Békés Megyei Népújság, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-17 / 269. szám
Tudomány — Technika gTPipPPBHiHWW 1111 A vírusok rejtelmei 0 Fényjelenségek a Marson Maedl japán kutató 1937-ben — elsőként — fényes felvillanást észlelt a Mars felületén, A jelenség öt percig tartott. Azóta a csillagászok - többször is észleltek hasonló fényeket. Egyesek a Mars jégtakaróján megcsillanó napfénynek, mások viszont katasztrofális méretű vulkánkitöréseknek tartják ezeket. Azóta mindkét feltételezést elvetették. Kiderült, hogy a Mars felszínén nem lehetnek jelentős méretű jégmezők és a számítások szerint a legnagyobb kitörést sem lehet észlelni a Földről. Davidov szovjet csillagász új feltételezést tett közzé, amely elfogadható magyarázatnak látszik az észleltekre. Véleménye szerint egy optikai jelenségnek vagyunk a tanúi, amely a marsi felhők jégkristályainak fénytörésében nyilvánul meg. Hasonló jelenséget a földi atmoszférában is megfigyeltek. A feltételezésék alapját a Mars atmoszférájában jelen levő vízgőzök mennyiségére vonatkozó adatok képezik. A számítások szerint egyes esetekben a jégkristályok olyan koncentrációja alakulhat ki, amely már kialakíthatja a földi fényudvar jelenséget. Davidov hipotézisét sokan elfogadható magyarázatnak tartják a titokzatos marsi fényjelenségre. Orkán a sztratoszférában A Szovjetunióban néhány évvel ezelőtt megállapították, hogy a Föld felszínétől kb. 100 kilométeres magasságban az atmoszférának hatalmas rétegei állandóan változtatják a helyüket, jelentős — óránként többszáz kilométeres — sebességgel. Ekéknek a szuperorkánoknak a keletkezése, mozgásuk törvény- szerűsége még nem tisztázott végérvényesen. A természeti jelenségekről sokat elárulnak az atmoszférában elégett meteoritok nyomai, ha megfigyeljük sodródásukat. A teljes kép érdekében a Föld felszínének különböző pontjairól ken megfigyeléseket végezni. Az északi- és a déli-sarki kutatások után a szovjet tudósok most Szomáliban tanulmányozzák a sztratoszférában lejátszódó érdekes jelenséget. A nagy farkaskutya és a zsebben is „szabadon mozgó” pincsi ugyanazon állatfajhoz tartozik. Ebben, és még sok más esetben is a méreteknek nincs különösebb jelentőségük. A MÉRET IGEN FONTOS Más a helyzet a vírusokkal — számos emberi, állati és növénybetegség okozóival. A vírusok csak elektronmikroszkóp alatt láthatók, mivel ez a műszer 5— 10—100—200 ezerszeresen is képes nagyítani. Itt már igen nagy jelentősége van a méreteknek .— a vírusok nagysága alapján például eldönthető: élnék-e vagy már elpusztultak. Minden sejt rendelkezik megfelelő sejtfallal, vagy sejthártyával, amely védi a sejt belső részeit, és szabályozza az életképes sejt, illetve környezete közötti anyagcserét. A sejtfal legkisebb vastagsága a milliméter tízmilliomod részére tehető —, azaz nem létezhet kisebb átmérőjű élő szervezet, mint 20 millimikron. Ezen kívül még a legkisebb elő szervezet létezéséhez is legalább száz enzimreakció szükséges. Ha minden egyes reakció katalizálásáhaz elegendő lenne 1 enzinmolékula jelenléte, az egész rendszer befogadására legalább 40 millimikron átmérőjű sejttérfogat lenne szükséges. A biofizikusok szerint a sejt normális működéséhez legalább 50 millimikronnyi térfogat szükséges. Ebben a határesetben alig fér el a sejtben 150 aminósav- és núkleotdd makromolekula — márpedig ezek az anyagok, feltétlenül nélkülözhetetlenek az anyagcsere és a szaporodás biztosításához. Pedig a D. Ivanovszkij által felfedezett dohánymozaikvírus legnagyobb átmérője 15 millimikron volt, a száj- és körömfájás vírusának legnagyobb mérete viszont 10 millimikron, azaz kétszer kisebb, mint egy élő sejt elképzelhető legkisebb átmérője. Hogyan küzdhető le az ellentmondás, ha a vírusokat élő szervezeteknek tartjuk. „ELŐ MOLEKULA” Bármilyen mikrobának, még a legparányibb, csupán egyetlen sejtből állónak is rendelkeznie kell sejtfallal, azon belül kocsonyás citoplazmával és annak összetevőivel — magképző anyaggal, sőt egy elkülönült sejtmaggal is. Bár egy ilyen sejt térfogata kicsiny, tartalmazza a sejtben végbemenő igen bonyolult fizikai, kémiai és biológiai életfolyamatokhoz szükséges molekulákat. A fermentumok és a katalizátorok szigorú összehangolásban, szinkronban működnek, rendkívül gyorsan és szigorúan koordinált formában előidézve a szükséges kémiai reakciókat. Elvben tehát minden élőlény sejtes felépítésű. De a vírusoknál semmi hasonlót nem észleltek. Sok vírus mérete az élet- tevékenység folytatására minimálisan szükséges térfogat alatt van. Minden élő szervezet okvetlenül tartalmaz kétféle nuk- leinsavat, amelyek a jelenlevő fehérjével együtt nukleoprotei- deket képeznek. Nem így a vírusoknál. A gyermekbénulást okozó vírus és a dohánymozaik például csak dtoplazmatikus nukleoproteidből állnak, a grippe vagy himlő vírusa pedig mag-nukleoproteidből. Sőt még azt is megállapították, hogy a fertőzést maga a nuklednsav váltja ki. Ebben az esetben nem beszélhetünk élő vírusmolekuláról, mivei például a grippe vírusánál a nukleinsav súlya mindössze az egész vírusrészecske súlyának l százaléka. Sok tudós mégsem akarja megfosztani ezeket a titkokzatos, szuper- mikroszkópikus és hatásukat tekintve mégis olyan fontos vírusokat az „élő” elnevezéstől. (A második részt november 24-én közöljük.) Fivérekből — nővérek A képen látható Lenettre és Lauraine nemrégiben még „férfi” volt. Az Egyesült Államokbeli Minniesota-i Egyetem klinikáján végezték a műtétet, melynek eredményét jól mutatja a fénykép. Az orvostudományban ez az első eset, hogy két testvéren hajtották végre a nemiséget átalakító műtétet. Az esetek körülményei természetesen nem ismeretesek, de feltehető, hogy az ún. hemiafro- ditizmus, kétneműség állt fenn. Erre a mitológiai Hermész és Aphroditéről elnevezett fejlődési rendellenességre az jellemző, hogy egy emberben mindkét ivarmirigy jelen van. A külső — tehát férfi vagy női — jelleg aszerint alakul, hogy melyik ivarmirigy működése az erőteljesebb. Ez azonban — jórészt ismeretlen körülmények hatására — idővel változhat: ilyenkor végezhették el Lenettre és Lauraine műtétét is. A természet az óráját nézi Nágyia Rubcova, a fiatal műtősnő, a tálba helyezte a borjú kimetszett szívét és Sumakov professzor kezébe tette a fehér — palackra hasonlító — műszívet. Azaz annak csak egyik felét, amelynek felerősítése után átadja a másikat is. A műtét maga semmiben sem különbözik a szívátültetéstől. A műszív hamarosan lüktetni kezd. Mesz- sze van még a tökéletestől, de a borjú él. B. Petrovszkij akadémikus vezette intézetben befejeződött a kísérlet. A borjú néhány óráig élt, de amint már mondottuk, a kísérletek elején tartunk. A műszív tervezőjével szemben ülök, hallgatom beszámolóját. — Ebben az évben kezdtünk hozzá a műszív kialakításához. Az egyes szerkezeti elemeket rendelték meg nálunk, most pedig hajtómotorját, egy morzsáiéi atomreaktort kell elkészítenünk. Az üzemanyagot feltehetően a Plutónium 238 szogáltat- ja. Sumakov professzor elmondotta, hogy munkájukba még számtalan szerv és intézmény kapcsolódott be, neves tudósok vezetésével. Világszerte divattá vált a Bernard-féle műtét utánzása, de ők saját utat választottak és a műszív kialakítását tűzték ki célul. Évente sok százezer embernek lenne szüksége szívátültetésre, ennyi donort pedig sehol sem lehet találni. Az immunbiológiai, technikai, sőt morális-jogi kérdések további komoly akadályt jelentenek. A szív kolosz- szális mnkát végez, rendkívül bonyolult szerkezet, de mérnöki szempontból mégis csak egy szivattyú. Ilyen szivattyú már az ember számára elkészült, méghozzá sorozatban. A beteg szívét — elégtelenség esetén — ezzel a kis szivattyúval tehermentesíthetjük több órán, esetleg több napon keresztül. A beteg szív ezalatt pihenhet. Az igazságnak tartozunk azzal, hogy jelenlegi műszíveink nehézkesek, hiszen több szerkezeti elemből állnak, az elektronikus szabályozóból, amely a futáshoz, nyugalmi helyzethez járáshoz igazítja a műszív véráteresztő képességét a reaktorból, amely a motort hajtja és magából a szivattyúból. Az utóbbi kivételével azonban a többi szerkezeti elemet a hasüregbe is beépíthetjük. Sumakov professzor új munkájának lényege az immunibio- lógiailag közömbös anyagok kidolgozása. Különféle vélemények hangzottak el, amelyek a titánt, a tatait, műgumit, a különféle műanyagokat ajánlották. A választás, illetve a kérdés megoldása még hátra van. V. Csertkov A 18. században a svédországi Upsala városában egy természetbúvár, Kari Linné olyan órát szerkesztett, amelyhez a spektrum szolgált számlapul. A tudósok felderítették, hogy a növény- és állatvilág minden képviselőjének van időérzéke. Különleges napi ritmus irányítja az egysejtűek életét, meglepő pontossággal érzékelik az időt a halak. A költözőmadaraknak is időérzékük segít hosz- szú útjaikon való tájékozódásukban. Az emberi időérzéknek a ritmuskészség az egyik megnyilvánulása. Miféle „kronométer” segít nekünk az idő érzékelésében? A tudósok arra a feltételezésre hajlanak, hogy a természet minden élőlényt ellátott azzal a különleges mechanizmussal, amelyet „biológiai órá”-nak nevezhetünk. Az embernél az agy különleges rekesze „jelzi az időt”. Néhány rovarnál már sikerült megtalálni az ídőközpontot. Valószínűnek tartják, hogy az időszámlálást az idegsejtek végzik. A „biológiai óra” problémája foglalkoztatja a tudományt, mert sok gyakorlati dologgal függ össze, többek közt a szervezet élettevékenységének irányításával. Az élő órák mechanizmusa alapul szolgálhat új* eddig ismeretlen technikai eszközök megalkotásához is.
