Békés Megyei Népújság, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-01 / 1. szám
A Stark-ünnepség visszhangja Csemegeszőlőt telepítenek Füzesgvarmaton - Japánig ér a nyíl Jóformán két hete sincs a Békéscsabán rendezett Stark emlék ünnepségnek, máris fi- ! gyelemre méltó visszhangról számolhat unk be. A füzes gyarmati Vörös Csillag Tsz vezetői bejelentették a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályaira, hogy gyümöicsösük mellé csemegeszőlőt is szeretnének telepíteni. Az ültetvényben első helyre teszik a Csabagyöngye szőlőfajtát, mert korán érik és jó piacos szőlő. Az érett gyümölcs hűtését is megoldják, mivel a szövetkezet rendelkezik hűtőtárolóval. A csemegeszőlő tárolását olyan időszakban biztosítják, amikor a hűtőtér szabad, mert az őszi almaszüret még nem kezdődött el A Csabagyöngye szőlőfajta mellett természetesen több kúrái. illetve középkorai érésű csemegeszőlőfajtát is ültetnek. A napokban, érkezett hír Budapestről, mely szerint dr. Kozma Pál A csemegeszőlő termesz, tése című könyvét lefordították japán nyelvre. A japánok körében meleg fogadtatásban részesült a magyar szakkönyv. Különösen a Csabagyöngye szőlővel kapcsolatos részt emelték ki a japán szőlőtermesztők és szakemberek. Ez a szőlőfajta náluk ugyanis most kezd területet hódítani. A Stark-kiállításon földgömbön mutatták be a Csabagyöngye elterjedését a világon. A Távol-Kelet irányába tartó nyilat most meghosszabbítják Japánig. Megszűnik a munkaerőhiány a sütőiparban? Elkezdődött -a pályaválasztási tanácsadás a mezőgazdasági és az élelmezésügyi szakmákban Ebben a tanévben elsőnek indult pályaválasztási tanáosadó- munkaval a mezőgazdasági és elel mezesügyi szakma. A megyében működő szakmunkásképző- jskolak vezetői és tanárai ellátogattak több általános Iskolába, hogy beszélgessenek a nyolcadik osztályosokkal Szakmunkásta. nulónak hívják őket mezőgazdasági, illetve élelmezésügyi pályára. Általános iskolásaink nagy érdeklődéssel kísérték ezt a munkát. Ez abból is lemérhető, hogy a sütőipari pályára — az elhelyezhető létszámhoz képest — háromszoros előjelentkezes történt. Hasonló a helyzet a konzervipari-tanulók jelentkezésében is. Elvek óta gondot jelentett itt • megyében is a sütőipari szakisé mellett szívesen fogadjuk őket a kollektív termelésben, s ha nagyon ragaszkodnak hozzá, esetleg még húsz-harminc évig nem zaklatjuk őket, de akkor aztán magukra vessenek, mert a hivatalosokban megvolt a jó szándék, hogy kellően elirányítsák sorsukat). A legtöbb zajt a presz- szóban nem a zöldség- és gyü- mölcsárusitók okozzák, hiszen ezek többnyire a garast fogukhoz verő emberek, hanem az egyebek. Ezek közül állandó vendég egy kendő- és faldíszkereskedő, nagy dicsőségére a fejlett közízlésnek. Autóval jön-megy — rajta kívül még vagy huszonötöt, harmincán —, s mégis mumkáskepzés szervezése. A fiatalok ugyanis erre a szakmára nem jelentkeztek. Most azonban mintha fordulat állt volna be. Levonható ebből olyan következtetés is, hogy a sütőiparban tapasztalható munkaerőhiány megszűnik. A megyében működő szakmunkástanuló-iskolákban általában egy-egy osztályt indítanak az állattenyésztők képzésére. A növénytermesztő gépészek tanítását az 1971-es tanévben is hat elsőéves osztályban szervezik. Ide azonban nemcsak Békés megyei fiatalokat várnak, hanem a környező megyékből is számítanak érdeklődőkre. Valamennyi iskolában kollégiumi elhelyezést biztosítanak a mezőgazdasági, illetve az élelmezésügyi pályát hivatásnak választó fiataloknak ■ : ■ ■ azon panaszkodik, milyen nehe- ■ zen lehet nálunk megélni, pedig : ötven-hatvan darab kendőt is 2 elad egy közepes piacon (á húsz- • forintos átlaghaszonnal’), cirka ! bejön egy ezres tisztán, s ezért £ érdemes fogyasztani a benzint. • Egyébként nem lehet sem- S mit se a szemükre vetni, | van engedélyük, adót is ■ fizetnek „bizisten egy fo- ! rinttal sem több a forgalmam” £ alapon, meg hát halkan elrebegve « az állami kereskedelem még • nem rendelkezik akkora giccsvá- ! lasztékkal, mint ők, akik — kü- £ Ionosén falvédőkből — ha kell, £ tizenöt-húszféle fajtát is nyom- • nak. Ezek az „Aki ételt, italt • adott, annak neve legyen áldott” £ és hasonló rigmusú falvédők £ még mindig elég kapósak, nem- ! csak a felirat, hanem a békés ! idült ábrázoló minta miatt. Hol £ gyárt ma mar az állami textil- £ ipar futószalagon olyan falvédő- í két, melyeken a tanya körül i bocik, libák legelnek, a kis tó- • ban kacsák fürdenek, a pásztor- • lányka tehenet őriz, közben áb- • rándozó szeme a templomkeresz- j ten függ, és így tovább? A ma- ! szék nem ismeri az efféle lehe- i tétlenséget, s ápolja a lelki kul- ; túrát. Nem nagy befektetésbe ; kerül neki, hiszen a nyomódű- j cok elkészítésére megkér egy sze- * rényebb jövedelmű féldilettáns £ képzőművészt, aki még örül is ■ a könnyen megkereshető mellé- ; késnék, s utána a maszek annyit í tud ezekbői a dekorációkból i gyártani, míg győzi elnyelni a ■ piac. Egyelőre konhinktúra van!! (Folytatjuk) : (BESZÉLJÜNK A KERESKEDELEMRŐL). A focin és a gyermeknevelésen kívül a kereskedelemhez nálunk mindenki ért. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen mindnyájan vásárlók vagyunk, s így vagy úgy kapcsolatban állunk a kereskedelemmel, elsősorban persze a kiskereskedelemmel. Alapjában véve jó dolog, kellemes érzés vásárolni,, még akkor is, ha a naponkénti ismétlődés egyeseknél megszokottá, vagy eppen nyűgös kötelességgé teszi A vásárlás, az önkiszolgáló rendszer általánossá válása, tehát az „elszemélytelenedés” ellenére is, kicsit szertartás, kicsit ünnep, kicsit az egyéni vágyak, kívánságok kielégítése stb. A felsorolást azért hagytuk abba, nehogy azt higyje az olvasó, hogy véleményünk szerint a kereskedelem csak líra, s az adás-vételi kapcsolatok létrejöttét alapjában véve, nem a szigorú gazdasági, társadalmi törvények determinálják. Jól tudjuk, hogy az árutermelés, értékesítés bonyolult dolog, sokkal inkább az, mint hogy néhány szóval meghatározható lenne. De beszéljünk róla, mert amúgy is sokat beszélünk róla. A kereskedelem: közügy. Mindennapos gyakorlat, és mindennapi beszédtéma. (ÉLESZTŐ ÉS KAVIÁR). A közelmúltban Békéscsabán tartott kereskedelmi tanácskozáson Borsos László miniszterhelyettes a következőket mondotta: a társadalom minden rétegénél előtérbe került a magasabb élet- színvonalat jellemző áruk kereslete és fogyasztása. S hogy e megállapítás a „hétköznapi nyelvre” lefordítva mit jelent, arra szabadjon egy példát elmondani. Karácsony előtt vásárol az ember, mindenek előtt szaloncukrot. Nos, — és erre tanúink legyenek a gyártó és forgalmazó vállalatok — valójában csak a szép csomagolású, de valamivel drágább, desszert szaloncukor fogyott. A konzum áru már csak a múltat (Múltat? Az egy-két évvel ezelőtti karácsonyt!) idézte. Alig-alig vettek belőle. Persze, mint minden hasonlat, ez is sántít, de ma már nem megy kuriózum számba, ha valaki a legdrágább édességet, az ötszáz forintos garbót, a kilencezer forintos mosógépet vagy éppen a gyermekkori álmok netovábbját jelentő kaviárt veszi meg. Szépséghibája a minőségileg is jót (vagy éppen a legjobbat) kínáló, választékos árukészletnek, hogy néhány apró, szinte jelentéktelen dolog hiánycikk. Köztudott, hogy társadalmunk vezető szervei sokat tettek és tesznek az úgynevezett alacsony árfekvésű, napi fogyasztási cikkek kínálatának biztosítása érdekében. Több-kevesebb sikerrel. A háziasszonyt természetesen csak a tények érdeklik, s nem a kifogások. A Békés megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a közelmúltban foglalkozott a kereskedelemmel, s ott is elhangzott, hogy néhány helyen nem volt megfelelő az ellátás a félbarna kenyérből, az olcsóbb felvágottból és sajtból, a gyári száraztésztából és kekszből. Most még hiányosságként, de a jövőben megoldandó feladatként jelentkezik a gyermekruházati cikkek, olcsóbb bútorok (székek), vasáruk választékának javítása. A legfrissebb téma, áz élesztő. Mint a mesében. Tudniillik hol volt, hol nem volt... (SZEGÉNYEK VAGYUNK, DE JÓL ÉLÜNK?) Nem vitás, jókat és sokat eszünk. Akinek megvan a lakása, tv-je, szőnyege és kifizette minden OTP-tartozá- sát, az a „plusz pénzből” inkább a konyhára költ. A korábbinál kevesebbszer van paprikáskrumpli, gyakrabban papri- káscsirice. A vasárnapi ebédhez pedig nem hiányzik a bor vagy a sör. Azt szoktuk mondani, hogy szegények vagyunk, de jól élünk... E mondást mindenki saját szemszögéből ítéli meg tény az, hogy a megye lakói évek óta már, minden esztendőben mintegy 10 százalékkal vásárolnak több élelmiszert, mint korábban. Látszólag ellentmond a fentieknek az a tény (pontosabban az a keresletet jellemző tartós tendencia (mely szerint az utóbbi időben a fizetés egyre nagyobb hányadáért vásárolunk tartós fogyasztási cikket, vagyis — a kereskedelem szemszögéből nézve-------az iparcikkek értékesítése a z élelmiszerekénél gyorsabb ütemben növekszik. Ennek következtében 1970-ben, az 1965. évi 39 szi2.;alékkal szemben a kiskereskedelmi forgalom közel 52 százaléka iparcikkből tevődik össze. Csak egyetlen példa: ez év első felében Békés megye lakói 8,5, illetve 17,5 százalékkal költöttek többet ruházati, illetve vegyesipari cikkekre, mint egy esztendővel korábban. Ez az emelkedés még akkor is imponáló, ha figyelembe vesszük, hogy ez alatt az idő alatt a ruházati áruk árszínvonala 2—3 százalékkal emelkedett. (AZ ÁRAKRÓL, ELFOGULTSÁG NÉLKÜL... HA EGYÁLTALÁN LEHET). Beszéljünk az árakról. Mindenekelőtt azt mondjuk el, hogy jelenleg nem úgy (nem olyan indulatosan) beszélünk az árakról, mint egy, vagy két évvel ezelőtt. Nem azért, mert már megszoktuk, hogy egyik cégnél olcsóbb vagy drágább ugyanaz az áru, mint a másiknál. Sokkal inkább azért, mert — és most ismét Borsos László miniszterhelyettest idézzük — a kereskedelmi vállalatok áremelési törekvései jóval mérsékeltebbek a tavalyinál... és a vállalatok munkájára az ár- stabilitásra való törekvés volt jellemző. Nemcsak azért fogadhatjuk el ezt a megállapítást, mert „az illetékes” szájából hangzott el, hanem mert e tényt — és ezt elfogultság nélkül mondhatjuk — a valóságos helyzet is igazolja. (SZEMÉRMES VÁSÁRLÓK, WAGY EGY RÉGI JŐ MON- >ÁS IGAZSÁGA). Még mielőtt úl rózsaszínűnek tűnne az általános kép, szerelnénk idézni a megyei tanács végrehajtó bizottságának korábban már citált írásos feljegyzéséből. A fogyasztói érdekvédelemről van szó. Véleményünk szerint ugyanis e terület a „fehér foltja”, a kereskedelmi munkának. Koránt sincs arról szó, hogy a vásárló ki van szolgáltatva... De érdeke a mindennapok elkerülhetetlen hibaszázalékán túl is nem egy esetben csorbát szenved. Lapunkban gyakran foglalkoztunk a népi ellenőrzés és kereskedelmi felügyelőség által feltárt és vásárlói érdeket sértő esetekkel. Erre most nem szeretnénk kitérni részleteiben, örvendetes, hogy — részben az ellenőrzések növekedésének jóvoltából — a feltárt szabálytalanságok, szabálysértések arányszáma az utóbbi években csökkent ugyanakkor a vásárlói megkárosítás mértéke növekedett. Amíg 1967-ben 98 ezer forint értékű vásárlói megkárosításból származó többletbevételt vontak el az adóügyi szerv útján a kereskedelemtől addig 1969-ben ez az összeg 439 ezer forintot tett ki. Vannak persze nem .számszerűsíthető, de az érdekvédelemmel szorosan összefüggő problémák is. (Udvarias-e az eladó; ugyanolyan lelkesedéssel adja-e fel az ötödik télikabátot, mint az elsőt; köszön-e; ajánl-e a hiányzó áru helyett valami mást; vita nélkül visszaveszi-e a hibás árut... stb). Ezekre a kérdésekre csak a helyszínen kap választ az ember, de egy régi jó mondás szerint: néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát... Magyarán: a vásárlókat megillető jogok betartása, a fogyasztási érdekek csorbítatlansága nemcsak a kereskedőn múlik, hanem rajtunk, vásárlókon is. Senki ne restelljen szólni, ne legyen szemérmes, ha száraz a kenyér, férges a gyümölcs vagy két nap után tönkremegy a cipő. (MOST MI KÖSZÖNJÜNK ELŐRE). Nem lenne teljes a kép, és nagyon igazságtalanok lennénk, ha a téma kapcsán nem szólnánk róluk, a megyei kereskedelmi apparátus 14 ezer dolgozójáról. Most, az ünnepek után elmondhatjuk: jó munkát végeztek, s nekik is részük van abban, hogy a karácsonyi és szilveszteri készülődés, az ajándék, enni- és innivaló beszerzése különösebb zökkenők nélkül bonyolódott le. Sokan közülük as ünnepek alatt, s a késői órákig az ünnepek előestéjén a pult mögött álltak; kenyeret adtak, húst mértek, ajándékot csomagoltak. Köszöntsük őket újév napján illő tisztelettel. És most az egyszer, mi köszönjünk előre... (ÉS VÉGÜL). Nem szerettük volna tömény közgazdaságtannal és főleg statisztikával untatni az újév napján — talán nehezebben — ébredő olvasót, de úgy hisszük, hogy ez az írás, és főleg a mindennapi tapasztalatok arról győzik meg, nem kell kiásni a csatabárdot. A kérdés ma már nem úgy vetődik fel: eszi, nem őszi? Sokkal inkább úgy, hogy: veszi, vagy ném veszi? És ez nagy különbség. Brackó bluut