Békés Megyei Népújság, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-14 / 163. szám
MA: TRAKTORTÓL A REPÜLŐGÉPIG (3. oldal) INTERJÜ AZ ESZPERANTÓ VILÁGSZÖVETSÉG ELNÖKÉVEL 7. oldal) NEVEZETES BŰNÜGYEK (10. oldal) Világ proletárjai 1970. JŰLIUS 14., KEDD Ára: 1 forint XXV. ÉVFOLYAM, 103. SZÁM Szegedi Ünnepi Hetek A szabadtéri játékok július 18-i, szombati megnyitóját megelőzően, már e héten megkezdődik a Szegedi Ünnepi Hetek több eseménye. A TIT pedagógiai nyári egyetemén hétfőn elhangzottak az első szakmai előadások, a tanulók tudás, és nevelt- ségi szintjének felmérésével kapcsolatos hazai kutatásokról. A nyári egyetem 250 hazai és külföldi részvevője kedden és szerdán — neves finn és szovjet professzor referátumai alapján — a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel is megismerkedik. (MTI) Szurdi István este megtekintette a várszínház! előadást, utána visszautazott a fővárosba. Aratják a búzát a Gyulai Állami Tangazdaságban a Galbács- kerti földeken. (Fotó: Demény Gyula) A keményszemű búzafajták közül — ezek, alkotják a kenyérgabona fogalmát — a Ran- nája érésben megelőzte a közismert Bezosztája I-et, a békéscsabai Lenin Termelőszövetkezetben. Tegnap, hétfőn 10 óra Tizenkét kombájn aratott vasárnap Medgyesbodzás határában Fehérgyarmati gépek segítenek Kedvezett az aratáshoz az időjárás vasárnap. Ki is használták a medgyesbodzási Egyetértés Tsz kombájposai. Tizenkét kombájnnal 3 ezer mázsa búzát arattak és csépeltek. Medgyesbodzáson, a Libelulla francia, puha szemű búza ért be elsőnek, melyből az Egyetértés Tsz határában 600 holdnyi az arat- nivaló. A kombájnosok vasárnap estig 300 holdról takarították be a termést, amely Báli István tsz-elnök szerint holdanként megközelíti a 30 mázsa hozamot. Az új termést a tsz kombájnszérűjén tárolják, tisztítják, szellőztetik, szárítják. Belőle az állatállománynak őrölnek takarmányt. Á vasárnapi aratásban részt vettek a Fehérgyarmatról Medgyesbodzásra szállított WW T U után 7 kombájnt irányítottak a 100 holdas táblára, hogy az aratást elkezdjék — mondotta Bordás Mihály, a Lenin Tsz fő- agronómusa. Ez az új szovjet búzafajta tavaly csak kísérleti jelleggel termett. Mivel értékesnek mutatkozott, a parcelláról aratott termést vetőmagnak meghagyták és száz holdba el is vetették. Az idén szintén korábban érett kasza alá, mint a Bezosztája. Ennek a fajtának ez a hallatlan nagy előnye, mert termesztésével a betakarítás időszaka jól kihasználható. (A Bezosztája búza érése a hét közepére várható.) kombájnok is. Mivel az árvíz elvitte a fehérgyarmatiak vetését, az egyik tsz kölcsönadta gépjeit a medgyesbodzásiak- nak, hogy a tervezettnél korábban fejezhessék be az aratást. De nemcsak kombájn érkezett Fehérgyarmatról, hanem magtisztító is, amely jól kiegészíti a bodzásiak kombájnszérűjét. A szalmabálázás ütemét két bálázógép teljesítménye — ezek is fehérgyarmatiak — növeli, A medgyesbodzási Egyetértés Tsz az árvíz sújtotta Fehérgyarmatnak 250—300 mázsa búzát ajánlott fel természetben. Ezt a baráti gesztust a fehérgyarmatiak technikai és embei szakértelemmel viszonozzák, mivel a gépek kezelőszemélyzetét is Medgyesbodzásra irányították, A békéscsabai Lenin Tsz-ben holdanként 25—27 mázsa Ran- nája búzát várnak, melyet közvetlen a tábláról szállítanak a Békéscsabai István-malomba Szaknyelven mondva „natúron’ adják át, mert így a kombájnszérű építésétől, technikai berendezéseinek költségeitől mentesül a szövetkezet. Az István- malomban ugyanakkor megvannak azok a gépek, melyek a gabona tisztításához szükségesek. Így az első búzaszállítmány, az aratással egyidőben, tegnap 10 és II óra között megérkezett. Hat vontató 12 pótkocsival hordta a termést, melyet az új silóba helyeztek el. Dancső Gézáné, a békéscsabai körzeti üzem áruforgalmi ügyintézője kérdésünkre elmondotta, hogy az idei újbúzából ma, kedden a délelőtti órákban elkezdik a lisztkészítést. Valószínű, hogy a hét végén az ó- búza lisztjével keverve — öt- ven-ötven százalékos arányban — szállítják a sütőiparnak. Vasárnaptól tehát ''újbúzával frissített kenyeret árusítanak az üzletekben. Szurdi István belkereskedelmi miniszter vendéglátóival Gyulán, az Erkel- szobor előtt. Fotó: Béla O. Vasárnap s* kora délelőtti órákban Gyulára érkezett Szurdi István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, belkereskedelmi miniszter. A városi tanácsházán Jámbor István, a városi pártbizottság első titkára és dr. Vidd István, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke fogadta a vendéget. Az elnöki hivatalban lefolytatott megbeszélésen részt vett Steiger- w~l I György, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője, Purcsi János, a megyei vendéglátóipari vállalat igazgatója is. A miniszter elmondotta, hogy már korábban szándékában volt ellátogatni ide és örömét fejezte ki, hogy ez a régi terv most megvalósulhatott. ZO NAP ALATT A beszélgetés lehetőséget adott a belkereskedelmi miniszternek, hogy a legilletéke- sebbektől tájékozódjék a város lakosságának kereskedelmi és vendéglátóipari ellátottságáról, természetesen figyelemmel, az ugrásszerűen megnövekedett idegenforgalomra, valamint a határátkelőállomás megnyitására. A tanácsházán megtartott tárgyaláson néhány fontos kérdésben megállapodás is történt. A déli órákban vendéglátói kíséretében városnézésre indult a miniszter. Megtekintette az Erkel-szobrot, a szupermarketet, a Lenin-szobrot és környékét, az autóbuszpályaudvart, néhány más nevezetességet, a határátkelőállomást és a várfürdőt. A látottakról a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott, kifejezte azonban azt a meggyőződését, hogy a gyógyüdülő, a határátkelőállomás megnyitása, az erősen fellendült idegenforgalom, elsősorban pedig a lakosság megnövekedett igényének a kielégítése ütemes fejlődést követel meg mind a kereskedelem, mind a vendéglátóipar részéről éppen úgy, mint kulturális vonalon is. Megérkezett az első ójgabona a Békéscsabai István-malomba Szurdi István belkereskedelmi miniszter látogatása Gyulán