Békés Megyei Népújság, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-31 / 256. szám
Világ proletárjai/, egyesüljetek! T T SÁG -éc A MEGYEIWAN.Á.CS-'C'AP J A NÉPÚJSÁG 1970. OKTÓBER 31., SZOMBAT Ara: 1 forint XXV. ÉVFOLYAM, 256. SZÄM Tegyük biztonságossá a Körös-völgyet! Napirenden az árvízvédekezés tanulságai új w%r esztendő — új feladatok A Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusára készülünk. Pártunk minden kongresszusa nagy esemény volt és marad dolgozó népünk életében. A lezajlott községi, városi, járási pártértekezletek is egy- egy mozzanatai voltak a X. kongresszusra való felkészülésnek. És ma ismét nagy eseményhez érkeztünk: kétnapos tanácskozásra ülnek össze megyénk kommunista küldöttei Békéscsabán, hogy a megyei pártértekezleten elemezzék az eddig végzett munkát és meghatározzák jövőnk új feladatait Nagy várakozással tekint megyénk a pártértekezlet elé. Adja ezt az, hogy pártunk vitára bocsátotta az új négy esztendő, új feladatait. Az emberek egyetértőén fogadták az irányelvekben meghatározott elvi tételeket. A kommunisták gyűléseken tették még érthetőbbé, megerősítve azt a meggyőződést, hogy nincs miért aggódni: képesek vagyunk újítani, többet nyújtani, mert ismerjük a tételt, a helyes irányvonalat; Azt említettük, hogy várakozással tekint megyénk minden dolgozója a pártértekezlet elé Igen, mert a kongresszusi irányelv az alapja e tanácskozásnak is, amely útmutatást ad a helyi tennivalókhoz. A különböző pártértekezletek, a pártdemokrácia szigorú betartásával választották meg küldötteiket a megyei pártértekezletre azzal a megbízatással, hogy munkájuk elősegítse a legjobb, legtisztább helyi politika kialakítását. Hisszük, hogy a kommunisták élnek is az adott lehetőségekkel és megbízóik igen sok javaslatát öntik majd ki tarsolyukból. Üj négy esztendő előtt állunk és nagyok, történelmiek voltak ■a mögöttünk maradt esztendők. Az élet új problémákat vet fel és új ellentmondások tanulmányozására biztat. A kommunisták a mai tanácskozáson lépteiket ehhez igazítják úgy, hogy ebben ismét a dolgozó nép legyen a győztes. Amikor már tudjuk, hogy a harmadik ötéves tervet sikeresen teljesítjük megyénkben is, akkor a kommunisták és a pártonkívüliek ösz- szefogásában bízunk. Ez pedig a negyedik öteves terv sikeres megkezdésének alapját is adja. Bízunk azért is, mert a pártbizottságok, alapszervezetek megvizsgálták munkamódszereiket, kidolgozták a demokrácia továbbfejlesztésének feladatait. Tovább erősödött a párttagság eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egysége, fokozódott a kommunisták aktivitása. Növekedett a választott testületek önállósága, felelőssége. A párt vezető szerepe megyénkben érvényesült és egyre erősödik. Ez megmutatkozott a megyében létrejött politikai, gazdasági és kulturális eredmények elérésében, ami további lépésünk kiinduló állomása. Erről tanácskoznak ma és holnap a megyei küldöttek. A tanácskozáson túl megválasztják a jók közül is a legjobbakat, akik képesek lesznek úgy igazítani korunk követelményeit, szükségét, magasra emelt mércéhez, hogy valóban minden becsületes dolgozó megelégedéssel nyugtáz, za a pártértekezlet munkáját. És most, amikor köszöntjük a partértekezletet:, biztosak vagyunk abban, hogy minden kommunista a legjobb tudása szerint vesz részt a párt határozatainak végrehajtásában. A Magyar Hidrológiai Társaság Békés megyei csoportja és a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság szervezésében tegnap, október 30-án árvízvédelmi ankétot rendeztek Gyulán. Napirenden az idei árvízvédekezés tanulságai szerepeltek. Dr. Márki-Zay Lajos, a Magyar Hidrológiai Társaság Békés megyei csoportjának titkára megnyitójában arról beszélt, hogy az ár elleni küzdelem sikeres volt, mégis a fakadó és a szivárgó vizek súlyos, károkat okoztak a Körös-völgyben gazdálkodó termelőszövetkezeteknek, állami gazdaságoknak. Jelentős épületkárok is keletkeztek a nagyobb településeken. Hogyan lehetne a fakadó és a szivárgó vizek ellen eredményesen küzdeni? — tette fel a kérdést. Erről az 1970. évi Körösvidéki rendkívüli árvízvédekezésről Takács Lajos, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője, Az 1970. évi árvízhullámok kialakulásának körülményei címmel Branyó üézf, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság csoportvezető főmérnöke, Az 1970. évi árvízvédekezés tapasztalatairól Pálinkás Lajos, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezető főmérnöke, A Körösvidék árvízvédelmi biztonságának fokozása címmel ped'g ügyi Igazgatóság igazgatóhelyettes főmérnöke mondott vitaindító előadást. A vízügyi igazgatóság tanácskozótermében párt- és tanácsi vezetők, az OVH és a szomszédos vízügyi igazgatóság képviselői, valamint a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság vezető beosztású dolgozói foglaltak helyet. Meghívták az árvízvédelmi ankétra az 1970. évi árvédekezésben igen jelentős feladatot ellátó munkásőrség, honvédség és a polgári védelem képviselőit is. Az előadásokat vita követte. A felszólalók egyetértésüket fejezték ki azokkal az intézkedő- | sekkel, melyeket a Körösvidéki | Békéscsabán, az OTP ünnepé. . lyesen megnyitotta a takarékos- sági napot. Az ünnepségen részt vett Klaukó Mátyás, a megyei tanács vb-elnöke, Gynlavá.ri Pál, az MSZMP Városi Bizottságának első titkára, Baukó Mihály, az MSZMP Megyei Bizottságának osztályvezetője, Vhljár Mihály, a városi tanács vb-elnöke, valamint a KISZ, az Állami I Biztosító, a posta, a takarékVízügyi Igazgatóság az Országos Vízügyi Hivatal támogatásával tett az árvízvédelmi müvek - erősítésére. Ezeket azonban a jövőben tovább kellene tökéletesíteni — hangoztatták — olyan völgy elzáró berendező sekkel, melyek az ideihez hasonló nagy árvíztömeg tervszerű leeresztését biztosítanák a Körösökön. Tegnap, október 30-án délelőtt ünnepélyes eseményre került sor Szolnok és Békés megye határán: ekkor fogadták a szövetkezeteik, a Beruházási Bank és más szerveit képviselői. Martincsek László, az OTP igazgatója üdvözölte a vendégeket, majd röviden ismertette a világtakarékossági nap jelentőségét, a betétállomány növekedését. Ezután felszólalt az OTP központ képviseletében Dénes József főcsoportvezető, aki az OTP-fiókok dolgozóinak, valamint az állami és társadalmi szervek képviselőinek köszönetét mondott eddigi munkájukért és további sok siliert kívánt. Az ünnepélyes megnyitón felszólalt Klaukó Mátyás is, aki köszöntőjében elsősorban azt a segítséget és tevékenységet emelte ki, amit az OTP a lakáshelyzet javításában tesz megyénkben. Az elmúlt esztendő tapasztalatairól, a szervezet tevékenységéről és helyzetéről tanácskozott október 23-án a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei Elnöksége. Az írásos beszámoló és a felszólalók hangsúlyozták, hogy az újságok, a rádió, a televízió, a művelődési házak, a könyvtár, a múzeum, a mozi, a színház mellett a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulatnak is jelentős feladata van a közművelődés magasabb szintre emelésében, az egyén műveltségének fejlesz, tésében. személyiségének gazdagításában. E feladat teljesítésének egyik alapja, hogy a megyei taglétszám megközelíti a másfél ezret, és hogy az elmúlt évad csaknem ötezer megyei előadáGratulálunk! A pótkérdés döntött A rádióhallgatók már tegnap este tudták, mi ezúton közöljük: a Tiszán innen — Dunán túl vetélkedő középdöntőjében csapatunk hosszabbítás után lekésett a pótkérdésre adandó válasszal s így vereséget szenvedett Bács-Kiskun megyétől. Ezzel a vetélkedőben Békés a harmadik helyet szerezte meg. A továbbjutó Bács megyei csapatnak gratulálunk és sok sikert kívánunk a döntőben! párt, az állami, a társadalmi szervek képviselői Lenin páncélutójának pontos mását. Mint ismeretes Lenin a páncélautóról mondta el 1917-ben az áprilisi téziseit. A fogadtatáson Sebők Péter alezredes Szolnok megye képviseletében szólt a jelenlevőkhöz, majd Dobra János, az MHSZ Békés megyei titkára köszöntötte a vendégeket. Ezt követően a páncélautó Békésszeníand- rásra ment .ahol a Zrínyi Ilona nevét viselő úttörőcsapat és a község számos lakosa várta Turjányi Józsefet ,az autó parancsnokát és „legénységét”. Ugrai Imre a szarvasi járási pártbizottság képviseletében megemlékezést tartott Lenin életéről és munkásságáról, majd az úttörők megtekintették a páncélautót. A vendégek ma Szarvason tartózkodnak, innen indulnak tovább, hogy felkeressék megyénk községeit és városait. hallgatója volt. Hogy ezzel a kétségtelenül óriási lehetőséggel jól gazdálkodjanak, a megyei szervezet elsősorban három területen kíván tovább lépni — kérve és igény- bevéve a TIT Országos Központjának és az ismeretterjesztésben érdekelt megyei szerveknek a segítségét az ismeretterjesztés hatókörének bővítésében, előadási módszerekben és technikai ellátottságban. Jobb szervezéssel, az előadások jobb témaválasztásával, színesebbszemléltetési formákkal, az előadók színvonalasabb felkészülésével igyekeznek elérni, hogy az isko. la; tanulmányok befejezése után is minél több embernek nyújthassanak segítséget a folyamatos önművelésben. Nagy Tibor, a Körösvidéki VízA Szovjet Kultúra Napjai — a Megyei Könyvtárban A szovjet i iUalom jeles alkot i aibél válogatott könyv csokor és egy Liszt Ferenc életével, művészetével foglalkozó, s a Szerelmi álmok című film bemutatásához kapcsolódó kis kiállítás várja a könyvtár barátait. Képünkön a kiállítás egy részlete és az első — talán éppen a fényképezéstől egy kissé megllle- tődött — látogatók. (Fotó: Demeny Gyula) Ünnepélyesen megnyitották a takarékossági napot Megérkezett a pánsáSaistó Ünnepélyes fogadtatás a megyehatáron Ő rt ■■ rr I r ?!: önművelés egésx életen ót Tanácskozott a TIT Békés megyei elnöksége sánák több, mint kétszázezer