Békés Megyei Népújság, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-13 / 292. szám
Tárlatról-tárlatra Petrovszki Pál: Petrovszki Pál és Molnár Antal képei A Népújság szerkesztőségének őszi második tárlatát lebontották már s a harmadik kiállítás képei vannak az előcsarnok íalán —, mégis szólni kell Petrovszki Pál és Molnár Antal már a művészek otthonában szunnyadó alkotásairól. Mert jó képek voltak. Mit értünk jó képen? Nemcsak Rembrandt, Munkácsy, Picasso műveit. Hozzájuk hasonló mesterek csak évszázadonként születnek. Jó képnek tartjuk azt, amelyik ad valamit a nézőnek. S nem bosszúságot, felháborodást, hanem örömet, nemes formákat, figyelemre méltó gondolatot. Petrovszki Pál és Molnár Molnár Antal: Szobabelső. Este a Tiszán. Antal művei jó képek. Mindkettejüktől láthattunk házfalakat, kaput, tornyot, utcát. Látszólag ugyanazt rajzolták, festették — valójában nagyon is másként. S hogy mennyire így van ez, bizonyítják többi műveik. Petrovszki inkább a szabad terek, Molnár a belsők iránt érdeklődik. Petrovszki a lá- gyabb, a líraibb. Tájképein is, melyeken pasztell-szí- nekkel villant fel földet, vizet, ligetet, melyeken opú- losfakón árad a fény. Gyengéden — s rendkívül szabad szín-fantáziával — fest lovakat, higgadt tömörséggel — a dőlő szálak lendületes ívétől ölelt — nádaratókat. Molnár Antal a Petrovsz- kival közös témájú tájak mellett belsőket fest. Sok ezeken a képeken a barna. Sohasem tisztáp, mindig a szürke, a kék, a bordó árnyalataiban. Ezek illenek legjobban tárgyaihoz. Órákhoz, szekrényekhez, ládákhoz, ajtóhoz. Lágy rajz és keményen festett vonalak ellentétéből válnak mozgalmassá tárgyai. Mit adnak a nézőnek Petrovszki és Molnár képei? Tulajdonképpen ismert dolgokat Ki ne látott volna házat, folyót, faliórát? De úgy, ahogyan ők látják, más még nem látta egyiket sem a valóságban. E képeken igen. Ez az az öröm, gondolat, amiért jók mindkettejük alkotásai. Daniss Győző Vágréti János kamarakiállítása Szerencsés szakaszba érkezett a Népújság kamaratárlatainak sorozata, bizonyítják az utóbbi kiállítások és a mostani kiállítás is. Vágréti János képei a sorozatban rendhagyóak, alkalmat adnak a polemizálásra. Mindenekelőtt leszögezem, hogy Vágréti ízig-vérig festői alkat és olyan szimpatikus tehetség, akivel jobban kellene gazdálkodni. Azonban a nagyotakarás útvesztői még a hivatásos festők számára is tévelygésekhez vezetnek, hát még azok számára mennyire veszélyesek, akik vasárnapi festők. Hihetetlen erő, akarat kell ahhoz, hogy valaki napi munkája mellett még ambiciózuson fessen is. Vág- rétiben úgy érzem, ez megvan, belső feszültsége kirobbantja a képi alkalmakat, de a festészetbe vetett hit még nem párosult benne a meggyőzés erejével. Azért nem, mert nagy elődöik bűvöletét a felületen túl még nem tudta megérezni. Baj tehát az is, hogy több elődről is szó van, s ez sem meggyőződéséről tanúskodik. Az nem baj, ha valakinek tetszik Chsagall, Picasso, Kandinszky vagy Miro, esetleg Modigliani, de az baj, ha egyik képén, egyik-másik képen a másik hatását érezzük. Ha tehát az intuíciók a szürrealizmus felé mutatnak, akkor a szürrealizmus jegyeit, lehetőségeit saját világunkra kell alkalmazni a képalakításnál, nem pedig a már megformált elemeiket variálni. Mint a Népdal, az önarckép angyallal, a Művész- asztal című képeknél bizonyítja : Vágréti erőssége ösztönös festőiségében van. Meg kell találnia azt a világot, mely az övé, mely őt inspirálhatja. Meg kell találnia azt az egy elődöt, aki az utat mutatná, és meg kell keresnie azokat a biztos, baráti támpontokat, akiknek kritikus elemzéseit értékelve, önálló stílust formálhat. Képei önmagukban érett színvilágról tanúskodnak. Mélytüzű barnásszürkéí, visszofojtottsága szorongást, a világ dolgai felett való el- suhanást éreztetnek. Egy- egy képe bizonyítja érdemesességét a szakma megbecsülésére. Remélem, munkáinak mostani számvetése, új alkotó kedvre ösztönzi és egyértelműbb képalkotásra inspirálja. Ezüst György Vágréti János: Kendős parasztasszony. Varga Mátyás bemutatkozása a békéscsabai múzeumban Varga Mátyás: Díszletterv az Ember tragédiájához. Varga Mátyás festő és iparművész idén, á Nemzeti Galériában kiállított anyaga vidéki szereplései során hozzánk is eljutott, Békéscsabára. A múzeumban megrendezett kiállítás többféle műfajú- grafikák, monotí piafestmények és színpadi díszlettervek. A kiállított anyag nagyjából az utóbbi évek termése — kivéve pár fametszetét. Jobb oldalt a bejáratnál elhelyezett önarckép — 1936-ból a 26 éves művész hősi pozitúrája, a félistenné nőtt ítélőbíró, a tehetség és képességek szuggesztiója. De másik két portréja is Igen erényes: a Márkus Emíliát és Tamási Áront ábrázoló is. Az előbbi a mély emberi hitet, alázatot, sokat-értést; utóbbi a vá- teszt sugallja. Grafikáiban minden adott, amit később külön műfajokban kamatoztat — a tiszta rajz, a pontos, sőt aprólékos megfigyelés, a tárgy átélése. A „Varsó— Zsigmond tér” könnyed tisztasága, a „Kolozsvár” és „Budapest” mesélő aprólékossága, s a már elemzett portrékban különösen — a tárgy átélése nyilvánul meg. Varga Mátyás a kimondott szó erejével is hangoztatja, hogy közérhetőségre törekszik; nemcsak a szakembereknek fest. Szereti, ha gyönyörködtethet. Nyilvánvaló ez a sok színes monö- típia-festménye láttán is, a táj színeire, hangulatára, állapotaira érzékenyen reagál a festő. A „Balaton”, „Nyírbátor felé”, „ördög veri feleségét”, de a „Présház” című is erőteljes, lírai kompozíciók. Egyszerűségében megnyerő a „Szarkaláb” című, amely „otthon a többi között el is vész”, itt annál inkább érvényesül A tárgy pontos megfigyelése néhol impresszionisz- tikus (Ősz című nagyobbik képe), néhol naturalisztikus képeket eredményez (Med- nyánszky kastély, Nyírbátori múzeum). A dekoratív festészet jó példái a „Mezsgyén”, az „Akácvirág” című képek kivágásai, ellentétes színei. Díszlettervei mindig alkalmazkodnak a darabhoz, a színhely körülményeihez. A Szegedi Szabadtéri Játékokra készített díszletei — Az ember tragédiája, Aida, Carmen, mindig konvencionálisak, a díszlet naturalista fajtáját alkalmazók. Szebbek stilizált és jelzett díszletei — különösen a darab hangulatát remekül kifejező és aláhúzó „Salemi boszorkányok” című és „Galilei életet” című művekhez készített díszlete, valamint a „Mózes” cimű darab díszlettervei. A művész játékos kedve a díszlettervekkel szándékában, igen rokon két nagyméretű képet is készített, méghozzá 1970-ben: a Ti- tánia és Oberon címűeket. A hippi-festészet kocsi- dekorációval rokon ez a szín- és formatobzódás, (a bevallott szándék szerint is). Varga Mátyás sokszínűségében impozáns anyaga minden bizonnyal sokakat vonz a békéscsabai múzeumba. V. Kiss Margit