Békés Megyei Népújság, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-13 / 240. szám

\ Am VAK LAS VEGAS FELETT !Ve»adában, a Sierra Ne. vada es a Wasatch-hegység kö­zötti sziklás, homokos területen — Las Vegastól északnyugatra, Frenchman Flat környékén — az Amerikai Atomenergia Bi­zottság kísérleti telepén folynak immár hosszú évék óta a föld alatti atomrobbantások. Számos föld feletti atomszerkezetet rob­bantását is végrehajtották e tér­Tizenkétmillió néző Körülbelül ennyien látogatták meg az elmúlt évben a Szovjet­unió IS szövetségi köztársaságá­ban és számos autonóm köztár­saságában található 38 opera, ég balettszínhazat, amelyek közül a legnagyobbat, a 2100 férőhe­lyes Moszkvai Nagyszínházát majdnem két évszázaddal ezelőtt alapították, Gazdag hagyomá­nyok, magas zenei kultúra, va­lamint kiváló ének- és színpadi művészet jellemzi ezt a színhá­zat, amelynek műsorai az 1961- ben épült, hatezer férőhelyes Kongresszusi Palotában is be­mutatásra kerülnek. Nagy hírnévnek örvend szov- jetuniószerte a Kirov nevét vi­selő Leningrádi Opera- és Ba­lettszínház is, de nagy opera­színházak vannak Novoszi- birszkben, Kujbisevben, Szverd- lovszkban, Ogyesszában, Kijev_ ben és Harkovban is, míg Tbili­szi, Grúzia fővárosa az egyik legrégibb operaszínházat mond­hatja a magáénak. Az operakedvelők száma év­ről évre nő a Szovjetunióban — és ez az emberek általános kul­turális színvonalbeli fejlődésén kívül az olcsó belépőjegyekkel is magyarázható. A Moszkvai Nagyszínházban a legdrágább hely 3 rubel 50 kopek, míg a legolcsóbb 40 kopek, ami meg­egyezik egy csomag finom ciga­retta árávaL A jelentős állami dotáció eredményeképpen a vi­déki színházak helyárai még en­nél is alacsonyabbak. A szovjet operaszínházak re­pertoárjában jelentős helyet töl­tenek ki klasszikus orosz ope­rák, amelyek közül az elsőbbsé­get Csajkovszkij „Jevgenyin Anyegin”-je tartja — 350-szer mutatták be az elmúlt évben. Ezután Borogyin „Igor herceg”-e, Rimszkij—Korszaköv „Cári menyasszonyba és Muszorgsz­kij „Borisz Godunov”-ja követ­kezik. Nem csökken a szovjet nézők érdeklődése a klasszikus nyu­gateurópai opera iránt sem. Az elmúlt évben 650 ezren hallgat­ták meg Verdi „Rigoletto”-ját, míg az „Aidát” mintegy fél­millióan. Rossini „Sevillai bor­bély”-át és Bizet „Carmen”-jet egyaránt 350 ezren nézték meg. Üj zeneszerzőnemzedék is szü­letet a Szovjetunióban. Nagy si­kerrel tartják műsoron Szergej Prokoíjev „Háború és Béké”-jét, Tyihon Hrennyikov „Viharban”- ját, Iván Dzserdzsinszkij „Csen­des Don’’-ját, Dmitrij Sosztako- vicstől a „Katyerina Izmoljo- vá”-t és még sok más operát. A balett-előadásokat több mint másfél millióan látogatták a múlt évben. ségben az elmúlt évtizedekben. 1958-ban például annak megál­lapítására végeztek kísérleteket, hogy atombombákat szállító re­pülőgépek katasztrófája esetén létrejön-e atomrobbanás. Az eddigi robbantások során kipróbáltak különböző, 10—200 kilotonna TNT egyenértékű nuk­leáris tölteteket, amelyeket 300— 500 méter mélységben 91 centi­méter átmérőjű fúratokban kü­lönféle mélységekbe süllyesztet­tek le. 122 centiméteres fúratoik- ban helyezték el a két megaton­nás tölteteket, amelyek előállítá­sa és a robbanás előkészítése 600 000 dollárt igényéit; Száz kilotonnás nukleáris rob­bantásnál körülbelül egybillió kalória hőenergia szabadult fel, s érmék következtében a rob­bantási központ közvetlen köze­lében 10 millió fokos hőmérsék­let és 1 millió atmoszféra lég­nyomás keletkezők. Ilyen körül­mények között nemcsak a kőze­tek olvadnak meg és mennek át szerkezeti átalakuláson, hanem jelentős lökéshullám és sugár­zási front is kialakul Az 1962- ben végzett föld alatti nukleáris robbantásoknál amikor 100 ki­lotonnás' töltettel végezték a kí­sérletet, például a robbantási centrum közelében 100 röntgen­egységnyi radioaktív sugárzást észletlék. Az utóbbi időben végre­hajtott robbantások után mind gyakoribbá vált az úgynevezett kifújásos radioaktív szennyező­dés. A föld alatti robbantáskor a keletkező gázok hatalmas éjé­vel törnek a föld felszínére és nagy mennyiségű földet emelnek fel, amelynek úgyszólván teljes mennyisége radioaktív lesz. Ezért nagykiterjedésű, magas sugár­szintű szennyezett területek ala­kulnak ki. Az Amerikai Atomenergia Bi­zottság 1966. április 28-án kény­telen volt beismerni, hogy „a nevadai atomkísérleti telepen április 25-én végrehajtott föld alatti atomrobbantás következ­tében radioaktív melléktermé­kek jutottak a légkörbe. A 300 méterrel a föld alatt felrobban­tott 20 kilotonnás atomszerkezet miatt a radioaktivitás növekedé­se érezhető lesz Nevada, Utah, Colorado, Nebraska és Kansas államban is...” 1968-ban a hírügynökségek ar­ról számoltak be. hogy a nuk­leáris szerkezetek felrobbantása után a radioaktív anyagok ki­törtek a föld alatti üregekből. Alig egy évvel később, egy kí­sérlet után Nevada déli részein földlökéseket észleltek s a pénz, a gyönyör és a szórakozás váro­sában, Las Vegasban — amely légvonalban mindössze 150 kilo­méternyire van a kísérleti telep­től — kilengték a magas épüle­tek. A rulett-asztalok mellett a golyó pergő táncát figyelő nagy­világi és féivilági urak és höl­gyek előtt is megrezzentek a zse­tonok..; Néhány hónappal később azonban újabb robbantások ere­je rázta meg a föld gyomrát a Sierra Nevada és a Wasatch- hegység közötti sziklás, homo­kos sivatagban. Ez év elején pe­dig két nevadai faluban 11 in­dián gyermek és két felnőtt pajzsmirigyében radioaktív jódat mutattak ki az orvosok... Az AFP francia hírügynökség pedig 1970. augusztus 20-án világgá röpítette a hírt: „Hatvanötezer hektárnyi terület vált a nevadai sivatag­ban plutónium-sugárzástól fer­tőzötté. A szennyeződés akár több ezer évig is fennmaradhat... Há­romezer hektárnyi területet a szennyezettség magas foka miatt teljes egészében lezártuk...^ Alig egy hónapja emlékez­tek meg világszerte Hirosima el­pusztításának negyedszázados évfordulójára szerte a világon a bókéért felelősséget érző száz­milliók, tiltakozva a tömegpusz­tító fegyverek gyártása ellen. Hirosima árnyai azonban szin­te évről évre újra és újra kísér­tenek... Atombombákkal terhelt amerikai repülőgépek spanyol­országi és grönlandi katasztrófá­ja után plutónium-sugárzástól fertőzött hatalmas területeket kellett lezárni s ki tudja még milyen következményei lehetnek Névadóban s a környező álla­mokban a tárnák, alagutak la­birintusaiból a föld felszínére szabadult radioaktív anyagoknak. K. J. Makulatúra és hulladék újságpapír (fehér) kapható BÉKÉS MEGYEI NYOMDAIPARI VÁLLALAT TELEPE, Békéscsaba; Szent István tér 18 II Baromfiipari Országos Vállalat Orosházi Gyára férfi és női segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz Jó KERESETI LEHETŐSÉG. Szociális ellátás biztosítva. Jelentkezni a gyár munkaügyi osztályán lehet. Tr-előzetea Tovarts P. (péntek, 20.00). ; Magyarul beszélő szovjet film. Ez volt az első szovjet film, amelyet hazánkban bemutattak. 1945 tavaszán az Uránia mozi műsorán volt. Érdekes viszont, hogy a parti zán - történetet fel- j dolgozó filmet azóta sem na- j gyón múlták felül hasonló témá- ! ban, úgy hogy filmtörténeti ér- j teke is számottevő. A németek elleni harc egy epizódját mutat­ják meg az alkotók, s állítanak egyben emléket ezzel a film­mel a harcoló szovjet asszo­nyoknak, a címben említett To- varis P. — partizánasszony. Ve­ra Mareckaja alakítja, magyar hangja Tolnay Klári. Calderon: Két szék közt a pad alatt. (Szombat, 20.05). A kétrészes vígjáték közvetítése a Gyulai Várszínház előadásában, felvételről. A barokk drámaírót leginkább a Zalameai bíró című műve révén ismerjük, s így elég komornak hihetjük. Ezúttal Cal­deron vígjátéki képességeit él­vezhetjük a hazánkban régen játszott darabbal. A cselekmény Don Diego és szolgálja, Rodrigo beszélgetésével indul, amiből rögtön azt is megtudjuk, hogy Don Dietgo Granadából mene­kült Madridba, egy korábbi párbaja miatt, s hogy nagy tisz­telője a női nemnek. Olyannyi­ra, hogy egyszerre két hölgynek is udvarol, a szép, de enyhén szólva nem gazdag Donna Beá­tának és a gazdag, ám csúnya Donna Klárának. A fordulatos vígjátéki helyzetekből megtud­hatjuk, hogyan jár végül a csa- podár férfi, de ezt már a cím is elárulja. A fordítás Huszár Vil­mos munkája, színpadra Makad Emil alkalmazta. Don Diegót Kertész Péter, Rodrigót Tordy Géza, Beátát Papp Éva, Klárát Mészáros Ági játssza. Eklézsia megkövetése. (Vasár­nap, 20.05). Német László drá­májának televíziós változata. A Budapesti M'vészetd Hetek ke­retében tűzte műsorára á tele­vízió a Németh Lásrtó-drámát, amiben az író Misztótfalusi Kis Miklósnak állít emléket, aki Hollandiában tanulja meg a nyomdászmesterség korabeli legszínvonalasabbnalfa számító fogásait, s hazatérve Erdélybe, hazája hasznára szeretné gyü- mölcsöztetni nyomdatechnikai ismereteit. Meg nem értés, el­lenszenv fogadja, üldözik, sőt, az egyház egy vélt sérelemért perbe fogja és az eklézsia meg­követésére kötelezi. Galiled-i fordulat következik: Misztótfa- lusd Kis Miklós bocsánatot kér, de a megalkuvásba belerokkan. A főszerepet Horváth Sándor alakítja. Közületeh munkaerőigénye Figyelem! A Csepeli Kerék­pár- és Varrógépgyár felvétel­re keres: 18 év feletti női és férfi gépmunkásokat, könnyen betanulható (kis fúrós, marós, esztergályos) gépi munkára, vagy segédmunkára. Jelentke­zés: Csepel Vasmű n. sz. fel­vételi kapu, Réti et. Postacím: Budapest, XXI., Csepeli Kerék­pár- és Varrógépgyár, Munka­erőgazdálkodás. 5295 N« ■ 18 évet betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamuttex­tilművek Jacquard Szövőgyá­ra. A betanítási idő 12 hét. Jelentkezés: írásban, a PTM Jacquard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán, Bp., xm., Szekszárdi n. 19—25. •M A Tisza Cipőgyár azonnali fel­vételre keres férfi — női szak­munkásokat és segédmunkáso­kat. Jó kereseti lehetőség, két­hetenként szabad szombat. Fel­vétel esetén napi 3-szőri ked­vezményes étkezést, munkás- szállást és kedvezményes uta­zást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Tisza Cipőgyár, Martfű, személyzeti osztály. 849 Budapesti szövetkezet saját építkezéseihez kőműveseket, vasbetonszerelőket és segéd­munkásokat keres azonnali be­lépéssel. Jelentkezés: Híradás- technika Szövetkezet Beruhá­zási Osztályán, Budapest, XTV^ Francia u. 57/c, a 70-es trolibusz végállomásánál személyesen vagy levélben. 572 Szakképzett eladót keres a Bizományi Aruház, Békéscsa­ba, Tanácsköztársaság u. 6. 164884 MÉ Az MHSZ Békés megyei ve­zetősége téli szezonra fűtőt ke­res. Jelentkezni lehet: Békés­csaba, Kinizsi u. u. Fizetés megegyezés szerint. 164885 Városfejlesztési Kivitelező Részleg békéscsabai munkahe­lyekre keres, kőműves, ács szakmunkásokat, segédmunká­sokat, valamint éjjeliőröket és nyugdíjas éjjeliőröket. Jelent­kezni lehet a városi tanács 89. szoba, kivitelező részlegnél. 436 **• Kőműveseket, betanított se­gédmunkásokat felveszünk. Bé­rezés megegyezés szerint. To­vábbá felveszünk 1 fő munka­ügyi és belső ellenőrt. Jelent­kezés a városi tanács H. em. 16-os irodájában, Orosházán. 108619 Ä Vetőmag Vállalat Szarvasi Magtisztító Telepe fizikai dol­gozókat vesz fel gépkezelői munkakörbe, fizetés órabér + mázsadlj. Jelentkezni: Szarvas, Ipartelep u. 1 029849 Sütőipari szakmunkásokat felveszünk, I. számú Sütőipari Vállalat, Vác, Március 15. tér $ szám. 200025 Felveszünk ESZTERGÁLYOS, MAROS, KÖSZÖRŰS SZAKMUNKÁSOKAT, SEGÉDMUNKÁSOKAT (nőd, férfi) és FÉRFI RAKODÓMUNKASOKAT. Forgácsoló, Békéscsaba Jelentkezni a Munkaügyi Osztályon. APN

Next

/
Oldalképek
Tartalom