Békés Megyei Népújság, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-13 / 292. szám

Tárlatról-tárlatra Petrovszki Pál: Petrovszki Pál és Molnár Antal képei A Népújság szerkesztősé­gének őszi második tárlatát lebontották már s a harma­dik kiállítás képei vannak az előcsarnok íalán —, még­is szólni kell Petrovszki Pál és Molnár Antal már a mű­vészek otthonában szunnya­dó alkotásairól. Mert jó ké­pek voltak. Mit értünk jó képen? Nemcsak Rembrandt, Mun­kácsy, Picasso műveit. Hoz­zájuk hasonló mesterek csak évszázadonként születnek. Jó képnek tartjuk azt, ame­lyik ad valamit a nézőnek. S nem bosszúságot, felhábo­rodást, hanem örömet, ne­mes formákat, figyelemre méltó gondolatot. Petrovszki Pál és Molnár Molnár Antal: Szobabelső. Este a Tiszán. Antal művei jó képek. Mindkettejüktől láthattunk házfalakat, kaput, tornyot, utcát. Látszólag ugyanazt rajzolták, festették — való­jában nagyon is másként. S hogy mennyire így van ez, bizonyítják többi műveik. Petrovszki inkább a szabad terek, Molnár a belsők iránt érdeklődik. Petrovszki a lá- gyabb, a líraibb. Tájképein is, melyeken pasztell-szí- nekkel villant fel földet, vi­zet, ligetet, melyeken opú- losfakón árad a fény. Gyen­géden — s rendkívül szabad szín-fantáziával — fest lo­vakat, higgadt tömörséggel — a dőlő szálak lendületes ívétől ölelt — nádaratókat. Molnár Antal a Petrovsz- kival közös témájú tájak mellett belsőket fest. Sok ezeken a képeken a barna. Sohasem tisztáp, mindig a szürke, a kék, a bordó ár­nyalataiban. Ezek illenek legjobban tárgyaihoz. Órák­hoz, szekrényekhez, ládák­hoz, ajtóhoz. Lágy rajz és keményen festett vonalak ellentétéből válnak mozgal­massá tárgyai. Mit adnak a nézőnek Pet­rovszki és Molnár képei? Tulajdonképpen ismert dol­gokat Ki ne látott volna há­zat, folyót, faliórát? De úgy, ahogyan ők látják, más még nem látta egyiket sem a va­lóságban. E képeken igen. Ez az az öröm, gondolat, amiért jók mindkettejük alkotásai. Daniss Győző Vágréti János kamarakiállítása Szerencsés szakaszba ér­kezett a Népújság kamara­tárlatainak sorozata, bizo­nyítják az utóbbi kiállítások és a mostani kiállítás is. Vágréti János képei a soro­zatban rendhagyóak, alkal­mat adnak a polemizálásra. Mindenekelőtt leszögezem, hogy Vágréti ízig-vérig fes­tői alkat és olyan szimpa­tikus tehetség, akivel job­ban kellene gazdálkodni. Azonban a nagyotakarás útvesztői még a hivatásos festők számára is tévelygé­sekhez vezetnek, hát még azok számára mennyire ve­szélyesek, akik vasárnapi festők. Hihetetlen erő, aka­rat kell ahhoz, hogy valaki napi munkája mellett még ambiciózuson fessen is. Vág- rétiben úgy érzem, ez meg­van, belső feszültsége kirob­bantja a képi alkalmakat, de a festészetbe vetett hit még nem párosult benne a meggyőzés erejével. Azért nem, mert nagy elődöik bű­völetét a felületen túl még nem tudta megérezni. Baj tehát az is, hogy több előd­ről is szó van, s ez sem meg­győződéséről tanúskodik. Az nem baj, ha valakinek tetszik Chsagall, Picasso, Kandinszky vagy Miro, eset­leg Modigliani, de az baj, ha egyik képén, egyik-má­sik képen a másik hatását érezzük. Ha tehát az intuí­ciók a szürrealizmus felé mutatnak, akkor a szürrea­lizmus jegyeit, lehetőségeit saját világunkra kell alkal­mazni a képalakításnál, nem pedig a már megformált elemeiket variálni. Mint a Népdal, az ön­arckép angyallal, a Művész- asztal című képeknél bizo­nyítja : Vágréti erőssége ösz­tönös festőiségében van. Meg kell találnia azt a vi­lágot, mely az övé, mely őt inspirálhatja. Meg kell ta­lálnia azt az egy elődöt, aki az utat mutatná, és meg kell keresnie azokat a biztos, ba­ráti támpontokat, akiknek kritikus elemzéseit értékel­ve, önálló stílust formálhat. Képei önmagukban érett színvilágról tanúskodnak. Mélytüzű barnásszürkéí, visszofojtottsága szorongást, a világ dolgai felett való el- suhanást éreztetnek. Egy- egy képe bizonyítja érde­mesességét a szakma meg­becsülésére. Remélem, munkáinak mos­tani számvetése, új alkotó kedvre ösztönzi és egyértel­műbb képalkotásra inspi­rálja. Ezüst György Vágréti János: Kendős parasztasszony. Varga Mátyás bemutatkozása a békéscsabai múzeumban Varga Mátyás: Díszletterv az Ember tragédiájához. Varga Mátyás festő és iparművész idén, á Nemzeti Galériában kiállított anya­ga vidéki szereplései során hozzánk is eljutott, Békés­csabára. A múzeumban megren­dezett kiállítás többféle mű­fajú- grafikák, monotí pia­festmények és színpadi dísz­lettervek. A kiállított anyag nagyjából az utóbbi évek termése — kivéve pár fa­metszetét. Jobb oldalt a bejáratnál elhelyezett önarckép — 1936-ból a 26 éves művész hősi pozitúrája, a félistenné nőtt ítélőbíró, a tehetség és képességek szuggesztiója. De másik két portréja is Igen erényes: a Márkus Emíliát és Tamási Áront ábrázoló is. Az előbbi a mély emberi hitet, alázatot, sokat-értést; utóbbi a vá- teszt sugallja. Grafikáiban minden adott, amit később külön műfa­jokban kamatoztat — a tiszta rajz, a pontos, sőt aprólékos megfigyelés, a tárgy átélése. A „Varsó— Zsigmond tér” könnyed tisztasága, a „Kolozsvár” és „Budapest” mesélő aprólé­kossága, s a már elemzett portrékban különösen — a tárgy átélése nyilvánul meg. Varga Mátyás a kimon­dott szó erejével is hangoz­tatja, hogy közérhetőségre törekszik; nemcsak a szak­embereknek fest. Szereti, ha gyönyörködtethet. Nyilván­való ez a sok színes monö- típia-festménye láttán is, a táj színeire, hangulatára, állapotaira érzékenyen rea­gál a festő. A „Balaton”, „Nyírbátor felé”, „ördög veri felesé­gét”, de a „Présház” című is erőteljes, lírai kompozí­ciók. Egyszerűségében meg­nyerő a „Szarkaláb” című, amely „otthon a többi kö­zött el is vész”, itt annál inkább érvényesül A tárgy pontos megfigye­lése néhol impresszionisz- tikus (Ősz című nagyobbik képe), néhol naturalisztikus képeket eredményez (Med- nyánszky kastély, Nyírbá­tori múzeum). A dekoratív festészet jó példái a „Mezs­gyén”, az „Akácvirág” cí­mű képek kivágásai, ellen­tétes színei. Díszlettervei mindig al­kalmazkodnak a darabhoz, a színhely körülményeihez. A Szegedi Szabadtéri Játé­kokra készített díszletei — Az ember tragédiája, Aida, Carmen, mindig konvencio­nálisak, a díszlet naturalis­ta fajtáját alkalmazók. Szebbek stilizált és jelzett díszletei — különösen a da­rab hangulatát remekül ki­fejező és aláhúzó „Salemi boszorkányok” című és „Ga­lilei életet” című művekhez készített díszlete, valamint a „Mózes” cimű darab dísz­lettervei. A művész játékos kedve a díszlettervekkel szándéká­ban, igen rokon két nagy­méretű képet is készített, méghozzá 1970-ben: a Ti- tánia és Oberon címűeket. A hippi-festészet kocsi- dekorációval rokon ez a szín- és formatobzódás, (a bevallott szándék szerint is). Varga Mátyás sokszínű­ségében impozáns anyaga minden bizonnyal sokakat vonz a békéscsabai múze­umba. V. Kiss Margit

Next

/
Oldalképek
Tartalom