Békés Megyei Népújság, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-10 / 8. szám
KO ROSTA J KULTURÁLIS MELLÉKLET Könyvtáraink sorsa hazai könyvtárügy tel.es problematikája még sohasem tágult föl olyan sokrétűen, mint a könyvtárosok III. országos konferenciáján, mely 15 év eredményeit és a jelen gondjait fölmérve azt is bebizonyította, hogy korunkban a könyvtár egészen más, új és sokkal fontosabb intézmény lett, minit amilyen valaha is volt. Jelenleg a felnőtt lakosság 20—25 százaléka, a gyermekek 40—50 százaléka tagja valamelyik könyvtárnak, a könyv ma /,termelőeszköz”, a könyvtár pedig a társadalom élettevékenységének nélkülözhetetlen része, mely nélkül sem a termelő- munka, sem az oktatás nem járhat eredménnyel. „Dinamikus intézmény- rendszer” és „művelődési alapintézmény”: mit jelent ez a két, a konferencián gyakran hallott kifejezés? Az első a könyvtárak egységét és összetartozását hirdeti, mivel ma már nem válhat mereven szét a tudományos és közművelődési könyvtárak útja; mindkettőnek jut mindkét szerepkörből. A könyvtárközi kölcsönzés, a jól szervezett hálózati munka és az ösz- szehangolt tájékoztatótevékenység teszi mozgékonnyá az egész intézményrendszert és segíti ahhoz, hogy betöltse a „művelődési alapintézmény” szerepét. Ez utóbbivá azért lett a könyvtár, mert az ismeretek mai bősegében az iskola nem boldogul már a hagyományos módszerekkel: kénytelen rámevelni a diákot az önálló búvárkodásra, amely későbbi fejlődésének is alapja lesz. Ezenkívül az iskola nem adhat többé lezárt tudást. A „holtig való tanulás” ma minden pályán kötelező, a könyvtár szolgáltatásai nélkül pedig a legbuzgóbb könyvgyűjtő sem képezheti magát alaposan. A könyvtárak azonban csak megfelelő fejlesztés esetén tölthetik be megnövékedett társadalmi szerepüket. Az elmúlt 15 év valóban nagy fejlődést hozott. Hazánkban ma 11000 könyvtár működik, állományuk meghaladja az 50 milliót, a forgalom pedig évi átlagban a 60 milliót, az olvasókat 4 028 főfoglalkozású és csaknem 20 ezer tiszteletdíjas könyvtáros látja el. Számos vidéki városban épült korszerű új könyvtárépület, s vált hivatásának megfelelően kul- túrcentrummá. Ám a kezdeti lendület az utóbbi években megtorpant. Stagnálás, sőt visszafejlődés kezdődött, s éppen akkor, amikor a társadalmi igény már erősen megnyilvánul. Vajon miért? Az élet furcsa kölcsönhatásainak játéka folytán azonos tőről fakad a szükséglet is, a sorvadás is. Az új gazdasági mechanizmusban a nagyobb tudás több hasznot hoz — ám a fönntartó szervek nehezebben áldoznak a jövedelmet közvetlenül nem növelő intézményre. A tanácsi könyvtáraknál 1964. óta 25 százalékkal csökkent a vásárlási keret, pedig időközben kb. 12 százalékkal emelkedett a könyvek ára! Ilyen körülmények között sokkal kevesebb új könyv kerülhetett a könyvtári polcokra, s ez a tény máris érezteti hatását az olvasok fogyatkozásában. Az országos statisztikák mögött persze erősen eltérő helyi különbségek húzódnak meg. A könyvtárügy sok esetben szubjektív alapokra helyeztetett, amikor is a fenntartók személyes belátásán, műveltségén és könyvszeretetén múlik, hogy a könyvtár miként részesül az anyagi javakban. Utóbbiak hiánya hozza nehéz helyzetbe a könyvtárosokat is. Jövedelmük köztudomásúan alacsony. Következésképp nagy a fluktuáció és rendszerint a legképzettebbek távoznak, mert ők találnak könnyen jobban fizetett munkát. A könyvtáros pályát női hivatásként ismeri a közvélemény s a könyvtárlálo- gatók serege, azt azonban alig hinnék, hogy a nők fizetése az azonos beosztású férfiaké mögött itt is kb. 20 százalékkal lemarad! A községekben túlnyomó- részt tiszteletdíjas könyvtárosok működnek, s 100— 120 Ft-os havi juttatás még jelképes honoráriumnak is kevés. Ezért aztán alig akad pedagógus munkavállaló —, holott ez volna kívánatos —; szerencsés esetben elvégzi a havi 24—30 órai munkát egy-egy megszállott könyvbarát; sokszor azonban be kell érni szerény igényű falusi háziasszonyokkal, akiktől pontos adminiszitráción kívül aligha követelhet többet bárki is. Sok részletkérdést vitatott meg még a konferencia. De a gondok fővonulata itt húzódik, ebben az ellentétben- a társadalom számára a könyvtár fontos, mint az éltető levegő, ugyanakkor a gondoskodás fogyatkozik. Ideje volt hát mindezt őszintén feltárni és tudatosítani, a megfelelő döntések érdekében! Bozóky Éva Medgyessy Ferenc emlékezete k ilencven éve született modem szobrásza tunk egyik legnagyobb mestere, Medgyessy Ferenc. Debrecen szülötte volt, a patinás múltú cívisvárosé, amely legszebb munkait őrzi. A Déri Múzeum lépcsőjét díszítik híres heverő férfi- és asszonyszobrai, a művészet és a tudományok paraszti súlyú megszemélyesítői. Velük keltett feltűnést itthon és Párizsban az ifjú művész, aki eredetileg orvosnak készült, s csak később adta magát a tulajdonképpeni mesterségére. Mert arra termett, a szépség szolgálatára, s programja volt ideállá ma- gasztosítand a magyar paMese invokáció JAkely Zoltán Járuljatok elénk régi mesék, hozzátok a csodák üzenetét! ígérjétek a hűség diadalát, s hogy minden kín kárpótolja magát. Lám a banya, lelkünk örömeire, a tűzbe jut a mese végire; a szörnyeteg saját zsírjába sül, gonosz zsarnok pusztul dicstelenül: gyilkos bosszú saját hamvába hull, s két árva gyermek egymásra borul. Folyóba fúl a gyáva üldöző, , s minden sebet beforraszt az idő! Izgalmas olvasmány Lo- aonczi Ágnes: A zene életének. szociológiája című könyve, nem kisebb kérdésre keres választ, mint hogy kinek, mikor, milyen zene kell? Nem elsősorban zenéről szól tehát, hanem arról, hogy a zene milyen igényeiket elégít ki, milyen igényeket teremt és milyen igényeknek nem felel meg; a zene „életmódját” vizsgálja. Hogy ez a bonyolult feladat, melyet a szerző a könyv előszavában játékosan úgy határoz meg, hogy az a „tükrözés tükrözésének tükrözése”, megoldható-e, az a fölmérések és értékelések nagy pontosságán túl azon múlik, hogy a szociológus képes-e a szerzett adatokból az igazán döntő, meghatározó mozzanatokat felismerni s azok fényében elrendezni a többit. Loson czi Ágnes munkájának sikerét, életszerűségét az biztosítja, hogy mindenkor szem előtt tartja azt, hogy a közönség: partner, hogy a mű befogadása, vagy be nem fogadás a közönség tevékeny részvételét jelenti. A tanulmány másik érdeme és érdekessége az, hogy nem szűkíti elemzését az esztétikum biztos határain belülre, hanem éppen legizÁ zene és az ember világa Üj könyvek a Zeneműkiadó gondozásában galmasabb kérdéseként azt a látszólag paradoxont véti föl, amikor elemi szintű, vagy elektrikus művészeti igényeket a művészet határain kívül eső „termékek” elégítenek ki, vagy tartanak lekötve. A termékeny gondolatokban, szempontokban gazdag könyvet bő irodalomjegyzék egészíti ki. Feuer Mária könyve, a Kinek kell a modern zene? rokon is az előbbivel és jelentősen különbözik is attól. Közös a két tanulmányban a zeneművek és közönségük viszonyára irányuló mély érdeklődés, a sokoldalú, tudományos és szenvedélyes elemzőkész- sóg. Feuer Mária egyetlen — s talán a legpikánsabb — kérdésre keresi e kérdéskörből a választ: arra, hogy milyen viszonyulási lehetőségek vannak kortárs mű és kortárs közönség között napjainkban, Magyarország egyik nagyvárosában. Vizsgálódásának kiindulási pontja az az emlékezetes „kísérleti hangverseny”, amelyet az elmúlt évben adott Győr városának ifjú zenekara, Sándor János vezényletével, műsorán Bartók, Láng István, Lendvay Kamilló, Penderecki és Szőllősy András műveivel. E koncert közönsége körében végzett a szerző alaposan és szellemesen kialakított kérdőíveivel sokrétű, érdekes felmérést. Nagy erénye a könyvnek, hogy nem igyekszik valamiféle mesterségesen egy- értelműsített „optimista” vagy „pesszimista” kicsengést adni a felmérés által szerzett tapasztalatoknak: mind módszerben, eredményében a bonyolult, változékony valóságos valóságfeltárásnak törekvése jellemzi. A „Kinek kell a modem zene?” a Zeneműkiadó méltán népszerű „Zeneélet” című sorozatának egyik darabja; probléma felvetésében és tárgyalásmódjában is hű a sorozat alapvető koncepciójához: gondolkozásra és vitára biztat. Polemikus jellegéről egy-egy fejezet címe is „árulkodik”: Szereti Ön Bartókot? — Szereti, vagy érti? — Csakugyan szereti? — stb. Az érdekes, aktuális tanulmány végén a szerző Függelékben közli a felmérés során használt teljes kérdésanyagot is. Ugyancsak a „Zeneélet”- sorozatban jelent meg a Zene és a műveltség című vitakönyv (Aczéi György, Dobray István, Friss Gábor, Kardos Tibor, Kiss Kálmán, Losonca Ágnes, Nádasdy Kálmán, Pátzay Pál, Szabolcsi Bence, Szávai Nándor és Üjfálussy József vitája) is. A Rádióban két részben elhangzott, izgalmas, nagy horderejű és magas színvonalú vita teljes anyagát kapja kézhez az Olvasó ebben a könyvben. Az emlékezetes vitában művész, pedagógus, szociológus, politikus és tudós fejtette ki meggyőződését, számolt be tapasztalatairól; a zenéből kiindulva, de kulturális életünk egészére kiterjesztve a kört, olykor szenvedélyesen és mindenkor mély, komoly felelősségérzettel. A vita központi helyén az a kérdés állt: vajon szerves tartozéka-e a zene az általános műveltségnek és az általános műveltségről alkotott fogadalmainknak, élünk-e vele lehetőségeinknek és képességeinknek megfelelően, hogy milyen szerepe, feladata lehet a zenének a mindenkori társadalom életében s milyen a zene helyzete ma, ilyen szempontból nálunk? A rádiós-vitát is, a könyv-kiadványt is Kroó György szerkesztette. Biztos problémaérzékkel, ízléssel, lendülettel és ökonómiával vezette az eszmecserét úgy, hogy közben ő is módot talált véleménye kifejtésére. S csak egyetérthetünk a szerkesztővel ezt mondva: „Ha ez az írás hozzájárul ahhoz, hogy vitánk tovább gyűrűzzek, úgy elérte célját® rasztert, akit addig csupán népszínművei hamissággal és inkább mellékszereplőként tartottak szobortalapzatra méltónak. A nagyszerű Izsó Miklós után legföljebb Pásztor Jánosnak volt szeme hozzá, hogy meglás- sa a búcsúzkodók kézfogásában, meg a korsós parasztlány tartásában a megörökítésre érdemes, eredeti szépséget. Igaz, a festők gyakran vették ecsetjükre a falu népét, a mélyen látók Munkácsy színeivel és az ő szenvedélyével vallottak a paraszti élet sanyarúságá- róL Medgyessy az 6 harcostársuk volt, de szobrász, akinek tiszte elsősorban az emberi test szépségének a dicsérete, ezért munkáiban hiába keressük az éhezésben, robotban és megaláztatásban megnyomorítottak esettségét Gyermekkori élményei határozták meg a szépségeszményét. A Hor- tobágyról, és a Tisza tájáról hozta magával zömök arányú, mokány, szemük, ben, arccsontjaikban a kunősök vonásait őrző parasztférfiak, meg telthusú, szerelemre termett asszonyaik képét, s ezt a kevés beszédű, méltóságos tartású em berfajtát örökítette meg a műveiben. Szűkebb pátriájának az emberei voltak a modelljei, bármit mintázott is, munkás Magvetőt, vagy a Művészet múzsáját, író, festő, vagy a világjáró vándor emlékművét, hun lovast, vagy a bánat súlyától komoly kőasszonyt, síremlékül Inkább ösztönös alkotó volt, mint tudatos. Nem latolgató esztéta-szemmel hanem «-ős ráérzéseivel alakította ki minden ízében modern stílusát. Kiváló érzéke volt az anyaghoz, kiváltképpen a tömör formálást igénylő kövekhez. Látásmódja lényegre törő és szigorúan konstruktív, formálása összegező és érzékletes; — architektónikus nyugalmi figurái mindezért elsősorban monumentálisak. Kőbe faragott gyermekes Anyá-ja, ez a magzatát bensőséges mozdulattal ölelő, modem földi Madonna az egyiptomi emlékművek erejét árasztja magából, akár a Súroló asszony; a Szüreti menet emberei pedig a babiloni és az antik görög domborművek nagy lélegzetű ritmusával lépnek. Nem közvetlen hatások ezek, inkább csak alkati rokonság tükröződik bennük, mert Medgyessynek sem hazai, sem külföldi tanítói nem voltak, legföljebb az ókori Kelet remekeiből, régvolt kultúrák korai archaikus periódusának a termékeiből, merített ösztönzéseket Eredeti művészete, amelyet Maillol is megcsodált, már életében is nagj hatást gyakorolt a kortársak- ía. Alkotásait múzeumok őrzik — Hódmezővásárhelyt mely várost második hazájaként szerette, külön gyűjteményt állítottak ösz- sze a munkáiból — s számos szobra áll Budapesten ás vidéki városaink közterein. A hajlott karáig fáradhatatlanul munkálkodó nagy mester életigenlő művészetének a maradandó emlékműved. Altom Tivadar