Békés Megyei Népújság, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-16 / 294. szám

Megy ei énekkari hangverseny Sarkadon Aranydiplomát kapott a orosházi Madrigál Együttes December 12-én igen szép szá­mú közönség előtt tartották Sár. kádon, a Művelődési Házban a Bartók Béla emlékének szentelt megyei énekkari hangversenyt, melyen öt kórus-vett részt. A szarvasi 2. számú Általános Iskola énekkara Privler Márta, az orosházi 3. számú Ének-zene tagozatú Általános Iskola együt­tese Dinnyés István, a békéscsa­bai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola Sárhelyi Jenó­né vezényletével — közreműkö­dőként — lépett fel a koncerten, ugyanígy Rideg Lajos, a gyulai Erkel Ferenc Zeneiskola klari­nét-tanára és Vaszkán József csellista, az orosházi zeneiskola növendéke. Két kórus — SzokoJa.v Bálint vezetésével az orosházi Művelő­dési Központ Madrigál Együtte­se és a Megyei Művelődési Köz­pont Kökéndy József vezényelte Általános Munkás Dalköre —mi­nősítésért versenyzett a hang­versenyen. Az orosházi.k egy Gesualdo- művet, Morlay Tavaszi táncát, Udvardy József Attila: Tel című versére készített kompozícióját es Babits Mihály—Szokolay Sándor: A zene hatalma című kórusmüvet adták elő, a csabai­ak műsorán pedig Mendelssohn: Búcsú az erdőtől és Doráti: Hej, fel táncra című alkotása, Fride- ripi Baráti Köre es a Victor Hugo vemére készült Vincze-kó- rus, a Leszel a fény szerepelt — utóbbival elnyerték a Népmű­velési Intézet szakembereiből álló zsűri külön elismerését. Az összteljesítmény alapján a Mad­rigál Együttes aranykoszorús, az Általános Munkás Dalkör bronzkoszorüs diplomát kapott. Ez az eredmény különösen ér­tékes akkor, ha felidézzük a zsűri egy tagjának hangverseny utáni megjegyzései, mely sze­rint a magyar kórusmozgalom az utóbbi esztendőkben olyan magas színvonalat ért el, hogy a mai bronzdiploma értékét e- kintve azonos egy fél évtizeddel ezelőtti aranykoszorús minősí­téssel. Szaktárgyi versenyek úttörőknek A Magyar Úttörők Szövetsé- | gének Országos Elnökségé a Művelődésügyi Minisztériummal és más szervekkel közösen — a szövetség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából — or­szágos szaktárgyi versenyt hir­det. A kisdobosok részére olva- sásí, helyesírása, mesemond ári, ! fogalmazási, számolási, környe­zet is mere ti versenyt rendeznek. Magyar nyelv és irodalomból, történelemből, földrajzból, fizi- \ kából, kémiából. élővilágból csak a 8dk osztályosok; orosz nyelvből, matematikáiból, illetve számtan-mértanból 7— 8. osztá­lyosok vetélkedhetnek. Ezenkí­vül les-/ képző- és iparművészeti pályázat is. A szaktárgyi versenyekben a részvétel önkéntes, a nevezési, határidő 1971.. január- 31. A ver­senyen indulhat a kiírás szerint valamennyi általános iskolai ta­nuló, a bukottak kivételével. ' Tehát nem úttörők és gyengébb tanulmányi eredményt elérők is részt vehetnek. (MTI) Késedelmes tankönyvek nyomában Közvetlenül az 1970—71-es oktatási év megkezdése után öl féle szakközépiskolai es techni­kumi szakmai tankönyv szere­pelt a hiánylistán. Ezek közül tíz a Tankönyvkiadó Vállalat, a többi a különböző szakkiadók „adóssága" volt. Az MTI mun­katársa megkérdezte az illeté­keseket: hogyan állnak az ígé­ret beváltásával? Elmondották, hogy a tan­könyvkiadó adósságának a felét már törlesztette, s december vé­géig a még hiányzó könyvek is megjelennek. Ami a szakkiadó­kat illeti, időközben több könyv­nél a vállalt határidők eltolód­tak. Emiatt néhány szakisme­reti tankönyvet a mai napig sem kaptak meg a tanulók. A Műve­lődésügyi Minisztérium többszőr is részletesen tájékoztatta a helyzetről az érintett iskolák igazgatóit, s egyidejűleg azt is előírta, hogy a késve elkészülő tankönyvek helyett átmenetileg mit használjanak. Év közben egyébként vala­mennyi megyei székhelyen a könyvesbolt — rendelés alapján — gondoskodik az év > közbeni tankönyv-igények kielégítéséről. (MTI) Sajtótájékoztató a Fészekben Koós Károly: Az országépHű című drámája a Várszínházban Hétfőn délután Budapesten, a Fészek Klubban — már hagyo­mányosan — sajtótájékoztatón .ismertették a Gyulai Nyár jövő évi programját. Dr. Bereczky Sándor, a városi tanács vb-tit- kára vázolta az eseménydús programot, melynek keretében újból megrendezik az Eszperan­tó Nyári Egyetemet, a Székely • Aladár fotó-emlékikiállitást, az alföldi amatórfilmesek szemlé-' jét. Az Idén az Erkel Diákünne- j pék kulturális eseménysorozata- i val is gazdagodik a Gyulai Nyár. Érdekesnek ígérkezik az az em­lékkiállítás is. melyet Albrecht Dürer születésének 509. évfor­dulóján rendeznek a kiállító- csarnokban és az a grafikai pá­lyázat, melyet szintén ebből az alkalomból hirdetnek meg. A Gyulai Várszínház nyolca­dik évadjába lép 1971-ben. Jú­lius 8-án Koós Károly Az or­szágépítő című drámáját mu­tatják be MLszlay István rende­zésében, majd július 24-én Mo- reto Donna Dianna című klasszi­kus vígjátékét." Ezt a darabot Sándor János rendezi. vizelnek, mert az undok parazi­tákat lespriccelték volna festé­ket es lakkot veszteni kezdő lá­baimról. Egyre elkeseredettebben ag­gódtam jövőmért, amikor újra csikorgóit a zár. Ekkor már arasznyi víz is lehetett a pincé­ből raktárnak minősített verem­ben. A fel szivárgott büdös lé a patkányokat is fenyegette, s a rusnya dögök pihenő- és men- helyül szinte kizárólagosan az én hátamat választották, innen in­dultak éjjeli portyára, s degesz­re tömött bendővel heverésztek, pihenték ki a lopás fáradalmait. ..Kik jöhettek?” — tűnődtem izgalmamban. Az ajtót sarkig nyitva hagy­ták, majd valaki felkattintotta a villanyt, s akkorát káromko­dott, hogy pirulnom kellett vol­na a lakk alatt, de nem tudtam. Bokáig toppantott egy kék overá- los ember a büdös tócsába. — Csizma kell ide! — kiabált az illető. Nemsokára visszacammogtak. — Ez lenne az? — mutatott rám száját fitymálva egy má­sik. — Ez van! Eszik, nem eszik, ezt kapják. Rajzoljak másikat? — kapott fel az előbbi, s már vitt is. Ismét égj' bútorkazal tetején. Azt most eppen csak megem­lítem, hogy a szaki, aki meg­ragadott, nem lehetett tisztában jövendő pályámmal, mert ami­kor feldobott a kazal tetejére, megroppant egy másik lábam, talán le is bukfenceztem volna, ha meg nem akadok egy alulról felfelé kandikáló lábban (asztal volt-e vagy szék, az ördög se t emlékszik arra a nagy össze- j visszaságra!). Bizonyára végleg? elszállt volna minden rémé- j nyem, hogy valaha is hasznos | bútordarab leszek, dehát egyszer • már nekem is kedvezhetett any- ! nyi szenvedés után a szerencse. 2 Az, hogy új plezúrt szereztem, ■ már nem is izgatott, meg lehet az efféle kis kellemetlenséget szokni az én életemben. Mit tud­tam én még akkor, a pálya első lépésein alig átzökkentett asz­talka, hogy mi mindennek állok elébe! Csak a bizalom kezdett • bizseregni szikkadt rostjaimban, j hiszen csupa új társak közé ke- j 4 rültem, tehát velem is „akar- 8 hatnak” valamit. A hosszú bal­sors után felüdülés volt számom- ra ez az út. Míg társaim egy- egy zökkenőnél, hirtelen vett kanyarnál nyiszeregtek, fölénye­sen, a pálya legmélyét megjárt és megállt asztal magabiztossá­gával hallgattam méltatlankodá­saikat: „Kis alig-elkészült asz- j tálkák!” — volt a véleményem j mimózaérzékenységükröl. „Vi- j gasztaljalak benneteket az én • bús-keserves sorsommal? El se • hinnétek, mi mindent szenved­tem át. Persze, nektek könnyű, mert ti már a vállalati önállóság kísérletezési szakaszában készül­tetek, s igényesebben raktak benneteket össze. Bezzeg, mikor én t^koltattam!” (Még ekkor se tudtam, hogy közeledik az új mechanizmus. Bár valami már lógott a levegőben, de ezeket j az országos gondokat nem kö- ; tötték egy asztal lábára). 8 (Folytatjuk) I A megbeszélésen arról is tá­jékoztatták a sajtó képviselőit, hogy a Békés megyei Tanács a Gyulai Várszínház tízéves jubi­leumára országos drámapályá­zat meghirdetését tervezi. MEGVÉTELRE AJÁNLUNK használt elektromotorokat 0,25 kW—92 kW-ig. TÉGLAIPARI VÁLLALAT, BÉKÉSCSABA JANUÁR ELSEJÉVEL keltetönőkel veszünk fel Érdeklődni lehet: Gyula) Baromfikeltető Vállalkozás, Gyula. Engels u. 5. sz. Telefon: 88. sz. SMMmss. 5 1970. DECEMBER 16. ** Csiky Gergely; A nagymama Harcza Éva és Cserényt Bel« a* előadás két kiemelkedő alakítását nyújtotta. A Jókai Színház .Csiky-drá- niat mutatott be ugyan, de nem ez a századforduló előtti nagy realista írónk igazi habitusa, noha A nagymama című víg­játéka kirobbanó siker volt az ősbemutatón is. A millennium dicsfényében sütkérező úri vi- j lág, amely olykor-olykor viszo- lyogva fogadott egy-egy Csiky- művet, rűosolyogva nézte végig a színpadi történést, hiszen él-! vezhette Csiky nagyszerű drá­maírói technikáját anélkül, hogy akár gondolkodnia kellene a lá­tottakon, akár találva érezné magát. Könnyű fajsúlyú mű ez a Cslky-drámák sorában! Maga az író is vissza akarta vonni a bemutató előtt, mert érezte, hogy e darabjával pályáján olyan irányba kanyarodott, amelyet eddig elkerült. A „hasz­nos színház” (theatre utile) ü- j dérce már korábban is megkí­sértette, azonban rövid, alig egy évtizedes írói pályájának végéig elvetette a csak kasszasi- kerre menő, a szirupos szóra­koztató termékeket produkáló polgári színműipar látványos, de talmi sikereit. Erre bizonyos ér­telemben a pap-jogászból lett sziniiskolai tanar katedrája is predesztinálta, s éppen ezért nehéz mit kezdenünk ezzel az életművet záró darabbal. Szinte csak egyetlen magyarázat van arra, hogy ez az éles szemű, a keményebb társadalmi kritikát / is merészen vállaló író A nagy­mama c. vígjátékával egy édes- búsun szórakoztató színpadi tör­ténet megírására vállalkozott: - speciális szerepdarabot írt a kor ünnepelt művésznője, Pri-1 eile Kornélia számára. A vígjáték hősei jellegzetesen a kor típusai ugyan, de koránt j sincs olyan társadalmi súlyuk, I mint a korábbi Csiky-darabok! hasonló zsánerű figuráinak. E művéből éppen az hiányzik, ami írói ereje: a nevettetöen kö­nyörtelen bírálat, annak elle­nére, hogy az ő munkásságát is behatárolja a kiegyezést követő két-három évtized történelmi vákuuma, legértékesebb darab­jaiban (Ingyenélők, Cifra nyo­morúság, Buborékok) nagy le- leplezője kora úri világának. Nem tudott ugyan olyan egye- . temes erővel hatni tudó figurá­kat alkotni, mint Mikszáth, s ez az egyik lényeges különbség is egyben köztük. Csiky csak belemarkolt a kor valóságába, míg Mikszáth, ha itt-ott a ke­délyeskedés látszatába is bur-! kolóztk, könyörtelenül felszán-1 tolta. Ez a különbség annak el­lenére megmarad, hogy Csiky a polgár megítélésében messzebb­re jut, mint Mikszáth, de csak rávillant a társadalmi realitá­sokra: a feudálkapitalista Ma­gyarország megoldásra váró problémáit nem tudja megfelelő szintézisbe hozni. A mához ez a Csiky-darab már csak annyiban szól, hogy jóízűen nevettet vagy édesbú- san szomorkodtat annak tuda­tában, hogy a borúra derű min- j denképpen bekövetkezik. Mára! mű alapötletében ott lappang I ez a tendencia, hiszen a szen­timentális történet két olyan idős emberről szól, akik annak idején nem lettek egymásé, de egy váratlan, már nem remélt fordulat (unokáik egymásba sze­retnek) számukra is meghozza a kései vigasztalódast, nafta vá­gyaik már túl messzire nem szállhatnak, de hátra van még számukra a nyugalmas öregkor lelki sebeket gyógyítgató illú­ziója. Máté Lajos rendező munká­jából érezni lehet, tisztában volt azzal, hogy elég naív tör­ténetet kellett úgy szórakozta­tóvá tennie, hogy megszabadít­sa azt a századforduló környéki színházlátogató közönség egy jelentős részének Ízlését kielé­gítő szirupos gőzöktől. Rende­zésének értéke éppen abban van, hogy a ma mar drama- turgiailag is túlhaladott színpa­di fogásokat igyekezett maivá tenni, s a mű szecessziós clkor- nyáit jó érzékkel leegyszerűsí­tette, bár a „portalanítás” he­lyenként bátrabb is lehetett voi. nak. Az előadás legfőbb erénye a kiegyensúlyozottság, ameny- nyire csak lehetett, elkerülte a szerepdarab-jelleget, s inkább — éppen a zenés vígjátékká adaptálás következtében — el­tolódott az operettszerűség felé. Rendezői elképzeléséből külö­nösen tetszett az egyes karak­terek kontúros szétválasztása, s a megfelelő invenciójú alakí­tási lehetőség biztosítása a cím­szereplő mellett más figurák számára, js. A szereplők közül — nemcsak azért, mert címszereplő — ki­emelkedik Barcsa Éva Szerény grófnéja. noha kissé fiatalos „nagymama” volt. Igen disz- tingvájtan élt a cím-szerep adta lehetőségekkel, s éppen ez vál­totta la produkciójának megér­demelt sikerét. Cserényi Béla miqt Örkényi báró kitűnően alkalmazta a rendező ötleteit, a monarchia nyugalmazott ez­redesének katonás darabosságá­val és mentalitásával sajátos kortípus tudott lenni. A fiata­lok szerelmi négyszögében Fel- kai Észter (Mária), Qonda György (Ernő), Páva Márai (Pi­roska) és Garat Róbert (Kál­mán) tetszettek, különösen Fel­kai Eszter és Gonda György játéka sokszínű, hangulatos volt. A leánynevelő-intézet jellegze­tes figurái voltak Mátyás Jolán (Karolin), Széplaky Endre (Tó- dorka) és Dénes Piroska (Szera- fin), de a Szerafin-Tódorka ket­tős helyenként talán mértéktar­tóbb lehetett volna. A többi szereplő közül kiemelhető még Cseresnyés Rózsa (Galambosaié) és Szerencsi Hugó (nyugalma­zott tábori lelkész) alakítása. Székely László díszletei talá- lóak, különösen a nevelőintézet enyhén stilizált szobája, de jól hatott a fürdőhelv élénk, im­presszionista színhatású miliője is. Harmonikusan érzékeltették a kor divatját a Vágvölgyi. Ilo­na által tervezett jelmezeit’ is, Tóth Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom