Békés Megyei Népújság, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-25 / 251. szám
KULTURÁLIS MELLÉKLET Kongresszusra készülve: ■■ Önállóság — a tömegkultúra fejlesztéséért égi világbeli parlamenti gyorsíróval beszélgettem. Egyebek között elmondotta, hogy az ő idejében, a két háború között nagyritkán volt csak országgyűlési" téma a kultúra. Ez is eszembe jutott, amikor Petrovich Emil parlamenti felszólalását olvastam. Petrovich, akinek műveit jó néhány európai operaház színpadán megtapsolták, ezúttal képviselő- társai és egy szélesedő közvélemény előtt szerepelt sikerrel. Beszéde a közművelődés ügyeivel foglalkozók körében, de azon túl is érdeklődést keltett, vitákat ébresztett. Álláspontja szorosan kapcsolódik a hónapok óta tartó polémiához, amely kulturális életünk eredményeit és gyengéit próbálja összemérni a legszélesebb nyilvánosság előtt — napi és hetilapok hasábjain. — A X. párt- kongresszust előkészítő országos eszmecsere keretében. Mi az oka annak, hogy a kuu.ua. a ma országos polémia targya. A sóz. aozul kiemeiKeuuc az az összefüggés, amely muveioues- rui, művészétről, ixoaaiom- ról tolyó ejmeníeuesemzet a szocialista demoizracia átlogo eszmeköreoe aiiuja, a szocializmus hatezonyaoo épiiesenez. prouieinuiiioz kapcsolja. Eiuemes, sót szükséges a kuituians elet nenany vitakeraeset eooen az osszeíuggesoen is szem- ügyre venni. A szocialista demokrácia fejioucscnez. egyiK. lényeges mozzanata a nauisaoi'oz, a döntési jogos. üeceiiuai.za- lása. Az a ioiyamat, amely az elmúlt évekoen mind a nepguziiasag, mind peuig az ánann 'elet, a tanácsi munka es a kozigazgatas szíe- rajaoan kioomazozott — a kuiturans intézményeket, a kuituians irányítás rend- szeret sem kerülte el. A part- es anami vezeies immár csaknem egy evtizeue főleg elvi irányításra szőri uiuzüt. KeszietproolemaK eldöntése helyett a fejlődés aranyainak megnataro- zásáoan, az átfogo, nagy kérdések idejezoran való felveteseben es minél igényesebb megvaiaszoiasauan ismerte fed hivatását, hatékonyabb munkájának módszerét. Ez a gyakorlatban bevált irányítási rendszer nem nélkülözheti a szakemberek aktivitását. Nem is arról van szó tehát, hogy a mögöttünk maradt évtized lehetőséget biztosított a könyvkiadók, színházak, filmgyárak, képzőművészeti és egyéb forgalmazási vállalatok, művészeti szövetségek, irodalmi és művészeti folyóiratok önálló hatáskörének kialakítására. Helyesebb azt mondani, hogy a vezetés erre épített: olyan gépezetet hozott működésbe, amelynek teljesítményei és az önállóság értelmezésétől, s még inkább mindennapi alkalmazásától függnek. A kulturális politika alapelvei körül nincs vita. Ezekkel a— szocialista demokratikus szemléletéből következő vállalati, társadalmi önállóság elvével is — mindenki egyetért. Annál inkább megoszlanak a vélemények az így végzett munka eredményességéről. Köztudott, hogy a kulturális politika a nemzetitársadalmi gondokra művészi erővel visszhangzó szocialista eszmeiségű alkotásokkal vállal azonosságot. Emellett — a múlt rossz tapasztalatain okulva, a fejlődés szerves folyamatosságát tiszteletben tartva — becsüli a demokratikus, humanista szellemű műveket, sőt a vitatható, de nem ellenséges munkák nyilvánosságát is biztosítja, ha valódi értékről, megismerésre méltó produkcióról van szó. Az a kérdés, milyen arányban jelentkezik a nyilvánosság előtt ez a három kategória. A bírálatok szóvá teszik, hogy a szocialista közvéleményhez közelebb álló alkotók és alkotások szerepe, súlya nagyobb lehetne. Nem ártana pontosabban meghatározni, mit támogat a kulturális intézmények rendszere: milyen műveket és irányzatokat tekint a magáénak. Erről ma csak általános elképzelések vannak, ami a mindennapi gyakorlatban sok zavart okoz. Jó volna, ha az alkotóműhelyek — kiadók, stúdiók, színházak, stb. — tevékenységének elemzése kedvezőbb feltételeket biztosítana a demokratikus humanizmus és a 'szocialista művek számára. És e téren jobban segítenék őket a hivatásos kritika orientáló, értékrendet jelző tevékenysége. Van ennek a kérdésnek anyagi vonatkozása is. Annak ellenére, hogy a kultúra termékeit nem tekintjük árucikknek, ezen a sajátos területen is súlyt helyezünk a gazdaságosság érdekeire. Ezt az érdekvédelmet ösz- sze lehet hangolni a művészi érték megbecsülésével, kulturális és közművelődési céljaink következetesebb szolgálatával. Senki nem vitatja, hogy manapság könnyű üzletet csinálni selejtes áruval, giccsel, krimivel, ízléstelenséggel, — vagyis olyan portékával, amelynek hagyományos piaca van. Az a vezeitő, aki a forint bűvöletében él, minden fejtöréstől megszabadíthatja önmagát és beosztottjait, ha erre épít. Ez is önállóság. A másik fajta — felelős — önállóság megkeresd és többnyire meg is találja az elvtelen eredmények nélküli rentabilitás útját — módját. Értékeikkel vonzó műveket kínál és arról sem feledkezik meg, hogy a közönséget nemcsak kiszolgálni, hanem nevelni is hivatása. A kulturális műhelyek munkatársai, akárcsak a kritikusok; céhbeliek. Olyan emberek, akiket tanulmányaik és élményeik, műveltségük és munkájuk átlag feletti fogékonysággal, tájékozottsággal vértez fel. Erre szükség van, de nem azért, hogy az élet és a művészet kérdéseit — tennivalóikat — kizárólag szubjektív módon, egyéni szemüvegen keresztül ítéljék meg. A magas műveltség akkor termékeny, ha figyelme, gondoskodása segít az elmaradóknak. A kulturális műhelyek munkáját az elsők között minősíti az az eredmény, amelyet az olvasó-, néző-, fogyasztórétegek megnyerése és kielégítése mér. Az önállóság arra való, hogy ezt a célt —, amelynek tudatformáló, társadalmi, sőt gazdasági hatása a szocializmus teljes felépítését gyorsíthatja — késlekedés nélküli határozottsággal közelítsék. Ezt a célt — tapasztalatból tudjuk — elsősorban a mai ember külső és belső világának aktuális-közéleti igényű ábrázolása szolgálja. Elvekkel irányítani akkor lehet, ha az elkötelezett lektorok, rendezők, színház- és stúdióvezetők, a televízió és a rádió irányítói mindennapi munkájukban következetesen, ha kell vitákat is vállalva tudják realizálni ezeket az elveket. Ez nem megy úgy, hogy mindenki mindig népszerű marad Nézeteltérések nélkül, az álláspontok nyílt, ha kell éles szembesítése nélkül a kulturális területen sincs termékeny munka. Az önállóság érvényesítése enélkül csak kétes eredményekhez vezet, közhelyek és előítéletek, a legkönnyebb ellenállás zsákutcájába lök. A kényelmes, elvtelen magatartás ie szerepet játszik abban, hogy a megengedhetőnél több a giccs, az ízlés- és gondolkodásrontó selejt. Vitára, állásfoglalásra, a kritika jóval nagyobb elv- szerűségére, a marxista igényességére volna szükség egy másik szférában is. Azokra a művekre gondolok, amelyek vitatható — gyakran problematikus — világnézeti jelentésükkel együtt érdemesek a figyelemre, a megismerésre. Az elmúlt években nem volt hiány vitát provokáló alkotásokban. Annál több gondot okozott, hogy polémia, meggyőző ellenérvek sorakoztatása helyett kriti- kátlan hozsanna fogadott és kísért néhány, a marxista világnézet igényeitől idegen művet. Vajon ez felel meg — mondjuk — a kritika önállóságának? Megfelel — esetleg — a nem marxista kritika szemléletének, de vitathatatlanul ütközik a marxista műbírálat elkötelezettségével. Ezzel kapcsolatban érdemes ismételni: nem elég az alapelvekkel egyetérteni, általánosságban helyeselni. Ha a meggyőződés nem jut egyes művek elemzésében, kihívó nézettorzulások korrekciójában határozottan kifejezésre — gyakorlatilag nagyon kesevet ér. Dersi Tamás Szerelem Pardi Anna Egy másik ember, akin át kifejeződik kifejezhetetlcn életem aki mellett érinthetem az eget 168 [centis földközelben Akivel fedezhetem agresszív ösztöneim a világ ellen akivel bármelyik utcasarok mögül megláthatom a Csendes- óceánt aki szervezi a széthulló időt, azzal, hogy megkeres. Szitakötők táncolnak Vájnál László A drótkerítésen átbújik a papagájszínű nyár. Szitakötők táncolnak a kaporvirágon, s mint harmatcsepp a jácint levelén felszárad az álmom. Nem gondolkodom most semmin, . csak gyönyörködöm... és tulipán-poharamból a nyár ízeit egy cseppig kiszűr csölöm. rOái' ja a (iát, akit s zeretett Zárt osztály. A kilincsnélküli ajtók mögött emberek, emberi sorsok. Beszél a szem, a mozdulat Látogatás van. Az ajtónál fiatal lány. Nézem az arcát. Madonnaarc. Fehér márványt ölelő babérkoszorú a haj az arca körül. Áll és hangtalanul peregnek könnyei. Két gyöngyszem — nézem ahogy lekoppan a parkettra. Áll és vár. Hónapok óta minden látogatáskor vár. Várja a fiút, akit szeretett. * * * — Tomi — fordult Kriszti a fiú felé —, ha jössz hazafelé, ne felejts el gumit venni a kávéfőzőre. Jó? —Jó ’—felelte Kriszti vőlegénye, visszafordulva a kocsi ajtajából. — Sietek haza, mert még nagyon sok dolgunk van. Még két nap és a feleségem leszel. Puszi! — intett a lánynak és becsapta a kocsi ajtaját. — Siess és nagyon vigyázz magadra! — kiáltott a fiú után. * » * Tomit hamar befogadta a család. — Jói jár vele Kriszti — mondta az öreg Kardos, az eljegyzés után Magda mamának. — Becsületes, egyenes ember. örülök, hogy ilyen férje lesz a lányunknak. — Az üzemben is megbecsülik — bólintott rá Kardos mama. — Találkoztam az öreg Szántóval, tudod, aki Tomi keze alatt dolgozik, ő is azt mondta, bár fiatalember, de jó vezető és jó szakember. Régen volt ilyen művezetője a Gyapjúnak. * • * Tomi a büféből fordult ki és a kezében tartott konyakot a nekiütődő lány vállára borította. — Bocsásson meg az ügyetlenségemért — segédkezett zavartan a ruhatisztításban. — Már történt mással is ilyen baleset — nevetett a fiú zavarán Kriszti. — Engedje meg, hogy kárpótlásul meghívjam, legyen a vendégem — próbálta Tomi ügyetlenségét jóvátenni. — Köszönöm, de a nagy- bátyámék már várnak — hárította el Kriszti a meghívást —, majd legközelebb, ha megint konyakkal a kezében találkozunk. És, mielőtt Tomi szólni tudott volna, már el is tűnt az asztalok között A következő táncban már együtt táncoltak. * * * — Anyu, ugye gyönyörű a ruhám? — igazította el Kriszti a ruháról leomló palástot. — Szép leszek? — Nagyon szép — nedvesedéit be édesanyja szeme és ügyetlen mozdulatokkal rendezgette a ruha ráncait. — Nem kell semmit igazítani, mintha rám öntötték volna — fordult körbe a tükör előtt a boldog menyasszony. — Remélem, Tomi meg lesz elégedve velem. — Szép pár lesztek — simogatta meg édesanyja a hajáj — ,de most már vedd le és rakd el szépen, nehogy az esküvőre összegyűrődjön. — Tominak már itt kellene lenni — fordult az édesanyja felé Kriszti. — Azt mondta, még este eljön, elhozza a kávéfőzőgumit. — Majd elhozza reggel — szólt ki a konyhából Kardos mama. — Annak a szegény fiúnak azt hiszed nincs más dolga, mint a te szoknyádon ülni? Lehettek még eleget együtt, még meg is unjátok egymást. * » * — Halló, halló, R—24-esi Jelentkezzen! — Halló, itt R—24-es, je« lentkezem. Vétel — fogta a mikrofont a sofőr mellett ülő mentőorvos. —- Súlyos közlekedési bal« eset, a Határ út és Seregély utca sarkára. Vértranszfu- zióhoz felkészülni! Az ügyeletes kórház műtőjét értesítjük. Vége — kapcsolt ki a központi ügyelet rádiósa. A mentőkocsi szirénája visítva fúrta magát a sötét éjszakába. • • • — Kislányom, drága kislányom — zokogta Kardos mama a kórház folyosólyán. — Nyugodj meg fiam, a csapást el kell viselnünk — fogta meg felesége reszkető kezét Kriszti édesapja. — Szegény gyerek. Tomi halálát nem bírja kiheverni — sóhajtott az öreg Kardos. A zárt osztály kilincs- nélküli ajtaján Sugár professzor lépett ki. — Sajnos, egyelőre semmit sem tudok mondani1 — fordult a Kardos-szülőkhöz a professzor — talán az altatókúra több eredményt produkál. Súlyos sokkot kapott, az emlék nagyon erősen fogva tartja. — De, ugye, meggyógyul, professzor úr? — zokogta Kardos mama —, ugye nem lesz háborodott? — Bízzunk a legj óbbakban — veregette meg gyengéden Kardos mama hátát a professzor. — Egy hét múlva többet tudok mondani, jöjjenek be vagy telefonáljanak — búcsúzott el a szülőktől és be. fordult a 2-es kórterembe. * * * Azóta hónapok teltek el. Minden látogatáskor ott áll a lány és várja a vőlegényét. • * * Nagyon szerették egymást. Jelinek Lajos
