Békés Megyei Népújság, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-13 / 215. szám

bban a körzetben, ahol Bende Zoltán mezőgazdász lakott, Kelemen István tanácstag hirtelen meghalt. Hivatalos jelentés szerint szívtrombózisban. Reggel, miután a felesége megfejte a tehenet, felhörpintette két deci tejét, azután a házilag fából készített satuszékre ült és kétnyelű késsel létrafokot faragott. Ki akarta cserélni azokat a létrafokokat, melyeknek a vége behasadozott, s egy-egy darabka ki is esett már belőlük. Hiába, kikezd mindent az idő, s azt a létrát az istállópadláshoz harminc évvel ezelőtt vette. A behasadozott létrafokok bírták volna még, ha minden nélkül járt volna fel csak az istállópadlásra, de hát őszszel fel kell kasolni a kukoricát, aztán meg le is kell hordani a jószágnak. Az meg olyan megterhelés, amit nem bírnának él a hasadozott létrafokok hosszabb ideig, és jobb megelőzni a bajt.

Soha nem mulasztotta él, hogy ne igyon reggel frissen fejt tejet, még nyáron sem, a legnagyobb dologidőben, pedig öt órakor kint volt már a szövetkezet kertészetében. Télen csak hatkor fejt a felesége, nyáron fél ötkor a sajtár már a konyhaasztalon volt a friss habos tejjel. Ekkor tavasz Volt, március eleje, a tél kinyúlt, és kevés volt még a munka a szövetkezetben s csak nagy ritkán kellett kimennie. S az olyan napokon, amikor nem ment ki a szövetkezetbe, a férfire tartozó dolgokat csinálta otthon. Így volt ez

ezen a napon is. S a felesége arra lett figyelmes, hogy nagyon elcsendesedett. Pedig, ha egyedül tett-vett az udvaron, halkan dúdolgatott. Kedvenc dalát disznótorban, lakodalomban barátaival, komájaivai össze- fogódzva még énekelgette is:

„Itt is árok, ott is árok, ugorni kell.

A szép lánynak, a szép lánynak köszönni kell.

Thaj! Köszönni kell, csuhaj! —

Vállaljon el babájának.

Sárga csikó, bársony nyereg,

Nem ül abban minden gyerek.

Thaj! Aki felül a nyeregbe, csuhaj!

Százas legyen a zsebében

(Készlet Öcsédön hallott népdalból. Cs. P.)

Amikor a tanácstagi körzetbe valók beszélgetni mentek hozzá, a hosszú székre ültek, amely váza volt a satunak, s melynek befogópofája akkor szorult ösz- sze, ha a satufej lefutó szárát lábbal előretolta és megfeszítette^

Most a felesége nem hallott beszédet sem, s a kétnyelű kés nyesegetése is elhalt. A tejet szűrte a köcsögökbe; volt azok közt literes, félliteres, aszerint, ki mennyi tejet hordott tőlük naponta; Aztán kimosta a sajtárt és kinézett az udvarra. Először csak odaszólt a férjének, hogy talán csak nincs rosszul? Visz neki még egy bögre tejet, az biztosan jót tesz neki. De miután Kelemen István se nem szólt, se nem mozdult, rémülten szaladt hozzá és megrázta. Kelemen István keze ekkor élettelenül csúszott le a kétnyelű késről...

Bende Zoltán találkozott a tanácstitkárral, Balázs Imrével, miután eltemették Kelemen Istvánt. Lehajtotta a fejét, bizony nagy vesztesége körzetüknek. Jó szívvel volt mindenkihez és nem restellt apró dolgok miatt sem a tanácsházára menni, ha megkérték. A tanácstitkár igenlően bólintott, arról ő tudna sokat mondani, mert hozzá is bement, amikor mással nem boldogult a tanácsházán.

Előző héten is hozzá fordult, hogy vigyék már ki i betoncsöveket, mert az ősszel beszakadt az egyik útkereszteződésnél a kocsiátjáró, és csak nagy üggyel- bajjal tudnak rajta áthajtaná. De nemcsak azért, hanem tavasszal megszaladhat a víz és nem tud lefolyni, mert ahol beszakadt az átjáró, elzárta az árkot és elárasztja a környéket a víz. Meg akarják azt előzni, de ha csak kitakarítanák az árkot, nyitva kellene hagyniuk, amíg nincsenek ott a betoncsövek, azt pedig nem tehetik, mert sok kocsi jár aira. Volt már azelőtt a tanácsházán négyszer a betoncsövek miatt, és megnyugtatta mindannyiszor valaki, hogy intézkedik. De csak nem vitték a betoncsöveket. S amikor már nála járt Kelemen István nagyon bosszankodott, micsoda eljárás, hogy csak ígérgetnek. A hivatalnokok ne higgyék azt, hogy mások szép szeméért megy a tanácsházára. De mire való is az, hogy egy dologban annyiszor fenntartják egymást? Amit valakinek meg kell csinálni, azt csinálja meg, ne hagyja unos- xmtalan abba, amikor nincs arra szükség, fejezze be, amihez hozzákezdett, aztán fogjon hozzá máshoz.

A tanácstitkár álltában is a combjára csapott, az istenfáját meg is csinálták aztán hamarosan az átjárót a körzet lakói. De arról Bende Zoltán többet tudhat, mert a körzetben lakik, és ahogyan Kelemen Istvánt ismerte, Bende Zoltán sem maradhatott ki a lapátolásból.

Amaz kényelmetlenül topogni kezdett s rögtön szólt

Is, hogy már kezében volt a lapát, már indulni akart áz átjáróhoz, amikor eszébe jutott, hogy éppen azon a napon van annak a szakbizottságnak az ülése, amely az állattenyésztés helyzetét tárgyalja. Bár a bizottságnak tagja a szövetkezet állattenyésztési szakembere, mégis úgy tartotta, neki, mint mezőgazdásznak ott a helye. És milyen jó, hogy elment, mert a bizottság tagjai azt feszegették, hogy bármint kerülgetik a dolgot, bármilyen kimutatásokat készítenek, a faluban két év óta sem a tehenek, sem a malacok nem szaporodtak és így nem lehet több a tej, a vaj, a hús sem. Közbe is szólt, hogy legalább a szakbizottságon ne uralkodjon el a pesszimizmus. Bizonyos fogyatékosságok vannak ugyan az állattenyésztésben, de ha mélyére hatolnak a kérdésnek, akkor megállapítható, hogy tendenciájában előremutató az állat- tenyésztés. S a tendenciát soha nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert áz meghatározó. És ha nem hagyják magukat befolyásolni a szubjektív véleményektől, akkor az állattenyésztés terén nagyobb ütemű fejlődés várható. Csak koncentrálni kell az erőket és akkor száznyolcvan fokos fordulat következik be. Ezt ő bátran mondja, ha nem is állattenyésztő, de mezőgazdász és látja a tendenciát. Észlelhető ugyan a sertéstenyésztésben ciklikusság, de ez időleges. Ezt látni kell. Bár ő nem akar beleszólni a bizottság munkájába, olyan határozatot dolgoznak ki, amilyet jónak tartanak, csak észrevételeit fejtette ki, hátha felhasználják a kérdés megoldása érdekében.

A tanácstitkár két ujjal feljebb tolta orra nyergén a szemüvegét, neki a közigazgatás a szakterülete, nem sokat konyát az állattenyésztéshez, annyit tud mégis, hogy takarmány kell hozzá. Ez meg már a mezőgazdász feladatkörébe tartozik.

Bende Zoltán hirtelen megrándult, mint amikor valakit megcsípnek és eldarált két szót: „persze, persze”. A tanácstitkár észrevétlen hagyta amannak a megjegyzését és újra a combjára csapott, mert az istenfáját, több tehénnek, több malacnak több takarmány kell. De arról nem akar polemizálni Bende Zoltánnal. Egészen mást mondana neki, ha már ösz- sze tál álkoztak. Éppen arról esett szó köztük az elején, hogy nagy veszteség érte körzetüket. És azt hiszi, Bende Zoltán is szeretné, ha Kelemen István utódául olyan embert választanának tanácstagnak, mint amilyen az volt Nehogy valamilyen szélcsap kerüljön abba a köztisztségbe, mert mindenütt akadnak nagyszá- júak. Ezért ő úgy gondolta, vállalja Bende Zoltán a jelölőgyűlós levezetését és beszámolót tart a község és a körzet helyzetéről. Ismer mindenkit bizonyára azon a környéken, hiszen ott lakik és tudja, ki milyen vágású ember, hogy csak a szája jár, vagy tenni akaró. Mert a jelölőgyűlésen sók múlik, hogy kire terelődik a figyelem. A népfronfbizottság kiválasztja a jelöltet, néki meg elő kell terjeszteni.»

Bende Zoltán a jelölőgyúlés estéjén aktatáskájába tette a beszámolót, azután belerakott feljegyzéseket, kimutatásokat, mielőtt elindult volna oda. Ügy rendezte el azokat az aktatáskájában, hogy kéznél legyen neki, amire szüksége lehet egy választói körzetben. Fel kell készülnie, hogy alapvetően világítson meg bármilyen kérdést, mert az nagyon döntő. Előbbre kell lépnie a körzetnek, hiszen ha köztiszteletben is állt Kelemen István, mégis csak az átjárókra, járdákra, utakra korlátozta tisztségét. A társadalmi fejlődés fő vonásainak, tendenciáinak felismerése túllépte már képességeit. De nem is lehet elvárni egy kertészeti munkástól, aki kapái, locsol; a gazdaságfejlesztés helyes arányú kialakításának szükségességét a tervezésben kevésbé értheti, nem láthatja annak tendenciáit. Törvényszerűen szükséges felzárkóztatni a körzet lakóit a feladatok nagyságához...

Az általános iskola páros ülésú padjaiból többen kívül hagyták a lábukat. A vékonyabb dongájú és a fiatalabb asszonyok, lányok halkan kacarásztak amazokon, hogy úgy ülnek a padokban, mintha kalodámért megmozdult valaki amazok közül, arra néztek, majd kuncogva összesúgtak: „szorul a pocak”. Közben ban lennének. Ha nyiszorogni kezdett valamelyik pad, Bende Zoltán ajkáról megállás nélkül folytak a szavak. neki jutott az a feladat, hogy a megboldogult Kelemen István helyett beszámolót tartson, mellyel a népfrontbizottság és a tanács vezetői bízták meg. S azt szeretné, ha a jelölésre kerül sor, olyan talpig becsületes embert választanának, mint amilyen Kelemen István volt. De mielőtt azt az alapvető fontosságú eseményt lebonyolítanák, beszámol arról, milyenek a körzet és a falu fejlődésének fő tendenciái. Mert a fejlődés mai szakaszában nem elég a járdákról, az utakról beszélni. Tudni kell. milyen irány a törvényszerű. Mert, ha nem néznek előre, akkor vakon tapogatóznak. Ha mélyrehatóan vizsgálják a jelenségeket, akkor súlyozni tudják a kérdéseket. Az pedig alapvető fontosságú kérdés, arról soha nem szabad megfeledkezni. Ilyen öszefüggésekben szükséges mindenkinek gondolkoznia és cselekednie. Ez nagyobb erőfeszítést igényel, de megéri. Ez a dinamikus fejlődés fő kérdése, ez meggyorsítja a szocializmus fejlődésének általános ütemét...

Szélj árás

Cserei Pál novellája

Miután Bende Zoltán a beszámoló végére ért, leült a tanári asztal mögé, zsebkendővel megtörülgette a homlokát, arcát, megivott egy pohár vizet és körülnézett a tanteremben, lehne-e valakinek kérdése vagy javaslata, akár a körzet, akár a falu fejlesztését illetően.

A középső padsor legelején ült Bencze Pál, a szövetkezet növénytermesztési brigádvezetője, az elhunyt tanácstag, Kelemen István szomszédja. Köhintett, mielőtt- felállt, azután magára mutatott, hogy ő egyszerű parasztember, nem tudja, hogyan kell súlyozni a kérdéseket, csak a mázsa súlyait ismeri, mégis kérdezne egy dolgot. Kelemen Istvánnal éppen a minap beszéltek arról, amit mondani akar, de hát nem volt már ideje annak, hogy eljárjon a dologban, mert elvitte a kaszás. Mint tudja mindenki, a körzetükhöz tartozik a falutól félreeső hat ház. Ügy is nevezik azt a részt már régen, hogy Hatház. Nagyapja is így emlegette. Az ördög tudja miért, de a föld felszínétől hetven centiméterre Hatházon már talajvíz van, és ihatatlan a kutak vize. Valamit tenni kellene.

Még be sem fejezte Bencze Pál, Bende Zoltán már állt fel, hogy ismeri jól a községfejlesztési tervet, Hatház kérdése nem szerepel abban. És az anyagi eszközök sem teszik lehetővé, hogy pótlólag beiktassa a tanács,,

Bencze Pál most nem állt fel, csak a kezét emelte magasba, mert nagyon nyiszorgott a pad, amikor le is ült, s ne kaparásszanak rajta a menyecskék Már engedelmet kér, nem kéne azt sehová beiktatni, csak szerezzen a tanács árokásó gépet. Azt még Kölemen István mondta, nem kell ott mást tenni, csak körül keli árkolni Hatház környékét, hogy a talajvíznek legyen hová leszivárognia.

Bende Zoltán gyorsan matatni kezdett az aktatáskájában a jegyzetek, kimutatások közt, közben, törülte volna a homlokát is, mert gyöngyözni kezdett neki, s a kimutatásköteg kicsúszott az aktatáskából az olajos padlóra. Utánakapott s a fehér zsebkendő olajos lett. A kimutatásköteget a tanári asztalra tette, azután megtörülgette magát s miután levette az arcáról a zsebkendőt, halvány olaj foltok tarkították. A lányok, asszonyok pukkadoztak, ő meg a költségvetési tervezetet böngészte. Belevörösödött, hogy rajta röhögnek a vacak hatházi dolog miatt, majd falnézett, nem tudja most megállapítani, hogy az évi költségvetés bírja-e, mindenesetre a kérdést elmondja ata- náosveze tőknek.

Bencze Pál ismét felemelte a kezét, ne vegye rossz néven az előadó, ő azt mondja, nem kell ahhoz a tervezet, csak árokásó gépet szerezzenek, a hatháziak kifizetik a költségeket.

Bende Zoltán hirtelen úgy érezte, mintha az inge nyaka is kényelmesebbé vált volna, közölheti a tanács vezetőivel, hogy a jelölőgyúlésnek a beszámoló része sikeres Volt, mert a hatháziak vállalták, saját erejükből körülárkoltatják a kis települést, csak árokásó gépet kell nekik küldeni. A népfronfbizottság hivatalos képviselője közben odasúgta neki, törülgesse meg az arcát, mert maszatos. Ekkorra Bende Zoltánnak már elmúlt a zavara, és kedélyeskedett, az ördög vesszőzze meg, milyen ügyetlen tud lenni, mint a gyerek. Bencze Pál közbeszólt, hogy megismerik ők az embert maszatosan is, meg nem maszatosan is.

Ezután bejelentette Bende Zoltán, hogy rátérnek a jelölésre, miközben Bencze Pálhoz hajolt a vele egy pádon ülő és valamit odasúgott neki. Bencze Pál elmosolyodott és megrántotta a vállát. Miután Bende Zoltán előterjesztette, hogy a népfrontbizottság nevében Bencze Pált javasolja jelölni tanácstagnak, a Bencze Pál mellett ülő kilépett a pádból, hogy csak annyit szeretne szólni, ismeri Bencze Pált régen, nincs is vele semmi rövidsége, mégis ő Arató Jánost szeretné jobban, mert szókimondó, nem retirál meg, ha valami főember le akarja torkolni.

agyot nézett Bende Zoltán, hogy Ben cze Pál jelölését éPPen a vele egy pad- ban ülő torpedózza meg. Ha egymás mellé ültek, nem lehetnek nagyon idegenek. Furcsa emberek. Felemelkedett, ráhajolt a katedrára és hosszant taglalta, hogy joguk van a választóknak bárkit javasolni és Arató János csakugyan szókimondó, talpig becsületes ember, példamutatóan teljesíti mindig állampolgári kötelezettségét, háza környéke is példás, de ő mégis azt ajárú- I. maradjanak Bencze Pál mellett, mert az jól is- ieri a körzetét, amit az is bizonyít, hogy a hatháziak .Ahiámáiíi iesen viláffn« kérdés előtte.

A padokban mozgolódni kezdtek, könyékkel lök- dösték egymást,, a Bencze Pál mellett ülő pedig merev arccal nézett Bende Zoltánra, aki hozzáfordult, egyetért-e most már azzal, hogy Bencze Pált jelöljék. Az igenlően bólintott, mert már ő is Bencze Pál mellett van. Miután mindenki jóváhagyta annak jelölését, Bende Zoltán bezárta a gyűlést és a népfrontbizottság hivatalos képviselőjével búcsút vett a többiektől. Ekkor Bencze Pál közelebb ment hozzá, már engedelmet, kért, de csak meg kell, hogy mondja, Arató János nevű ember nem is él azon a környéken. Olyan lett hirtelen Bende Zoltán, mint akit lecöve- kelnek, majd úgy lódult ki az ajtón, mintha meglökte volna valaki. Ott bent az asszonyok, lányok sokáig kacagtak. Aki a padban Bencze Pál mellett ült, tenyerével a tanári asztalra csapott és felnevetett, hátha rájött Bende Zoltán, hogy feléjük milyen a srél- járás...