Békés Megyei Népújság, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-24 / 301. szám
Három és fél évtized az áramszolgáltatónál Sok-sok jókívánság hangzott el nemrég a szeghalmi TITÁSZ- kirendeltség kultúrtermében. Elek Istvánt, a füzesgyarmati vezető körzetszerelőt, a „Puskás Tivadar” többszörös szocialista brigád tagját, búcsúztatták nyugdíjba vonulása alkalmából. Pista bácsi 35 évi szolgálat után akasztotta szegre a mászóvasat. Vidám, jókedélyű ehiber volt világéletében. Amikor felkerestem füzesgyarmati lakásán, hogy megkérdezzem, hogyan telik a nyugdíjas élet, tréfásan felel: — Most már vagyok valaki! Nem egészen értem, ezért megmagyarázza: — Hát úgy tessék érteni, hogy amióta nyugdí jba mentem, a feleségem elkezdi: valaki elmehetne a boltba, valaki kimehetne a piacra, satöbbi. így hát én nyugdíjas koromra lettem valaki. Aztán komolyabbra fordítjuk a szót. Arról próbálom faggatni, három és fél évtizedes munkájából mire emlékszik vissza a legszívesebben? — A felszabadulás éveire — feleli. — Mindent újra kellett építeni. Nem volt könnyű a semmiből fényt, világosságot „varázsolni”. Végül mégis sikerült. Milyen szép idők is voltak! Hiszen a munka élteti az embert... Elek Pista bácsi magas, szikár ember. Nem látszik még nyugdíjasnak. Három gyermeket nevelt fel, és két fia szintén az áramszolgáltató válallatnál dolgozik. A községben tanácsülésen is megköszönték a körzetszerelő hosszú, lelkiismeretes munkáját. Pista bácsi ugyanis mind a 35 évet Füzesgyarmaton töltötte, a község lakóinak szolgálatában. A sok jókívánsághoz nem lehet mit hozzátenni: jó egészségben élvezze még sokáig a jól megérdemelt pihenést! Borbíró Lajos Válasz a 4489-re — és néhány megjegyzés A Népújság december 6-i számában 4489 cím glatt szóvá tettük az Orosháza—Békéscsaba között közlekedő toli-vonat rossz karbantartását. A cikk megjele- res< után szerkesztőségünket felkereste Balogh Jár.os, a MÁV békéscsabai fóintézöje és ígéretet tett a kocsi ajtajának, ablakának és a fűtés-főszaoályzó megj a vitására. M utazók örömmel tapasztaljuk, hogv a fent jelzett számú kocsi most már valóban a korábbinál kellemesebb utazást biztosít Köszönet erte! Van azonban Balogh János főintézőnek néhány kérése, melyek teljesítése rajtunk, utasokon múlik. Minden esetre, ne r estelijük meginteni azokat, akik garázda módon a bőrüléseket darabolják, az ablakokat rongálják. Ezzel tetemes kárt okoznak az államnak. Különben is magunk kényelmére vigyázunk, ha kulturált emberhez méltóan viselkedünk. A szemetelés és a nem dohányzó fülkékben cigarettázás sem valami jó emberi erény, csakúgy mint az indokolatlan helyfoglalás. Idős utasok állnak, a fiatal kamaszok, pedig ülnek. Tökéletesen igazat adva Balogh Jánosnak, ám mi utasok pedig kérjük a jegykezelők segítségét. örömmel nyugtázzuk az olyan intézkedéseket, amikor a rendetleneket megbüntetik. Sajnos azonban nagyon kevesen teszik ezt meg a jegykezelők közül. garmadával sorakoznak a világ minden tájáról összegyűjtött művészportrék. Esténként még most is sokszor el-elnézegeti a férfiszínészeket, s keserűen mosolyog kislányo6 naívságán, mikor még egy nagy világsztár mellett képzelte el életét. Ezek a magányos emésztődósek mindig zokogásba torkollnak. E lelki elgyengülések után másnap levert, kedvetlen a műszakban, s átkozza a balsorsot, ami megutáltatta vele a tanulást, és emiatt a második gim- újabb szenvedély gyötörte. Táncdalénekes akart lenni. A helybeli zeneiskola egyik tanára elhitette vele, hogy tehetséges, (öntevékeny kultúrversenyen hallotta rikácsolni a kis szőkeséget, akinek csinos lábai, érett nőiességet sejtető mellei egészen pajzán szándékokra csábították fantáziáját, s mint a zsűrinek egyetlen zenéhez ko- nvító tagja, „szaktekintélyével” első helyre soroltatta a vetélkedőben, az értékeléskor azonban megjegyezte, hogy hangja, technikája nyers még, s ha nagyobb ambíciói vannak a művészi pálya felé, „csiszolni” kell képességeit.) Jucika megragadta a zenetanár felajánlott segítségét, s rendszeresen eljárt hozzá. Addig csiszolgatták a technikát (néha énekelt is Jucika), hogy a tanár megunta, s egyik napról a másikra megszüntette a szakmai konzultációt. Megpróbálkozott a konzervatóriummal is, de érettségi nélkül nem ment. Egv év után folytatta tanulmányait a gimnáziumban, de úgy elszokott a szellemi munkától, amiben amúgy sem erőlJó a szabvány — de be kell tartani A Magyar Szabványügyi Hivatal a gyakori panaszok hatására felülvizsgálta a péksütemények 1964-ben kiadott szabványát. A vizsgálatok során megállapították, hogy a sütőipar nagy mennyiségben csak zsemlét és kiflit hoz forgalomba — zsemléből évente mintegy 600 milliót, kifliből pedig csaknem 900 milliót —, a többi péksüteményt az előbbiekhez viszonyítva elenyésző mennyiségben gyártja. A fogyasztó nagyobb választékot szeretne, de a választékbővítés gazdasági, munkaidő-kihasználási szempontból hátrányos a sütőiparnak. A megkérdezetteknek csaknem egyötöde elégedetlen a péksütemények választékával. A minőséggel a vidéki megkérdezettek fele, a fővárosi fogyasztóknak csupán 40 százaléka elégedett. A fővárosi és vidéki /városokban a háztartások egyharmada, a településeken és falvakban ötödrésze sosem, az összes háztartás negyedrésze pedig csak változóan elégedett a sütemények minőségével. A leggyakoribb kifogások: súlyhiány, amely általános jellemző, kis térfogat, sütési és kidolgozási hibák vagy pedig az, hogy a termék nem friss és nem tartalmazza az előírt adalékanyagokat A Szabványügyi Hivatal megállapította, hogy a minőségi hibák okai nem a szabvány előírásaiban, hanem éppen a szabvány be nem tartásában keresendők, ezért a jövőben fokozott gondot kell fordítani a szabvány betartásának ellenőrzésére. A negyedik ötéves terv végére várható a búzaliszt szabványának továbbfejlesztése, mely lehetővé teszi, hogy egyenletes minőségű liszt álljon a sütőipar rendelkezésére (MTI) Kiváló kórusok Mint már korábban hírt .tótunk róla, a december 12-1 megyei énekkari találkozón két kórus minősítéséért versengett, j A megye kórusmozgalmának dicsérete. hogy mindkét kórus —1 az orosházi Madrigál Együttes és a békéscsabai Általános Munkás Dalkör — szereplése sikerrel járt. Az orosháziak arany-, a csabaiak bronzkoszorús diplomát érdemeltek ki bemutatkozásukkal. *jf ■Hl Az orosházi Madrigál Együttes, Vezényel Szokolay Bálint. A békéscsabai Általános Munkás Dalkör. Vezényel Kökéndy József. «••aaaasxaseaacssaaaa; Baas3sCaaaaaaia •eaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaat tette meg magát korábban sem, ! hogy a második félévben, ami- : kor már nyilvánvaló volt az • újabb bukás, kimaradt. Ekkor j hallotta meg, hogy az újon- : nan nyílt presszó létszámkeret- ! emelést kapott, s azonnal jelent- ; kezeit a főnöknél. A pohos ! újabb lehetőséget szimatolva al- : kalmazta. Nem volt könnyű do- j log, hiszen olyanokat kellett ; visszautasítani, akiknek „telein- • télyes személyektől” volt írásos • vagy telefonos ajánlása. Juci- ■ ka beléje szorult versenyhaj la- • mának köszönhette sikerét. A i legjobb ajánlási alkalmat vá- ■ lasztotta: személyesen kereste • fel Jenőt irodájában, aki a le- • függönyözött ablak és zárt ajtó • mögött „lekáderezte”, mennyire : alkalmas az új jelentkező a ! szolgálatra. A megyei központ : személyzetisének politikailag is • — Nem tudok beszélni róla — minden a szívemben van. Amíg dobogni fog ez a szív, cső. bog majd a Duna is. összehúzod a szemöldököd, tudom mit fogsz mondani — nincs örökké dobogó szív, más dolog a folyam. Ha eljöttél volna a lakásomra, megláthattad volna a fiaimat. Lehet, hogy belőlük nem lesz hajós — százféle foglalkozás van még a világon, de a Duna ott zúg majd álmaik, ban, bárhol is lesznek. És a szívükben az apjuk vére folyik majd. — Te igazi költő vágj'. — Ugyan, miilyen költő vagyok én, aki arra sem emlékszem, hogj' valaha is verseket olvastam volna. Halász voltam a csorbadzsinál, százszor haltam meg a hidegtől és a metsző széltől, de csak annyit kerestem, hogy éhen Mesélj valamit a Dunáról... megindokolta, miért Jucikéval , — . töltötte be a státuszt, (özvegy, • nem haltam. Es ^ meny beteges édesanya három gye- ! ’ ' ' ~ rekkel, stb. ... stb. ...) A művészi vágyait kielégíteni nem tudó, lelki defektet kapó nő mind szerencsétlenebbnek érezte magát, s kóros levertség szállta meg Remek megjelenése ellenére is úgy véli. nagyon sz'mpla átlagnő, akihez a férfiak komoly szándékkal nem közelednek, hiszen mindegyik csak „arra” megy. Az évek múlásává] mindinkább a lelki elszigetelődés gyötri, s a magautálta szokványkedvesség a vendégekhez legalább olyan nehezére esik, mintha kapálnia kellene. Ezt az arcára kiülő fásultságot nevezik az őt nem ismerők „hideg szépségnek”. (Folytatjuk) nyit húztam a kötelet, az inam szakadt bele. Aztán eljött a mi hatalmunk, de keményfejű ember voltam és sok időbe tellett, amíg megértettem, hogy a közösségben van az élet igazsága. S amikor létrehozták ezt a flottát — az elsők között iratkoztam fel —, hogy homokot és kavicsot szedjünk a Dunából az embereknek. Házat építettem, a fiúk a zeneiskolában muzsikálnak, ez az igazság. Te meg azt mondod, hogy költő vagyok. Nem akarsz melegebbre húzódni? — Semmiért a világon, először hajózok a Dunán. Jó nekem itt, a fedélzeten. — Akkor hozok neked egy takarót és lemegyek. Van egy kis dolgom lenn. És Kuncsev felé — a nikopoli Mederkotró flotta helyettes vezetője felé fordul, ő hozott engem is a „Kozloduj” fedélzetére, hogy folytassa a válaszadást kérdéseimre. A szél elviszi a szavaimat, pedig állítólag nem is erős ez a7 őszi szél — a hajósok széllel szemben is meggyújtják a cigarettájukat. „Szokás dolga az egész” — mormolom az orrom alatt és kínosan gvűrö- getem a zsebkendőmet. — Nem a megszokásban van a dolog nyitja — mosolyog Kuncsev — ki tudja megszokni á hideget és a ködöket. Egyszerűen a vízből kell születnie az embernek, hogy jtt dolgozzon, mint a mi barátunk, Ászán Karajumerov, a „Kozloduj” kapitánya. Én is sokszor feltettem már a kérdést magamnak, mi tartja itt ezeket az embereket nálunk. Nehéz szakma a hajósak fog- alkozása. Regeel indulnak el, és csak 48 óra múlva térnek vissza a partra. Igaz, jól keresnek, de ez nem minden. Csak úgy véletlenül felhajtom az orkán-dzsekim gallérját —, jó, hogy már a kotrógéphez közeledünk. Hatalmas berendezés ez, ez meri a mederből a kavicsot és a homolj ot. Itt Nedko Ivancsev a kapitány. Érdekes az ö története is — szárazföldi ember ő. s a mai napig sem tudná megmondani, mi hatott rá olyan varázserővel, hogy itt hajózik ezen a folyón, amikor a felesége ás a g vermek el Pleven- ben laknak és minden műszak után a két város közötti futással telik el az ideje. Ivancsev aztán megmutatta nékem, hogyan is törtérik a homok „ki. kanalazása” a Duna medréből. Hatalmas acélból készült kaparók sorozata emeli fel a mederből a homokot és innen az uszályokba kerül, majd elindul a kikötők felé... És íey megy ez nap nap után. az az arany sohasem fogy el. .. A „Kozloduj” a kikötő felé veszi az irányt, lemegyünk a kajütbe. bort iszunk a frissen sült dunai hal mellé, amit Petar, a gépész receptje szerint késztettek el. És megesküszünk, hogy leírjuk és lefényképezzük ezt a halat úgy, hogy a lányok törik majd magukat a gépész után. Az egész idő alatt barátom, a kapitány, megint csalk a Dunáról beszélt — hogyan mentett meg 28 embert a vizéből, akik ma is vidáman élnek és öt dicsérik. Meg arról is, hogy új, nagyobb házat szeretne építtetni. Ki kell már szállni a hajóról, de én sajnálom otthagyni a szelet. Más az, ha a szél a folyón fúj az arcodba. Sajnálom a halat is — az is más, ha saját magad fogod ki és a kabinban sütöd meg, mintha az üzletben vásárolod. A kapitány, mintha megértettem volna a te mesédet a szívről és a Dunáról, és köszönöm neked. A többi már a ti dolgotok, hogy vándorzászlókat nyerjetek, mint a legjobb hajósok az egész bolgár Dura- szakaszon, hogy minden évben több tízezer leva tiszta hasznot ad iátok a városnak. Erről trenden nikopoli ember tudna beszólni, hiszen benneteket itt mindenki ismer. Azért, mert úg> léptek a szülőföldre, mint a hajó fedélze'ére és azért, mert a hajó fedélzete a ti számoiosra a szülőföld egy dirabja. Azé a föld, amelyen születtetek, amelyet megváltoztattok, kapitány. Szpaszka GACEVA Bolgárból fordította: Lengyel Károly
