Békés Megyei Népújság, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-31 / 26. szám
Veled Vájnál László Besárkőzhates kétszeresen. Megtagadhatsz hétszeresen. Menekülhetsz égen-földön, • lopva, csendben, vagy dübörgőn, csak hamisan meg ne esküdj, hogy nem szeretlek. Mert ég é6 pokol összedűlhet, nap és éj egyesülhet, porrá éghetnek a csillagok: én akkor is veled vagyok! Kis dal VAradl Szabolcs Utakon, utcákon, tereken merre is lépkedtél velem? Leomlik ez a szerelem, naponta fölépítem. Tereken, utcákon, utakon, megvan-e még az a nyom? Hiába is lázadozom, mindig látni fogom. Ebben rokon vele Bo- zidar Kovacevic ugyanakkor expresszív világa a hómező tisztaságából villantja elő áttetsző színeit. Csupa ideg minden képe. még a legkonkrétabban fogalmazott kisfiú-portré is, ahol a karakter az apát is jeleníti; könnyed és rendkívül termelékeny előadá- sa,_ finom ellenpontja a kiállítás egészének. Ha T rajkó Medenica egyéniségét bogozom, nem tudok szabadulni a festő exteriőrjétől. Ez az Odisz- szeából kilépett festő megértő rutinsággal a szemeiben szemlélődik a világ zenebonája fölött. És a sodrásokból egy halk szólamé, lírai absztrakt áramlásra bízta magát. Az Adria opálos párái lebegnek A beográdi festőművészek „Április” csoportjának kiállítása eJentőe képzőművéI szeti eseménnyel kezdődött az érv. öt beográdi festő — az „Április” csoportból állított ki a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. A mai jugoszláv képzőművészetet ösz- »efoglaló kiállítást még hazánkban nem láthattunk, azonban a testvérvárosok azonos problémájú követei már ismertek Békéscsabám, Hódmezővásárhelyen és Szegeden. A házom békéscsabai jugoszláv az új kiállításon, mely reprezentálja a beográdi festőket, itt bizonyságként erősödött őszinte izgalommal vártam az anyagot, hiszen a festők életrajzi anyagán kívül róluk többet nem tudtam. Tudtam tehát azt, hogy 36 és 40 #v körüliek, több önálló tárlatuk volt hónukban és külföldön, szerepelnek a jelentősebb kollektív tárlatokon. Jugoszláviai utaim alkalmából többször megnéztem a beográdi modem múzeumot, ahol a XX. század szétágaztak. Anriker nálunk az új realizmus keleti orientálódást mutatott, náluk az avangardizmus nyugati befolyással vált lényegessé. Gondolom, nem kis ki»* lehet ehhez .’deuce kítelségének, ahol a Bie- r.áiék a legfrissebb irányzatokat tála'ják. Vitathatatlan ezáltal a festői felszabadul tság, de a sajátos nemzeti ízek elvesztése is, Vitathatatlan nálunk: a Oanulmányok korszaka visszafogta a festői indulatokifogyhatatlan, emberi és festői habitusénak esetlensége mögött szigorú kompozíció tartja a képek tartalmát. Ez a tartalom — az egyszerű emberek világának környezete — betölti a képet, sőt ránkerőszakolja magát. Ha lehet, akkor még ennél is nagyobb vehemenciával fest Milosevic, mesterien építve a fő színekre. Képei központi magja egy mágneses molekuláris rendszer, amely egyszerre vonzza a szemet, ‘ illetve löveli szét a kéket, pirosat, sárgát. Ezt a pusztán színélményekre épülő képvilágot a festő törvénye egyensúlyban tartja, és minden elementáris előadásmódja mellett is nyugalmat sugalló Mfg Bosko képein a föld ize érződik, Zivorad a bizánci művészetből merít és képei a kor feszültségkisüléseinek villanásai. tárlatból, ha csak az ócskái művésztelep kiállítását emelem ki —' átfogó volta miatt — akkor is bebizonyosodik, hogy az Alföld termőtalaja mily bőkezűen ontja témáit, és a virágzó föld sokszínűsége szerint érleli a stílusokat. Ami már akkor is tényszerűnek látszott, hogy a stílusok szélsőségei jobban megférnek egymás mellett, mint eddig nálunk, az ezen jugoszláv festészete tanulmányozható, és több kollektív tárlatot — legutóbb a szabadkai grafikai trie- nálét Lehet; hogy, mindez nem elégséges az összevetéshez, de egy-két megállapításra ösztönöz: mindazok a páráiéi fejlődési szakaszok, melyek bár sajátosan mégis megtalálhatók voltak nálunk és náluk, az utóbbi évtizedekben kát, de — különösen az alföldieknél — sajátos nemzeti hangvétel alakult ki. A kiállítás anyaga sokrétű és a fent említetteket alá is támasztja. Ugyanis Zivorad Milosevic képviseli a nonfiguratív festéképein és még ott is, ahol kilép egy-egy crescendó- val, fájdalmas belenyugvást érzünk. A leglátványosabb méreteiben is Szasa Misic. Képei egy kiszippantott levegőjű világban élő aktok. Biztos rajzi tudással építi a kompozíciót, ahol külöszetet, vele szemben Szasa nősen a háttéri megoldások Misic, a szümaturalizmust, szüma tural izmusa nyújt és köztük Trajkó Medenica ämÄlyt számomra, lírai absztrakt, Bozidar Kovacevic expresszív, Bős- Problémákat felvető kiko Ilacevic pedig realista, állítás, ez kitűnik a vissz- Szükségtelen lenne a mű- hang sokféleségéből és abEpitáfium Lakatos István Költészet! álmok, emlék temetője, holt fény, Ágnes, egy sírkő sikolya. A végtelen — örökre fáj — legyőzve Nem támad fel semmi, soha. vek között sorrendiséget kialakítani. S hogy Bosko Ilace viccel kezdem az elemzést az is csak azért van, mert őt érzem legközelebb az alföldi tradíciókhoz. Nagyméretű csendéletei belső feszültségnek, barnás szürkéinek változata bői is, hogy sokan nézték meg a képeket. Megszokott mércéink módosítását is jelenti. Jelentős abból is, hogy baráti szomszédainkkal egyre bővülő kapcsolataink egyik bizonyítéka. Ezüst György Pénteken, a békéscsabai színház előcsarnokában nyílt meg Balogh Ferenc fotóművész legújabb kiállítása. Az érdekes, művészi ihletet eláruló kiállítás nagy tetszést aratott. Balogh Ferenc képeit lapunk kulturális mellékletében rendszeresen közöljük. Most bemutatott fc1 vételének címe: Fény és árnyék. Hová tűnik... Kádár Péter Cjjaim közül kipereg, Lágy esőviz a tested, Magába dől a szó igénye, Megélesít a csönd helyetted. Hova tűnik a sző harangja? Merre fészkel a hűlő estben? Hová tűnik szemed fénye? Meddig őrzöm tekintetemben? Irodalmi szakácskönyv Fotókiállítás Az egyszerű dolgok is lehetnek nagyon érdekesek. A köznapi dolgok sorába tartozik az evés. Szükséges, természetes. Am evés, habzsolás, falás, étkezés, kóstolgatás legalább annyira különbözőt fejez ki. mint az ízlelgetés, a belaktam, a bekaptam valamit, a torkig tömtem magam. S ha a kifejezések ennyiféle, nyers és finom megkülönböztetést tesznek lehetővé, md mindenre adnak módot maguk az ételek! Az emberi fantázia gazdagsága kifejeződhet bámulatba ejtő technikai találmányban, irodalomban, játékok kitalálásában éppúgy, mint — ételekben... Meggyőző bizonyságát adja ennek a Minerva gondozásában megjelent kötet, az Irodalmi szakácskönyv. Miként kerül össze a ri- bizlimártásos marhahús és az irodalom? Az étek nemcsak napi kalóriaszükségletünk kielégítésének forrása. Forrása a vagyon fitogtatásának, az üzletnek és haszonnak, barátkozás- nak, csevegésnek, nem ritkán még a szerelmeknek is... Ezért hát, hogy alkotók regimentje szánt műveket, vagy művein belül nem is rövidke részleteket mindannak, ami étel s evés körül kavarog. Jó ötlet volt összegyűjteni, kötetbe foglalni ez írások egy részét. Petronius, Galeotto, Apor Péter. Déryné, Flaubert, Tömörkény, Krúdy, Thomas Mann, Móricz Zsigmond, Kosztolányi, Pablo Neruda és sokan mások tartották megörökítésre méltónak egy-egy jó étel receptjét, dús lakomák lefolyását, szakácsok kocsma- és étterem-tulajdonosok találékonyságát — nemkülönben a szegények álmodozását a terülj asztalkán halomban álló finomságokról. Érdekes olvasmányok ezek? Igen. Mert jóval többet közölnek, mint a szűkén vett étel s evés. Kort és embert festenek tudatunk vásznára. Galeotto Mátyás király udvarát, Apor Péter a fejedelmi lakomákat, K •'sztolányi a szakácsot, a cukrászt állítja elénk. Étkeket és embereket; embereket, akik jóllakottan pöf fészkednek az asztal mellett, akik ínyencek, zsarnokok, szeretőire méltóak, akik két falat közben életről és halálról döntenek... A sajátos kiadvány éppúgy szolgálja a szellem éhségének csillapítását, mint a majd’ mindenkiben benne rejlő szakács ingerlését: próbáljuk csak ki ezt meg amazt az olykor meghökkentő, máskor már oivas- tával nyálat serkentő receptet. Ezért, s így irodalom meg szakácskönyv ez együtt. S mi más', kívánhatnánk a könyv kézbeve- vőjének. mint — az előszót író Abody Bélát idézve jóizű olvasást?! (Ml) SZASA MISIG Napsütötte nap
