Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-06 / 183. szám
Ötéves gé|> a legrégibb II harmadik műszak megszüntetéséért - 1800 forint az átlagbér — Augusztus 30-án múzeumot avatnak a gyomai nyomdában van még az tizemben. A nők i vannak többen (93-an), a férfi- * dolgozók száma: 76. A műszakiak j közül egy rendelkezik felsőfokú, öt pedig középfokú technikumi végzettséggel. A dolgozók havi átlagkeresete 1800 forint. Az átlag órabér a monóöntöknél a legmagasabb (13,50 Ft), a könyvkötőknél a legalacsonyabb (8,81 forint). Az idén január 1-én 7 százalékos bérfejlesztést hajtottak végié, így a gyomai részleg dolgozóinak átlagórabére most már azonos az anyavállalatéval. Az idén 14 napnak megfelelő nyereség- részesedést fizettek. Büszkesége lesz Gyoménak a Kner Múzeum, melyet előreláthatólag augusztus 30-án nyitnak meg. Ebből az alkalomból egy j nagyobb ünnepséget szeretnének [ rendezni a nagyközség művelődési házában. A múzeum minden bizonnyal hozzájárul majd ahhoz, hogy Gyoma ország-világ előtt ismertebbé váljék. Az üzem a következő 5 éves tervben nem tervez bővítést. Nem látszik ugyanis biztosítottnak a szakemberlétszám, s a fejlesztéshez szükséges terület igénybevétele is bizonytalan. Ezért a gyomaiak 1971—73-ig a műszaki színvonal javítását tekintik a legfon.losabb feladatnak. 1973—74-ben lehet hozzákezdeni a továbbfejlesztés terveinek elkészítéséhez. Ehhez azonban már a közeljövőben biztosítani kel; a helyet, valamint meg kell szervezni a megfelelő szakemberütónpótlást. —szló Mintegy 350 tonna könyv és 100 tonna tájékoztató anyag a Kner Nyomda gyomai részlegének tavalyi termelése. Az átlag- példán yszám 8—10 ezer között van, az egész mennyiséget szerződésileg már előre lekötötték. A kapacitást a vállalati elveknek és a gyomai hagyományoknak megfelelően osztották fel, a belső egyensúlyt biztosítva kötötték meg a szerződéseket. A j részLeg korábban mindig veszteséges volt, a múlt évet azonban már több mint 2 millió forint nyereséggel zárták. Az épületek karbantartását a nyomda saját dolgozóival végezteti. Megfelelnek az előírásoknak a munkatermek és a szociális létesítmények is. Az idén ott is kiépítik a _ központi fűtést, ahol korábban cserépkályha működött; egyúttal a széntüzelést olajtüzelésűvé alakítják. A géppark nagy része új. A legrégebbieket (a magyar gyártmányú prospektusnyomókat) 5 éve vásárolták. De ezeket is rövidesen ki fogják cserélni a jelenleg Békéscsabán működő termelékenyebb olasz gépekre. Az állandó három műszakos üzemeltetés megszüntetéséi teszi lehetővé az, hogy a formakészítés két kopogtatógépe, valamint a könyvgyártás két hajto- ga tógépe mellé egy-egy harmadikat is beszereznek. Ennek azért van nagy jelentősége, mert az említett gépeken szánté kizárólag nők dolgoznak. Bár a teljes termelési érték 105—106 százalékát teljesítették, nem tudták hozni a tervezett nyereséget. Ennek oka egyrészt a viszonylag sok kieső idő, másrészt az önköltség emelkedése. A kettő természetesen nem független egymástól. Az üzemben nagy a fluktuáció, elsősorban a segéd- és a betanított női munkások körében. A gépek működtetéséhez szükséges szakmunkáslétszám azonban rendelkezésig áll. A fiatal szakmunkások többsége jól megállja a helyét. Az ifjú szakemberek zömét egyébként az üzemben képezték ki, csak nyolc fiatalt adott a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium ós Szakiközépiskola. A 169 fős létszámból 65 a szakmunkás, 90 a segéd- és betanított munkás, és 14 műszaki és adminisztratív dolgozó Épül a századik tolóhajó Balatoiií'üreden A Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyáregységében — az Egyesült Arab Köztársaság megrendelésére — 1963 óta készülnek folyami tolóhajók. Ebben az évben vízre bocsátják a századikat. A Balaton-menti gyárban a tolöhajók mellett más bűnügyi fotós vett fel a Vadgaiamb romjairól. — A turistaház, ahol az osztály aludt volna... Beke pár szóval ismertette a Vadgalamb pusztulását, majd engedélyt kért az igazgatótól, hogy másnap felkeresse a gimnáziumot. Huber1 annyira készséges lett, hogy otthonát rögtön felajánlotta éjjeli szállásul, az őrnagy azonban nem vágyott társaságra. Épp indulni akart, amikor a telefon csengeni kezdett. A vonal túlsó végéről rekedt, öreg hang hallatszott. Ehhez képest kissé meglepőnek tűnt, amikor Hubert — a kagylót befödve — odasúgta az őrnagynak: — Csalogány! — Miért nem hívott előbb? — kiabálta feldúltan Hubert. — Hogyan? Hogy foglaltat jelzett? Már másfél órája? Számoljon be a történtekről! Hubert nem óhajtotta leleplezni az őrnagy előtt, hogy a mérkőzés ideje alatt a telefondugót is kihúzta. — Jó, jó, hát adjon hálát, ezt magára bízom — kiabálta az igazgató. — De addig is vegyen be idegcsillapítót. Rendben van. Jó éjszakát. Az igazgató Bekéhez for- : dúlt. — Megértem, hogy a ható- ; ság tisztázni kívánja ezt az i ügyet. Ami az iskolát illeti, : mindenben a rendelkezésére S állok. Holnap bevezetem az • osztályba. Persze, nem ártana, ■ ha civilben... — • Természetesen. Milyen £ óráik lesznek? —■ Magyar, matematika, rajz... j — Válasszuk talán az utób- j bit. Civilben magam is feste- | getek... — Értem. Ha megengedi, úgy fo- ; gom bemutatni, mint festőmű' £ vészt. Beke elmosolyodott Hubert ; buzgalmán. — Ezt talán mégse. Elég, ha £ annyit mond. hogy a Néprnű- j velési Intézetből jöttém. — Ahogy kívánja. Beke sietve elbúcsúzott, az ; utcán kocsiba ugrott és a pos- ! tára hajtott. „Drága Jutkám — írta a { távirati blankettára —. a fo- j gam újra nyugtalankodni kéz- • dett. ha kihúzattam, okvetlenül £ látni fogtok. Addig is rengeteg I boldogságot kívánok, Laci.” : Húga már ismerte ezt a sző- £ veget: tudta, hogy nem holmi j fogfájásról van szó. (Folytatjuk) : — hazai forgalomra szánt — vízi jármű is készül. (MTI fotó — Jászai Csaba felv. —KS) Napirenden az iskolai oktatás A Pusztaottlakai Községi Tanács Végrehajtó Bizottságának második félévi munkatervében többek között az általános iskola 1969—1970. oktatási évének értékelése és az 1970—71-es évi feladatok megtárgyalása volt az egyik napirendi pont. Az előterjesztés tartalmazta a központi iskolai létszám és az osztály átlaglétszám, tanulócsoportok ala_ kulását, foglalkozott az 1-es és a 3-as iskola problémáival, a tanulmányi átlageredmények alakulóiéval, azzal, hogy milyen módon lehet a múlt évihez viszonyítva az átlageredményeket javítani. Részletesen megtárgyalták a végrehajtó bizottsági ülésen azt is. hogy a VIII. osztályos tanulók továbbképzésére milyen lehetőségek vannak. A szocialista nevelés, a hazafié,ág és politechnikai képzés és a hitoktatás világnézeti negatív hatását is elemzték. Hosszú távú gondolkodók IT árom-négy évvel ezelőtt a 11 gazdasági reform bírálói között még szépszámmal voltak: olyanok, akik attól tartottak, hogy a vállalatok növekvő ön-j állósága nyomán erősödnek i majd a spontán, anarchisztikus! elemek népgazdaságunkban, ve-! szélyeztetve elért eredményein- [ két, a tervszerű szocialista fej-! lődést. A legutóbbi két és féli év tapasztalata azonban rácáfolt: az aggályoskodókra: a harmadik ötéves terv magasabb szírWana-j Ion teljesül, mint azt valaha is remélhettük. Nem volt megtör-j panás, törés a fejlődés folyamatában, sőt, a tervgazdálkodás magasabb szintre emelkedett, felsőbb osztályba lépett. Ezt bizonyítja, hogy javult a munka hatékonysága, s a nemzeti jöve-| delem az ipari termelést mégha-! ladó mértékben, 40 százalékkal1 növekszik a harmadik ötéves1 tervben. A negyedik ötéves terv, amelynek kidolgozásán már párhuzamosan dolgoznak a kormányszervek és a vállalatok, a népgazdaság fejlesztésének új távlatait nyitja meg, A jövő formálásából, az 1971—1975-ös esztendők arculatának kialakításából tevékeny részt vállalnak kezdeményezéseikkel a vállalatok, a szövetkezetek gazdasági műszaki szakembereinek tízezrei. Felősségteljesen mérlegelik a népgazdaság helyzetét, lehetőségeit, a negyedik ötéves terv irányelveiben is vázolt célkitűzéseiket, a közgazdasági eszi közök által diktált elvárásokat, a vállalat piaci kilátásait,-értékesítési lehetőségeit, a gyártmány- és gyártásfej leszlés követelményeit. Vagyis reálisan számbaveszik azokat a kereteket, melyek a vállalatuk mozgási lehetőségeit objektíve behatárolják. De nem azért, hogy le- I szereljék a magasba törő kezdeményezéseket, a bátor kockázat- vállalást, a minőségi lényegi változásra irányuló törekvéseket, hanem azért, hogy megismerjék a szárnyaláshoz szükséges felhajtó erőt, az aerodina- ! mikai törvényszerűségeket. |\A érjünk álmodozni — mon- dotta Lenin a polgárháború leverése után, amikor a szovjethatalom szinte kilátás- j tálán gazdasági helyzetben és nemzetközileg elszigetelten elkezdte a helyreállítást, a szocializmus építését. S a Goellro, az első villamosítási terv hihetetlen álomból valósággá vált. Merjünk lelkesítő, nagy célokat kitűzni minden vállalatnál — így fogalmazhatjuk meg napjaink feladatát. A negyedik ötéves terv irányelveiben kitűzött célok: a 400 ezer lakás felépítése, a fogyasztás 30 százalékos nö- j vekedése, a jobb hús- és gépko-; csi-ellatás, a kiemelt fejlesztési] programok, mind ilyen lelkesítő célok. A vállalatok vezetői szintén közölhetik majd dolgozóikkal a bérfejlesztés nyereség alakulásától függő előirányzatát, feltételeit, a lakásépítés hozzájárulásait, a helyi- • leg kiemelt gyártmány- és gyártásfejlesztés öt évre szóló feladatait, Vállalati szinten szerények az apyagi lehetőségek és nem látványosak a feladatok — mondhatják a beavatottak. Olyanok, amilyet éppen érdemelnek — válaszolhatjuk erre, hiszen mindenütt helyileg szabják meg a mércét alacsonyan vagy magasan a feladatokat és az igényeA BÉKÉSCSABAI KONZERVGYÁR AZONNALI BELÉPÉSSEL térti és női dolgozókat vesz fel Fiatalkorúak és idősebbek részére esy- vagy kéíműszakos munkaidő-beosztást, biztosítunk. Jelentkezni a gyár felvételi irodájánál lehet. _____________161859 k ét. A vállalatok között számottevő különbségek lesznek 1975- ben, attól függően, hogy hol milyen feladatok végrehajtására mernek vállalkozni. A lehetőségiek persze hosszabb távon sem korlátlanok. De öt esztendő alatt az adott lehetőségek- keretein belül is lényegesen meg lehet változtatni a termelés, a gyártmányok, a piacok összetételét ,a technika, a termelékenység színvonalát, a szervezettséget, a munkások, a vezetők felkészültségét. A vállalati ötéves tervek ** részleteinek kidolgozásában, a szükséges elemzések elvégzésében sok osztály sok dolgozója vesz részt. Am a koncepciók, a stratégia kialakításában a felkészült és lehetséges vezető egyéniségek szerepe elvitathatatlan. A szakismereteken, a megalapozott népgazdasági, piaci és műszaki információkon túl bátor képzelőerőre van szüksége annak, aki a szokványos, a rutinon túllépve a holnapot körvonalazó kollektíva ihletésére, lendületben tartására vállalkozik. Nagy próbatétel ez a középtávú tervezés, az irányító posztokat betöltők számára, s az előrelátás mértéke, színvonala, akaratlanul is a vezetői tehetség, a korszerű gondolkodás tükörképévé válik. Az éves operatív programok — többnyié csak ilyenek készültek idáig a vállalatoknál — nem befolyásolhatják lényegesen a fejlődés menetirányát, öt évre előre viszont már lehet olyan terveket ös'szeállítani, amelyek, ha nem is 100, de legalább 90 fokos fordulatot visznek a munkába. (Az persze kívánatos, hogy gondolják végig a 180 fokos fordulat lehetőségét is a hosszú távú, 10—15 éves vállalati tervekben, s ennek kidolgozottabb részlete szóljon a- legközelebbi öt esztendőre.) S az ötéves terv olyan fő irányvonalat ad, amelynek alapján jobb éves tervek is készíthetők, s a váratlan helyzetekben szükségessé váló operatív döntések hosszabb távú kihatásait szintén mérlegelni lehet. , egfelelő előrelátással elkerülhetők tehát a rögtönzések, a félmegoldások a napi munkában. Az előrelátás viszont soha nem lehet tökéletes, a kontúrok, a részletek óhatatlanul elmosódottaik. E bizonytalansági tényezőket csökkenteni lehet ugyan sokoldalú, alapos információkkal, tervvariánsok készítésével, de megszüntetni nem, A kockázatmentes vállalati távlati terv fából vaskarika szükséges erről beszélni, mivel a kockázattól való görcsös félelem leszereli az alkotó kezdeményezéseket. A legjobb elképzelést is , meg lehet torpedózni óvatoskodással: Mi lesz akkor, ha... Erre az egyetlen lehetséges válasz: M1 lesz akkor, ha nem merünk előre nézni, gondolkodni, szakítani mindazzal, amit már túlhaladott az idő. A legtöbbet, a jövőt kockáztatjuk, ha nem merünk kockázatot vállalni. K. J. Volga személygépkocsi jó állapotban eladó Érdeklődni: Körösvidéki Cipész Szövetkezet, Békéscsaba, II., Vécsey u. 14. Telefon: 11-178 x mis mmtíSzű 1970. AUGUSZTUS 6.