Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-05 / 182. szám
Minden korábbinál több külföldön élő magyar látogat haza — Hazánk felszabadulásának jubileumi évében és az állam- alapító István király millenniuma alkalmából mintegy százezer hazalátogató magyarra számítottunk. Ennél azonban minden bi. zonnyal sokkal többen keresik fel az óházát — mondotta Kárpáti József, a magyarok világ- szövetségének titkára, az MTI munkatársának. Míg a korábbi években zömmel olyan céllal érkeztek, hogy rokonaikkal, szeretteikkel talál, kozzanak, most a szülőföld iránti érdeklődés, ragaszkodás is főmotívummá „lépett elő”. A magánjellegű látogatásokat sorra- rendre a csoportos utazások váltják fel. Legutóbb például az USA-ból egy 180 tagú, Kanadából pedig — a Kossuth Betegsegélyező Egyesület szervezésében — egy 150 tagú népes csoport érkezett. Első alkalommal látogatott haza Kanadából a református egyesület 160 tagja is. De érkeztek és érkeznek magyar vendégeink csoportosan a többi között Izlandból, Grönlandról, Dél-Afrikából és számos más közeli és távoli földrészről, országból. Jól felkészültünk fogadtatásukra : gazdag programmal várjuk őket, hogy minél alaposabban, sokoldalúbban ismerjék meg a mai magyar valóságot. A határállomásokon, a repülőtereken, műsorfüzetet kapnak kézhez, amelyből mindenki kedve szerint válogathat a legkülönfélébb programokból. A legnagyobb érdeklődés természetesen az országjáró túrák iránt nyilvánul meg. A világ- szövetség külön, e célra utazási irodát létesített. A legtöbben a Dunántúlt, az Alföldet. Pécset, Szegedet és a Balatont keresik fel. Lehetővé tesszük egyébként gyárak üzemek, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok megtekintését is. Művészetét a világ tökéletesebb megismerése vezeti Jankay Tibor tárlata Békéscsabán A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban július 12-e ótő tartó kiállítás, mint sokak előtt ismeretes, az 1947 óta Californiában élő Jankay Tibor itthon festett képeiből áll — kivéve a grafikák közül 15- öt, amelyeket most küldött a művész Amerikából, Los Angelesből: A változatosság — inkább különbözőség — uralja a múzeum nagytermét, ahol a festmények bemutatására sor került. Előadásmódja mintegy tükrözd a művész végigjárt útját: Tokajt, Nagybányát, Szentendrét, Kecskemétet — s eközben a párizsi Julian Akadémiát és egyéb külföldi útjait — egyéni gazdagodását az idő haladtával. Nagybányán festett képei szereplője elmerülni vágyó, analizáló művész; a színek orgiái, a birtokba vett perspektíva, némii kubisztikus bontása az „üres tér”-nek: ezek e korszak legfőbb' jellemzői. A sorozat utolsónak vélhető darabja a „Nagymosás” már a kép- szerkesztés erősségével tűnik ki. Harsogó dekorativitása, épp Nagybányán, a művész idegenkedését mutatja e festői irányzattól. A kiállítás rendezése nem követ szoros kronológiát — ezért is sok a különbség az egyes képek között, másrészt | meg kell . mondanunk azt is, hogy az "itthon maradt anyag többszörös válogatás maradéka, a művész magával vitte műved nagy részét, s mint később küldött litográfiái, rézkarcai is bizonyítják — újraélte, s más stílusban újrafogalmazta őket. Cigánykompozíciód az Iványi Grünwaldéra emlékeztetnek — Cigánycsalád c. képe tipikusan olyan. „Lófürösztés”-e áttetsző pasztell jei vei — Szőnyire. Egyik leszebb képe a Súlyko- lók. A hallatlanul friss hatást az akvarell-kréta keverése adja. Rokonsága a „Nyolcak”-kal félreismerhetetlen — képszerkesztésében, térábrézolásában, gyakran színhatásaiban is megnyilvánul ez — Czóbelre, Be- rényre feltétlen gondolnunk kell. Legkiforrottabb képei ezek, s köztük is nagyszerű állomások az „Egyedül”; a „Munka után”; az „Olvasó”; a „Pihenők”; a „Csendélet”. A „Munka után” erős térábrázolása formáinak fűtöttsége C zóbeles; az „Egyedül” expresszív ereje, feszített érzelmei a fojtott sárgákban, az előtérben közbezárt alak sötétebb tömegével — több is mindenféle hazai és külföldi ráhatásnál — a mélyen érző, misztikumhoz vonzódó Jankay saját arca. A lírai lengés az egyedülálló nő alakján, a „Féltés” körülsimogatott formái, szürke-rózsaszín harmóniája — mind sajátos Jankay-jegy. „Csendélet”-e — e korszakát tekintve — egyedülálló jelenség. A színek egymásmellettí- sége, zöldek és lilásrózsaszí- nek, kékek, valamint a formák konturozott volta a Fauves-ok („Vadak”— modern francia művészcsoport neve) és Cézanne eredményeit magukénak valló Nyolcak vonása. A később festett „Lány napraforgók között” ismét Fauves- hatást mutat — két pár ellentétes színre építve: kadmium narancsok és vörösek szerepelnek i bolyás kékkel es cinóber- zölddel. Grafikáit sokkal nagyobb léptékkel lehetett kezelni. A Nagybányán készítettek érettebb alkotások, mint az ekkori festmények. Képei a kifejezés rendkívüli mélységével gyarapodnak: „Ablakban”, „Nővérek”. De elmélyült ábrázolások születnek a tájról is: . „Falu a hegyek között”, „Al- * maszedők”. Párizsi grafikái közül négyet lehetett csak kiállítani. Megfigyelhetjük a „Párizsi nő”-n s a „Montmartre”-on, hogy pontosabbá, tudatossabbá válva a művész — ugyanakkor részletezőbb is lett. Megdöbbentő a „Ketten” c. képe kifejező ereje, mélysége. „Lány virággal” c. képe nem hagyományos szépségideál — szimbolikus tartalma félreismerhetetlen. Újabban küldött képei a kisteremben jobb oldalt kiállítottak — rézkarcok, litográfiák, kombinált sokszorosítások. „Merengő” c. litográfiája klasz- szikus formáival monumentális szépség, „Gondolkodó csabai ember”-e elmélyülésre késztet. S újabb alkotásait — az időben soron következő, hatvanas években készített terrakottáit szemlélve (sajnos csak fényképekről) már az Európán- kívüli művészeteket tanulmányozó Jankayt láthatjuk. 1968—69-ben kombinált nyomdai eljárással készített grafikáinak monumentális jelzőrendszere, örök érvényű mondanivalói már az életmű tanulságainak összegzését tükrözik. Talán kitűnt az eddigiekből, hogy ez az életmű napról napra téglánként épített város. Legfőbb sajátossága a szünté- len változás, újjáteremtődés. A megható benne az, hogy töretlen alkotókedv, a világ tökéletesebb megismerésének és birtokbavételének vágya él Jankay Tiborban ma te. V. Kiss Margit Magyarnóta-eslek csütörtökön Gyorsmérleg ax egyetemi felvételeknél Javult a munkás-parasztgyerekek aránya Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjának kerthelyiségében augusztus 6-tól, négy csütörtök estén „Münden piroe, fehér rózsát” címmel magyarnóta- esteket rendeznek. Az esten An. dó Mihály, a város, rádióból is közismert kitűnő magyarnóta- énekese működik közre a klub népi zenekarának kíséretével. A zenekart Mohácsi Sándor dirigálja. A műsort este 6 órakor kezdik és ro3sz idő esetén a klub nagytermében tartják meg. Gyorsmérleget készítettek a Művelődésügyi Minisztériumban az idén eddig felvett nappali tagozatos új egyemistákról, főiskolásokról Bár a felvételik még nem záródtak le — augusztus végén döntenek például a fellebbezések ügyében — első lépcsőként néhány jelentős intézményben: összegezték az újonnan felvett hallgatók adatait. Ezekbe az intézménytípusokba együttvéve csaknem 21 ezren kérték felvételüket és közülük eddig 8 131-et vettek fel a következő tanévre, az 1971—72-es évre pedig további 2 074 az „előfelvett” hallgatók száma. Évről évre visszatérő gond, hogy csökken a fizikai dolgozó szülök gyermekeinek érdeklődése: mind kevesebben adják be jelentkezésüket a felsőoktatási intézményekre. Négy évvel ezelőtt, az 1967—68-as tanévre például, még a jelentkezők között 40,5 százalékban képviseltették magukat, az idei arány pedig már mindössze 36,6 százalék. A felvettek között azonban —, ha nem is jelentős mértékben —, örvendetesen javult a fizikai dolgozó szülők gyermekeinek aránya. Az összes fel- vettekből a fizikai dolgozók Tanszervásárlás gyermekeinek aránya a tavalyi 40,2 százalékról 41,2 százalékra javult. Legnagyobb a „visszalépésük” a fizikaiaknak a tanárképző főiskolára és a műszaki egyetemekre való jelentkezésnél: az előbbire csaknem 20, az utóbbira pedig 12 százalékkal kevesebben nyújtották be jelentkezési lapjaikat, mint az előző évben. De a kisebb jelentkezés ellenére ezekben az intézményekben is változatlan az arányuk, vagy éppen emelkedett. Legjelentősebb javulást a tudományegyetemeken érték el: a tavalyihoz képest 23,7 százalékkal emelkedett a fizikai dolgozó szülők gyermekeinek száma, az agrártudományi intézményekben pedig 14 százalékkal javult az eredmény, s mindez az ösozes felvettekhez viszony!, tott arányukat is javította. Változatlanul kedvezőtlen viszont a helyzet az orvostudományi egyetemeken: bár ugyanannyian jelentkeztek fizikaiak, mint tavaly, az összes felvettek között három százalékkal tovább csökkent számuk az előző évihez képest. (MTI) Az UNIVERZÁL Kiskereskedelmi Vállalat szarvasi papír- és írószerboltjában jól felkészültek a tanszeivásárlásra. Iskolai osztályonként 300 előre csomagolt füzet és írószer várja a vevőket, s már két hét óta naponta 50—60 iskoláé vásárolja meg a tanszereket. Az üzlet vezetőjétől kapott tájékoztatás szerint 800 ezer forint iskolaszer-készlettel rendelkeztek. Tavaly a hasonló időszakban probléma volt, hogy a szarvasi főiskolák tan- szerözükségletét nem tudták be. szerezni, az idén azonban számításba vették a nagyobb keresletet. Vöröskfiy János: A fekete macska visszatér KEMREGEJSY — 3 Irodájában találta a megyei rendőrkapitányt, aki rögtön közölte vele, hogy a helyszínt már biztosították. A szó: „helyszín”, a békés, idilli türlstaház- ra vonatkoztatva, nagyon el- szomorítóan csengett. Annál nagyobb megkönnyebbülést jelentett Beke számára, hogy parancsnoka is munkahelyén tartózkodott, s a telefon másod" perceken belül összekötötte vele. Kertész ezredes, örömében, hogy beosztottját nem érte nagyobb baj, közvetlenre fordította a szót. — Rágyújthatsz, Laci..; — mondta melegen, s Beke ebből már azt is tudta, hogy parancsnoka szívesen venné, ha munkához látna. — Persze, csak ha elég erősnek érzed magad ... a dohányzáshoz.:. A parancsnokságon már tudtak a Vadgalamb rejtélyes pusztulásáról. Megállapították, hogy a Bakonyban gyakorlatozó tüzéralegység melyik ezredhez tartozott, s egy elhárító százados útban volt Násfára, az ezred állomáshelyére. Beke a másik szálon, a katasztrófa színhelye felől akart elindulni a nyomozással s ezt Kertész ezredes nyomban engedélyezte is. Megállapodtak, hogy másnap este ő is, az ezredhez kiküldött százados is visszatér Budapestre, ahol a parancsnokságon beszámolnak az első eredményekről. Az őrnagy, alighogy helyére tette a kagylót, kocsit kért, s egy rendőr főhadnagy kíséretében elindult a szerencsétlenség színhelye felé. A veszprémi utcákon már égtek a lámpák, a város békés és nyugodt volt, tele sétáló diákokkal. Beke, a kocsi ablakából szomorú pillantást vetett egy fényképüzlet kirakatára, ahol esküvői képek csillogtak. „Holnap Jutka képe is ott, lesz már az egyik körmendi Fényszöv kirakatában.” De ő már újra szolgálatban volt! Az erdő sötétjében baljós látványt nyújtott a romos turistaház. A villanyvezetéket még nem hozták rendbe, a kantinból petróleumlámpás pislákolt, minjt egy kísértetfogadó ablakából. A teraszra kanyarodó kocsi reflektora bevilágított a széttépett falú hálóterembe, fénye a fekete macska tetemére hullott. A Vadgalamb gyászos és elátkozott hely benyomásét keltette; az egyetlen derűs színfolt a kék Wartburg volt, amely szemlátomást sértetlenül várakozott az őrnagyra. A kivezényelt rendőrök parancsnoka jelentette, hogy a délután folyamán semmi gyanúsat nem észletek: a ház körül idegen személy nem tűnt fel. Beke bement a kantinba: mindenekelőtt az idős házaspárral akart beszélni. Csak a férfit meg a fiát találta ott. — A feleségem még mindig rosszul van, a kislányom ápolja, de azért idehívatom őket... Tetszik tudni, a borzasztó ijedtség! Micsoda szörnyű eset! Hogy is fordulhat elő ilyesmi, kérem, amikor béke van? Az őrnagy felelhetett volna, de ő nem felvilágosító előadást akart tartani, hanem információt szerezni. — Reggel úgy láttam, hogy sok vendéget vártak... — Meg is érkeztek, kérem. Igaz, hogy elkésve, mert a helyi autóbuszjárat, amellyel jöttek, defektet kapott. Ez volt a szerencséjük, ezért maradtak életben. Különben... — Kik lettek volna? Mármint a vendégek..; — Harminc diáklány, csupa tizenöt éves kislány. Gimnazisták, a tanárnőjük már jó előre lefoglalta a hálótermet. Úgy volt, hogy nyolc óra után érkeznek s mindjárt lepakolnak, elfoglalják a termet, aztán meguzsonnáznak, és túrára indulnak. Az apáca szerint, aki velük jött, mindent percre kiszámítottak...