Békés Megyei Népújság, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-04 / 233. szám

Huszonkilenc országban közlekednek a magyar camionok öt évvel ezelőtt alakult a Hungarocamion azzal a feladat­tal, hogy gyorsítsa, minőségi­leg javítsa export-import áru­ink szállítását. Fejlődésére jel­lemző, hogy jelenleg már 29 ország nagyvárosait, kikötőit érintik camionjaink s Európán kívül négy közel-keleti ország­ba, Törökországba, Iránba, Irak­ba és Kuwaitba, valamint az afrikai kontinensen Líbiába közlekednek a magyar jármű­vek. A Hungarocamion több mint 150 európai és közel-kele­ti szállítmányozási céggel kö­tött megállapodást a fuvarozá­sok zökkenőmentes lebonyolí­tására. Saját kirendeltsége mű­ködig Hamburgban, Milánóban, Rijekában, Bratíslavában, Moszkvában, Teheránban ég Ti­ranában. A Hungarocamion járatainak száma az idén már meghaladja a 12 000-ret, köztük nem egy sokezer kilométer hosszúságú. Így például a teherani több mint 8000, a kuwaiti pedig 11 ezer kilométer hosszú. A leg­több camion a hamburgi kikö­tőbe közlekedik, e járatok szá­ma az idén eléri a 3000-ret. Igen jelentős a svédországi for­galom is, ahova elsősorban a Findüs cégnek szállítanak ma­gyar mezőgazdasági terméke­ket; ez évben mintegy 600 já­ratot indítanak Budapest és a svéd városok között. Angliába körülbelül 500 magyar járat in­dul, elsősorban sertést szállíta­nak. A közel-keleti forgalom­ban a legfontosabb célpontok Bagdad és Kuwait; különféle mezőgazdasági cikkeket szállí­tanak ezekre a piacokra, első­sorban baromfit és sajtfélesé­gekéi Néhány év alatt Eruópa egyik legkorszerűbb járműparkját épí­tette ki a Hungarocamion, s jelenleg már több mint 500 nagy teljesítményű camionsze- relvénye közlekedik; ezek kö­zül több mint 200 a hűtőkocsi, s így a magyar vállalat egyike a legjelentősebb hűtocamion- parkkal rendelkező európai cé­geknek. Hamarosan újabb 60 hűtőszerelvényt állít forgalom­ba a Hungarocamion. Idén munkába állítják az el­ső magyar gyártmányú camio- nokat is. Ez évben összesen 100 camiont vásárol a fuvorozó vál­lalat a győri Rábától; az első 50 darabot mar át is vette. Ipa­runk a következő öt évben ösz- szesen 1500 camion gyártását ter­vezi. A nagyarányú autóbusz­program ugyanis lehetőséget nyújt arra, hogy a camlonokat is gazdaságosan állítsák elő. A Győrben készülő camionok úgy­nevezett száraz áruk szállításá­ra alkalmasak, nyergesvontatás és normál kivitelben készülnek, tehát az előzőekhez hűtőkoesik, tartálykocsik és eomténer-szál- lítók is kapcsolhatók. Űjabban egyébként a Hungarocamion megkezdte a conténer-fuvaro­zást Is, s máris rendszeres já­ratokat tart fenn Budapest— Hamburg—Anglia, valamint Budapest—Hamburg—Egyesült Államok vonalon. A Budapest es a közel-keleti Bejrut-i hűtő­lánc Jugoszlávián át közleke­dik. A Hungarocamion alapította Olaszországban Eurocar néven az első köző* magyar—olasz vállalatot, amelynek elsőrendű feladata az Olaszországiba irá­nyuló magyar húsexport gyors lebonyolítása. E részvénytársa­ságnak tagja a TERIMPEX Külkereskedelmi Vállalat is, s a két magyar vállalat rendel­kezik a részvények 60 százalé­kával. N. L. Finom, kisüsti szilvapálinka- főzési lehetőség kiváló minőségben ás gyorsan, kívánság szerint tüzelőt is adunk jutányos árom. Keresse fel ön is főzdéinket! Nem bánja meg. „A jó pálinka aranyat ér”. MÁJUS 1 MGTSZ, BÉKÉSCSABA, Dobozi út és Fényes 0 Baromfiipari Országos '/állatai Orosháü Gyára férfi és női segédmunkásokat azonnali belépássel felvesz JÓ KERESETI LEHETŐSÉG Szociális ellátás biztosítva. Jelentkezni a gyár munkaügyi osztályán lebe*. hirdetések Eladó: eke. ekekapa, lószerszám, villanymotor. Orosháza, Balassa Pál utca 34 szám alatt. 108543 CR rendszámú Watburg de Luxé el­adó. Gyoma, VI. 540. Bacsa Vendel, Simca iooo-es személygépkocsi el­adó, Újkígyós. Arany u. 32. 154741 22 hates barna De Kalb csdrkurtított tojójérce eladó. Érdeklődni: Szabad­kígyós, gazdaság irodájában. Tele­fon: 5. _______________ 164753 S lmea Aronde sürgősen eladó Bé­késcsaba, m„ Trefort u. 53. 164764 so kg-oe süldő eladó. Zrínyi u. u. Két terebélyes ftkuaz eladó. Békés­csaba. VI„ Kórház U. 7. 164772 Eladó Trabant 601-es. Megtekinthet'1 szombat délután, vasárnap. Békés­csaba. Klapka u. 3 029867 A vésztői Aranykalász Mgtsz e! ad 1 darab ISOOD-es simaágyas vas­esztergapadot olcsó, jutányos áron. Érdeklődni lehet a tsz irodában. csehszlovák mély gyermekkocsi, príma állapotban eladó. Békéscsa­ba, Bercsényi u. 46. 164751 Kovalux villanytűzhely, zománc teakályha eladó. Békéscsaba, Kulich Ltp. VH. ép. tsz. 1. A lh. 164788 Törésre lábon álló kukorica eladó. Érdeklődni Békéscsaba, i„ Dózsa u. 3«, l«á790 806 négyszögöl lábonálló tengeri eladó Békéscsaba, V„ Franklin u. 6. 164759 t mázsa kőpor, 16 mázsa oltott mész eladó Érdeklődni Békéscsa­ba, Hargita sor 1. 164779 Alig használt harmónia eladó. Bé­késcsaba. Jókai u. 67. 1S4774 Eladó 601-es Trabant garanciával 30 ooo forintért, részletre iá. Békés­csaba, Könyves u. S3. 164761 Bontásból cserép eládó. Békéscsa­ba, IV., Földvári u. 27. 40« Központi fűtéshez kazán eladó. Dr. Szikszai, Békéscsaba, Kolozsvári 24. , 405 1971. I, negyedévre szóló Zaporozsec utalványom átadnám. „Sürgős” je­ligére az orosházi hirdetőbe. 108572 Cserépkályha eladó. Orosháza, Szent Hatván út 17 szám alatt, 108536 Kombinált szoba szép kivitelben, komplett konyha, bécsi Kern zon­gora előnyös feltételekkel megvá­sárolható. Megtekinthető .6—18 óra között. Békéscsaba, Vilim tj. 4., T. em. 3,______________________________39« K ifogástalan 601-et: Trabant eladó. Dr. Gáspár, állatkórház, Orosháza. 106554 Gyula, Villa u. 14/a számú üj ház el­adó. 184629 Gyula, Kenyérsütő u. 4 számú ház azonnali beköltözéssel eladó. 184823 Beköltözhető kertes házréez eladó. Békéscsaba, Tessedik lf. 401 Gyula, Dimitrov u. lt sz. alatti két­szobás ház beköltözhetően, sürgősen eladó. 184625 Sürgősen eladó Orosházán, Október 8 utca 29 számú ház. azonnal be­költözhető. 196563 Csabai-Tanyák 1423 számú tanya azonnali beköltözéssel vagy lebon­tásra és kukoricataroló góré el­adó. 164763 Békéscsaba, Gyulai út 39 számú ház­rész eladó,_________________________409 E ladó Orosházán, Luther utca1 37 számú ház ‘elereszoen is. Azonnal beköltözhető. 108565 Azonnali beköltözéssel tanya eladó. Kismegyer 88/1. (Homokbánya mel­lett). Gubts.__________________ * K étszobás házrész beköltözhetően eladó. Éi deklődn! Békéscsaba, Ga­rai u. 17.______________________164787 A zonnal beköltözhető 3 szobás ház. vízvezetékkel eladó. Békéscsaba, Kastélyt u. 38.________________jl«4791 H ázhely eladó. Békéscsaba, únezi- nyi utca 33. Érdeklődni helyszínen^ 256 négyszögöl porta, 4,5 lóerős benzinmotor eladó. Mezőmegyer, Kossuth utca 8 Éladó föld Solymog, repülő tábla két kát «00 négyszögöl, ugyanott egy kát. 900 négyszögöl. Érdeklőd­ni Gyula, Thököly u. 9. 184630 SzRpp&ncseréiés zsiradékért, min­dennap mcsógépi mosáshoz is. Bé­késcsaba, Bartók Béla u. 39. Elcserélném budapesti egy szoba, komfortos lakásomat békéscsabai 2 szobásra. „őszi" jeligére a békés­csabai hirdetőbe. 164729 Szegedi lakásom elcserélném Oros­házán kisebb házért, lehet Rákóczi- telepen vagy Üjosztáson is. Cím: Ipaos Balázsaié. Szeged, Dugonics u. S3. 108561 t hold gyümölcsöd kiadó. Érdek­lődni Dr. Oláry Gyűlt, Békéscsaba. Hunyadi tér 7. 164771 CP — és 601 -er> Trabant sürgősen eladó. Orosháza, Móricz zp. u. 8 sz. 106551 Konyhabútor eladó. Gyula, Sze­gedi Kies I. ti. 47. 184615 Békéscsaba, Kismegyer 97/2 számú Stefik-féle tanya eladó._______164777 B ékéscsaba, Damjanich \x. 2fi szá­mú, önrendelkezésű 2 szobás, 2 konyhás, előszobád szép, beköltöz­hető kertes ház eladó. 164758 U 1/2 szobás ud* ári lakás beköl- j tözhetően eladó. Békéscsaba, IV., j Rozmaring u. 17. 164768 ! Makulatúra hulladék újságpapír (fehér) kapható BÉKÉS MEGYEI NYOMDAIPARI VÁLLALAT TELEPE. Békéscsaba, Szent István tér 18 ülilírágia alkalmi árengedmény \ Vállalatunk 1970. október 1-től december 31*lg a nitrogén műtrágyákat a a mezőgazdasági átadási árból számított 15 százalékos alkalmi ÁRENGEDMÉNNYEL kozza forga. Hz alkalmi árengedményt csak azoknak a gazdaságoknak tudjuk biztosítani, akik az inkasszó benyújtásától számítva a futamidőn belül a számlát kiegyenlítik. AGROKER, Békéscsaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom