Békés Megyei Népújság, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-12 / 162. szám
KERESZTVÍZ Cserei Pál novellája A liiavaron iilf Varjas Pál, mellette a tízéves ueveruil Ull Miklós fia, akit gyengéden magához szorított félkarjával, amikor felesége, Marika hazaért a piacról. Ki volt pirulva, mert végigszaladta a piaci asztalokat, hogy legfinomabb tejfölt és túrót /áraszthassa ki. Meg hát lázban volt már este óta, miután Varjas Pál a fővárosból hazament, ahol öt hónapig tanfolyamon volt, és elújságolta, mielőtt elindult a vonathoz, behívta a tanfolyam vezetője, gratulált neki, hogy sikeresen tanult, ilyen ritkán fordul elő, a hétszentségét. Majd egy fehér leragasztatlan borítékot nyomott a kezébe, és munkájához is hasonló sikert kívánt. Eleinte nem is figyelt oda Marika, miket mond a férje, csak azt látta, hogy végre hazament és nem kell már visszamennie, mint amikor havonta egy vasárnap hazaengedték. Hosszan* szorongatta Varjas Pált, aztán felkapta a tízéves Miklóst, körbefordult vele és dallamosan ejtette a szavakat: „Töb-bet már nem megy el tő-lünk a-puka!” Miután pedig Varjas Pál a fehér borítékból kivette a tanfolyamvezető aláírását viselő okmányt, és megmutatta neki, néhány pillanatig szótlanul állt, ujjaival morzsolgatta az okmány szélét, mely hivatalos értesítés volt, hogy az üzem igazgatójának felettesei hozzájárultak. Varjas Pált a tanfolyamról hazatérve osztályvezetővé nevezze ki. Ekkor kitágult Marika nagy, fekete szeme, apró fények lobbantak benne, mint az igazhivöknek, amikor szeretett papjuk az igét hirdeti, s hirtelen férje nyakába borult, mondhat neki bárki, amit akar, a becsületért, a szorgalomért megadják azt, ami jár. Hogy milyeneket is beszélnek. De nem is beszélnek, hanem suttognak, hogy hiába igyekszik valaki, nem ér semmit, csak az boldogul, aki behízelgi magát, másokról hord össze hetet- havat. Ugye. hogy nem igaz semmi az egészből, csak vannak, akiknek semmi sem tetszik. Negyvenötben sem tetszett mindenkinek, hogy a kommunista párt is megalakult, rá hét évre pedig az nem tetszett, ami most van. Igazi jó házi túrós csuszát akart főzni, melyen a tepertő sent imitt-amott van, hanem azzal is jól meg van szórva. Vett is a piaci hentesnél húsz deka zsírnak való szalonnát, majd apróra vágja, mert a csuszára olyan kell, és szép pirosra süti. A túrós csuszát nemcsak a különböző gezemicéknél, francia salátáknál becsüli jobban a férje, hanem még a rántott csirkénél is. Amikor túrós csuszát főz, nem kell annak a leves. Tányér sem. nehogy a szedéssel megtörje kívánatosságát, amit a púpozottra rakott ovális pecsenyéstálban mutat Miután Marika benyitott otthon, ta be az ajtót, sietett az asztalhoz, és rátette a kosarat. Majd vidáman invitálta férjét, fiát, menjenek oda, nézzék meg, micsoda finom falatoka* vitt, s közben kiemelte a kosárból a tejföllel telt félliteres befőttes- Oveget, a fehér vászonzacákó száját szétnyitotta és belecsípett a túróba, kóstolják meg, isteni íze van. De vitt ám ő a finom ebédhez még valamit, s megdűtötte a kosarat, melynek egyik végében szalvétával volt elrekeszelve a pirosló cseresznye. A tízéves fiú, Miklós ekkor kiszakította magát az apja öleléséből s villámként termett a kosárnál és belemarkolt a cseresznyébe. Az anyja, Marika két ujjal gyengéden megszorította Miklós orrát, majd néhány szemmel még megtoldta a felmarkol* csomót és a konyhába a vízcsaphoz küldte, hogy öblítse le a cseresznyét. Aztán a férjéhez fordult. egyen ő is cseresznyét, marad bőven az ebédhez is, két kilót vett. De Varjas Pál szófián maradt, csak nyelt egyet, mintha rágatlan húsdarab akadt volna a torkára. Marika ijedten leguggolt előtte, és a két keze közé fogta a férje fejét, talán fáj valamije? Csak ne lenne már baja; úgy örült annak, hogy végleg otthon marad; ezen a reggelen is csak a Pestről hozott okmányt kellett bevinnie az üzembe, s most már ké* hétig minden időt együtt tölthetnek, szabadságon lesz. Varjas Pál az ölébe vonta Marika fejét, majd nagy sokára megszólalt, úgy is lesz mától kezdve, szabadságon van. Nem, nem fáj semmije, csak a feje kóvályog egy kicsit, a hétszentségét. Tehet hogy a forró júniusi napfény ártott meg neki. Marika felegyenesedett, 'Hsietett a konyhába s néhány pillanat múlva vizes zsebkendővel tért vissza, rákötötte a férje homlokára, majd meglátja, rövidesen elmúlik a fejfájása. Pihenjen, ő pedig megy a konyhába, meggyúrja a tésztát, hogy mielőbb elnyújthassa, és kifőzhesse a csuszát. S az asztalról újra a kosárba rakott mindent, amit a piacról hozott, és kiment vele. Varjas Pál úgy nézett igyekvő felesége után, mintha bűntudat terhelné, majd hallotta kintről, hogy Marika fürgébb mozgásra noszogatja a tízéves Miklóst, rakja a markából a tányérba a cseresznyét, ne féljen, nem eszi meg senki más, és vegye ki gyorsan a liszteszacskót a konyhaszekrényből, ő meg elkészíti a tojást, meg ami kell a tésztához, és a tálat, amiben meggyúrja. Azután meg a speizből vigye be Miklós a nyújtódeszkát, a nyújtófát, kéznél legyen minden, hogy gyorsan haladjon. S megkezdődtek a szokásos konyhai zörejek, melyek máskor gyomornedvét indították meg Varjas Pálnak, s olykor az ajkát is megnyalta. Mos* úgy érezte magát, mintha az erő kiszökött volna belőle, és mintha a főjében minden összekeveredett volna. Az asztalhoz * ment. ahol az előbb még Marika mutogatta piaci szerzeményeit. Nem tudta, minek men* oda, csak állt, majd az asztal lapjára támaszkodott, mind a két tenyerével. A hétszentségét, mi* mondjon majd a feleségének, Marikának? Előző este együtt nézték-olvasták a Pesten kapott okmányt, melyet munkája bizonyítványának tekintettek. És most? Viheti a klozetra. Az üzem igazgatója, Barna Ferenc mondta ugyan reggel, csakugyan az volt a szándéka, hogy kinevezze őt osztályvezetőnek. hiszen jól dolgozott, mint műszakvezető, ezér* is küldték tanfolyamra, de előző napon, mielőtt ő hazament, a személyzetis, Szedlacsek Károly olyan információt kapott, ami miatt szó sem lehet róla. És kvázi, nem maradha* műszakvezető sem. Esetleg visszamehet esztergályosnak, de ezt még meggondolják, mert lehet, hogy csak segédmunkásnak alkalmazhatják ezután, Neki, az igazgatónak kötelessége őrködni az üzem kádereinek a tisztaságán. Elkerülhették volna ezt a botrányt, mer* feletteseinek jelenteniük kellett az esetet, amiért meg is róhatják, csak még más baj ne legven belőle. Mer* kvázi olyat küldtek tanfolyamra, akinek nem tiszta a múltja, de hát ez a Szedlacsek, ez a Szedlacsek vak volt, hiába oktatja mindig az éberségre. Olyan kádervéleményt készített ez az idióta, amely makulátlan embert mutatott be, és itt van. És még pazarolták az állam javait, mer* ami az üzemé, az az államé, és az üzem pénzét költötték, amikor Varjas Pál utazási és tanfolyamköltségeit fedezték, és fizették e az időre a teljes munkabérét is. Ez a Szedlacsek, ez a Szedlacsek... No. de majd külön megkapja a magáét. De hát, ha Varjas Pál tisztességes ember lenne, akkor szólt volna, hogy a múltjában nincsen minden rendben. Tudnia kéne már, a nagyüzemben ezt megtanulhatta, hogy az őszinteség a legnagyobb erény. Mit várjon az olyanoktól, akik a munkájukat sem végzik el tisztességesen? Varjas Pál érthetetlenül nézett azg^tfrl' még mindig nem tudja, miről van szó, semmi olyasmit nem tud, a hétszentségét, ami bánthatná lelkiismeretét. Az igazgató rákönyökölt az egyik fotel támlájára és a semmibe bámult, csak gondolkozzon Varjas Pál, ki is az a Kontra Mihály. Varjas Pál kényszeredetten mosolygott, ki lenne, szülőfalujában szomszédja volt, amíg ott lakott, téli estéken kártyáztak is. Csak annak jobban ment a sora, mert amikor más munka nem volt, piacozott, tudott barkácsolni és fa- gereblvéket, simítókat, kapanyeleket árult. Azóta ritkán találkozik vele, amióta beköltözött a megyeszékhelyre. Az igazgató ellökte maga elől a fotelt, ugye. hogy jól emlékszik rá Varjas Pál. mert most már nincs kibúvó. S ha már Kontra Mihályra ilyen jól emlékszik Varjas Pál, akkor kvázi arról a keresztelőről sem feledkezhetett el, amelyről régi szomszédja Szedlacsek- nek beszélt. Megütközve kapta fel a fejét Varjas Pál, miféle keresztelőről beszél az igazgató, csak nem valami templomos históriát akar a nyakába varrni valaki. Akkor járt templomban, amikor az elemi islkola hatodik osztályának tanulója volt, s reggelenként az istentiszteleten énekelték, a tanának pedig orgonáit, aki barackot nyomott egyszer a fejére, miután az orgonasípokat elhallgattatta, mert ének közben nagyot reccsent egy dió a cipője talpa alatt és az meghallotta. De azóta eltelt már két évtized, a hétszentségét. De nem azért nem járt azután a templomba, mintha a szüleinek a világról alkotott felfogásuk materialista lett volna, hanem kubikos apja azt tartotta, „ha nincs semmid, akkor az isten sem tud segíteni”. Vagy talán arra gondol az igazgató, hogy Miklós fia meg van keresztelve? De hát a negyvenes évek elején ezt nem lehetett elkerülni, mindén hivatalos okmányra rávezették a vallási hovatartozást. Ezt törvény írta elő. Bár Miklóst nem tartották keresztvíz alá. a pap bejegyezte az egy- hátíkönyvbe a keresztszülők nevével együtt, ő kifizette a keresztelésért járó taksát, és rendben volt minden. Az egyházfinak sem a keresztvíz hiányzott, hanem a pengők. De a hétszentségét, et**1 rri°r’ ő tisztességben érte meg a harminckét évet. Az igazgató megrázta a fejét, nem kíváncsi a mesékre, kvázi, őt az érdekli, amit Kontra Mihály mondott Szedlacseknek, de azt meg éppen ebben az ügyben rendelték fel sürgősen Pestre feletteseik, s a vonatindulásig nem volt ideje részletesen ismertetni a tényeket. Annyi bizonyos, hogy Miklós fiának keresztelésével függnek össze. Ha nem akar Varjas Pál most ezekre emlékezni, akkor majd Szedlacsek elmondja, amikor visszaérkezik Pestről. Mindenesetre Varjas Pál tartea magát ahho7 a döntéshez, amit már mondott neki... Varjas Pálnak nem ízlett most a túrós csusza. Mintha apró kalapácsütések ritmikus pengése szélt volna a fejében, mielőbb beszélnie kell Kontra Mihállyal. S rohanni szeretett volna az állomásra, hogy a legközelebbi vonattal elinduljon szülőfalujába. Marika egy ideig fél szemmel figyelte a férjét, hogy milyen kedvetlenül eszik, nem sózza meg maga előtt a csuszát, mint máskor szokta, mert erősen fűszerezve szereti. Aztán aggódva hozzáfordult, talán jó lenne, ha elmenne az orvoshoz, délután ötig rendel, adna orvosságot és egy-két nap múlva biztosan jobba** lenne. Varjas Pál kapott az alkalmon, legalább nem ; kell elmondani a feleségének, hogy miért akar olyan hirtelen a szülőfalujába menni, hanem úgy indul el, mintha az orvoshoz menne. Megkönnyebbülten tette le a villát, csakugyan jó lesz, a hétszentségét, ha megvizsgáltatja magát, mert nincs étvágya és a feje sem szűnik meg fájni. El is indult hazulról nemsokára, nehogy gyanút fogjon a felesége, ha sokáig táblából. Amikor a főutcára ért, amely az állomásig vezet, nem akart hinni a szemének, csakugyan Szedlacseket látja vagy a téboly környékezi? De nem, az jön vele szembe, messziről megismeri vizslató pofáját. Ha ez reggel elment volna Pestre, csak este érkezhetne meg, nincs korábbi vonat. Hogy ő Pesten?, csodálkozott a személyzetis, Szedlacsek Károly, miután összetalálkoztak. Az igazgató rosszul érthette, amikor bejelentette neki, hogy elküldi a jelentést az ügyről, azt érthette, hogy személyesen megy a központba beszámolni, ö csak jelentette az ügyet a központnak, mert nem vállalhatja a felelősséget olyasmiért, amiben nem vétkes. Jelezte ő előre az igazgatónak, Barna Ferencnek, hogy várjanak még azzal a tanfolyammal, hiszen oda egyelőre elsősorban azok mehetnek, akiket magasabb funkcióra jelölteik ki, mert érezte, hogy Varjas Pál körül van még tisztázatlan dolog. S ha az igazgató nem makacskodik, hogy ne várjanak semmit, ismerik Varjas Pált régen, akkor ő kiment volna a szülőfalujába még mielőtt felterjesztették a tanfolyamra. És elkerülték volna ezt a botrányt, bejegyezte volna káderlapjára a kereszt- komaságot, s dolgozott volna Varjas Pál továbbra is, mint műszakvezető. De így kérdéses, mert a központ nagyon elítéli, hogy Varjas Pál káderjellemzésében nem szerepelt ez a nagyon lényeges tény, aminek oka nyilván az. hogy elhallgatta, nem volt őszinte, s lehet, megtiltja, hogy műszakvezetőként is dolgozzon, nemhogy osztályvezetővé nevezze ki .az igazgató. De, ha emlékszik rá Varjas Pál, ő többször említette, nem jó dolog az, hogy oly’ sokszor emlegeti a hétszentségét, mert ez a szó tömény hordozója a vallásos ideológiának. Bár Varjas Pál mindig azt mondta, hogy ez a szavajárása, mint az igazgatónak a „kvázi”. Igen, igen, de hát az ilyen szójárás, hogy a hétszentségét, valami más. <5 már korábban gyanította, az ennek a szónak a lényege, hogy Varjas Pál a felszabadulás után; hét esztendővel sem tudott megszabadulni lényegében a vallásos világnézettől. Akik még a vallás járma alatt nyögnek, a nagyon távollevőre azt mondják. hogy „az isten háta mögött”. De égj’’ vezetőkáder szájából ilyen szavakat hallani nagyon furcsa; nem nevelhet az szocialista embertípust, aki maga a vallásosságból eredő szavaknak is rabja. Mert a szavak lényegében a tartalmat fejezik ki. Varjas Pál esetében is bizonyítás* nyert ez. Varjas Pál sokáig tűrte a szózuhatagot. meg amikor közbeszólni próbált. Szedlacsek Károly rá se hederített. tovább pattogtak ajkáról a szavak, mint a gépfegyversorozat lövedékei. Egyszer aztán erősebb hangon belevágott a szavaiba, mondja már meg, miféle kereszfifomaságot emleget. Amaz gúnyosan félrehúzta a száját, ugyan ne szí- nésTÍkedjen Varjas Pál. tudja nagvon jól. hogv a lo- vastengerészről van szó, Horthy Miklósról, a huszonöt évig Magyarországon uralkodó ellenforradalom fehérlovas kormányzójáról. Régi szomszédja Kontra M'kál- csak tudja! Elakadt a lélegzete Ä PÄ,,T» hétszentségét, miket hord össze Szedlacsek Károly. Iszonyatosan megfeszültek az izmai, és csak azért nem ragadta meg amazt, mert az utcán voltak s ez visszatartotta. Szedlacsek Károly megrémült, csak nem akar verekedni Varjas Pál, ő nem tehet semmiről, »Kontra Mihály szolgáltatta a tényeket. Amaz egészen közel hajolt hozzá és rágta a szavakat, csak a patához kellett volna mennie, a református paphoz, s ahová az a születéseket, keres zteléseke* bejegyzi, megláthatta volna ott Szedlacsek Károly, hogy az 6 Miklós fiának a keresztapja Papp Sándor, akit negyvennégy őszén agyonvertek a nyilasok. Ezek szerint, a hétszentségét, a keresztkomá ja is az .... Másnap reggel az igazgatóval. Barna Ferenccel együtt hárman mentek el Varjas Pál szülőfalujába. S miután a református egyház hivatalából kijöttek, a személyzetisnek, Szedlacsek Károlynak az arcizmai rángatóztak, mennyi buktatón kell átesnie, amíg megtapinthatja a lénveget. Az igazgató legyintett, úgy látszik, más dolguk nincs, csak szimatolni, mint a rendőrkutváknak. De most már, kvázi, járjanak a végére az egész .ügynek, keressék meg Kontra Mihályt. Miután megtalálták, az a vállát vonogatta. hogy ő azért mondta úgy el a dolgo* Szedlacsek Károlynak, ahogy elmondta, mert a7 iránt érdeklődött tőle, hogy mint élt Varjas Pál. Közvetlen szomszédságban laktak, ezért jól ismerte a családot, bizony nagyon szegények voltak. Emiatt gyanította, bizonyára kérelmezték, hogy legyen a keresztapa a kormányzó, hátha enyhítené ez a szegénységet, mert híre járta, amelyik család kérelmét elfogadták a kormányzó adjuntusai, oda küldtek ruhaneműt, meg egy kis pénzt is. Ez pedig megéri, hogy a fiú a Miklós nevet kapja. ' Varjas Pál megrázkódott, mint aki lidérces álomból ébred, ugyan hol rejtőznek ennek a gyötrelmes Szövevénynek a gyökerei? Szedlacsek Károlyra nézett, „mert e7 a lényeg, a hétszentségét...” Szedlacsek Károly másnap újabb feljegyzést küldött a központba, ahonnan három hét múlva megérkezett a válasz, hogy tudomásul vették a változásjelentést. Mindenesetre egyelőre a korábbi állapotot tartsák fenn, maradjon Varjas Pál műszakvezető, mert annyira felbolydult az ügy. hogy politikailag nem lenne most szerencsés a tanfolyam végén hozott határozatot végrehajtani. Varjas Pált osztályvezetőnek kinevezni..,
