Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-07 / 184. szám

Gyepes Barnabás •rszágos bajnokságot nyert Véget ért a Ma­gyar Népköz­társaság Orszá­gos Salakmoto­ros Bajnoksága'. A utolsó, ötö­dik fordulót 3000 néző előtt, Sze­geden a SZE- OL-stadionban rendezték meg. A 20 futamos versenyben 17-en rajtoltak. Amikor valamennyi futam be­fejeződött kiderült, hogy az élen Radácsi, Csaté és Gyepes között holtverseny alakult ki ezért döntő futamot tartottak: az első körben mindhárman fej­fej mellett haladtak, a második körben azonban Gyepes főten­gelye „beállt” és feladta. Az utolsó kanyar előtt még úgy lát­szott, hogy Csaté be tudja fog­ni a végig vezető Radácsit, ám a debreceni versenyző kitűnő kanyartechnikával bebiztosította elsőségét és 3 méteres előnnyel ért célba, így a szegedi verseny győztese lett. Végeredmény. 1. Radácsi (Debreceni Volán), 2. Csaté (Papp József SE), 3. Gye­pes (Gyula) valamennyi ESŐ gépen. A szegedi forduló azonban már nem változtatott Gyepes Barnabás végső győzelmén, aki a korábbi fordulókban elért eredményei alapán 1970-ben 6. országos bajnokságát nyerte az 500 köbcentiméteres géposztály­ban. Gratulálunk a gyulai motoros­nak! (Pagaméri) Röviden — Az angliai Tesside-ban meg­kezdődött a serdülő és ifjúsági Szezonnyitó értekezlet a labdarúgóknál A Békés megyei Labdarúgó Szakszövetség vasárnap délelőtt, a Csaba-szálló télikertjében tartotta meg a tavaszi egyidényes bajnokság záró- és egyben az 1970—71. évi labdarúgó-bajnokság nyitóértekezletét, melyen 41 szakosztályvezető, intéző, edző és játékvezető vett részt. Az értekezleten Bognár István főtitkár értékelte az elmúlt bajnoki szezon tapasztalatait. Ismertette a most kezdődő bajnoki vetélkedő versenykiírását és ^zólt az MLSZ hamarosan életbe lépő új rendelkezéseiről, a módosított átigazolási szabályzat várható vál­tozásairól. Ez alkalommal került sor a megyei labdarúgó-bajnokság győzteseinek díjkiosztására is. Képünkön a részvevők egy csoportja. (Fotó: Demény Gyula) TEKE Félidőhöz érkezett a mezőko­vácsházi járási tekebajnokság. Az első forduló után megálla­pítható, hogy a bajnokság el­érte célját. Nagy tömegeket mozgósított a községben és a mi. nőségi tekesportnak is komoly bázisa. Jellemző, hogy tizen- ketten ütöttek a részvevők kö­zül 400 fán felül és 445 fás tel­jesítmény is akadt! Az első forduló végeredmé­nye: 1. Vörös Október Tsz 13 039 fa, 37 pont. Legjobb do­bó: Túri 415, 2. Téglagyár 13 316, 33. Ld: Kiss és Ozsvár 425—425. 3. Petőfi Tsz 12 939, 30. Ld: Nagy 4111, 4. Május 1 Tsz 12 347, 28. Ld: Gulácsi 445 (!). 5. Igazságügy 12 483, 24. Ld: dr. Tóth 368. 6. Asztalos ktsz 11 855, 24. Ld: Lónyán 423. 7. Községi Tanács 10 140, 20. Ld: Molnár 409. 8. Pedagógus 9145, 17. Ld: Somogy vári 404. 9. ÁFÉSZ 11 635. 12. Ld: ifj. Do­bozi 409. Versenyen kívül: MEDOSZ B 12 050 fa, 39 pont. Feltűnő az Igazságügy, ÁFÉSZ és a Tanács visszaesése. Ezek­ben a csapatokban „több van”. A téglagyár és a három ter­melőszövetkezeti csapat ered­ményei viszont az utóbbi idő­ben nagyot javulták. Az első forduló válogatottja így fest: A-csapat: Gulácsi, Ozsvár, Kiss, Túri, Molnár, Nagy. B-csapat: Lónyán, ifj. Dobozi, Borovics, Varga, Klem II, dr. Tóth. asztalitenisz EB. A magyarok jól rajtoltak; a fiúk a csapat- versenyben 5:2-re győztek Finnország ellen, a lányok pe­dig 3:0-ra verték a belgákat. — Szeptember 6-án, a megis­mételt SZŰR műsorában Hon- thy Hanna, Kossuth-díjas kivá­ló művész is szerepel. Tiszte­letdíját az árvízkárosultaknak ajánlotta fel. — Sorsoltak a labdarúgó EVK- ban. Az első fordulóban a Fe­rencváros a Liverpool-lal, a Pécsi Dózsa pedig a Román Universitatea Craiova-val ta­lálkozik. A mérkőzések idő­pontja: szeptember 16 és 30. A hármas jubileum tiszteletére megrendezett és kitűnően si­került szarvasi sakkversenyről tudósításokban és képekben be­számolt a sajtó. Ügy gondolom azonban, szakmai szempontból is érdemes néhány sorban fog­lalkozni véle. „A magyar mesterek a rossz rajt miatt jobb eredményt nem tudtak elérni” — olvashattuk a zárótudósításban — és itt nem árt időzni egy kissé. A versenyen a magyar női élgárda vonult fel. Sakkozóink a 4., 8., a 13. és 15. helyet sze­rezték meg. Tagadhatatlan, Erőgépek a Kórház utcai sporttelepen A békéscsabai városi tanács épí­tési és közlekedési osztályának megbízásából a kertészeti vállalat hozzáfogott a Kórház utcai sport­telep ún. hátsó salakos labdarúgó- pályájának füvesítéséhez. Jelenleg három erőgép és egy dózer az al­talajt készíti elő. Ennek során kö­zel 3000 köbméter kerti földet hasz­nálnak fel. Erre kerül majd a 10—12 cm vastagságú gyepkocka- réteg. Tervek szerint október vé­gére borítja üde zöld fű a pályát. hogy Honfiúé és Finta Erzsé­bet rövidzárlatának — 13. és 14. hely — nem örülhettünk, de amióta versenyek léteznek, első és utolsó helyezettek is min­dig voltak. Az eredmények a játékasztalnál születnek — és ha ezek nem is egyeznék tit­kos álmainkkal, az még nem azt jelenti, hogy nem jók. Én a mérsékeltnek vélt eredménye­ket inkább taktikai hibának tartom. Ugyanis ha Verőd Zsuzsa nem Ivánkának „tör­leszt”, hanem Polihroniadenek és ha Karakas az első fordu­lóban Polihroniade, illetve ha­todik fordulóban Honfiúétól el­szenvedett vereségét nem a leg­jobb formában és reménytelje­sen játszó magyar versenyző Porubszkyn „torolja” meg, ha­nem Eretován — nem nehéz kiszámítani; a versenyt záró tudósítás a magyarok kitűnő szerepléséről számolhatott vol­na be. (2., 3. és 6. 8. hely is a magyaroké). Mindenesetre Po- rubszky Mária helyezését — még a balatonszépláki III. hely után is — kitűnőnek tartom. Karakas Éva, Ivánka Mária és Verőd Zsuzsa (mostani mérsé­keltebb szereplése nem terel­heti el figyelmünket a korábbi — a magyar női sakknak ran­got adó — kitűnő eredménye­ikről. (Európai csapatbajnoki ezüstérem, több nemzetközi versenyen elért előkelő helye­zés, világbajnokságon zónaközi döntőbejutás stb.) Az igazság az, hogy női versenyzőink — utóbbi években elért — ragyo­gó eredményei igényessé tettek bennünket s ez így van jól! A versenyzők egyéni teljesí­tése értékelésére később kerül sor. A kisipari termelőszövetkezetek alakuló revizori irodájába felveszünk: ipari (építőipari) mérlegképes könyvelőket, okleveles könyvvizsgálókat, egyetemi vagy főiskolai végzettségű, esetleg több éves gyakorlatú számviteli, pénzügyi, munkaügyi, árképzési szakembereket önálló revizori munkakörbe (ellenőrzési, elemző éi szervező munkára), továbbá ügyvitelszervezőt és közgazdasági vagy műszaki végzettségű üzemszervezőt. Fizetés megegyezés szerint A jelentkezéseket — az eddigi pályafutás és fizetési igény megjelölésével — Írásban vár­juk a Békés megyei KISZÖV pénzügyi osztály, Békéscsaba. Szabadság tér 16—18. címre. 61926 II. Nemzetközi női sakkmester-verseny tíjabb tárgyalás a Még mindig nincs döntés a Páncsics-ügyben. Szerdán dél­előtt a Ferencváros és az Üj- pesti Dózsa vezetői folytatták a tárgyalásokat Páncsics át­igazolási ügyében. Páncsics-ügyben — Ma folytatjuk a megbe­szélést — mondotta Harót Já­nos, a Ferencváros elnöke. — Ügy tűnik, hogy sikerül szá­munkra kedvezően megegyezni az újpestiekkel; Mérlegen a megyei asztalitenisz női CSB Az 1970. évi megyei női asz- | taldtenisz csapatbajnokság az I idén ugyanannyi résztvevővel folyt, mint az elmúlt évben. Az induló csapatok között mind­össze annyi változás történt, hogy a Békési MEDOSZ helyett a tótkomlósd lányok kapcsolód­tak be a küzdelmekbe. Az élvo­nalban változatlanul 4 csapat — a Bcs. Kinizsi, Békési Vörös Meteor, Szarvasi Óvónőképző és a Gyulai MEDOSZ küzdött. A múlt évi bajnok Gyulai ME­DOSZ: Farsang és Tóth távozá­sával sokat gyengült. A tavaszi fordulóban a Bcs. Kinizsi csa­pata végzett az első helyen, pontveszteség nélkül. A csabai lányok e teljesítménye mellett, meg kell emlékezni az első hely árnyoldalairól is. A sportkör tagjai olyan körülmények kö­zött edzenek; és versenyeznek — szűk folyosón, árkádok alatt __. hogy a hely mérkőzések tar­tására nem alkalmas. Olyannyi­ra, hogy a többi csapatok vona­kodva voltak csak hajlandók a találkozók ottani lejátszására. A szakszövetség és a csapatok vezetői joggal kifogásolták ezt az állapotot. A Kinizsi sport­kör vezetőségének sürgősen min­dent el kell követni, hogy meg­felelő helyet biztosítson az őszi szezon előtt. A hatcsapatos mezőnyben egyénileg Horváthné Gogh Er­zsébet (Gy. MEDOSZ) és Ger­gely Ildikó (Szarvas, Óvónőkép­ző) teljesítménye emelkedett ki. Mindketten egy-egy vereséget szenvedtek csupán. BCS. KINIZSI. A tavaszi baj­nokcsapatban Laczóné Mogyo­rósi Katalin szereplése volt a legsikeresebb, őt Szabó Ágnes és Téglás Adél követi. Az első hely kivívásában részt vett még Péntek Rozália, Soltész Katalin, Juhász Ibolya, Zarándi Ibolya és Csiernyik Teréz. SZARVASI ÓVÓNŐKÉPZŐ. Maradék nélkül Gergely Ildikó érdemli meg az elismerést. Amennyiben a Bcs. Kinizsi el­lesni mérkőzésen Magyar Ildikó és Magyar Emese csatasorba állt volna, könnyen lehet, hogy ők lettek volna a tavaszi elsők. A második helyen álló szarvasi gárdában Palov Katalin, Lantos Mária, a Magyar-testvérek és Csicsely Magdolna nevéhez fű­ződnek még sikerek. BÉKÉSI VÖRÖS METEOR. Az idény folyamán végig igen szoros mérkőzéseket vívott és került a harmadik helyre. Na­gyon hiányzott Hoszpodár Etelka. Még ilyen kö­rülmények között is csak nagy küzdelemben szenvedtek vere­séget a csabaiaktól és a szarva­siaktól egyaránt ll:9-re. A ta­nulmányi elfoglaltság (négyen készültek az érettségire) érez­hető volt az eredményeken is. Bezzeg Mária, Orgován Cecília, Virágos Mária közel azonos tel­jesítményt nyújtott, Molnár An­na tavasszal nem játszott, Kál­lai Mária és Nyeste Mária pe­dig felváltva vettek részt a ta­lálkozókon. GYULAI MEDOSZ. Végig azonos felállításban szerepeltek. Náluk Horváthné a rangelső. Bordás Anikó és Héjas Emília játékát nagy formaingadozások jellemezték. Kristóf Júlia csak helyenként játszott kielégítően. TÓTKOMLÓSI SPARTACUS. Az együttes a tavaszi évadot el­sősorban tapasztalatszerzésre használta fel. Tagjai Deák Ka­talin, Kevészki Anna, Maxi Éva, Kasza Erzsébet és Duszka Éva voltak. MEDGYESEGYHÁZA. A gyu­laiak elleni mérkőzésen bizony­ságát adták, hogy ha a szakosz­tályban akadna egy olyan veze­tő, aki a gárdát össze tudná fog­ni, sokkal erősebb játékerőt képviselnének. A megyei női CSB tavaszi végeredménye 1. Bcs. Kinizsi 2. Sz. Óvónőképző 3. Békési VM 4. Gyulai MEDOSZ 5. Tótkomlósi Spartacus 6. Medgyesegyháza 5 5 - - 10 5 4-18 5 2 12 5 5 2 12 5 5 1-42 5 - - 5 ­Szeles Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom