Békés Megyei Népújság, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-07 / 235. szám

Mindkét csoportban szoros az élmezőny a megyei II. o. labdarúgó-bajnokságban A vasárnapi fordulóval a megyei n. osztályú labdarugó-bajnokság j őszi idénye túljutott a „félidőn’*. Az élmezőny mindkét csoportban szó- j ros, így az első forduló bajnoki címéért a hátralevő találkozókon éles harcra van kilátás. A Sarkadi MEDOSZ és a Kertészsziget csapata nem utazott el ellen­feléhez. Szeptember 16-i számunkban megírtuk, hogy a Körösladány vissza­lépett a bajnokságtól. Azóta kérték, hogy újra részt vehessenek a_ küz­delmekben. A szakszövetség engedélyével vasárnap már pályára is lép­tek és otthonukban 1:0 arányú vereséget szenvedtek az Oh. MEDOSZ- tól. (Ifjúsági eredmény: 0:0). Azt, hogy mi lesz elmaradt mérkőzéseik sorsa, a megyei LSZ döntése után közöljük. Érdekesség, hogy „Keleten” például az 1—tí helyet egy héttel ez­előtt is ugyanazon csapatok foglalták el. Megszerezte első győzelmét az eddig nyeretlen füzesgyarmati gárda. • KELETI CSOPORT Bcs. Kinizsi—Szabadkígyós 5:0 (1:0). Békéscsaba, Vasas-pálya. 50 néző. V: Németh. »Kinizsi: Bíró — Filipinyi, Vaszkó, Szarvas, Alberti, Fabulya, Józsa, Lehoczki, Sajben, Suba, Máté (Darabos). E: Szarvas György. Szabadkígyós: Ecker — Horváth, Nagy, Leezkó, Stégermé- jer (Lipták), Mohácsi, Kiszely, Do­mokos, Börcsök, Krajas, Behán. E: Köves László. G: Sajben 2, Suab ll-esből, Alberti, Lehoczki, Jók: Vaszkó, Alberti, Lehoczki, ill. Hor­váth, Nagy, Krajcs. Csorvás—Kardoskut 2:0 (1:0). Kar- doskút, 50 néző. V: Békési. Csor­vás: Kepka — Búzás, Kócskei (Ne­mes I), Kecskeméti, Benyóczky n, (Horgos), Felföldi, Nemes II, Be­nyóczky I, Benczúr, Keresztes, Ke­rekes. E: Bányai Károly. Kardos­kut: Verasztó — Kovács, Jámbor- csik, Poor, Máté (V. Tóth), Pász­tor, Szabó I, Kincses I, Binecz, Bogdán, Szabó n. E: Lenti József. G: Benczúr, Benyóczky I. Jók: Be­nyóczky n, Benyóczky i, Kecske­méti, ill. a hazaiak — lelkesedésü­kért. Kiállítva: reklamálás miatt Jámbor esik (Kardoskut), a 10. perc­ben. Lökösháza—Kaszaper 5:1 (2:1). Lökösháza, 200 néző. V: Fülöp. Lö­kösháza: Brandt — Kerényi, Ho- molya, Kirí, Süli, Fenyvesi, Ko­vács M., Kiss, Kovács J., Viszokai, Telek. Edző: Fenyvesi Tivadar. Ka­szaper: Kása — Varga, Hegyi, Mag, Benyoda, Petró, Kiss, Kovács, Sze­der, Papp, Németh. E: Papp La­jos. V: Viszokai 3, Kovács 2 (mind­kettőt ll-esből), ill. Kovács. Jók: Brandt, Homolya, Viszokai, Kovács, ill. Hegyi, Petro, Kovács, Szeder. Kunágota—Kétegyháza 8:0 (2:0). Kunágota, 100 néző. V: Lévai. Kun­ágota: Fodor — Szabó n, Pápai, Révész, Bíró II, (Bíró I), Koczán, Lajosi, Szabó I, Multyán, Mellek IT, Szilágyi. E: Szilágyi János. Két­egyháza: Ottlakán II — Tóbiás I, Grósz, Vólent, Argyelán, Földi. Ott­lakán II, Szelezsán (Drágán), Je­néi, Avramucz, Tóbiás n. E: Ra- bóczki János. G: Szabó II, 4, Mul­tyán 2, Multyán, Lajosi. Jók: La­josi, Pápai, Multyán, ill. Ottlakán I., Jenei. További eredmények: Bcs. Sza­badság-Almáskamarás 1:0, Elek— £sabaszabadi 2:0, Végegyháza—Zal­ka SE 2:5, Újkígyós—Medgyesbod- zás 2:2. Ifjúságiak. Bcs. Szabadság—Sza­badkígyós 1:0, Bcs. Szabadság—Al­máskamarás 7:3, Kard oskút—Csor­vás 0:0, Elek—Csabaszabadi 1:0, Új­kígyós— Medgyesbodzás 2:1, Lökös­háza—Kaszaper 0:1, Kunágota—Két­egyháza 4:1. NYUGATI CSOPORT Szarvasi MEDOSZ—Békési Vasas 3:0 (0:0). Békés, 50 néző. V: Győri. MEDOSZ: Kondacs — Csdcsely, Medvegy, Liska, Roszik, Lestyán, Brachna, Varga, janecskó, Kasuba, Lelkes. E: Pataki György. Vasas: Kies — Liszkai, Kapás, Szabó (Nagy), Hégely, Farkas, Papp (Kiss), Méhes, Szilágyi, Polgár, ősi. Edző: Nagy János. G: Liska, Varga, Brachna. Jók: Csicsely, Brachna, Varga, Janecskó, ill. Papp, Farkas, Szilágyi, Füzesgyarmat—Nagyszénás 3:2 (1:0). Füzesgyarmat, 150 néző. V: Herczegh. Füzesgyarmat: Bajnok Bakonyi, Kókai, Pardi, Herczegh, Latyák, Varga I, (Ülés), Mészáros, Kies, Gulya (Csák), Varga II. Edző: Bökfi János. Nagyszénás: Hegyi — Oláh, Tóth, Móricz, Kovács, Kiss, Vági, Nagy, Kulcsár, Gál, Jubro- vecz. E: Andrékó Béla. G: Latyák 2, Mészáros, ill. Kiss 2. Jók: Baj­nok, Latyák, Kókai, ill. Kiss, Kul­csár, Vági. Dévaványa—Gádoros 2:0 (l:o).Dé­vaványa, 100 néző. V: Vozár I. Dé­vaványa : Papp — Katona, Berta, Szabó, Séllei, Bodor, Nagy, Sotus, Kiss, Halasi, Farkas, (Kecse). Edző: Kecse Ferenc. Gádoros: Pintér — Gyulai, Fazekas, Lőcsei, Krómli, Hegedűs, Maglóczki, Birkás, Pisont, Maliga, Ordó. Edző: Szappanos Fe­renc. G: Sotus, Kiss. Jók: Sotus, Katona, Halasi, ill. Fazekas, Lő­csei. Oh. Üveggyár—Szarvasi FMGTlrl (1:0). Orosháza, 50 néző. V: Szívós. Üveggyár: Neller — Leszkó (Kalá­csa), Vámos, Ivanics, Komjáthy, Zahorecz, Kátai (Vizsnyánszki), Ha­jas, Bognár, Csordás, Hemző. Edző: Cziráki József. Sz. FMGT: Major — Kozma, Csevicze, Széli, Tombur, Orosi, Kiss, Lehoczki, Kurilla, Ma­rosvölgyi, Draxler. Edző: Koltai La­jos. G: Hemző, ill. Széli. Jók: Vá­mosi, ivanics, Komjáthy, Csordás, Kátai, ill. a közvetlen védelem, Draxler. További eredmény: Kétsoprony— Kondoros 2:1. A Békési MEDOSZ—Sarkadi ME­DOSZ és a Gyulavári—Kertészsziget találkozón a vendégcsapat nem je­lent meg. Hét közben játszották: Sz. FMGT —Dévaványa 2:0 (0:0). Dévaványa, 100 néző. V: Wallfisch. FMGT: Ma­jor — Szeri (Kozma), Csevicze, Tombor, Orosi, Széli, Halmi, Kiss, Kurilla, Lehoczki, Draxler. Edző: Koltai Lajos. Dévaványa: Papp — Katona, Kecse, Szűcs, Séllei, Bodor, Berta, Sotus, Balogh (Berta), Ha­lasi, Farkas (Gálfi). Edző: Kecse Ferenc. G: Lehoczki, Kiss. Jók: Major, Csevicze, ill. Kiss, Lehoczki, Kurilla. Ma: Norvégia —Magyarország Kizárták a baino^ságból a Gyomai TK férfi kézilabda- csapatát Tegnap délelőtt 11.50 órakor in­dult útnak Berlinen és Koppenhágán keresztül Oslóba, a ma esti EB-mér- kőzés színhelyére a magyar labda­rúgó-válogatott. Dr. Terpitkó And­rás, az MLSZ elnöke, Fekete Ká­roly, a szövetség főtitkár-hely ette­6 emazs 1970. OKTÓBER 7. se, Hoffer József, szövetségi kapi­tány, Kapocsi Sándor edző, dr. Bo­tár Zoltán sportorvos, Vinkovics La­jos gyúró vezetésével a következő csapat utazott: Rothermel, Noskó, Mészöly, Vidáts, Páncsics, Müller, Halmost, Fazekas, Kocsis, Bern, Nagy L., Bicskei, Konrád, Karsai, Megyesi. A Norvégia—Magyarország talál­kozóra ma este 18.50 órai kezdettel kerül sor. A rádió és a televízió helyszíni közvetítést ad a válogatott mérkőzésről. Ifjúságiak: Békési Vasas—Szarva­sa MEDOSZ 3:2, Békési MEDOSZ— Sarkadi MEDOSZ 7:2, Körösladány —Oh. MEDOSZ 0:0, Füzesgyarmat —Nagyszénás 1:2, Dévaványa—Gá­doros 5:0, Oh. Üveggyár—Szarvasi FMGT 3:0. A Kétsoprony—Kondoros és a Gyulavári—Kertészsziget talál­kozón a vendégcsapat nem jelent meg. Hét közben játszották: Dévavá­nya— Szarvasi FMGT 0:3. A MEGYEI H. OSZTÁLYÉ LABDARÜGO-BAJNOKSÁG allasa KELETI CSOPORT 1. Újkígyós ' 8 7 1 — 21—6 15 2. Lökösháza 8 6 1 1 24—6 13 3. Zalka SE 8 5 3 — 24—10 13 4. Csorvás 8 6 — 2 27—9 12 5. Kunágota 8 5 — 3 28—9 10 6. Szabadkígyós 8 3 2 3 29—21 8 7. Bcs. Kinizsi 8 2 4 2 15—10 8 8. Medgyesbodz. 8 3 2 3 16—16 8 9. Kardoskut 8 3 1 4 12—14 7 10. Elek 8 3 — 5 12—18 6 11. Végegyháza 8 3 — 5 14—26 6 12. Kaszaper 8 2 1 5 12—18 5 13. Csabaszabadi 8 2 1 5 9—20 5 14. Bcs. Szab. 8 2 1 5 9—24 5 15. Almáskamarás 8 2 — 6 3—26 4 16. Kétegyháza 8 1 1 6 6—22 3 NYUGATI CSOPORT 1. Sz. MED. 7 6 1 — 28—2 13 2. Oh. MED. 8 6 — 2 19—8 12 3. Oh. Üveggyár 8 5 2 1 15—7 12 4. Dévaványa 7 5 — 2 16—13 10 5. Sz. FMGT 6 3 3 — 16—4 9 6. Gyulavári 7 4 1 2 14—11 9 7. Nagyszénás 8 3 1 4 14—13 7 8. Sarkadi MED. 6 2 2 2 18—17 6 9. Gádoros 8 3 — 5 8—17 6 10. Kertészszig. 6 2 1 3 10—9 5 11. Kétsoprony 6 2 1 3 7—12 5 12. Békési Vasas 7 2 1 4 8—14 5 13. Kondoros 8 1 1 6 9—22 3 14. Füzesgyarmat 8 1 I 6 10—26 3 15. Békési MED. 6 1 — 5 4—20 2 if jüs Ágiak KELETI CSOPORT 1. Elek 8 7 1 ___ 34—7 15 2. Kardoskút 8 5 2 1 18—9 12 3. Kaszaper 7 5 1 1 20-8 11 4. Bcs. Kinizsi 7 5 — 2 18—10 10 5. Lökösháza 6 4 1 1 22—8 9 6. Csorvás 8 4 1 3 19—10 9 7. Kunágota 3 3 1 23—15 9 8. Medgyesbodz. 6 3 1 2 14—16 7 9. Bcs. Szabads. 6 3 — 3 16—20 6 10. Újkígyós 8 3 — 5 12—21 6 11. Végegyháza 7 2 1 4 17—14 5 12. Szabadkígyós 7 1 3 3 7—14 5 13. Csabaszabadi 7 1 1 5 9—22 3 14. Kétegyháza 7 — 1 6 3—22 1 15. Almáskamarás 8 — — 8 12—48 — NYUGATI CSOPORT 1. Szarvasi MED. 7 7 — — 24—1 14 2. Nagyszénás 8 6 — 2 22—12 12 3. Békési MED. 7 5 1 1 20—15 11 4. Bcs. Vasas 7 5 — 2 21—7 10 5. Gádoros 8 4 2 2 16—16 10 6. Kertészszig, 6 3 2 1 10—8 8 7. Kondoros 7 3 1 3 22—7 7 8. Kétsoprony 7 3 1 3 10—15 7 9. Oh. MEDOSZ 7 2 1 4 8—12 5 10. Oh. Üveggyár 8 2 1 5 15—22 5 11. Dévaványa 7 2 1 4 10—19 5 12. Füzesgyarmat 8 2 1 5 8—18 5 13. Gyulavári 6 1 2 3 12—16 4 14. Sark. MED. 7 1 1 5 12—29 3 15. Sz. FMGT 6 — — 6 7—19 — Tekintettel arra, hogy Csaba válo­gatottjának zrenjanini szereplése miatt elmaradt a Bcs. Konzerv—Dé- vaványai női rangadó, nem sok em­lítésre méltó esemény történt a me­gyei kézilabda-bajnokságban. Az, hogy a Gyomai TK férfi felnőtt és ificsapata többször ki nem állás miatt a kizárás sorsára jutott, saj­nos — már nem „esemény...” Miként az sem, hogy a Dévaványai MEDOSZ és a Csorvás férficsapata nem jelent meg kitűzött mérkőzésén! Az óvásügyekben? Ott még nincs döntés... Eredmények. Megyei L o. (Záró­jelben az ifjúsági eredményeket kö­zöljük). Férfiak. Tótkomlós—Sz. FMGT 18:17 (15:33), Bcs. Előre—Me- zőberény 44:12 (29:10), Újkígyós— Bélmegyer 24:17 (30:6), Bcs. Vízrrfű— Szalvai SE 33:12 (6:16), Szarvas SC II.—Bcs. MÁV n. 14:17 (44:7), Bé­kés—Kondoros mérkőzés jegyző­könyvét Tóbiás játékvezető nem küldte be. Nők. Tótkomlós—Szarvas SC n. 11:7 (2:9), Gyula—Mezőberény 12:2 (15:0), Bcs. Kötött H.—Oh. ME­DOSZ 3:10 (9:4), Medgyes—Bcs. MÁV n. 25:2 (6:9), Békés—Szeghalom 10:9 (6:7). Megyei II. o. Férfiak. Endrőd— Csabacsüd 42:5, Bcs. Előre n.—Me­zőhegyes 26:19, Nagyszénás—Dózsa SE 5:22, Csorvás—Ecsegfalva 11:16, Füzesgyarmat—Szeghalom 18—22. A Bcs. Vízmű II.—Dévaványa és a Szeghalom—Csorvás mérkőzésen a vendégcsapatok nem jelentek meg. Nők. Elek—Mezőhegyes 4:6, Gyoma— Békés 25:7, Újkígyós—Kétsoprony 7:13, Békésszentandrás—Kner Nyom­da 10:2, Füzesgyarmat—Kondoros 20:4, Békés—Elek 4:6. Megyei L osztály állása Férfiak 1. Bcs. Előre 19 18 _ 1 528:291 36 2. Bcs. Vízmű 19 18 — 1 418:237 36 3. Oh. MEDOSZ 20 16 — 4 451:298 32 4. Sz. FMGT 18 11 — 7 410:315 22 5. Tótk. Sp. 19 10 — 9 343:342 20 6. Békési Sp. 18 7 — 11 331:418 14 7. Kondorosi T. 19 6 1 12 330:341 13 8. Szalvai SE 20 6 — 14 395:490 12 9. Újkígyós x 19 5 — 14 296:388 9 10. Mezőb. xx 19 5 — 14 364:519 7 11. Bélmegyer 20 3 1 16 338:520 7 12. Gyomai TK Szarvas U xx 22 9 4 9 törölve 360:346 19 Bcs. MÁV II 10 4 1 5 190:194 9 Férfi ifjúságiak 1. Oh. MEDOSZ 20 20 ------­472:204 40 2. Bcs. Előre Sí 22 16 2 4 450:301 34 3. Szarvas xx 21 15 1 5 373:210 28 4. Sz. FMGT 21 13 1 7 363:291 27 5. Üjkígyós x 22 13 1 8 457:384 26 6. Tótk. Sp. 21 11 — 10 344:339 22 7. Kondoros 21 10 — 11 404:365 20 8. Bcs. Vízmű 21 9 — 12 243:317 18 9. Békési Sp. 20 8 — 12 332:377 16 10. Mb. Textil x 21 5 — 16 283:359 9 11. Bélm. Tsz 19 4 1 14 177:357 9 12. Bcs. MÁV Sí 10 1 — 9 57:336 2 13. Szalvai SE 16 1 — 15 117:401 2 14. Gyomai TK törölve Nők 1. Dévavanya 16 11 1 4 322:134 23 2. Bcs. Konzerv 15 10 2 3 176:115 22 3. Gyulai H. 15 10 1 4 168:106 21 4. Oh. MEDOSZ 16 10 1 5 132:129 21 5. Békési Sp. 16 9 1 6 150:135 19 6. Mb. Textil. 16 8 2 6 142:119 18 7. Tótk. Spart. 16 5 1 8 103:129 13 8. Szegh. M. xl5 6 1 8 125:126 12 9. Medgyesi Sp. 16 1 — 15 112:227 2 Bcs. Kötött II. 20 14 — 6 188:154 28 Szarvasi Sp. 21 10 — 11 184:221 20 B. MÁV H. x 21 2 2 17 102:272 5 Női ifjúságiak 1. Dévaványa 22 19 1 2 348:123 39 2. Gyulai H. 21 19 — 2 203: 92 38 3. Oh. MEDOSZ 23 15 2 6 166:125 32 4. Bcs. MÁV Sí 23 13 2 8 180:I82 28 5. Bcs. Konzerv 21 12 2 7 171:145 26 6. Szarvas SC 20 10 4 6 132:105 24 7. Békési Spart. 22 11 — 11 150:140 22 8. B. Kötött Sí 21 10 2 9 97:111 22 9. Szegh. M. x 21 7 1 13 87:179 14 10. Tótk. Sp . 22 5 — 17 115:207 10 11. Mb. Textil 21 5 — 16 88:218 10 12. Medgyesegyh. 21 4 1 16 97:172 9 H. OSZTÁLY FÉRFIAK 1. Szegh. MED. 20 17 1 2 376:262 35 2. Endrődi Sp. 21 15 1 5 438:293 31 3. Bcs. Előre II. 21 13 2 6 472:388 28 4. Csorv. MED. 20 13 — 7 388:320 26 5. Ecsegf. Tsz 22 12 — 10 412:379 24 6. Dévav. MED. 20 9 — 11 417:425 18 7. Mh. MED. 21 9 — 12 394:417 18 8. Csabacs. Tsz. 20 8 1 11 387 :403 17 9. Nagysz. T. x 21 8 1 12 306:401 16 10. Dózsa SE 20 7 1 12 387:377 15 11. Gy. Műnk. 21 8 — 13 297:355 15 12. Bcs. Vízmű x 20 5 1 14 324:368 10 13. Füzesgy. Tsz. 21 5 — 16 312:423 9 NŐK 1. Endr. Sp. 21 21 — — 280:59 42 2. Füzesgy. Tsz. 21 18 1 2 215:111 37 3. Eleki Tsz 21 13 3 5 153:92 29 4. Kétsopr. Tsz. 21 13 — 8 149:113 26 5. Gyomai TK 21 13 — 8 164:135 26 6. Kond. Tsz. 21 11 1 9 166:142 23 7. Kunág. Tsz x 21 11 2 8 117:104 23 8. Üjkígy. Tsz. 22 9 1 12 140:178 19 9. Békési MED. 22 8 1 13 111:176 17 10. B.-szentandr. 21 5 1 15 77:188 11 11. B. Kner Ny. 20 4 — 16 37:223 8 12. Mh. MED. X 22 1 — 21 83:241 I x == egy büntetőpont levonva, xx = három büntetőpont levonva. Az NB II-ért: Bcs. MÁV—HÓDIKÖT A vasárnapra kisorsolt Bcs. MÁV —HÖD1KÖT NB Il-es férfi kézilab­da-mérkőzést a vasutasok zrenjanini túrája miatt elhalasztották. A talál­kozót ma délután 15.30 órai kezdet­tel rendezik meg a Bcs. Kötött Ta­nácsköztársaság úti kispályáján. Já­tékvezető: Kapocsi és Haide. Az elő- mérkőzést — 14.30 órakor — a Bcs. Kötött és a Szarvasi Spartacus női csapata vívja az ÓIK keretében. Ugyancsak ma rendezik meg a kö­vetkező találkozókat. A megyei baj­nokságért: Bcs. MÁV II—Bcs. Kon­zerv női, MAV-pálya, 15.00. Az or­szágos ifjúsági kupáért: Bcs. Előre —Szarvas SC férfi, Petőfi u. 15.00 óra. Totótippieink 1. Ferencváros—MTK x 2. Pécs—Bp. Honvéd x 2 3. Videoton—Komló 1 4. Szombath.—Salgótarján 1 5. Oroszlány—Egri Dózsa 1 x 6. BEAC—Esztergom x 2 7. Vasas Izzó—Kossuth KFSE 1 8. Ikarus—Nagybátony x 1 9. Sátoraljaújhely— Miskolci VSC x 2 10. Bologna—Internazionale 1 x 11. Catania—Fiorentina 2 12. Verona—Juventus 2 13. Torino—Lazio I Pótmérkőzések 14. Arezza—Bari t 15. Reggina—Brescia x 16. Perugia—Mantova 1 x A Baromfiipari Országos Vállalat Orosházi Gyára építőipari szakmunkásokat és segédmunkásokat AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. JÓ KERESETI LEHETŐSÉG.

Next

/
Oldalképek
Tartalom