Békés Megyei Népújság, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-15 / 242. szám
levelezgetiink... Talán nincs is több olyan szerv vagy vállalat sem, ahonnan olyan precíz és pontos válaszokat kapnánk, mint a Szegedi Postaigazgatóságtól. Egyetlen bíráló írásunkat sem hagyják figyelmen kívül, s ennek csak örülni lehet. Legutóbb „A cseles telefonautomata” című cikkünk, re és a „Különös megoldás" című írásunkra válaszoltak rövid ; idő alatt. Sajnos, azonban csak 1 levelezgetünk, levelezgetünk. A tapasztalat azt bizonyította, hogy bár időközönként a válaszokban olyat is olvashatunk: intéz, kedés történik a hibák elhárítására, — de ritkán valósul meg. Konkrét eredmény, vagyis, hogy a hibákat valóban kijavítják, nemigen történik. A telefonautomaták továbbra is rosszak, a téves kapcsolások sem szűntek meg és a posta egyéb szolgáltatásaival sem mindig elégedettek olvasóink. Ügy látszik mégsem elég csak figyelemmel kísérni az újságcikkeket, szükség lenne hathatósabb „intézkedésre/* is. Fodrász, vagy vizhordó? Még egy „vizes’’ téma került a Szerkesszen velünk rovatba. Gyueha Mária a békéscsabai 2- es fodrászüzletben tapasztaltakról ad tájékoztatást. „Nagy a forgalom, a fodrászok, fodrásztanulók lelkiismeretesen dolgoznak, de nem tudnak haladni munkájukkal. Hogy mi ennek az oka? Erre az egyik fodrásztanuló adott választ: Elromlott a haj mosókádnál a lefolyó. Kihívták a szerelőket, de csak annyit jelent ez, mintha ott sem lettek volna. Minden maradt a Bírálunk és dicsérünk is László Imréné békési olvasónk egy igen kellemetlen történetet írt meg levelében. Békéscsabán, az AKÖV Hunyadi téri pályaudvarán történt október 4-én. Budapestről érkezett azonnal be kellett volna írni, így sok bosszúságtól kímélték volna meg az utasokat. Végül megjegyzi, hogy az utasok tájékoztatásét lehetőleg oldják meg felelősségtől jesebben. társaival együtt Békéscsabára. A vonat viszont háromnegyed- órát késett, így a békésiek és a Békésen keresztül utazók nem érték el a rendes járatot. Bementek a Hunyadi téri pályaudvarra, hogy tájékozódjanak a következő busz indulásáról. A menetrendben azt látták, hogy 20.18 perckor indul Békés felé egy autóbusz. Bosszankodtak ezen, hiszen — mint írja — 200 kilométert hamarabb meg lehet tenni Budapestről Békéscsabára, mint U-et Békésre. Ugyanis igen sokéig kellett várakozni. Lerakták hát csomagjaikat, rábízva egy közös ismerősükre, azután elmentek várost nézni. Amikor visszatértek, akkor derült ki, hogy a menetrendben nem volt feltüntetve az a buszjárat, amely 19.30 órakor indult, így hát erről is lemaradtak. Amikor a forgalmi irodán érdeklődtek, azt, a válaszd kaplak, hogy csak pár napja van ez a járat, egyébként is már be akarták írni a változásokat. Olvasónk véleménye szerint a változásokat a menetrendbe régiben. Azóta nem ismételték meg látogatásukat. A vizet továbbra is mi hordjuk vödörrel az utcáról. Nagy forgalom idején naponta mintegy 60 vödör vizet kell kihordani, s ez elég sok időt vesz igénybe, nem szólva arról, hogy megterhelés is. Olvasónk maga is tapasztalta — amíg ott tartózkodott— hogy négy hajmosás után megtelt a kád. Egy fodrásztanulónak mindig készenlétben kell állnia, hogy az üzletet ne öntse el a szennyvíz. Vajon vízhordó-e vagy fodrász a szakmájuk ezeknek a gyerekeknek? Mi lenne, ha a szerelők egy kicsit törődnének velük és ismét ellátogatnának az üzletbe? Bizonyára örömmel fogadnák. Segítséget kérnek! Elhunyt szeretteik, hozzátartozóik sírját kegyelettel és tisztelettel ápoló emberek nevében íródott a levél szerkesztőségünkhöz, segítséget kérőén. Békéscsabán. az V. kerületi Zsig- nond utcában most épül a vízvezeték, írják olvasóink. — Ügy értesültünk, hogy a Tompa utca sarkán viszont nem lesz vízcsap. Szeretnénk, ha a szerkesztőség ebben nyújtana segítséget, ugyanis a Tompa utcai temetőben sokan szeretnék elhunyt hozzátartozóik sírját gondosan ápolni, azokra virágot ültetni, viszont ez akadályba ütközik. A temetőben levő kerekeskút már használhatatlan. Vizet nem tudnak honnan szerezni a sírok ápolásához, a virágok locsolásához. Az lenne a kérésük: a Víz. és Csatornamű Vállalat találjon módot arra, hogy a temető bejáratánál is nyissanak egy kifolyót. Kérésükkel egyetértve, levelüket ezúton továbbítjuk a vállalatnak. Gödrük között botorkáló öregek Idős emberek nevében írta a levelét névtelen olvasónk, aki a Békéscsaba, l'refort utcai öregek napközi otthonának helyzetéről tájékoztatott bennünket. „Nagy szenvedést okoz nekünk, öregeknek, hogy a napközi, az utca járda nélküli oldalán van. "Mindig attól rettegünk — írja levelében —, hogy belépve egy- egy kátyúba, elesünk, lábunk, kezünk törik”. „Járnak ide 75 és 8« A hosszú haj nem mindig mérvadó Utazásaink során találkoztunk viszont igen figyelmes, kedves ás udvarias szolgálattevővel is. A mezőgyán— békéscsabai járaton dolgozik Zsoldos Zoltán kalauz és Bíró Géza . gépkocsivezető. Nevüket és a| gépkocsi rendszámát — GC 27— ■ 15 — azért jegyeztük meg, mert ■ már sokszor tapasztaltunk mind- S két dolgozó részérGL olyan ma- j gatartást, amely figyelmet ér- | demel, A kalauz a kisgyermekes S anyákat, idős embereket fel- és j lesegíti, a kérdésekre készsége- : sen ad felvilágosítást és így to- « vább. Ráadásul az autóbusz tisztaságára mindketten nagyon ügyelnek. Még a lépcsőkön is ott van a lábtörlő, az utasok ez- _ által szinte maguk is arra j ügyelnek, hogy a jármű belseje 5 tisztán maradjon. Ezek az em- i berek valóban hivatásuknak tekintik munkájukat, s ezért minden elismerést megérdemelnek. Időnként helyettesítenek a békéscsabai 8-as helyi járat vonalán, így a békéscsabaiak is közelebbről megismerhették munkájukat. „Szeretném, ha helyt adnanak az alábbi groteszk történetnek, amely a napokban esett meg a békéscsabai t-es számú főpostán az értékcikkeket árusító ablaknál: Egy nyugdíjas korU bácsi megállt az ablaknál és kézit csdkolomot köszönt. Azt hitte, hogy lány a bent ülő. Mire az előtérben várakozók sokasága nagy hahotában tört ki. Azt mondták a bácsinak, hogy az ablaknál nem lány, hanem fiü ül. Mire a bácsi elszégyellte magát és csendesen kijelentette: lánynak néztem”. Olvasónk, aki magát Kovács Jánosnak nevezte levelében, ezután leírja, hogy ez a fiatalember szerinte egyáltalán nem odaillő öltözetben dolgozik. Haja bodros, hosszú, s ruhája Is kirívó. Ezután felháborodottan kérdi, hogy vajon a postaigazgatóság szemet huny-e az ilyen öltözéknek? Olvasónk szerint egy hippi ne mutogassa magát a postán, komoly munkahelyen. Nem akarunk vitába szállni olvasónkkal, de már számtalanszor bebizonyosodott, hogy nem a külső teszi az embert, nem aszerint kell megítélni valakit, hogyan öltözködik, hanem milyen a viselkedése, a munkához való hozzáállása. Tapasztalatunk szerint ez a fiatalember igen udvarias, jől, pontosan végzi a munkáját. Más példáért sem kell nagyon messze mennünk, nemrég az árvíz idején is találkoztunk hasonló „hosszú hájU” fiatalemberekkel, akik példamutató odaadással segítették bajbajutott embertársaikat. Az öltözködés, a hajviselet egyéni Ízléstől függ, ettől még lehet valaki igen becsületes, jól dolgozó ember. Persze, divatosan öltözni, modern frizurát hordani csak a jó ízlés határain belül „illik”. Különösen a munkahelyen... évesek, sokszor nagy távolságokról. Csak az lenne a kérésünk, hogy ha ideiglenesen is, de hozzák rendbe az illetékesek ezt az útszakaszt vagy legalábbis az átkelésre szolgáló részt”. A másik téma, amiről ír, egy új napközi otthon létesítése, melyet nagyon várnak. Olvasónk arról kért felvilágosítást, vajon a sok variáció közül, melyik valósul meg? ugyanis szó volt arról, hogy a Munkácsy vagy a Beloiannisz utcában vásárol a tanács napközi otthon szamára házat. Olvasónk és idős társai megnyugtatására tájékoztatást kértünk a városi tanács szociálpolitikai előadójától. Válaszul közölte, hogy a jelenlegi épületet valóban nem tudjak már tovább tartani, viszont 186B óta vajúdik a napközi máshová való áthelyezése. A városi tanács több alkalommal keresett megvételre megfelelő házat, azonban egyik sem vált be. Több variáció után végül is az Aradi utca la számú házat vették meg, ahol az átépítési munkák már folynak és rövidesen beköltözhetnek az öregek napközi otthbnának lakói. Reméljük, az új otthonnak minden idős ember szívből örül majd. Petrovácz István Szombatra péntek a szép műsorért Papp Imre, a dévaványaiak nevében kérte, hogy rövid levelét közöljük e rovat hasábjain. „Dévaványára ellátogatott Békéscsabáról a Vakok és Csökkent- látók Szövetsége vezetőinek tagjai és a kultúrcsoport művészei. Vantarg. András titkár ez alkalommal tájékoztatót adott a csoport működéséről, s a vendégek, műsorral kedveskedtek a művelődési házban <* község lakóinak, valamint a szociális otthon és az öregek napközije idős tagainak. E műsor kellemes meglepetés volt mindnyájuknak, s a hallgatóság ezúton fejezi ki köszönetét." A köszönetét továbbítjuk. 22. Előbb Beleznai ugrott fel, futott öt vagy hat métert, s elterült, majd Radnai lódult meg. utána én következtem, végül Bőrösök. Már a kukoricás közepén jártunk, amikor Radnai figyelmeztetőn pisszegett. Megmerevedtünk. Alig tíz méterre előttünk alaktalan valami kücorgott a földön. A szívem a torkomban dobogott. Mégsem volt idejük elmenekülni? Akkor mit füttyönget Széles olyan önfeledten? — Beleznai, Varga kerítsen! halkította le a hangját Börcsök. Nagy zajjal felszöktünk s túlszaladtunk a kupacon. Nem mertem arra nézni, elvágódtam, mint egy zsák. A túloldalon velem egyvanal- ban Beleznai. Óvatosan fordultam vissza. A kucorgó test nem mozdult. Pedig még volna ideje elfutni. Mire vár? — Radnai másodikos, roham előre! — kiáltotta a helypéká. De Radnai másodikos lábát görcsbe rántotta a félsz. Nem mozdult. — Radnai másodikos, utánam, roham előre! — ordította most már teliszájjal Börcsök, s óriás g«ny lendülettel rontott az alaktalan testre. Még öt méter, még három, lendítette a szögesbotot és belevágta. Most már ott volt mögötte Radnai, s lassan közelebb óvatoskodtunk mi is Beleznaival. Lábunknál a mozdulatlan, párázó valami. Egy friss trágyakupac! Mögöttünk megzörrent a szár, s Bakos bácsi tűnt fel a kukoricásban. Kezében vasvilla, a villán szalma. Most szedhette ki a malacok alól. — Keresnek valamit, fiatalúr? — intézte gúnyosan a kérdést egyenesen Bölcsökhöz. — Gyakorlat — felelte pökhendin Börcsök. — Ilyen korán? Vétek hajnalban kibújni az ágyból. Feküdjenek vissza, megfáznak! Akkor néztünk csak végig magunkon. Mellünkön, combunkon az ing a nadrág merő latyak volt. — Mi van, verebek? Bevettétek a ganajdombot? — fogadott az úton kárörömmel Széles. Nagyot mulattam magamban. A helypéká jól megjárta! De Börcsök nem nyugodott. — A tulajdon szememmel láttam őket —• erősködött otthon, a tanya előtt. Maga is látta, Varga! — hívott tanúnak. — Én egy állatot láttam. Jelentettem is azonnal a helypéká úrnak! S éreztem, hogy elvörösödök. — Egy állatot, — vihogott Beleznai. — És milyen szaga volt? Nem szagoltad meg? Kedvem lett volna a vi győri képébe mászni, és kikiabálni a világnak, hogy igenis, én láttam... — Csak egy állatot, — hagytam rá. — A tanyában nem bújt meg senki? örsparancsnok úr, nem láttak semmi gyanúsat? — faggatta Dini pékát Börcsök. — Semmit. — Körül kellene nézni! — Mehetünk. Megkérjük a tanyást... — Nem kérünk meg senkit. Mi nem kérünk! Házkutatást tartunk, és kész! — ágaskodott Börcsök. — Nincs rá engedélyünk. De ha gondolja a parancsnokhelyettes úr, — váltott hangot Dénes is. — Ketten voltak. A tanyából jöttek ki. És átszaladtak az úton. Innen láttam... . — Innen? — Dini péká a nyakát nyújtogatta. — Innen nem láthatott semmit. Ahol beszélgettek, a fűzfa lehajtó ágai elfedték előlük a kilátást. Börcsök tévedett. Nem onnan láttuk őket. Ám amikor Dini péká megkér, dezett, ott álltunk-e valóban, rábólintottam, hogy igen. — Innen nem láthatott sem-
