Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-29 / 202. szám

Huszonöt éves a Szabad Föld Kevés az építőanyag 1945. augusztus 29-én jelent meg a Szabad Föld első száma. A hetilap a maga 25 esztendejé­ben jeles, nagy munkát végzett. Az új magyar állam abban az esztendőben, 1945-ben, 642 000 magyar parasztnak adott földet és 350 000 falusi, kisvárosi em­bernek házhelyet. Ezeréves tör­ténelmünkben első ízben ment végbe olyan földindulás,, amely elsöpörte a latifundiumokat, a nagybirtokot. A föld azoké lett, akik valóban megművelik. El­dőlt az ezeréves per. A földreform alapvető fordu­lata volt a magyar parasztság történetének. Ezt követnie kel­lett a „paraszti honfoglalás” megszilárdításának, a jövendő megvédelmezésének. A kommu­nista párt politikájának megfe­lelően a Szabad Föld elsősor­ban a legégetőbb feladatok meg­oldására mozgósította és szer­vezte a magyar falut. Arra vál­lalkozott, hogy az újgazdák nagy tömegeit megtanítja olvasni, a földtudajdon lényegét újfajta módon értelmezni, a saját sorsát másképpen látni és a saját jö­vendőjét egybekapcsolni az egész dolgozó nemzet jövendő­jével. Meg kellett értetni az újjá­születő faluval, hogy a munkás­paraszt szövetség az új társadal­mi rend létezésének politikai alapja. Meg kellett értetni min­den újgazdával, hogy közösek az érdekei a munkásságéval. Meg kell semmisíteni a reakciót, meg kell állítani az inflác'ót, hozzá kell látni a produktív Az idén számos tényező hatására a betakarított gabona minősége je­lentősen romlott. Különösen vonat­kozik ez az őszi búzára s várható, hogy csapadékos, hűvös időjárás esetén a kukoricában is átlag fe­letti lesz a fusariumok kártétele. A számos kiváltó tényező között meg kell említeni a fajtaproblémákat, időjárási nehézségeket és az agro­technikai hiányosságokat. A lényeg ipari és mezőgazdasági terme­léshez, végre kell hajtani az új­jáépítés kolosszálisán nagy fel­adatát. Tudatosítani kellett min­den egyes falusi emberben, hogy e tettek sikeres befejezése nél­kül a föld aligha maradhat az övé. A Szabad Föld, politizálni, er­kölcsileg felemelkedni érdekei­ért kiállni egyaránt tanította és tanítja a falut. Rávezette az ni gazdát az eredményesebb gaz­dálkodás „titkaira”, megmagya­rázta neki a szövetkezeti gaz­dálkodás előnyeit, buzdította a termelőszövetkezetek megalakí­tására, arra, hogy belássa: vég­ső boldogulásának igazi talaja a szocializmus. És ezt teszi fárad­hatatlanul, változatlan hévvel ma is. A Szabad Föld hadat üzent a falusi maradiság minden formá­jának. Szakcikkeiben, riportjai­ban, interjúiban, vezércikkei­ben, szépirodalmi közleményei­ben hétről hétre formálta a ma­gyar falu új arcát. Nehéz volt a „talaj”, nem egykönnyen vá­lik meg az ember régi szokásai­tól. De a Szabad Föld sikerrel állt helyt. 25 évvel első példá­nyának megjelenése után teljes joggal elmondhatja: része van azokban az eredményekben, amelyeket a magyar falu 1945 óta elért. A Szabad Föld-nek része van abban, hogy a magyar föld Im­már valóban — szabad... Kö­zös ügyünkért folyó munkában szívből kívánunk további sike­reket a Szabad Földnek! kerülő trágyát köbméterenként 10 —15 liter vízzel kell lelocsolni és 25 cm vastag szalma- vagy falevél­rétegre 1,5 m magasan felrakni, s ezt 10 cm vastag szalma- vagy fa­levélréteggel befedni, erre a réteg­re még lo cm vastag földréteget kell helyezni. Megbontani legha­marabb csak 3 hét elteltével sza­bad. BÚCSÚ A békési tanácsháza erkélyé­ről fekete gyászlobogó adta tud­tuk a megdöbbentő gyászhírt: Kállai Jenő, az I-es számú ál­talános iskola igazgatója, a köz­ségi tanács és végrehajtó bizott­ság tagja 55 éves korában várat­lanul elhunyt. Hihetetlennek tartjuk a való­ságot, hiszen pár nappal ezelőtt még közöttünk volt, és szinte most is hallom jellegzetes zengő hangját, jól ismert köszönését: „Jó erőt, egészséget!” Halál hírét mélységes részvét, tel fogadta Békés egész lakossá­ga, mert mindenki ismerte, sze­rette, becsülte. Fiatal éveiben az elhelyezkedés akkori bizonyta­lansága sem tudta eltéríteni hi­vatásától, 35 éven keresztül szol­gálta a közoktatás ügyét, nevelt, tanított végtelen sok szeretettel, türelemmel, emberséggel. Fárad­hatatlan volt minden munkájá­ban. melyek elismeréséül több­ször kapott kitüntetéseket. Végtelen fájdalommal búcsú­zunk tőle, de felejthetetlen alak­ja, tiszta embersége tovább él emlékezetünkben. A Békéscsabai Városi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága augusztus 28-án tartotta ülé­sét Békéscsabán. A testületi ülés elfogadta dr. Kemecsei Lajosnak, a városi ügyészség vezetőjének jelentését, mely az általános törvényességi fel­ügyelet tapasztalatairól adott számot. Ezt követően a végre­hajtó bizottság elfogadta a ta­nyai lakosság életkörülményed­ről és kulturális helyzetéről szóló jelentést, melyet Babák Hogyan építsenek fel Békésen, a Prágai utcában egyelőre hat. a közeli Erkel ut­cában hat, a Londoni utcában négy és a Pesti utcában egy bel­víz miatt tönkrement családi ház helyett kell újat építeni. A he­lyüket néhány napja jelölték ki. A Békés megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat kapott megbíza­tást az építésre és már hozzá is fogott a munkához. Egy brigád, ja dolgozik itt, s a kőművesek éppen úgy az alapokat ássák, mint a segédmunkások. Még 13 környékbeli családi ház felépítésére vár megbízatást a vállalat, összesen tehát har­mincra. Bohus András építésvezetőre hárul a gond, hogy a feladat végrehajtását megszervezze. Munkaerőben nincs hiány, mert akár három brigádot is ide irá­nyítana a vállalat. Gépek is van­nak. Kevés azonban az anyag, így számol: — Cementből 200 mázsa áll rendelkezésre, a 30 lakáshoz 2400 mázsa kellene. Kavicsból 80 köbmétert szállítottunk ide egy másik építkezéstől, több nincs. Szükség lenne azonban 600 köbméterre. A legnagyobb probléma a téglahiány. A békési téglagyár naponta 6—8 ezret biz­tosít diszpozíció alapján, s emiatt egy nagyobb építkezésünknél áll a munka. De egy brigádnak is mintegy 14 ezer tégla kellene na­György vb-elnökhelyettes ter­jesztett elő. Szükségesnek tar­totta a végrehajtó bizottság egy egységes terv kidolgozá­sát, amely megjelöli a tanyai lakosság életkörülményeinek és kulturális helyzetének táv­lati fejlesztését. Ennek elké­szítésével a vb vezetőit bízta meg. Az ülés bejelentésekkel zá­rult Békésen 30 lakást? ponta, hogy folyamatosan dol­gozni tudjon. Ám, legalább három brigád munkájára lenne szükség ah­hoz. hogy decemberig elkészül­jön a 30 lakás. A három brigád kőművesei pedig naponta 42 ezer téglát raknának fel. Az építkezést sürgeti a bel­víz miatt tönkrement lakóházak tulajdonosainak szerencsétlen helyzete. K. Nagy Gábor pél­dául a feleségével együtt a fás­kamrában húzódik meg. A vi­harvert, szűk helyiséget nem le­het fűteni. A 74 éves Nagy Fe­renc feleségével, lányával és az unokájával az iskolában lakik, ahol az idős házaspárnak nincs egy perc nyugalma. Szántó- Ist­ván feleségének és három gyer­mekének a szomszédjuk, Plavecz János adott egy szobát szíves­ségből. Abban a tudatban, hogy hamar megépül a házuk. Kürti Gábor vasutas feleségével, lá­nyával és unokájával egy kis nyári konyhában lakik. A kony­ha falai kidülőfélben vannak. A telet itt nem bírják ki. — Ha elegendő anyagot ka­punk, mind a harminc házat még a tél beállta előtt felépítjük, legalábbis egy-egy szobáját lak­hatóvá tesszük — jelenti ki ha­tározottan Bohus András. Az építők akik meet már is­merik & helyzetet nemcsak azért vállalnának megfeszített munkát, hogy többet keressenek, hanem emberiességből is. Tőlük telhetőleg segíteni szeretnének a bajba jutottakon, akik egytől- egyig kispénzűek, hogy legalább a létfeltételeket megteremtsék számukra. De azt is meg lehet érteni, hogy egy építőipari vállalat nem tud anyag nélkül szervezetten és gazdaságosan dolgozni. Az anyagoknak az egyik helyről a másikra való szállításából, a közben szükségessé váló mun­kaerő átcsoportosításokból rend­kívül nagy költségtöbblet szár­mazik. Ugyanakkor a munkaidő- kihasználás az 50 százalékot sem éri el. Az anyag biztosításán múlik tehát, hogy a 30 békési család még a tél beállta előtt fedél alá jusson. Az építőipari vállalat dolgozód — bárki meggyőződhet róla — tudják a kötelességüket. P. B. A MÉM vezetőinek állásfoglalása: A fusarlum pmbabetegséggel fertőzött gabona felhasználásáról Dr. Ö. Kovács István Ülést tartott a Békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága azonban az, hogy e *■■■■■■■■■■■• MUllllllMIIIUIIIIIItlIIIIIIMIIMIIIIIIIIIIIUIIBIMIIIIHUII fcására a betakarított gabonában VörSskSv lános; A fekete macska visszatér — KEMREGEJSY — már mutatkozik egy bizonyos fer- tőzőttségi szint, amely kedvezőtlen körülmények esetén (helytelen tá­rolás) a még egészséges takar­mányt is tönkreteheti, s így állati takarmányozásra és vetőmag cél­jára alkalmatlanná válik. A FUSARIUMOK KÁROSÍTÁSA NÖVÉNYEKEN A fertőzés következtében a sze­mek gyakran nem tudnak kifejlőd­ni, nagyon könnyen megszorulnak s ez jelentős termésveszteséggel járhat. A gombák toxinokat (mérgező anyagokat) termelnek, amelyek a káros növényélettani hatáson túl emberre, állatra egyaránt mérge- zőek. A győgykezelés egymagában eredménytelen. Naponta egy mil­liliter 10 százalékos sósavoldat/25 testsúly kg-ra ivóvízben, a takar­mány megvonása után, kedvezően befolyásolhatja a betegség kime­netelét. A fertőzött takarmány megvonása után a tünetek 2—4 nap múlva enyhülnek, de megszűnésük­höz és az étvágy teljes visszatéré­séhez 1—4 hét Is szükséges lehet. NÖVENYEGESZÉGÜGYT FELADATOK A termőtalaj fertőzöttségének megszüntetése talajfertötlenitéssel nem oldható meg, ezért agrotech­nikai módszerekre vagyunk utalva. ■Javasoljuk a tarlóégetés tűzrendé­szet! eljárások figyelembevételével történő elvégzését. A termőtalaj fertőződésének meg­előzésére a fertőzött takarmány­nyal etetett állatok trágyáját és a fertőzött kombájnszalmával almo­zott Istállókból származó trágyát ne hordják a kukorica- és gabona­földekre, vagy ott csak füUesztés atán használják fék A íuUesztésre Befce őrnagy összefoglalta az Őrmester kihallgatásán eddig el­hangzottakat: —• Mindez , csupán adalék a jelleméhez, de hát nem ez a leg­fontosabb. Magát szeptember ti­zenkilencedikén csípték el a kiképzési tiszt irodájában. Az üteg tagjainak egybehangzó val_ lomása szerint már tizennyolca- dikán átadta a kérdéseket. Mdt keresett tehát ezek után is az irodában? Figyelmeztetem, hogy már ne beszéljen mellé, mert fö­lösleges időhúzás az egész. A rendelkezésünkre álló bdzonyíté. kok alapján máris megindíthat­nánk maga ellen a hadbírósági eljárást. Ha őszinte vallomást tesz, saját magán segít! Király őrmesternek megreimie- gett a hangja. — Hiszen eddig is őszintén be­széltem. Amikor először pillan­tottam azt a lányt, azonnal be­lebolondultam. — Melyik napon történt ez? Király lehajtotta a fejét — Szeptember tizenhetedi­kén; —• Helyben vagyunk “ álla­pította meg Kertész ezredes. — Ezzel kellett volna kezdenie, s máris 'megtakaríthattunk volna egy fél órát. Hol látta meg őt? — Az ablakon át a szobájá­ban. — Vetkőzött? — Igen. — Nem húzta él a függönyt? — Nem. A három tiszt egymásra né­zett — Folytassa. — Mindig ilyen fiatal lányra vágytam. Ha a KISZ-szervezet közös klubdélutánt vagy ünnep, séget rendezett valamelyik lány­iskolával, én mindig szívesen vállaltam társadalmi munkát. Gondoskodtam szendvicsekről, frissítőkről, s végig ott marad­tam, még akkor is, ha éppen­séggel nem volt jó a hangulat Próbáltam megismerkedni lá­nyokkal, de amikor randevút kiértem tőlük vagy a laktanyán kívül találkoztunk, egyszerűen kinevettek. Most végre, azt hit­tem, sikerük — Miből hitte? — Abból, hogy a barátnőjével levelet küldött — Mi állt a levélben? Az őrmester átfűtött hangon — mint szorgalmas diák az ott­hon bemagolt memoritert — idézni kezdte a levél szövegét: „Kedves Ismeretlen Kukucs­káló! Igazán nem szép Miagától, hogy estéről estére kifürkészi egy diáklány hálószobatitkait. Néphadseregünk katonáit én másmilyen embereknek isme­rem Aki olyan fontos beosztás­ban dolgozik, hogy az irodájá­ban még késő este is mindig akad dolga, az jobban tenné, ha máson járna az esze. Én itt csak albérletben lakom, s a házigaz­dám azt mondta, hogy szemben úgyis parancsnokság van, ahon­nan délután mindenki eltávozik. De hát úgy látszik, Magát ott tartja a sok elfoglaltság. Így aztán nem tudom, mit csináljak. Mert hát lefekvés előtt ugyebár az embernek le kell vetkőznie. Ezért arra kérem: ne leselked­jen tovább utánam. Én még fia­tal lány vagyok és tudom, hogy md az illem. Remélem, megérti kérésemet, és aszerint cselekszik. Kati”. Az aláírás alatt ott állt még két sor, ami megdobogtatta a szívemet. Ezt írta: „Ha a leve­lem mégsem egészen meggyőző, akkor megbeszélhetjük a dolgot személyesen is. Péntek este a Napsugár-cukrászdában fogok fagylaltozni”. „Hányszor elolvashatta, amíg így el tudta fújni (kívülről” — gondolta Beke. — Hogyan kapta meg a leve­let, hiszen a lány még akkor nem ismerte a maga nevét... — A Fegyveres Erők Napja alkalmából laktanyalátogatáson vettek részt a diákok. Kati le­írta külsőmet a barátnőjének, ő pedig odajött hozzám és megkér­dezte, hogy én szoktam-e dol­gozni a parancsnokságon estén­ként balra a negyedik irodában; Igenlő válaszomra ide adta a le­velet. — Világos — sóhajtott Kertész ezredes. — De azért próbálja rö- •videbbre fogni a szót. Tehát megismerkedtek a cukrászdában, és attól kezdve rendszeresen ta­lálkoztak. Mondja ha már ilyen fiatal lányra volt gusztusa, az nem zavarta, hogy járógépben van az egyik lába? — Ez valóban nagyon megle­pett. Az ablakból ugyanis csak a felső testét láttam, s az asztal­nál is ülve maradt, amikor oda­érkeztem a randevúra. Pedig ko­rábban mentem, de ő már ott volt. Elég hidegen fogadott. A szememre vetette, hogy miért le­selkedtem utána. Megmondtam egyenesen: nekem nagyon tet­szik. De hát én azt hogyan gon­dolom? Hát úgy, hogy udvarol­nék neki. Biztos egzisztenciám van; nem is érzem magam öreg­nek, így aztán együtt járhatnánk. Majd, ha ő is megkedvel, ak­kor a továbbiakat meglátjuk. — S mit szólt ő mindehhez? — Eleinte elég fölényes volt, de ahogy nyomtam a sódert — elné­zést a kifejezésért, de mi már csak így használjuk —. feloldó­dott, nevetgélni kezdett. Ügy éreztem, kezdem megpuhítani. Ezek a mai fiatal lányok elég hamar bedőlnék.. . — Az előbb azt állította, hogy eddig nem aratott közöttük si­kert..; — Igen, de most úgy láttam, egyenesben vágyóik. — Mi lett a beszélgetés vége? — Megkértem, engedje meg, hogy hazakísérjem. Beleegyezett. Mikor aztán felállt, és láttam, mj a helyzet, nem visszakozhat­tam. Az egyik elhagyott mel­lékutcában a karomba kapasz­kodott és ezt mondta: „Nem biz­tos ám, hogy én mindig járógép­ben leszek. Ma már az orvostu. domány csodákra képes. Manap­ság, amikor szíveket is átültet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom