Békés Megyei Népújság, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-24 / 224. szám
Közel-keleti híreink Arab diplomácia Kairó Fejszal szaúd-arábiai király szerdán megérkezett Kairóba. A repülőtéren Nasszer, az EAK elnöke fogadta. Szerdán délelőtt a Kairóban tartózkodó arab államfők folytatták nem hivatalos megbeszéléseiket. Ezeken — meg nem erősített értesülések szerint — továbbra sem vesz részt Daud, a Jordániái katonai kormány miniszterelnöke. Damaszkuszi Reuter-jelentés szerint Atasszi szíriai elnök Kairóból visszaérkezett a szíriai fővárosba. A megérkezésekor kiadott sajtóközlemény szerint Atasszi Kairóban „a Jordániái hatóságoknak a palesztinai kommandók ellen intézett összeesküvéséből és e hatóságoknak a Jordániái néppel szemben végrehajtott irtóhadjáratából adódó helyzetet, vitatta meg. Evakuálás Bejrut A nemzetközi Vöröskereszt szerdán megkezdte a Jordániában rekedt külföldiek elszállítását. A Vöröskereszt egyik DC —6 típusú bérelt repülőgépe szerdán délután, 80 személlyel a fedélzetén Ámmanból már meg is érkezett Bejrutba. Az angol kormány útnak indította az első repülőgépet, ugyancsak egy DC—6-ost, hogy elszállítsa Ámmanból az ott-tar- tózkodó brit állampolgárságú nőket és gyermekeket — jelenti az AFP, a miniszterelnökségen szerzett értesülésére hivatkozva. Husszein feltétele ják a delegáció misszióját’'. Az ammani rádió közléseiből kitűnik’, hogy a jordániai páncélos alakulatok a légierő támogatásával ellentámadást intéztek a palesztinai ellenálló erők állásai ellen Irbid és Ramt- ha térségében. Egy Hunter típusú jordániai vadászgépet lelőttek. A Fehér Ház sajtónyilatkozata Washington Az Egyesült Államok kormánya „továbbra is figyelemmel kíséri a jordániai helyzetet” — jelentette ki a Fehér Ház sajtótitkára. Nixon elnök kedden Rogers külügyminiszterrel, Helms- szel, a CIA vezérigazgatójával, Packard hadügyminiszter-helyettessel és Kissingerrel, nemzetbiztonsági tanácsadójával a Jordániában kialakult helyzetet vitatta meg. A Fehér Ház szóvivője rámutatott, hogy a kormány „eddig még nem döntött a Jordániában élő amerikaiak evakuálásáról”. Azt is közölte, hogy a jordániai kormány nem fordult katonai segélykéréssel az Egyesült Államokhoz. A Pentagon szóvivője közölte, hogy tízezer amerikai katonát rendeltek harci készültségbe, közöttük háromezer tengerész- gyalogost a Földközi-tenger keleti medencéjében összevonták a 6. amerikai flotta csapásmérő erőit, közöttük a Saratoga és az Independence repülőgép-anya- hajókat. A "térség felé közeledik a John Kennedy repülőgép- anyahajó egy torpedórombolóraj kíséretében. da reggel a'„bábklikk" egyik repülőgépe az írtad—Dzneras útvonalon támadást próbált intéz, ni a partizánok állásai eilen, de a légelháritó ütegek elűzték a gépet. LVj.idzsali, Jordánia katonai fő- kormányzója a délutáni órákban az ammani rádióban azt közölte, hogy a jardániai hadsereg páncélos egysegei és légierői az ország északi részében általános offenzívat indítottak. Az ammani rádió egy másik közleménye már arról ad hírt, hogy a nehéztüzérség és légierők álUn támogatott jordániai ellentámadás a ..szíriai csapatoiiat” kiűzte Jordániából. A palesztinai ellenállók egyik szóvivője a Mena szerint Da- maszkuszban azt hangoztatta, hogy a „forradalmi erők” AÍ Gars körzetében „teljes mértékben urat a helyzetnek”. Elmon. dotta, hogy nagyszámú jordániai katona fegyvereikkel és fel. szereléseikkel együtt a paleszti- naiak fogságába esett. A1 Gars városa Ammantól 100 kilométerre északra fekszik, és stratégiai fontosságú helynekszá- mít a jordániai főváros és Irbid között Gyorshír loob mint 30 000 ember halt meg edcug a járomnál pOigar- haboruoan — aozoite zvou ju- szet, az Ej. Fatan egy at vezetője. Az Ammanoan lezajlott harcolt haialos áluuza tárnán szarna 10 000. míg Jordánia más várő- saioan a narcok eücug toub mint 30 000 halálos áldozatot kö. vetettek. Maozsali jordániai katonai fő_ kormányzo viszont egyik Korábbi jelentésében azt mondotta, j hogy Ammanoan „mindössze” I 13UU—1500 a halottak és a sebesültek száma. Csillaghullás B ordeaux előtt a nagy kérdés így hangzott: üstökös-e Servan Schreiber vagy csak hullócsillag a francig polgári politika meglehetősen gyorsan változó égboltjón? E pillanatban inkább a hullócsillag-teória tűnik valószínűbbnek. Vasárnap a bordeauxi pótválasztásbn Chaban-Delmas, a De Gaulle utáni francia kormány niimszterelnöke 63. százalékos többséget szerzett s a betörésre induló Servan Schreiber mindössze a szavazatok 16,9 százalékát szerezte meg. A vereség méreteit jellemzi, hogy a pótválasztás előtt Servan- Schreiber azt mondta: ha 30 százaléknál kevesebbet kap, azt olyan súlyos csapásnak tekinti, hogy lemond a radikális párt vezetéséről. 16,9 százalék után valóban nem tehetett egyebet, minthogy felajánlotta lemondását. (Ám gondosan nyitva hagyott egy „kiskaput”: a „végső szó” kimondását a radikális párt vezetőségére bízta.) S ervan Schreiber tehát, aki néhány hónappal ezelőtt Nancy városában legyőzte a kormánypárti UDR jelöltjét, s ezzej az országos politika reflektorfényébe került — most kénytelen az árnyékba húzódni. Vereségének pillanatában is meg kell azonban válaszolni néhány kérdést. Mindenekelőtt azt: miért keltett olyan hagy figyelmet Franciaországban egy olyan pótvólasztás, amelyen 40 ezer választó járult az urnához. Méghozzá egy olyan városban, mely egyáltalán nem tipikus politikailag: ahol a kommunisták ereje csak országos átlaguk harmadrésze, s ahol a város húsz éve támogatja Chaban-Delmas jelenlegi miniszterelnököt Mint az ammani rádió jelentette, a küldöttség tagjaival folytatott első találkozók után Husszein kijelentette, hogy kész a tűzszünetre azzal a feltétellel, hogy a palesztinaiak elhagyják az összes nagyobb várost és lakott települést, és tiszteletben tartják az ország Igatóságait és törvényeit. Ugyanakkor a palesztinai ellenállási mozgalom damaszkuszi rádiója bejelentette, hogy a palesztinai partizánok „elutasitHadijelentés Amman A palesztinai ellenállási szervezetek központi bizottré gá- nak rádió-adója szerda délután Bagdadból sugárzott közleményében bejelentette, hogy a Palesztinái partizánok Dzseras tér. ségében folytatják a második jordániai hadosztály maradványainak felszámolására indított bekerítő és átfésülő hadműveleteket. A közlemény szerint szer. Botrány a Bundestag ban Polgár Dénes, az MTI tudósítója. jelenti: A bonni kormány és az ellenzék közötti ellentéteik teljes hevességükben robbantak ki szerdán a Bundestag-ban, amikor Möller pénzügyminiszter beterjesztette az 1971, évi költségvetést. A pénzügyminiszter egy Fegyveres diverzáns bandát lógtak el Kubában A szerdán nyilvánosságra hozott közlemény szerint fegyveres diverzánc bandát számoltak fel Kubában. Az ellenforradalmi csoport, összesen kilenc személy, Miamiból indult útnak és Oriente tartománynál ért partot. A di. verzánsoktól automata fegyvereket, revolvereket, gránátokat es robbanószert koboztak el. A fegyverek mind amerikai gyártmányok voltak. A nyomozási ak. dó során a kubai népi milícia három tagja életét vesztette, a belügyminisztérium két munkatársa pedig megsebesült. 7 BÉtíS MlCril^ la it). SEbFXEMBXR 24. megjegyzése után a CDU/CSU képviselői testületileg kivonultak az ülésteremből és rövid tanácskozás után a miniszter lemondását követelték. A Bundestag elnöke és Brandt kancellár később „béketárgyalást” folytatott az affér elsimítása végett. Möller pénzügyminiszter másfél órás beszédében indokolta meg a több mint 100 milliard márkás költségvetést, amely mintegy 12 százalékkal magasabb az ideinél. A CDU/CSU képviselői állandó kösbekiáltásokkal igyekeztek megzavarni a pénzügyminisztert. A botrány akkor robbant ki, amikor Möller egy közbekiáltásra azt válaszolta: „Azok. akik a két világháborúért és az azokat követő inflációkért felelősek, szellemileg közelebb állnak a CbU—CSU-hoz, mint az SPD-hez”. Herbert Wehner. az SPD képviselői csoportjának elnöke az incidens után kiadott nyilatkozatában aláhúzta: senki sem akarja a CDU/CSU-t a nemzeti szocialistákkal összehasonlítani. A pénzügyminiszternek sem ez volt a szándéka. A CDU-nak, különösen pedig a CSU-nak azonban egyszer már egyértelmű választ kellett adni. Később Brandt kancellár es Von Hassel, a Bundestag CDU- párti elnöke megbeszélést folytatott az afférról, majd az ellenzék bejelentette, hogy csütörtökön kezdődő költségvetési vitán részt fog venni. Amman Husszein jordániai király és Gaaíar El Nimeri szudáni ál- lamtó szerdán az ammani rádió által sugárzott közös közleményben jelentette be „a polgárháború befejezését”. A közös közlemény szerint a polgárháború „befejezéséről” szóló egyezményt „valamennyi érintett fél jóváhagyta”. A palesztinai túszok t Deraa A palesztinai partizánok bejelentették, hogy az általuk eltérített repülőgépek túszként őrzött 54 utasa Észak-Jordáma „felszabadított övezetében”, tartózkodik. A palesztinai felszabadítási hadsereg szóvivője újságíróknak adott nyilatkozatában kijelentette: „Utasítást kaptunk arra, hogy vállaljunk teljes felelősséget valamennyi külföldiért. Csak azt tehetjük meg, ami módunkban áll, ha harci cselekménybe keverednek, nem tehetünk értük többet, mint saját családtagjainkért”. A foglyokat a partizánok által elrabolt három léglökéses repülőgép szállította át Ámmanból Észak-Jordániába, de nem ismeretes, hogy az átszállítás mikor történt. A válasz tulajdonképpen rendkívül egyszerű. Servan Schreiber, aki dúsgazdag családból származik és Franciaország egyik legtehetségesebb polgári újságírója — kísérletet tett egy „kommunisták nélküli baloldali összefogás” létrehozására. Ennék a kísérletnek Servan Schreiber részéről megvoltak a maga gazdasági és politikai előnyei. Még a radikális párt vezető posztjának „meghódítása” előtt Servan Schreiber olyan gazdasági platformot dolgozott ki, amely célul tűzte ki a tőkés Európa gazdasági erőforrásainak szorosabb integrálását és ezen belül Franciaország „modernizálását” az amerikai gazdasági kihívással szemben. Servan Schreiber persze sohasem . volt amerikaeilen es: szoros és kitűnő kapcsolatok fűzik amerikai üzleti körökhöz. A program azonban alkalmas volt arra, hogy vonzó hatást gyakoroljon azokra a polgári rétegekre, amelyek számára a kormánypárt politikája még mindig túlságosan „gaulleista” és nem veszi eléggé figyelembe az európai integráció követelményeit. E gazdasági program meghirdetése után a rendkívül dinamikus és vonzó külsejű ifjú politikus megszerezte a Szovjet jogászok a légikalózkodásról A Lityeratumaja Gazetta legújabb számában Koloszov és Emin, a jogtudományok kandidátusai vitaba szállnak George Habbasnak, a „Palesztinái Népi Felszabadítási Front” vezetőjének kijelentésével, amely szerint az utasszállító repülőgépek elrablása és megsemmisítése válasz „a palesztinai nép jogait felszámolni akaró bűnös összeesküvésre”. A két szovjet jogász hangsu--' Lyozza, hogy a palesztinai nép jogainak helyreállításáért vívott . harc igazságossága vitathatat-1 lan. Ugyanakkor rámutatnak arra, hogy a nemzetközi jog különbséget tesz a hadviselés meg engedett és tiltott eszközei, valamint módszerei között. A hadviselők közötti fegyveres harc nem lépheti túl az alapvető célt: az ellenfél ellenállásának elnyomását. Háború idején a hadműveletek csupán az ellenfél fegyveres erőivel, nem pedig a békés lakossággal szemben alkalmazhatók. Ezt az általános elvet — húzza alá a szovjet jogászok cikke — mind az 1907-es hágai, mind pedig az 1949-es genfi konvenciók lerögzítik. Bordeacx-ban hajdan nagy hírű. ám jelenleg romokban heverő radikális párt vezetését és nyomban új programot dolgozott ki. Rendkívül érdekes program volt ez. A felületes olvasó előtt bizonyos pontokban elment egészen a legszélsőbb baloldalig — például az örökösödési jog tagadásáig. Más vonatkozásban egyszerűen nem volt egyéb, mint egy „korszerű kapitalizmus” programja. Az egész „radikális manifesztumból” világosan kitűnt.: úgy fogalmazták meg. hogy a korszérű állammonopolista kapitalizmus hívedtől a baloldal különböző töredékcsoportjaiig mindenki megtalálhassa benne a maga „mazsoláját”. Ez a kétszakaszos program gyújtotta be Servan Schreiber „politikai rakétáját” és szerezte meg számára a győzelmet Nancyban. A kommunista párt kezdettől fogva rámutatott árra, hogv a „modem politikus” új típusaként fellépő Servan Schreiber voltaképpen egy nagyon régi programot igyekszik megvalósítani: antikommunista alapon próbálja egyesíteni a kormányzó, gaulleista UDR- párttól balra álló csoportokat. Ezek a balközép-formációk azonban éppen azért vesztették el életerejüket, mert következetesen elutasították a francia baloldal egyetlen tényleges tömegerejével, a kommunista párttal való együttműködést! így Servan Schreiber kommunista bírálói joggal mutattak rá, hogy a kísérlet országos mértékben ezúttal is kudarcra van ítélve. E ~z Servan Schreiber vereségének alapvető oka. A vereség méreteit persze befolyásolta az a taktikai hiba is, hogy személyesen a miniszterelnököt választotta támadásának célpontjául és éppen abban a városban, ahol Chaben Delmas helyzete két évtized óta megingathatatlannak számított. A taktikai hiba azonban nem takarhatja el a főtanulságot: Franciaországban minden „baloldali” jelszó hamis, amely a kommunisták kizárásával,, vagy ellenükre próbálja egységbe szervezni a hajdani Negyedik Köztársaság polgári pártjainak széttöredezett csoportjait. — ie — Tekintse meg a PAPÍRIPARI yAllalat és a KERESKEDELMI vAllüldt kiállítását . a szegedi Bartók Béla Művelődési Központban. (Vörösmarty u. 3.) Nyitva: szeptember 22—25-ig 10—19 óráig.