Békés Megyei Népújság, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-01 / 1. szám

A Stark-ünnepség visszhangja Csemegeszőlőt telepítenek Füzesgvarmaton - Japánig ér a nyíl Jóformán két hete sincs a Békéscsabán rendezett Stark emlék ünnepségnek, máris fi- ! gyelemre méltó visszhangról számolhat unk be. A füzes gyar­mati Vörös Csillag Tsz vezetői bejelentették a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályaira, hogy gyümöicsösük mellé csemegeszőlőt is szeretné­nek telepíteni. Az ültetvényben első helyre teszik a Csabagyön­gye szőlőfajtát, mert korán érik és jó piacos szőlő. Az érett gyümölcs hűtését is megoldják, mivel a szövetkezet rendelkezik hűtőtárolóval. A csemegeszőlő tárolását olyan időszakban biz­tosítják, amikor a hűtőtér sza­bad, mert az őszi almaszüret még nem kezdődött el A Csaba­gyöngye szőlőfajta mellett ter­mészetesen több kúrái. illetve középkorai érésű csemegeszőlő­fajtát is ültetnek. A napokban, érkezett hír Bu­dapestről, mely szerint dr. Koz­ma Pál A csemegeszőlő termesz, tése című könyvét lefordították japán nyelvre. A japánok köré­ben meleg fogadtatásban része­sült a magyar szakkönyv. Külö­nösen a Csabagyöngye szőlővel kapcsolatos részt emelték ki a japán szőlőtermesztők és szak­emberek. Ez a szőlőfajta náluk ugyanis most kezd területet hó­dítani. A Stark-kiállításon földgöm­bön mutatták be a Csabagyön­gye elterjedését a világon. A Távol-Kelet irányába tartó nyilat most meghosszabbítják Japánig. Megszűnik a munkaerőhiány a sütőiparban? Elkezdődött -a pályaválasztási tanácsadás a mezőgazdasági és az élelmezésügyi szakmákban Ebben a tanévben elsőnek in­dult pályaválasztási tanáosadó- munkaval a mezőgazdasági és elel mezesügyi szakma. A megyé­ben működő szakmunkásképző- jskolak vezetői és tanárai ellá­togattak több általános Iskolába, hogy beszélgessenek a nyolcadik osztályosokkal Szakmunkásta. nulónak hívják őket mezőgazda­sági, illetve élelmezésügyi pá­lyára. Általános iskolásaink nagy érdeklődéssel kísérték ezt a munkát. Ez abból is lemérhető, hogy a sütőipari pályára — az elhelyezhető létszámhoz képest — háromszoros előjelentkezes történt. Hasonló a helyzet a konzervipari-tanulók jelentkezé­sében is. Elvek óta gondot jelentett itt • megyében is a sütőipari szak­isé mellett szívesen fogadjuk őket a kollektív termelésben, s ha na­gyon ragaszkodnak hozzá, eset­leg még húsz-harminc évig nem zaklatjuk őket, de akkor aztán magukra vessenek, mert a hiva­talosokban megvolt a jó szán­dék, hogy kellően elirányítsák sorsukat). A legtöbb zajt a presz- szóban nem a zöldség- és gyü- mölcsárusitók okozzák, hiszen ezek többnyire a garast fogukhoz verő emberek, hanem az egye­bek. Ezek közül állandó vendég egy kendő- és faldíszkereskedő, nagy dicsőségére a fejlett köz­ízlésnek. Autóval jön-megy — rajta kívül még vagy huszon­ötöt, harmincán —, s mégis mumkáskepzés szervezése. A fi­atalok ugyanis erre a szakmára nem jelentkeztek. Most azonban mintha fordulat állt volna be. Levonható ebből olyan követ­keztetés is, hogy a sütőiparban tapasztalható munkaerőhiány megszűnik. A megyében működő szak­munkástanuló-iskolákban álta­lában egy-egy osztályt indítanak az állattenyésztők képzésére. A növénytermesztő gépészek taní­tását az 1971-es tanévben is hat elsőéves osztályban szervezik. Ide azonban nemcsak Békés me­gyei fiatalokat várnak, hanem a környező megyékből is számíta­nak érdeklődőkre. Valamennyi iskolában kollégiumi elhelyezést biztosítanak a mezőgazdasági, illetve az élelmezésügyi pályát hivatásnak választó fiataloknak ■ : ■ ■ azon panaszkodik, milyen nehe- ■ zen lehet nálunk megélni, pedig : ötven-hatvan darab kendőt is 2 elad egy közepes piacon (á húsz- • forintos átlaghaszonnal’), cirka ! bejön egy ezres tisztán, s ezért £ érdemes fogyasztani a benzint. • Egyébként nem lehet sem- S mit se a szemükre vetni, | van engedélyük, adót is ■ fizetnek „bizisten egy fo- ! rinttal sem több a forgalmam” £ alapon, meg hát halkan elrebegve « az állami kereskedelem még • nem rendelkezik akkora giccsvá- ! lasztékkal, mint ők, akik — kü- £ Ionosén falvédőkből — ha kell, £ tizenöt-húszféle fajtát is nyom- • nak. Ezek az „Aki ételt, italt • adott, annak neve legyen áldott” £ és hasonló rigmusú falvédők £ még mindig elég kapósak, nem- ! csak a felirat, hanem a békés ! idült ábrázoló minta miatt. Hol £ gyárt ma mar az állami textil- £ ipar futószalagon olyan falvédő- í két, melyeken a tanya körül i bocik, libák legelnek, a kis tó- • ban kacsák fürdenek, a pásztor- • lányka tehenet őriz, közben áb- • rándozó szeme a templomkeresz- j ten függ, és így tovább? A ma- ! szék nem ismeri az efféle lehe- i tétlenséget, s ápolja a lelki kul- ; túrát. Nem nagy befektetésbe ; kerül neki, hiszen a nyomódű- j cok elkészítésére megkér egy sze- * rényebb jövedelmű féldilettáns £ képzőművészt, aki még örül is ■ a könnyen megkereshető mellé- ; késnék, s utána a maszek annyit í tud ezekbői a dekorációkból i gyártani, míg győzi elnyelni a ■ piac. Egyelőre konhinktúra van!! (Folytatjuk) : (BESZÉLJÜNK A KERESKE­DELEMRŐL). A focin és a gyer­meknevelésen kívül a kereske­delemhez nálunk mindenki ért. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen mindnyájan vásárlók va­gyunk, s így vagy úgy kapcso­latban állunk a kereskedelem­mel, elsősorban persze a kiske­reskedelemmel. Alapjában véve jó dolog, kellemes érzés vásárol­ni,, még akkor is, ha a napon­kénti ismétlődés egyeseknél megszokottá, vagy eppen nyűgös kötelességgé teszi A vásárlás, az önkiszolgáló rendszer általánossá válása, te­hát az „elszemélytelenedés” elle­nére is, kicsit szertartás, kicsit ünnep, kicsit az egyéni vágyak, kívánságok kielégítése stb. A fel­sorolást azért hagytuk abba, nehogy azt higyje az olvasó, hogy véleményünk szerint a ke­reskedelem csak líra, s az adás-vételi kapcsolatok létrejöt­tét alapjában véve, nem a szigorú gazdasági, társadalmi törvények determinálják. Jól tudjuk, hogy az árutermelés, értékesítés bo­nyolult dolog, sokkal inkább az, mint hogy néhány szóval megha­tározható lenne. De beszéljünk róla, mert amúgy is sokat beszé­lünk róla. A kereskedelem: köz­ügy. Mindennapos gyakorlat, és mindennapi beszédtéma. (ÉLESZTŐ ÉS KAVIÁR). A közelmúltban Békéscsabán tar­tott kereskedelmi tanácskozáson Borsos László miniszterhelyettes a következőket mondotta: a tár­sadalom minden rétegénél elő­térbe került a magasabb élet- színvonalat jellemző áruk keres­lete és fogyasztása. S hogy e megállapítás a „hétköznapi nyelvre” lefordítva mit jelent, arra szabadjon egy példát el­mondani. Karácsony előtt vásárol az em­ber, mindenek előtt szaloncuk­rot. Nos, — és erre tanúink le­gyenek a gyártó és forgalmazó vállalatok — valójában csak a szép csomagolású, de valamivel drágább, desszert szaloncukor fogyott. A konzum áru már csak a múltat (Múltat? Az egy-két évvel ezelőtti karácsonyt!) idéz­te. Alig-alig vettek belőle. Per­sze, mint minden hasonlat, ez is sántít, de ma már nem megy kuriózum számba, ha valaki a legdrágább édességet, az ötszáz forintos garbót, a kilencezer fo­rintos mosógépet vagy éppen a gyermekkori álmok netovábbját jelentő kaviárt veszi meg. Szépséghibája a minőségileg is jót (vagy éppen a legjobbat) kínáló, választékos árukészlet­nek, hogy néhány apró, szinte jelentéktelen dolog hiánycikk. Köztudott, hogy társadalmunk vezető szervei sokat tettek és tesznek az úgynevezett alacsony árfekvésű, napi fogyasztási cik­kek kínálatának biztosítása ér­dekében. Több-kevesebb siker­rel. A háziasszonyt természete­sen csak a tények érdeklik, s nem a kifogások. A Békés megyei Tanács Vég­rehajtó Bizottsága a közelmúlt­ban foglalkozott a kereskedelem­mel, s ott is elhangzott, hogy néhány helyen nem volt megfe­lelő az ellátás a félbarna ke­nyérből, az olcsóbb felvágottból és sajtból, a gyári száraztésztá­ból és kekszből. Most még hiá­nyosságként, de a jövőben meg­oldandó feladatként jelentkezik a gyermekruházati cikkek, ol­csóbb bútorok (székek), vasáruk választékának javítása. A leg­frissebb téma, áz élesztő. Mint a mesében. Tudniillik hol volt, hol nem volt... (SZEGÉNYEK VAGYUNK, DE JÓL ÉLÜNK?) Nem vitás, jókat és sokat eszünk. Akinek megvan a lakása, tv-je, szőnyege és kifizette minden OTP-tartozá- sát, az a „plusz pénzből” in­kább a konyhára költ. A koráb­binál kevesebbszer van papri­káskrumpli, gyakrabban papri- káscsirice. A vasárnapi ebédhez pedig nem hiányzik a bor vagy a sör. Azt szoktuk mondani, hogy szegények vagyunk, de jól élünk... E mondást mindenki sa­ját szemszögéből ítéli meg tény az, hogy a megye lakói évek óta már, minden esztendőben mint­egy 10 százalékkal vásárolnak több élelmiszert, mint korábban. Látszólag ellentmond a fenti­eknek az a tény (pontosabban az a keresletet jellemző tartós ten­dencia (mely szerint az utóbbi időben a fizetés egyre nagyobb hányadáért vásárolunk tartós fo­gyasztási cikket, vagyis — a ke­reskedelem szemszögéből nézve-------az iparcikkek értékesítése a z élelmiszerekénél gyorsabb ütemben növekszik. Ennek kö­vetkeztében 1970-ben, az 1965. évi 39 szi2.;alékkal szemben a kiskereskedelmi forgalom közel 52 százaléka iparcikkből tevődik össze. Csak egyetlen példa: ez év első felében Békés megye la­kói 8,5, illetve 17,5 százalékkal költöttek többet ruházati, illet­ve vegyesipari cikkekre, mint egy esztendővel korábban. Ez az emelkedés még akkor is impo­náló, ha figyelembe vesszük, hogy ez alatt az idő alatt a ru­házati áruk árszínvonala 2—3 százalékkal emelkedett. (AZ ÁRAKRÓL, ELFOGULT­SÁG NÉLKÜL... HA EGYÁLTA­LÁN LEHET). Beszéljünk az árakról. Mindenekelőtt azt mondjuk el, hogy jelenleg nem úgy (nem olyan indulatosan) be­szélünk az árakról, mint egy, vagy két évvel ezelőtt. Nem azért, mert már megszoktuk, hogy egyik cégnél olcsóbb vagy drágább ugyanaz az áru, mint a másiknál. Sokkal inkább azért, mert — és most ismét Borsos László miniszterhelyettest idéz­zük — a kereskedelmi vállala­tok áremelési törekvései jóval mérsékeltebbek a tavalyinál... és a vállalatok munkájára az ár- stabilitásra való törekvés volt jellemző. Nemcsak azért fogadhatjuk el ezt a megállapítást, mert „az illetékes” szájából hangzott el, hanem mert e tényt — és ezt elfogultság nélkül mondhatjuk — a valóságos helyzet is igazol­ja. (SZEMÉRMES VÁSÁRLÓK, WAGY EGY RÉGI JŐ MON- >ÁS IGAZSÁGA). Még mielőtt úl rózsaszínűnek tűnne az álta­lános kép, szerelnénk idézni a megyei tanács végrehajtó bizott­ságának korábban már citált írá­sos feljegyzéséből. A fogyasztói érdekvédelemről van szó. Véle­ményünk szerint ugyanis e terü­let a „fehér foltja”, a kereske­delmi munkának. Koránt sincs arról szó, hogy a vásárló ki van szolgáltatva... De érdeke a min­dennapok elkerülhetetlen hiba­százalékán túl is nem egy eset­ben csorbát szenved. Lapunkban gyakran foglalkoz­tunk a népi ellenőrzés és keres­kedelmi felügyelőség által fel­tárt és vásárlói érdeket sértő esetekkel. Erre most nem sze­retnénk kitérni részleteiben, ör­vendetes, hogy — részben az ellenőrzések növekedésének jó­voltából — a feltárt szabályta­lanságok, szabálysértések arány­száma az utóbbi években csök­kent ugyanakkor a vásárlói meg­károsítás mértéke növekedett. Amíg 1967-ben 98 ezer forint ér­tékű vásárlói megkárosításból származó többletbevételt vontak el az adóügyi szerv útján a ke­reskedelemtől addig 1969-ben ez az összeg 439 ezer forintot tett ki. Vannak persze nem .számsze­rűsíthető, de az érdekvédelem­mel szorosan összefüggő prob­lémák is. (Udvarias-e az eladó; ugyanolyan lelkesedéssel adja-e fel az ötödik télikabátot, mint az elsőt; köszön-e; ajánl-e a hi­ányzó áru helyett valami mást; vita nélkül visszaveszi-e a hibás árut... stb). Ezekre a kérdésekre csak a helyszínen kap választ az ember, de egy régi jó mondás szerint: néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát... Magya­rán: a vásárlókat megillető jo­gok betartása, a fogyasztási ér­dekek csorbítatlansága nemcsak a kereskedőn múlik, hanem raj­tunk, vásárlókon is. Senki ne restelljen szólni, ne legyen sze­mérmes, ha száraz a kenyér, fér­ges a gyümölcs vagy két nap után tönkremegy a cipő. (MOST MI KÖSZÖNJÜNK ELŐRE). Nem lenne teljes a kép, és nagyon igazságtalanok len­nénk, ha a téma kapcsán nem szólnánk róluk, a megyei keres­kedelmi apparátus 14 ezer dol­gozójáról. Most, az ünnepek után elmondhatjuk: jó munkát végeztek, s nekik is részük van abban, hogy a karácsonyi és szilveszteri készülődés, az aján­dék, enni- és innivaló beszerzése különösebb zökkenők nélkül bo­nyolódott le. Sokan közülük as ünnepek alatt, s a késői órákig az ünnepek előestéjén a pult mögött álltak; kenyeret adtak, húst mértek, ajándékot csoma­goltak. Köszöntsük őket újév napján illő tisztelettel. És most az egyszer, mi köszönjünk elő­re... (ÉS VÉGÜL). Nem szerettük volna tömény közgazdaságtannal és főleg statisztikával untatni az újév napján — talán nehezeb­ben — ébredő olvasót, de úgy hisszük, hogy ez az írás, és főleg a mindennapi tapasztalatok ar­ról győzik meg, nem kell kiásni a csatabárdot. A kérdés ma már nem úgy vetődik fel: eszi, nem őszi? Sokkal inkább úgy, hogy: veszi, vagy ném veszi? És ez nagy különbség. Brackó bluut

Next

/
Oldalképek
Tartalom