Békés Megyei Népújság, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-19 / 15. szám
AMérlegen a labdarúgó NB 111 ] Alaposan elmaradt őszi célkitűzésétől a Szalvai SE. Az első j öt hely valamelyikének megszerzését tűzte célul a csapat elé a szakvezetés. Ez reálisnak Is lát-1 szott, mert a szakosztályhoz! több jó képeségű labdarúgó ke-1 riilt. Végül is valamivel jobb,' mint 50 százalékos teljesítményt j nyújtva, a 10. helyein kötött ki a gárda. A várakozáson aluli szereplés egyik oka, hogy többen huzamosabb ideig tartó sérüléssel bajlódtak, így nem mindig a legjobb összeállításában tudott pályára lépni a csapat. Gondot1 jelentett a pályahiány is. A Bcs. j Agyagipar elnökségének segítse- i gévél azonban ezt sikerült meg-; oldani. Az edző véleménye sze- | rint Thuróczy, Földes!, Somon, 11 Vili.házi MEDOSZ Kovács a sorrend a legjobb egyéni teljesítményt nyújtók között. Toncsenka lőtte a legtöbb gólt, ötöt, Zolnai és Rétlaki 4—4, Kovács 3, Somos, Nagy, Laczó, Rácz 2—2, míg Pintér és Varga egy-egy alkalommal talált az ellenfél hálójába. A Szalvai-fíúk az őszi idény! után sem tértek pihenőre, az intenzívebb munka január 12-én kezdődött. A cél, hogy a felkészülési időszakot jól kihasználva a bajnokság végére a csapat az első négy hely egyikén végezzen. A szakvezetés meggyőződése, hogy a játékosok lelkiismeretes hozzáállásával, és erős akaratár val ez elérhető. Sztoján lánoa 15 5 1 9 17:22 11 A Mezőkovácsházi MEDOSZ együttese az egyik csabai mérkőzés előtt, (Fotó: Barnácz Nép« azúrtól ótábort vesztet* a kovácsházi együttes az utóbbi időben Két éve még a másíéi ezer néző sem volt ritka, ősszel viszont a százat sem érte el a űzető nézők száma. Az egyldénycs bajnokság előtt új szakosztály vezet és és edző látott munkához. Több kulcsjáté- kor kiesett, nagy nehézségekbe útkíbött a csaoa tsvervezés, mégis úgy tűnt, sikerül kialakítani egy későbbi ütőképes csapatot. Berka az újonnan igazolt kapus becsülettel helytállt, a hátvéd- sor azonban gyakran változott. A Jő munkabírású középpályások nem tudtak betölteni feladatukat. A támadósor, megfelelő szélsők nélkül nem tudta áttörni az ellenfelek védelmét, többször gólképtelennek bizonyult. Vidéken (de hazai környezetben is), a védők egy-egy hibája gyakran elég volt a vereséghez, line a mérleg: Otthon 8 5 12 10— 3 11 Idegenben 7------7 7—19 — K ülönösen az utóbbi számsor feltűnő, de tanulságos lehet a védók számára az a két. Kovácsházán elvesztett találkozó is, amelyen az ellenfél a 88., illetve a 91. percben szerezte meg a két pontot Jelentő gólt. A hét vidéki mérkőzésen négyszer ma. radt egy góllal alul a MEDOSZ... Egyénileg Berka kapus jól védett, Uhrin sérüléséig a középéé jobbhátvéd posztján Is helytállt A hátsó sorok sokat bizonytalankodtak. A vezetés és a közönség különösen a Budácsik, Pasek, Gigacz fedezetsortól várt többet Varga III és Varga IV. nagyon lelkesen játszott. Gábor volt a csapat legjobbja, szinte minden poszton átlagon felülit nyújtott, sérülése nagy kiesést jelentett Janiga, Kanász, Olasz és Mészáros többre képesek, mint amit nyújtottak. A szakosztályban több tehetséges fiatal bontogatja szárnyalt, ígv Agócs, Fülöp. Deák, Janosik, Gigacz G. és Mákos. A 17 gól közül Gigacz és Pasek 4—1-et szerzett nyolcán 1—1 gólt lőttek. „Segített” egyszer a tiszaíöldvári Seres Is. Sári Ferenc edző a tavaszi idényre úgy szeretné felkészíteni a játékosokat, hogy az Mkh. | MEDOSZ legalább a középme. zőnyben végezzen. Veszély József Tavaszi rajtig nyo’c mürközást játszik a Gyulai MEDOSZ Véglegessé vált i a Gyulai ME-1 DOSZ NB 11-es labdarúgóinak előkészületi programja. A szakosztályvezetés a kővetkező ellenfeleket biztosítót- \ ta edzőparner- j nek. Január 31, 10 óra: Gyula—: Oh. Kinizsi, egy hét múlva visszavágó Orosházán. Február 14-én. 14.30 órakor a Szolnoki MTE látogat a gyulaiakhoz, majd II. 20-án szombaton a Bcs. VTSK-hoz utazik a MEDOSZ. Február 21-én, 10 órakor: ’ Gyula—Medgveseayháza. ! Február a 7-én. 14.30: Bcs VTSK —Cy. MEDOSZ. A kővetkező I edzőmérközés időpontja március 7-e, 10 óra. Ekkor a Szalvai SE látogat a kék-fehérekhez. Ezt a találkozót egy hét múlva viszonozzák a gyulaiak. Hét közben a Szalvai SE, Bcs. Vasas, Medgyesegyháza, Zalka \ SE, Oh. Kinizsi és a Bcs. Agyag- j ipar lesz a tavaszi idény során az NB Il-es csapat edzőpart-; nere. A MEDOSZ az őszi eredmé- j nyékhez képest várhatóan több- j re lest képes a második fordu- j lóban, hisy Aratón. Vasvárin j kívül Barna és Mós-áros is •nenke-Ate az edzéseket. Az első bajnoS-i fordulókat a! nénzüavőr. Szolnoki Máv., s« (j Budafok j ellen vívja a csapat. » Egy nap a körösnagyharsányt piros-fehéreknél Sportkort foglalkozás as általános iskolában (Fotót Béla Ottó) Akik figyelemmel kísérték lapunk vasárnapi számát, megismerhették belőle a megye ke- j leti sarkában levő kis község, Körösnagyharsány mai életét, gondjait. Látogatásunkkor kiváncsiak voltunk a község sportjára is. Azt kutattuk, milyen lehetőséget találnak a sportolni vágyó fiatalok, van-e egyesületi élet? . A jelentések tanúsága szerint tavaly a tanács kétszer tárgyalt sportügyekről. Az áprilisi, sportköri tevékenységet taglaló jelentés elolvasása után nem lepnek meg Máté József tanácselnök szavai: — A sportélet? Az gyenge. — Talán kevés a támogatást — Nem hinném. Minden évben ötezer forintot juttatunk erre a célra. És a tsz is segít. A tavalyi összeget nem használta fel a sportkör, de ha most nincs is csapat (Itt a focistákra gondolok), az öltözőre ráférne egy kis „reperálás”. Jövőre, vagy azután szükség lehet rá! Papíron négy szakosztály« van a 35 tagot számláló körös- nagyharsányi páros-fehér együttesnek: labdarúgó-, sakk-, asztalitenisz- és röplabda. Valójában azonban csak az asztalitenisz- és a sakkszakosztály „él”. Mindezt Für Józseftől tudom meg, aki készséggel kalauzol a községben. Korábban maga Is erőssége volt a labdarúgó-csapa ínak. Amikor útközben a múltról ejtünk szót, arca mindjárt derűsebb. — Voltak Idők, amikor többet mondhattunk volna az eredményekről. 1958-ban, a Kiss házaspár idekerülése után pezsgő volt a sportélet ök nagyon értettek a szervezéshez is. Még a falusi spartaklád országos döntőjére is eljutottunk. A Járásban pedig nem sok község előzött meg bennünket — emlékszik vissza. Aztán Klssék elköltöztek Sarkadra. De nem ez a legfőbb oka, hogy ma nincs sok dicsek ed ni valónk. Közben az általános Iskolához érünk, melynek 163 tanulója van. Ami először meglep, az a tornaterem felszereltsége. A 10x6 méteres helyiségben van bordásfal, mászókötél, zsámoly és szőnyeg is. Éppen sportköri foglalkozás van. Bor Ildikó vezeti (vagy inkább felügyel a rendre). Köteles Lajosnéval, az egyik tanárnővel váltunk szót. (Négy évig volt községi KISZ- titkár, egy Ideig testnevelést is tanított.) — Az iskolai sportmunkát akadályozza, hogy a szabadtéri foglalkozásokhoz hiány »znak a legalapvetőbb felszerelések is. Nincs súlygolyó, kislabda, pedig! ezt a nagy udvart jól ki lehetne használni. A tornaterem jól fel- szerelt, de hát végül is ezt csak 3—4 hónaiig használják a gyerekek évente. Van fiú- és le- ány-sportszakkör, nyáron rendszeresen rendezünk sportdélutánokat. Csakúgy, mint a felnőttek, az iskolások is megmérkőznek nyaranta a szomszédos ugraiakkal a labdarúgópályán — ezt a gyerekek maguk szervezik — tájékoztat. Hozzátehetjük ehhez, hogy a faluban majdnem mindegyik gyereknek van korcsolyája. Délutánonként tarka képet mutat a Sebes-Körös holtága. Napestig tartó hoki-csaíákat vívnak a srácok. Megkerestük a sportkör elnökét is. „Civilben” a vegv sbolt vezetője Máté Áron. A hét nagy részét vidéken, árubeszerzéssel tölti, mért a lakosság i igényes! (Naponta 10—12 ezer! forintot „hnevnnk" az üzletben!) Íme az 6 véleménye: — A legfontosabb, a személyi e 1971. JANUAR 19. feltétel hiányzik nálunk —nincs aki sportoljon. Alig van fiatal a községben. Az általános iskola után szinte mindenki elmegy máshol keres boldogulást, néhány an továbbtanulnak. Pár éve két kupát Is nyertek s labdarúgóik. Negyven kilométert Is biciklizték egy-egy meccs alkalmával. Tavalyelőtt még indultunk a körzeti bajnokságban, később mindenki elkerült vagy megnősüli Űgv is hívtak bennünket: a nősök csapata. Végül is feloszlott a szakosztály. A szerelés most kimosva ott pihen a szertárban. Majd nyáron, amikor a diákok hazajönnek, Ismét rendezünk egy-két derbyt a szomszéd községekkel. Hát Így állunk a focival. — És a többi szakosztályt — Most zajló« le a községi sakkbajnokság, szép sikerrel Beszterczey Pál református lelkész nyerte. Gaál András, a tsz fogatosa lett a második, Nagy Zoltán nyolcadikos diák a harmadik. Értékes dijakat osztotA Magyar ■Labdarúgó Szövetségben elkészült az 1971. évi megyei Ifjúsági labdarúgó válogatottak tornájának kiírása. A résztvevőket hat csoportba osztották. Békés megye a második csoportban Csongrád, Szolnok és Bács megye válogatottja ellen küzd a továbbjutásért. A csoportmérkőzések első fordulóját Szolnok, a másodikat Békét, a harmadikat Csongrád megye rendezi. Az időpontok: április 22, május 13 (Bcs.) és Június 17. A torna döntőjébe nyolc együttes kerül. A mérkőzéseken azok szerepelhetnek, akik 1933. augusztus 1-e után születtek, illetve a mérkőzés napjáig betöltötték 14. életévüket. A megyei Ifi válogatottak mérkőzés-sorozatán évről évre sok tehetséges Játékos tűnik fel. Tudajdonkép- pen ez a torna adja a későbbi országos Ifjúsági válogatott gerincét. Remélhetőleg fiataljaink — kedvező sorsolásul;:»« kihasználva —, az Idén a korábbi évekhez képest, Jobban szerepelnek. A csapatkeresés már tavaly megkezdődött, amikor a kiválasztott 45 labdarúgó három alkalommal találkozott Békéscsabán. Az együttes gerince kialakult, csupán néhány posztra keresnek még megfelelő játékost a szakvezetők. A tornán «zerenlő keret névsorát 15-lg kell elküldeni az MLSZ-be. A megyei LSZ ifjúsági bizottsága ezúton is felhívja az egyesületek vezetőit, ha szakosztályukban olyan tehetséges játékos van, akit eddig elkerült a szakvezetők figyelme, annak nev*t minél előnn közölték, ezzel Is elősegítve a felkészülést. A Játékosok az Idén február 25-én találkoznak először, a továbbiakban min den esn+H-tavnn lesz gvntmrlás. ismét kiírták a középfokú ískotunk ki. A sakkozókat a kultúr- házban mindenkor fűtött helyiség várja, sokan élnek is a lehetőséggel, fiatalok, Idősebbek egyaránt Az asztaliteniszt főleg az általános iskolások űzik, két használható asztal is van. — Hogyan képzeli a jövőtt — Komoly változásra, élén- kebb sportéletre csak akkor lehet számítani, ha fiatalok visz- szatémek a községbe, vagy ej se mennek. Dolgoznék én szívet, sen, ha lenne kiért. Sok mindent el lehetne Intézni innen, még telefonon is, pedig csak négy van belőle Harsányban! ••• Ennyit tudtunk meg egy téli hétköznapon „Kn.harsány” (a hosszú név miatt sokan így rövidítik) sportéletéről, őszintén szólva nem is vártuk, hogy nagy dolgokkal, valami csodával találkozunk. Hogy miért nem, azt elmondták a harsánylak is. A község vezetői a feltételeket biztosítják a sportolóhoz. A többi nem rajtuk múlik. F. L Iák országos labdarúgó-bajnokságát. A megyei és a budapesti selejtezőket már meg is rendezték. Összesen 34 együttes került tovább. Közülük 31 megyei együttes, 3 pedig fővárosi. A bajnokságot az MLSZ Ifjúsági bizottsága rendezi. Már el Is készítették az MLSZ-ben a sorsolást. Március 15 és március 31 között kell lejátszani oda-vlssza alapon a mérkőzéseket. A megyei bajnok. Békéscsabai Vásárhelyi Pál Híd- és Víz- műépftésl Iskola csapatának következő ellenfele a Szegedi Építőipari Technikum. A második fordulóra április 30-1 g kerül sor. a harmadikat május 31-lg rendezik meg. Az országos döntőt, három együttes részvételével, Békéscsabán tartják Június 20 és 28 között. Ratanyai MEDOSZ in ed% már A Battonyai MEDOSZ megyei I. osztáyú labdarúgó-csapata is megkezdte a tavaszi szezonra való felkészülést. Major László oktató vezetésével a játékosok jelenleg tornatermi foglalkozásokon vesznek részt. Az edző a rajtig 23 edzést tervez, ezenkívül előkészületi mérkőzések is szerepelnek a programban. Űíság pittnnván. hogy leigazolták Jászf^sőszen^györsv-ől Sass Istvánt, továbbá rendelkezésre áll maid tavasszal a katonai szolgálatból leszerelt Bánszki Béla is. Má’ua 13 és lúniug 20- 26: Ifjúsági labdarúgók seregszemléje a megyeszékhelyen 10. Szalvai SE 15 6 4 5 26:23 16