének indító okait, amelyek között szerepel a kapzsiság, a gyűlölet, a kalandvágy, s egy olyan feltételezés, hogy Cicero mögött az Intelligence Service, vagvis az angol kémelhárító szolgálat állt. (1950-ben még eev alsóházi interpelláció is elhangzott T,módónban a Cieero-ügvhen: igaz-e, hogv az eset mes*örtónt? a válasz azonhan a.nnvira kitérő volt, hogv csak a'á^ánaaaztntfa a fel- tételezést). Ugyanis, mint ez jóval később kiderült, hogy 1943 végén átadott fotókópiákat megelőző dokumentumok zömükben csak nagy általánosságban fedték a valóságot, bár néhány konkrét adatot is tartalmaztak. Viszont mindazok a dokumentációk, amelyek arról szóltak, hogy Churchill balkáni angol inváziót akar indítani, igazak voltak. Minden valószínűség szerint az angolok így akarták a náci Németországot puhatolózó tárgyalásokra késztetni, s még inkább arra, hogy felhívják a figyelmüket: rövidesen elérkezik a hitlerizmus teljes pusztulása, s ez ellen egyetlen menekülési mód van: ha angol és amerikai csapatok foglalják' el a náci Németországot. Igv a náci vezérek talán még túlélhetik az összeomlást... A Szovietunió rendkívül határozott fellépése azonban keresztülhúzta Churchill számításait. s így kútba esett az a lehetőség is, amelyre Himmler és Sc^ellenberg légvárait építette. Cicero — eredeti nevén F'evsa Bazna —. túlélte a második világháborút, s még ma is beadványokat gyárt a bonni kormányhoz. hogv hecs-wák a hamis fonttal, s követeli szolgálatainak ..tisztessóges” kiegyenlítését. Hason'ókór>ien túlélte a h-shn^'H T.ndwíg VToí ,iia, aki A"sztr!áhr>n tnlon(.Tnt+ ^ tev- tiPi-or<»skedós(; nv*tntt. Megírta em’^'icat-it — s így derült fény a Ciceró-ügyre (Vége) — Nincs azon kérem, semmi! — Hát látja — fordul hozzám Csik Elemér —, ez a baj. Mert mindjárt könnyebb lenne a dolgunk és hamarabb visz- sza tudnánk juttatni a kerékpárt, ha sokan nem sajnálnák azt az öt forintot, amibe egy névtábla kerül. Sok elveszett kerékpár — Hogy miért van olyan sok elveszett kerékpár? Hát nem mindegyiket lopják el. Van. aki siet valahova, például az állomásra és mivel gyalog már nem érné el a vonatot, megfogja az útjába eső első kerékpárt, kikariká- zik vele a vasútig, s otthagyja. Szeptember elsejétől 192 talált tárgyat hoztak be, ebből 151 kerékpár. Persze van más is, amit a feledékeny, szórakozott emberek elhagynak: katonakönyv .személyazonossági igazolvány, pénztárca, esernyő, kesztyű, zsebóra, télikabát. Ezeket a törvény előírása szerint 90 napig őrizzük, aztán vagy eladjuk a Bizományi Áruháznak, vagy, ha a becsületes megtaláló igényt tart rá, nekiadjuk. Mintha csak végszóra érkezne, lép be Harmati Mihály és egy papírt tesz le az íróasztalra. — Igen. Ez a kerékpár még bent van ,tessék jönni, kiadom. Együtt megyünk le a városi tanácsháza udvarára, ahol egy volt istállóban tárolják a gazdátlanul maradt járműveket. Bent két sorban vagy 70—80 kerékpár. Van olyan is, amelyiken rajta van az aktatáska, s amelyet gazdája még most sem keres. A volt jászolban egy vadonatújnak látszó motorháztető, vajon hogyan hagyhatta el az autó tulajdonosa Jönnek az igénylők — Tetszik tudni — meséli a becsületes megtaláló —, hogy hogyan jutottam ehhez a kerékpárhoz? Hátul ástam a kertben az ősszel és amikor befejeztem, megyek, hogy bezárom az utcaajtót. Látom, hogv belül a kerítésen oda van támasztva egy kerékpár. Még szidtam is magamban az illetőt, hogy hogyan meri kérdezés nélkül betenni a kerékpárját az én udvaromba. Fogtam, kitoltam az utcára, odatámasztottam a fához. Mondom, majd elviszi a gazdája. De bizony még másnap reggel is ott állt. akkor betoltam ide. Szóltam annak idején, én bizony igényt tartok rá, ha addig nem kerül elő a gazdája. Jó lesz az unokámnak. A kerékpár Tihanv gvárimá- nvú és vadona'úinak látszik. Mindössze az első sárhányó hi- ánvzik róla. Még lent beszélgetünk az udvaron. amikor úisbb „ieénvlő” érkezik. Molnár Mátvús, a Róz«a Ferenc utcából. Most azonban még nem viheti el a talált kerékpárt, mert nem járt le a 90 nat>. S. bá‘ha é«zf>o. Van a feledékeny tulajdonos addig és bejön érte... B. O. Jean Kern Mary, Mary című komédiája Békéscsabán Láttunk egy vígjátékot, amit nem tudunk hová tenni. Persze nincs is sok gondunk vele, mert kevés maradt meg utána bennünk. Láttuk és kész. Egy estére habkönnyű játékot jelentett, amit kár lett volna komolyan venni. Mi volt benne mégis a jó? Az, hogy témája, a válás, nálunk szintén aktuális, tehát (témája ós nem világa, amelyben játszódik!) sokakról sokakhoz szól. Mintegy tükröt tartva a kedves néző elé, lám ilyenek vagytok — pardon, vagyunk — türelmetlenség, túlzás, unalom és a hibák, amelyekbe egykor talán még szerelmesnek is lehetett lenni, már válóokok. S mert az ember, akinél ha mégannyira sincs csodálatosabb, magában hordozza a tévedések lehetőségét, megismétli korábbi botlásait. Azaz csak megismételné, mert Jean Kerr a Mary, Mary- ben úgy vezeti a cselekményt, hogv ez ne következzen be. A két főszereplő, Mary és Bob, mint a mesében — egy kis véletlen, egy kis féltékenység, egy kis közbenjárás révén — felismeri, hogy balgaság lenne felülni a látszatnak. A szerkezetileg j tökéletesen felépített cselekményen belül a szerző kitűnően ! jellemzi az apró, emberi gyen- I geségekből eredő konfliktuso- j kát, a különböző életszemléletű és érzésvilágú emberek közötti választóvonalat: az együgyűsé- get és az unalmast, az űrt és a semmit. Az írónő, — aki egyébként a New York Herald Tribune színikritikusának felesége — a vígjáték sajátos, néhol szelid, néhol csipkelődő eszközeivel rajzolja meg hőseit, akik se nem nevetségesek, se nem szánalmasak, egyszerűen csak emberek. Mi nem jó ebben a vígjátékban? A házastársak találkozásának indítása túl direkt. Néhol ugyan utal a közös emlékekre, de azután félredobja. Talán azért, mert (az író vagy a rendező?) kerülni akarja az érzelgősségét, s közben tilalomfának véli az emoconális indítékok ábrázolását? Ettől azért még érthető lenne, a legnagyobb baj azonban a világ, amelyben a da. rab játszódik. A téma ugyan nálunk is időszerű, éppúgy, mint másutt, de a környezet szokatlan. Belepottyanunik egy egészen más gondolkodásvilágba, s az itt mozgó alakok között kissé sutáin érezzük magunkat. A Broadwayn, érthető, hogy csaknem e zero (százszor ment, de más közönségnek. Nem arról van szó, hogy nálunk a szereplőket ki kellene cserélni szak- szervezeti bizalmira, vagy szövőnőre, hanem akár formai megoldásokkal, kicsit kívülről szemlélni, valahogy idézőjelbe téve és nem komolyan. így nemcsak néhol jő, hanem érthető is lenne, mert ha túlságosan figyelünk a világra, épp. az értékekről terelődik el a figyelem. Balogh Géza rendezői érdeme, hogy igyekezett a tartalomra összpontosítani, s nem a miliőre. Koncentrált a komikus hely. zetekre, finom eszközökkel jelenítette meg ezeket Gyengéje a már említett emlékezésindítás hangsúlytalansága, s az, hogy így sem eléggé idézőjelben érzékeltette a játékot. Mary sze- szerepéfcen Szentirmay Éva asz- szonyos érettsége, tisztánlátása minden helyzetben éreztette fölényét Tiffanyval szemben. Pontosan tudta, mikor kell józannak lennie, s mikor nem szabad megszólalnia. Bob figuráját Lakky József rutinból is megteremthette volna, de szerencsére nem alkalmazta a sablonokat. Érdeme, hogy csak annyiban vette komolyan a dolgot, amennyire az emberi érzésvilág megjelenítése ezt kívánta. Széplaky Endre már kevéssé koncentrált erre, inkább hollywoodi filmszínészt játszott, bár igyekezett mértéktartó lenni. Székely Tamás a háttérből irányító ügyvéd, barát szerepében a megszokott jó. Tiffanyt Páva Mária játszotta általában külsődleges eszközökkel, ami nem elég. Székely László díszleteivel a mindenhol megtörténhetőséget ielezte, a vendég Witz Eva különösen Mary jelmezével aratott sikert Seleszt Ferenc Beat-presszóés író—olvasó-találkozó A kunágotai Kulich Gyula if- j júsági klub februári programjá- I ban ezúttal is sok érdekes ese- j meny szerepel. Február 3-án „Százéves a magyar bélyeg” címmel kiállítást rendeztek, február 5-én pedig a beatmuzsi. ka kedvelői rendeznek zenei estet. Február lj-én tervezik a találkozást Csoór István íróval, akinek Hegy és göröngy című regénye az elmúlt év novemberében jelent meg és nagy sikert aratott. Másnap, február 11-én az irodalmi kör tart összejövetelt, február 13-án pedig a kaszapert Lenin Termelőszövetkezet ifjúsági klubjának irodalmi színpadát látják vendégül. Február 17-i vendégük Bánkovich Tamás, a „Szép magyar komédia” című film rendezője lesz, február 24-én pedig Ezüst György festőművész kiállítását rendezik meg. m jj 1971„ FEBRUAR &