Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-22 / 196. szám

Bútor­és lakberendezési kiállítás Békésszen ta ndráson Reprezentatív bútor- és lakberendezési kiállítást nyitott au­gusztus 15-én Békésszentandráson a helyi általános fogyasz­tási és értékesítő szövetkezet. A helyi művelődési házban megrendezett kiállítás és vásárlással egybekötött bemutató nagy sikert aratott, újdonság benne, hogy a szövetkezet bi­zományba vette át a bútorokat, melyek a helyszínen meg­rendelhetők. A kiállítást szeptember 10-ig tartják nyitva. H. L. A debreceniek viiték el a pálmát a virágkarneválon Debrecenben csütörtökön bo­nyolították le az V. Országos Vi- rágkame'valt. A négykilométeres útvonalon és a stadionban mint­egy százezren gyönyörködtek a látványosságban. A nagyerdei stadionban zsűri értékelte a kompozíciókat. Elnöke Szinetár Miklós, a televízió főrendezője volt. A vállalati kategóriában a 100 ezer forintos nagydijat a Debreceni Kertészeti Vállalat nyerte él. Kompozíciójukban 25 szál — egyenként 1500 szál üvegházi szegfűből formált óriás szegfűt kötöttek a város kék­sárga színét jelképező szalaggal csokorba. Orosházi „olajosok” vállalása A Nagyalföldi Kőolajkutató és Feltáró Üzem orosházi részlegé­ben valamennyi brigád csatla­kozott a X. pártkongresszus tisz­teletére indult munkaverseny­hez. Vállalták: az árvíz, belvíz, Elemzőén, kritikusan és önkritikusan Sehol nem volt könnyű az au. gusztusi párttaggyülésre a ve­zetőség beszámolóját összeállí­tani úgy, hogy az minden vonat­kozásban megfeleljen a köve­telményeknek. Nos, a Szerszám- és Gépelem Gyárak Békéscsabán Forgácsoló Szerszámgyára párt. vezetőségének sikerült ezt a fel­adatot megoldania. A beszámoló a pártélet, a pártmunka min­den lényeges részere kitért. Elem­zőén kritikusan és önkritikusan adta tudtul a párttagoknak, hogy az elmúlt két év alatt mit tett, hogyan tevékenykedett a vezetőség, valamint a tagság, mik az eredmények és ki, mi­lyen hibákat, mulasztásokat kő. vetett el. Nem törekedett sem­mit szépíteni. Így például elis­merte, hogy a vezetőség nem tö­rődött eléggé a pártcsoportokkal, amelyek olykor elhanyagolták az értekezleteiket. Javasolta az újonnan megválasztásra kerülő pártveretőségek a pártépítés ütemének meggyorsítását is. A beszámolóból kicsendült, hogy két év alatt a gyár életé­nek formálásában a pár talap­szervezetnek komoly szerepe volt. Ez a tény tükröződik az elért gazdasági eredményekben is. Bár a fejlesztés ezernyi ne­hézséggel járt, a kommunisták nagy odaadással segítették a célok megvalósítását, az új üzem jövőjének megalapozását. Hiányolta a beszámoló hogy a nagyvállalat vezetői akkor sem kíváncsiak a pártvezetőség véleményére, ha Békéscsabán folytatnak megbeszélést. Sokszor még a vállalat pártbizottságának titkára sem keresi a kapcsola­tot. — Ezt a kérdést helyes len­ne központilag szabályozni. A hozzászólások bátrak, őszin. ték voltak, melyekből érezni le­hetett, hogy jó a kapcsolat a párttagok és bizalom van a ve­zetőség iránt. Igaz, a beszámoló­ban elhangzott bírálatokra lehe­tett volna jobban is reagálni. Több útravalót adni az új veze­tőségnek. Meg kell azonban említeni, hogy a fizikai dolgozók alig hallatták a szavukat. Pedig va­lószínűleg nekik is lett volna mondanivalójuk. Valaki így ér­velt: párttag, az párttag, tehát mindegy, hogy fizikai vagy ér­telmiségi dolgozóról van szó. Bizonyos esetekre vonatkoztatva helyes lehet ez a megállapítás. Itt azonban túlnyomó többség­ben vannak a munkás pártta­gok, akik számos kérdést más szemszögből látnak. A vélemé­nyük tehát nem nélkülözhető. Sőt el kell érni hogy a mun­kás párttagok legjobbjai ismét bekerüljenek a pártvezetésbe is és tevőlegesen vegyenek részt annak munkájában. P. B. Országos klubtalálkozó Jászberényben Már lassan hagyományos, hogy minden év augusztusában országos klubtalálkozót rendez Jászberényben, a Déryné Műve­lődési Központ, az „Irodalom és művészet” kiváló ifjúsági klub és a KISZ városi bizottsága. A vendéglátókon kívül az idén 16 klub vett részt, köztük olyanok, mint a Diósgyőri Lenin Kohá­szati Művek, a Szegedi Móra vá­rosi Könyvtár, a Székesfehérvá­ri VIDEOTON és a Gyulai Ha­risnyagyár háromszorosan ki­tüntetett kiváló ifjúsági klubja. Az első napi progamban a Lehel Amatőrfilm Klub szociog­ráfiai kisfilmjét vetítették, majd ablakot és kitekintettem. Borús j éjszaka volt, metsző és hideg s szél fújt: valahol jégverés le- j hetett. Villámlott és közeledett : felénk a vihar. Két perc sem telhetett el, s a j férfi újra rámkopogott, hogy in- ! dúljak, a gyerek már össze is ! szedte magát. Furcsálltám, ; amellett magam is pihentem, j levegőztem volna egy kicsit : Visszaültem, elindítottam a ■ kocsit, és ettől kezdve nem áll- ! tam meg. Utasaim, mivel vé- : gig sötétben voltak — bár elem- ■ lámpákkal rendelkeztek — va- ■ lószínűleg átaludták az utat. : Virradat előtt értünk Bakony- ! fürtre, ahol Medgyescel és a! felkeltett vasúti forgalmistával : hármasban lerakodtunk.” Arra a kérdésre, hogy a falusi : vasútállomásra érkezve, tapasz- ■ talt-e valami rendkívülit, Tóth jj némi töprengés után azt vála- ; szólta, hogy „talán”. Az egyik szekrény — háromajtóe, közé­pen tükörrel felszerelt stílbú­tor —, a leemeléskor három­szor olyan nehéznek bizonyult, mint Szolnokon, amikor kocsira rakták. Tóth bár hajnalban tér- ■ mészetesen sokkal fáradtabb { volt, mint induláskor, a súly- : különbséget rendkívül nagynak ; érezte. Az ügyhöz akkor nem ‘ fűzött megjegyzést, annál ke­vésbé, mert útközben több olyáp holmit is berakhattak a szekrénybe, amit Szolnokon még külön rámoltak fel. Tóth az állomásról Veszprém­be hajtott, s az ottani szállodá­ban aludt.” (Folytatjuk) az árvízkárosultak javára a sza­badtéri színpadon a szolnoki POP-együttes adott műsort Este került sor a klubok műsorbemu­tatójára, amit táncos ismerke­dési est követett. Másnap délelőtt nagysikerű előadást tartott Grósz László pszichológus, a KIS2 KB mun­katársa „Neveléslélektan, mód­szertan és a csoportlélektan né­hány kérdése” címmel. Ebben az időben nyitották meg a Lehel klubban Pető János fiatal grafi­kusművész kiállítását. A kétnapos programot a fővá­rosi Magnós Klub diaporáma műsora zárta. Sajnálatos, hogy az egyébként színvonalas kétnapos programba már nem tudták beiktatni a „Hogyan tovább?” című vitát, amelytől azt várták a klubok vezetői, hogy kijelölik számuk­ra a klubok fejlődéséinek pers­pektíváit. A tervek szerint az el­maradt vitát jövőre rendezik meg és ennek vezetésére Volent Zoltánt, a Gyulai Harisnyagyár művelődési otthonának vezetőjét kérték fel. fakadóvíz és a csapadékos nyár okozta kieséseket p>ótolják, s a rendkívüli nehézségek ellenére határidő előtt adják át a terme­lésnek a békési olajmező új kút- jait;. A pusztaföldvári olajmező­ben máris több új kutat sikerült határidő előtt átadni a terme­lésnek, s hamarosan újabb há­rom kút átadására kerül sor. Jubilál a Férfifehérneműgyár Sajtótájékoztató Budapesten A Férfifehérneműgyár buda­pesti központi gyára fennállásá­nak 50. évfordulója alkalmából Pálfi Menyhért vezérigazgató augusztus 20-én Budapesten saj­tótájékoztatóin ismerteti a válla­lat fejlődését, tevékenységét. Ezután divatbemutató lesz, majd a vendégek megtekintik a vál­lalat történetét ismertető kiállí­tást. Harc a Kaukázusért A történelemtudomány, szű­kebben a hadtörténelem meg­különböztetett figyelmet fordít a legújabb kor katonai-hadásza­ti. harcászati, katonaipolitikai — eseményeire. A Zrínyi Katonai Kiadó gondozásában most jelent meg a Szovjetunió honvédelmi miniszterének, a második világ­háború egyik hősének, Grecskó marsallnak, a kaukázusi hadmű­veletekről írt emlékirata. A szerző, aki parancsnokként irányította a mintegy tizenöt hónapion át tomboló kaukázusi hadműveletet, nem egyszerűen csak krónikása az események­nek. Könyvéből választ kapunk arra is, hogy mi volt a német hadvezetés célja a Kaukázus meghódításával, milyen távlati tervek érdekében erőszakolta a hitleri hadigépezet a Kaspi- és Fekete-tenger közötti terület meghódítását. Az Észak-Kauká- zus gazdag gabonaföldjeiért, ola­jáért s egyéb fontos nyersanya­gaiért folytatott harcok sora, amely mint a védelmi és táma­dó hadműveletek bonyolult komplexuma vonult be a szov­jet had történelembe, Grecskó feldolgozásában történelmi hite­lén, katonai-szakmai érdekessé­gén túl, élvezetes és izgalmas olvasmány. Közérdekű új jogszabály: Az 1970. évi ártámogatásról A mezőgazdasági építési és telepítési beruházások támoga­tásának 1970. évi engedélyezésé­ről bocsátotta ki a pénzügymi­niszter, s a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 21/1070. (VII. 28.) PM—MÉM számú együttes rendeletét. (Megjelent a Magyar Közlöny 65., s a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítő 29. számában.) Az együttes miniszteri rende­let szerint, az 1970. évben — új ártámogatási okiratot az építési és telepítési beruházások közül csak szarvasmarha- és sertéstenyésztési beruházásokra lehet kiadni; — a szarvasmarha- és sertés- tenyésztési beruházások eseté­ben ártámogatást a telepi beru­házásokhoz, nem telepi beruhá­zásoknál pedig csak a férőhely­beruházásokhoz lehet engedé­lyezni; — a beruházásokhoz támoga­tási okiratot az 1970. évben a jelenleg érvényes támogatási szinten úgy lehet engedélyezni, hogy a támogatást az üzemek csak 1971. január 1-e után ve­hetik igénybe; — azoknak a beruházásoknak a kivitelezési munkáit, amelyek, re az előbbiek szerint ártámoga­tást engedélyeztek, 1970. decem­ber 31-ig meg kell kezdeni és két éven belül — vegyes major PAMUTTEXTILMÜVEK BÉKÉSCSABAI GYÁRA (Pamutszövő) f e 1 v esz szövő munkakörbe átképzősöket és gyakorlattal rendelkező szövőket, alamint 15 évet betöltött lányokat és fiúkat szövő­ipari tanulónak. Bővebb felvilágosítást a gyár üzem­gazdasági osztályán. 1924 átalakítása esetén 1972. decem­ber 31-ig — be kell fejezni. A rendelet szerint továbbá — az előző feltételek mellett megvalósuló beruházásokhoz az ártámogatáson felül szükséges pénzügyi források biztosításáról, illetőleg a tárgyévi beruházási munkák elvégzéséhez szükséges pénzügyi fedezet elkülönítéséről szóló banki igazolási az ártámo­gatást engedélyező szerv részére az ártámogatás engedélyezése előtt meg kell küldeni; — az olyan beruházásokra, amelyekkel ártámogatási kérel­mek a rendelet kihirdetésének napjáig beérkeztek az ártámoga­tási okiratot kiállító szervhez, csak abban az esetben engedé­lyezhető ártámogatás, ha a ké- relemmeil együtt az ártámogatás engedélyezésének feltételeire vo­natkozó összes okmányt is meg­küldték az ártámogatást .enge­délyező szervnek. * Kimondja még a következők­ben a rendelet, hogy az árvíz sújtotta területeken az árvízkárt szenvedett állóeszközök pótlásá­ra és helyreállítására irányuló beruházások ártámogatásának engedélyezésére, s az építési és telepítési beruházások támo­gatásának a benne nem szabá­lyozott kérdéseire továbbra is a 39/1968. (XII. 27.) PM—MÉM számú és a 43/1969. (XII. 31.) PM—MÉM számú együttes Ven­deletekkel módosított 2/1967. (XII. 22.) PM—MÉM számú együttes rendelet előírásait kell alkalmazni. B(nXKBtrsxi C 1970. AUGUSZTUS 32.

Next

/
Oldalképek
Tartalom