Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-05 / 182. szám
Gromiko és Scheel tárgyal — a szünetben Folynak a moszkvai szovjet—nyugatnémet tárgyalások. Képünkön: Gromiko szovjet külügyminiszter (Jobbról) nyugatnémet kollegájával, Walter Scheel-le! beszélget. (Telefotó — TASZSZ—MTI—KS) Folytatódott a tanácskozás Gromiko szovjet és Scheel I nyugatnémet külügyminiszter ! kedden délelőtt közvetlen munkatársaik kíséretében tanácskozásra ültek össze a moszkvai Szporldcmov-palolában. A tanácskozást követően Sdheel külügyminiszter a Rosz- szlja-szállodában ebédet adott szovjet kollégájának tiszteletére. (MTI) Brandt nyilatkozott A Nyugatnémet Szociáldemok- ata Párt meggyőződése, hogy a moszkvai tárgyalások „mindkét fél számára kielégítően fejeződnek be” — mondotta Willy Brandt bonni kancellár az SPD elnökségének hétfő esti ülésén, r.melyrff kedden közleményt hoztak nyilvánosságra. A kancellár beszámolójának külpolitikai részébén kitért a lengyel—nyugatnémet rnegbe-; bélésekre is, amelyeket szeptemberben Bonnban folytatnak. Aláhúzta, hogy pártja napi politikai jelentőségén túlmenően „kivételes történelmi jelentőségét” tulajdonít a lengyel—nyugatnémet szerződés megkötésének is. Az európai kérdésekkel foglalkozva a kancellár őrömmel üdvözölte azt a jelentést, amelyet az európai gazdasági közösség hat tagállamának külügyminiszterei hágai csúcskonferenciáján a jövendő szorosabb politikai együttműködésről dolgoztak ki. (MTI) A volt vezérkari főnök menedékei kért az elnök lakásán Óvandó elnök lakásán keresett menedéket hétfőn a bolíviai hadsereg haladó érzelmeiről ismert volt vezérkari főnöke, miközben az országban olyan hírek terjedtek el. hogy a jobboldali katonai vezetők államcsínyre készülődnek. Juan Jose Torrezt, a hadsereg vezérkari főnökét Óvandó elnök erős jobboldali nyomásra még a múlt hónapban mentette fel tisztségéből. Torrez tábornok hétfőn la- . kásán tartózkodott, amikor polgári ruhás személyek keresték fel és felszólították, hogy kövesse őket a reakciós néze-1 télről ismert belügyminiszter hivatalába. Torrez a titkosrendőröket testőrei segítségével elkergette, majd telefonon felhívta Óvandó elnököt és személyi biztonságot kért tőle. A Reuter közlése szerint Óvandó elnök telefonon próbált magyarázatot kérni a belügyminisztertől, de az nem válaszolt a telefonhívásra, Közben az AP arról számol be, hogy a belügyminiszterrel támadt nézeteltéréséi miatt hétfőn lemondott Alberto Bailey tájékoztatásügyi miniszter. (MTI) KERESKEDELMI VÄLLALAT pályázatot hirdet mezőkovácsházi egységvezetői munkakör betöltésére. Középiskolai érettségivel, széles körű kereskedelmi gyakorlattal és kapcsolatokkal rendelkező FÉRFI MUNKA VÁLLALOK pályázatát kérjük: SZEGED, PF. 59. 4728 A VDK ' tiltakozása A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériumának sizóvivője kedden hivatalosan tiltakozott amiatt, hogy az amerikai légierő és tüzérség észak-vietnami falvakat támadott. A szóvivő kijelentette, augusztus 1-én amerikai repülőgépek, köztük B—52-es légierődök bombázták Huong Lap falut. Ezzel egyidejűleg az amerikai tüzérség, valamint amerikai hadihajók lőtték Vunh Son és Cinh Thanh falvakat. A szövi- j vő hangsúlyozta, a VDK kor-1 mánya követeli, hogy az Egyesült Államok haladéktalanul véssen véget a vietnami szüve- ] pen it ást sértő cselekedeteinek Megérkezett az Iraki küldöttség Az Iraki Köztársaság küldöttsége kedden megérkezeti : Moszkvába. A küldöttséget Tak- \ ritlg, a köztársaság alelnöke, az iraki Baath-párt főtitkár- , helyettese vezeti. A küldöttséget a vnukov^i repülőtéren Kirill Mazurov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettesé, Borisz Ponomarjóv, az SZKP Központi Bizottságénak titkára, Kirill Iljasenko, a Legfelső Tanács Elnökségének elnökhelyettese : és mások fogadták. (MTI) Szovjet vendégek Kuliéban A jelenleg Kubában tartózkodó szovjet küldöttség, élén Katusevvel, az SZKP Központi Bizottsága titkárával hétfőn Fidel Castro és több más kubai vezető társaságában Havanna környéki gazdaságokat tekintett meg. Szoldatov, a Szovjetunió havannai nagykövete ugyancsak hétfőn ebédet adott a szovjet delegáció tiszteletére. Az ebéden kubai részről megjelent Fidel Castro, a Kubai KP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi kormánv miniszterelnöké is. (MTI) Nixont helyreigazítják, az amerikai cselekedeteket nem — fl Pentagon hallgat, a repülök bombáznak A CBS tv-halózat hétfő esti I adása szerint „Igen magas és abszolút mértékadó forrás” helyreigazította Nixon elnöknek azt a kijelentését, amellyel kereken elutasította egy dél-vietnami koalíciós kormány létrehozásénak gondolatát. A CBS által idézett magas forrás szerint Nixon elnök, július 30-1 tv-sajtóértekezletén, „egy bonyolultan megfogalmazott kérdésre válaszolva, pontosan az ellenkezőjét mondta annak, mint amit valójában mondani akart. Az elnök szóban forgó válasza július 30-án így hangzott: „mi ellenezzük a koalíciós kormányt (Dél-Vietnamban), akár tárgyalás, akár ráerőltetés útján is jönne létre”. A CBS mértékadó forrása szerint Nixon elnök valójában a következőket akarta mondani: az amerikai kormány ellenzi, hogy koalíciós kormányt erőltessenek rá Dél-Vietnamra, és ellenzi azt is, hogy tárgyalások útján hozzanak létre olyan j koalíciós kormányt, amely nemj Huszonöt brit katona sérült meg hétfőn éjszaka egy tüntető katolikus csoporttal való összecsapás sörán Belfastban, j Mint a hírügynökségek köz- j ük, a tüntetők kövekkel és palackokkal dobálták meg a kivezényelt katonákat, akik gufoglalná magában a jelenlegi dél-vietnami kormány bizonyos elemeit. Nixon sajtóértekezlet! nyilatkozata eredeti formájában általános bírálatot Váltott ki az amerikai sajtóban. Rámutattak, hogy Nixon ezzel eleve kizárta a tárgyalásos rendezés minden lehetőségét a párizsi értekezleten, továbbá, hogy az elnök szöges ellentétbe került saját korábbi kijelentésével, amely szerint „széles körű mozgási szabadságot" adott David Bfuce-nak, az amerikai küldöttség új vezetőjének a VDK éa a DVK képviselőivel folytatandó „komoly tárgyalásokra”, A CBS kommentátora a magas helyről származó helyreigazítással kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a VDK illetékes képviselői korábban kifejezték készségüket egy olyan koalíciós kormány létrehozásának megvitatására, amely — Thieu és Ky kizárásával — magában foglal-* hatná a jelenlegi saigoni rezsim mibottal, majd amikor ez hatástalannak bizonyult. CS-gáz bevetésével oszlatták szét a tiltakozókat. A tüntetés néhány ólával a pénteken meggyilkolt 19 éves Daniel O'Hagan temetése után robbant ki Belfast katolikus negyedében. (MT*I) egyes elemeit. A tv-kommentá- tor értelmezése szerint a Nixon- nyilatkozat most „korrigált” változata ai*ra látszik utalni, hogy az ÜSA ugyancsak hajlandó egy olyan koalíciós kormány megalakításáról tárgyalni, melyből kimaradna Thieu és Ky, a saigoni rezsim két jelenlegi vezetője. A kambodzsai hadműveletekről érkezett legfrissebb jelentések arra utalnak, hogy nemcsak a között van ellentmondás, amit az amerikai elnök mondott, Illetve amit mondani akart, hanem aközött is, amit Nixon mondott és amit az amerikai kormány cselekszik. Helyszíni jelentések Ezerint ugyanis amerikai vadászbombázók közvetlen harcászati támogatást nyújtanak a Lón Nol-rezsim szorongatott helyzetben levő csapatainak. Ezek a jelentések rácáfolnak Nixon elnök korábbi kijelentésére, amely szerint az amerikai légierő kambodzsai tevékenységét — az amerikai szárazföldi erők kivonása után — szigorúan „az ellenség utánpótlási vonalainak támadására korlátozták”, de amerikai gépek nem nyújtanak közvetlen harcászati támogatást a Phnom Penh-1 kormánycsapatoknak. A Pentagon szóvivője hétfőn este nem volt hajlandó sem megex-ősítenl, sem cáfolni az amerikai légierő kambodzsai harci bevetéséről érkezett helyszíni tudósításokat, amelyek nyilvánvaló ellentmondásban vannak az elnök hivatalosén deklarált politikájúval. íMTl) A nyugtalanság tovább tart Eszak-lrországban Asszony tüntetés Éssah-írorszúghan Észak-írország fővárosában heves asszonytűntetés zajlott le tiltakozásul a katonaság brutalitása ellen. (Telefotó — AP—MTI—KS)