Békés Megyei Népújság, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-03 / 258. szám
Előszó az elismeréshez Minden fiatal életében feltétlenül elérkezik az a pillanat, amikor felmerül a kérdés: Hogyan tovább, mi legyék? Sokakat vonz a tudomány, de kevesen tudják, milyen nehézségekkel és örömökkel jár szolgálata. Ezekről a kérdésekről beszélgetett Nyikolaj Emmanuel Lenin- díjas akadémikussal az APN tudósítója. — Mii határozza meg a fiatalok szakmaválasztását? — Vitathatatlan, hogy a szakmaválasztásban nagy szerepet játszik a fiatal karaktere. A másik fontos tényező a választandó szakterület problémáinak ismerete. Ez rendszerint esetleges, félig fantasztikus, félig szenzációs jellege van, csak éppen nem a valóságnak megfelelő. Leginkább a tudományos munkák eredményeiről, méghozzá a kiemelkedő eredményekről írnak. A munkáról — ami azt létrehozta — keveset vagy semmit sem írnak. Ez pedig helytelen elképzelésekhez vezet. — ön ingadozott, amikor szakmát választott? — Amennyire visszaemlék- szem, nálam nem merült fel így a kérdés. Talán szerencsés is voltam. Kezdettől fogva érdekelt a biológia és más hivatást elképzelni sem tudtam magamnak. — Mit tegyen az, akinek nem sikerült? Aki nem találta meg a helyét, hivatását? — Nem hiszem, hogy vannak tehetségtelen emberek. A fiatalság gazdag, de néha pazarló korszaka az ember életének. Sokszor csak néz, de nem lát. Nincs ember hivatás, illetve elhivatottság nélkül, de van, akiből hiányzik az érdeklődés. Aki a tudománynak szenteli magát — mondják bár, hogy ezek nagy szavak — önfeláldozással, szorgalommal juthat csak eredményre. Ez nem azt jelenti, hogy naponta huszonnégy órát töltsön a laboratóriumban. Ezt ellenzem. Kezdő koromban magam is voltam a laboratóriumban, de ez azt mutatja, hogy rosszul szerveztem a munkámat. Ugyanakkor vannak olyan különleges időszakok, amikor a tudós ténylegesen huszonnégy órát dolgozik egy-egy új gondolat ellenőrzése, kidolgozása során. — Mi vezesse még a fiatal szakmaválasztását? — Gyakran a divat is beleszól a választásba. Az én koromban az orvosok és pedagógusok, a közelmúltban még a fizikusok voltak divatosak, most a kibernetikusokon a sor. Márpedig, ha így választ valaki, a munka hamarosan kényszer lesz és nem öröm. Attól pedig félni kell. — Milyen tulajdonságok birtokában legyen a jövő tudósa? Mit értékel tanítványaiban? — Ez a kérdés korántsem egyszerű. Mindenekelőtt a kezdeményezőkészség a fontos. A témaválasztásban, a kutatási módszerekben, az önálló szemléletben. A munkaszeretet, a téma átfogó ismerete, az eredmények alapos értékelése, a legújabb technikai vívmányok alkalmazása. ez az, amit elvárok a tanítványaimtól. — Mit tart a legfontosabbnak munkájában? — Számomra mindig a kutatás eredménye a fontos. Munkám gyakorlati alkalmazásának a lehetősége a legfontosabb. A tudomány és a termelés, illetve gyakorlat kapcsolata nélkül elképzelhetetlen a fejlődés. — Mi volt a legnehezebb munkásságában? — A várakozás. ■— Igen. A legnehezebben a kutatások eredményeinek összegzését, a végső eredményt volt a legnehezebb kivárni. Pedig sokszor kell várni és sokáig. Közben újabb gon_ dolatok merülnek fel, csábítanak másfelé. De a fő téma egész embert követel. Az idő pedig nagyon kevés. — Ezek szerint az időhiány végigkíséri a tudós életét? — Igein. És mindenki számoljon ezzel, aki a tudománynak kívánja szentelni életét. Pótolhatatlan ember Az igazgatónő felhördült, eltakarta a szemeit, aztán azt mondta: — Magát az ég küldte hozzám!... Fel van véve. Bár csupa ilyen belső ellenőröm volna, mint maga! Dadogtam. >— Félreértés esete áll fent. Én anyag- mozgatónak jelentkeztem, kéremszé- pen... Még hogy én belső ellenőr... Két egyjegyű számot nem tudok összeadni tisztességesen... — Nekem nem számkukacok kellenek — mondta az igazgatónő —, hanem biztos fellépésű egyének... Magának különleges külseje van. — Hát ami igaz, az igaz. Hozzám képest a sátán angyalarcú meseherceg, a. hangom hiénahörgés és tigrisüvöltés kellemetlen keveréke. Már az első utam sikeres volt. Ahogy betoppantam a 23. számú telepre, sikoltozva rogyott elém a tagbaszakadt telepvezető, és jegyzőkönyvbe vallott 38 ezer forintos sikkasztást, két házasságon kívüli apaságot, valamint egy feleséget és 19 éves menyasszonyt. Nélkülözhetetlen lettem! Vállalatom országos, 199 telepünk van. így aztán állandóan úton vagyok, gépkocsiban, a , felszerelésemhez nemcsak aktatáska tartozik, hanem egy vasvilla is, s nyugodt lélekkel állíthatom, hogy már ötödik éve rend van a berkeinkben. Ma reggel, egeszen váratlanul, magához hívatott az igazgatónő. — Baj van — kezdte, és merőn nézett rám. — Éspedig? — Az a baj — sütötte le szemeit —, hogy rájöttem, hogy maga... Hát igen, maga nem visszataszító, ocsmány szörnyeteg, hanem kellemesen csúnya fiatalember... Forogni kezdett velem a világ. — Ez vallomás akarna lenni? — kérdeztem elhülten. —• Na nem —■ mondta ingerülten az igazgatónő — feleségül csak kimondottan szépemberhez tudnék menni. Annyira viszont nem ronda, hogy belsőellenőrként alkalmazhassam továbbra is. Sajnos ez a helyzet. A munkakönyvét máris átveheti. D. E. 4 békési úttörők öröme: másokon segíteni Az iskolaudvar olyan mint egy felbolygatott méhkas. A mérleg körül van a legnagyobb csoportosulás, de a mozgás az egész udvart betölti. Megpakolva jönnek, üresen mennek a tanulók, hogy aztán ismét — nagy batyuval, csomaggal a kezükben — visszatérjenek. — Pista bácsi, én rongyot hoztam. — Tessék már lemérni, hány kiló ez a papír? — Pista bácsi, lehet holnap is gyűjteni? — Ilyen és ehhez hasonló mondatok, kérdések hangzanak, s Molnár Isitvá® úttörőcsapatvezető, a bábeli zűrzavar ellenére is győzi a válaszokat. Egy-egy kedves1 mosoly, simogatás. dicséret jut minden ügyes pajtásnak és biztatás a félénkebbeknek. Közben méri a nagy halom papírt, sok, sok ron_ gyot és vasat. Az egyik kislány lélekszakadva érkezik. — Pista bácsi, tessék velem jönni, nagy rakományt találtunk Tóthéknál, alig tudjuk elhozni. Talán a kiskocsira sem fér fel. — Hol van ez? Messze? — Nem, itt a másik utcában. Munkában a Bartók Béla őrs. — Várjatok, mindjárt megyek — azután ott hagyta a népes csoportot, de utasítást is ad, hogy míg visszajön, rendezzék az Összegyűjtött papírt és egyéb hulladékot, mert a mérés így gyorsabbá válhat, A pajtások és úttörő — vetsz részt a munkában. Lelkesedésben nincs hiány. Ez természetesen a jó pedagógiai előkészítő munkának köszönhető. Molnár István csapatvezető és néhány pedagógustársa megértette e napok jelenMolnár István feljegyzi az összegyűjtött hulladékot. Balázs Andrást Vll/a osztályos tanulót édesapja is segítette, aki gépkocsival hozta a rengeteg papírhulladékot. neki fogtak a munkának. Molnár István pedig hat-nyolc kislány kíséretében — mind VII- esek, a Bartók Béla őrs tagjai — elindul. Tóthék portáján, Ildikó, az őrs egyik tagja és a háziak várják a gyerekeket. — örülünk, hogy elviszik a hulladékot — mondják —, de még jobban annak, hogy ezzel másokon segíthetnek. A kis csapat nagy hűhóval tolja az alaposan megrakott kocsit, az emberek az utcán megállnak, utánuk néznek. Van, aki meg is kérdi: hová viszitek? — Hozzánk is eljöttök? — Van nálunk éppen eleg hulladék, hátha ezzel is segíthetünk! tőségét: segíteni az árvízkárosult iskolákon. Hiszen ez a legfőbb cél. A nemes cselekedet mellett az első helyezésért folyó küzdelem is lelkesíti a pajtásokat. Nem csoda! A jutalom kecsegtető. ,S tavaly a hulladékgyűjtésben szintén jó eredményeket értek el. Szlancsik Éva, a most VII. osztályos tanuló kiváló egyéni teljesítményéért a MÉH jóvoltából kéthetes balatoni jutalomüdülésen vehetett részt. Mindnyájan remélik tehát, hogy az idén is sikerül a csapatnak vagy valamelyik tagjának hasonló jutalomban részesülnie. A legnagyobb öröm azonban mégis az, hogy tudják; munkájukkal hozzájárulnak az árvízkárosult iskolák pajtásainak segítéséhez. Kasnyik Judit A kocsikon ott díszeleg egy hatalmas tűzhely, néhány lábas, ócska kályhacső, fazék és egy jól kitömött fél bábu az elején. Mintha a bakon ülő kocsist jelképezné, csak éppen a felsőteste hiányzik, mivel a gyerekek tréfás kedvükben egy nadrágot tömtek ki ronggyal, hiszen az is értékes hulladék. A békési 2-es számú általános iskolában három napig tart a gyűjtési kampány, s összesen mintegy 700 gyerek — kisdobos Papírhalomrendeaés közben.
