Békés Megyei Népújság, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-30 / 151. szám
Miről iV a Magyar Ifjúság?- Előzetes a lap 1970. július 3-i számából — Az árvíz elleni küzdelem lassan a végéhez közeledik, de még hátra van a helyreállítás és a pótlás. Ezzel a kérdéssel foglalkozik a lap július 3-i számában az óbudai fiatalokról szóló írás: a téglagyári munkára jelentkezettekről ír az újságíró. „Találkozások a vízzel” címmel visszaemlékezést közöl a lap az árvédelemben. részt vett munkatársa tollából a Csengéméi és Tu- nyogmatolcsnál vívott küzdelemről. Bizonyára minden felvételizőt érdekel; hogy sikerült megoldania a feladatokat A lap közli a felvételi viasgákon szerepelt matematika- és fizikatételeik helyes megoldását. Tudósításokat közöl a Magyar Ifjúság emellett a tábamyitásról, az állami gazdaságok fiataljainak országos tanácskozásáról, s ismerteti a legfiatalabb képviselőnek, a Hajdú megyei Barta Istvánnak országgyűlési felszólalását. Érdeklődésre tarthat számot a „Nyár Európában” című divatösszeállítás, amely képekkel illusztrálva mutatja be, hogy az idei nyáron milyen divatnak hódolnak a fiatalok Európa különböző országaiban. A képes ösz- szeállítás mellett egy érdekes hazai hír: megalakult az ifjúsági divattanács. A lap másik ösz- szeállítása a hagyományos „Világfilm” — a filmvilág aktuális érdekességeiből ad ízelítőt. Izgalmas kérdést vet fel a sportrovat: „Konzervatívok vagy vagányok?” A kérdés — a női tomasporttal kapcsolatos, s lényege, vajon a fiatal „vagányokat” vagy a nem sokkal idősebb, de mégis konzervatívnak számító versenyzőket küldjék-e ki a ljubljanai világbajnokságra. E héten kezdi meg a lap új érdekes sorozatának közlését. Az új sorozat címe: „Las Vegas, a pokol Eldorádója”. Az amerikai alvilág, a maffia és ismert politikusok sötét üzelmeit mutatja be több héten át a szerző. i,Ká” Azonosan a katonákkal Rendeletet adott ki a honvédelmi miniszter a polgári védel_ mi kötelezettséget teljesítők ér. dekvédelmével kapcsolatban. A rendelet kimondja: ha a polgári védelmi kötelezettség teljesítése közben — például most, az ár- vízvédelem során — valakit sérülés ér vagy munkaképesség- csökkenés következik be, a betegbiztosi táei szolgáltatások r„„...n»u ............................. ■ : u gyanúgy megilletik, mint a katonai szolgálatot teljesítő személyeket. Elhalálozás esetén a hozzátartozók nyugellátását is a ka_ tonai szolgálatot teljesítő szemé, lyekkel azonos mértékben kell megállapítani. Az erre vonatkozó igényt a sérülés napjától két éven belül lehet bejelentem. ■ S a ■ : ■ ILYEN IS ELŐFORDUL S Levél érkezett a ■ szerkesztőséghez. Idős í bácsi írta. Árvizve- S szély miatt a felesé- \ gével őt is más köz■ ségbe telepítették. A S szívélyes vendéglátást E méltatta. Így kezdte: S „Az iskola igazga- E tójának helyettese fo- E gadott bennünket, • igaz szocialista úri• ember módjára.. TERMELÉSI S SZEMPONTBÓL ■ ■ • Valahol olvastam, ■ hogy az egyik temet■ a ■ Esetek kezési vállalatot (néhány más vállalattal együtt) azért nem javasolták dicséretre, mert — bár a termelési feladatait kiemelkedően teljesítette —, a munkavédelemmel összefüggő tevékenysége kifogás alá esett. Nem tudom, hogy egy temetkezési vállalatnak termelési szempontból lehet-e érdeke az olyan munkavédelemmel összefüggő tevékenység, ami nem esik kifogás alá? A GONOSZKODÓ VÉLETLEN Bemutattak filmen egy újfajta kis tehergépkocsit. Először a terepen végzett bravúros mutatványokat, majd sima betonúton futott bámulatos könnyedséggel. Közben egy mentőautó szegődött a nyomába. Hogy miért, azt a nézők nem tudták megállapítani. Lehetséges, hogy csak a véletlen gonosz játéka volt? ■^or Í..O.................M......M.......................................... ................ Értesítés ! Értesítjük a Gyoma—Vésztő—Körösnagy harsány, Vésztő—Kötegyán, Kötegyán—Békéscsaba, Mezőtúr— Lökösháza vasútvonal melletti lakosokat, hogy a fenti vasútvonalak mellett levő MÁV kertekben és fásításokban szövőlepke’ elleni védekező permetezést végzünk folyó évi júliusi hó 1—15. között. A felhasználásra kerülő szer erős méreg, a méhekre Veszélyes. A permetezett fákról gyümölcsöt, a kerti veteményesben termelt konyhakerti termelvényeket fogyasztani 21 napig nem szabad. A permetezett fák alatt állatokat legeltetni ugyancsak 21 napig nem szabad. A tilalom megszegői az esetleges mérgezés vagy állatelhullásért kártérítést a MAV-hoz nem nyújthatnak be. MÁV Pályafenntartási Főnökség Békéscsaba. 110377 Tudomány — Technika Évente 2 millió tonna MPK Mammut beruházás Péten — Nyolcszorosára növelt termelékenység — Épül az ország legjelentősebb műtrágyagyára A tkemizálás rendkívül jelentős sajátossága, hogy a mező- gazdaságot kiszolgáló • vegyipari ágak befektetései igen rövid idő alatt térülnek meg. Számítások szerint 1970-ben. 4 milliárd forint értékű döntő részben hazai eredetű vegyszer felhasználása csak a növénytermesztésben 17 milliárd forint értékű terméstöbbletet hozhat a 10 évvel ezelőtti átlaghoz viszonyítva. S, hogy még a milliók, milMárdok bűvkörében maradjunk, optimális számítások szerint egy 3,8 milliárd forint értékű vegyipari beruházás a mezőgazdaságban 11 milliárd forint termelésnövekedéssel „jár”. Ezek után senki sem lepődhet meg. hogy éppen a mezőgazdasági termelés növelése érdekében népgazdaságunk építésének jelenleg egyik központi feladata a vegyipar erőteljes ütemű fejlesztése. A Péti Nitrogénművek az ország legrégebbi műtrágya- gyára. A gyár építését 1930-ban határozták el, 1931-ben megkezdődött az építkezés és 1932-ben már meg is indult a termelés. Először két különálló egységként „funkcionált” a gyár, mint ammóniagyár és, minit pétigyár állami érdekeltséggel. A két gyárat 1933-ban Péti Nitrogén Műtrágyagyár néven egyesítették. A gyár technológiája a várpalotai szénbányák olcsó szenére, a lignitre épült. Az 1944. évi légitámadások megbénították a gyárat, amely csak 1948-ban kezdett újra dolgozni. 1964-ben a Borsodi Vegyi Kombinát és a Tiszai Vegyi Kombinát létesítése után a párt és a kormány a Péti Nitrogénművekre bízta a nitrogánmű- trágya-gyártás mintegy 2,5 milliárd forintot igénylő fejlesztését. E J>eruházás keretén belül épült üzemek a régi gyár termelőkapacitását ötszörösére növelték, miközben a létszám csak 30 százalékkal emelkedett. MŰTRÁGYAGYÁR 8.5 MILLIÁRDÉRT De még be sem fejeződött a 2.5 milliárd forint értékű rekonstrukció Péten, amikor máris jóváhagyta a kormány gazdasági bizottsága az újabb műtrágyagyár megépítését, ugyancsak Péten. Az új gyár berug 1970. JÚNIUS 30. házási költsége hozzávetőlegesen 8,5 milliárd forint lesz. És kapacitása — évi 2 millió tonna kombinált műtrágya — már a magyar 'mezőgazdaság 1980-ig terjedő távlati fejlesztési tervéhez igazodik. Hármas műtrágyát készítenek majd itt, amely nitrogént, foszfort és káliumot tartalmaz. Az NFK hatóereje többszöröse a jelenleg gyártott egyedi nitrogénműtrágyának. A több milliárdos beruházás, amely ez évben kezdődött meg, nagyságát tekintve egyedülálló a magyar iparban. Ilyen koncentrált és korszerű vegyipari építkezés sem a felszabadulás előtt, sem azt követően még nem volt hazánkban. Az 1974 végére megépülő új gyár termelékenységére jellemző, hogy míg 1969-ben a gyárban egy munkásra 150 ezer forint* 1970-ben 400 ezer forint értékű termelés jutott, 1974. után ez az egy főre jutó termelés értéke évi 1,3 millió forintra növekszik. A műszaki színvonalról „árulkodik”, hogy míg a régi üzem 1 tonna ammóniájához 1750, a jelenleg dolgozó üzemben 270, az épülő üzemben 11 kilova ttóra elektromos áram szükséges. HELYSZÍNEN A 22-ESEK A részben állami, részben a Péti Nitrogénművek saját anyagi erejéből megvalósuló beruházás előkészítése óriási szervező, tervező és koordináló tpunfcát igényelt. A Vegyiműveket Tervező Vállalat hosz- szú ideig dolgozott a szükséges út-, vasút-, épület-, víz-, gőz-, energiaszolgáltatás tervein. A Magyar Vegyipari Egyesülés szakember gárdájával segítette és segíti még most is a pétiek tárgyalás-sorozatát, hiszen az új műtrágyagyár gépeinek jelentős részét, a technológiát, a gyártási licencet külföldi vállalkozóktól keli megvásárolni. A nemzetközi kooperációban szovjet, norvég és francia cégek vesznek részt többek között. A területfoglalás már megkezdődött. Az új gyár építéséhez a Veszprémi Állami Gazdaságtól közel 4 millió forintért 300 hold mezőgazdasági célra alig használható földet vásároltak. A kivitelező, a vegyipari építkezésekben járta$ 22. Állami Építőipari Vállalat már építi a felvonulási épületeket A durva tereprendezési munkát már a múlt évben megkezdték; A múlt év végére elkészült két és fél milliárdos péti rekonstrukció egy részlete Rövidesen helyszínre települ a beruházás bonyolítója, a Petro- kémiai Beruházási Vállalat, hiszen a 8,5 milliárdos vállalkozással a Péti Nitrogénművek már nem tud egymaga megbirkózni. IPARFEJLESZTÉS = VÁROSFEJLESZTÉS Az építőiparra ez évben mintegy 160 millió forint értékű munka vár. Az egész beruházás alatt 1,2 milliárd forintot kell „beépíteniük”. Ehhez 2,5 ezer építőipari munkás kell a beruházás csúcsidőszakában. Ugyanebben az időben a közreműködők, mintegy félszáz vállalat, újabb 2000 embert hoznak Pétre. Fogadásuk, megfelelő ellátásük nem kis gondot okoz. Ugyanakkor az új műtrágyagyár mintegy ezer dolgozójának szociális és kommunális ellátásáról is gondoskodni kell a beruházás során. A külföldi szakmunkások, üzletemberek részére szálloda épül, míg a több ezer építőmunkás számára a meglevő másfél ezres mellé újabb ezeradagos konyhát építenek. Gondot ókoz jelenleg Várpalotán és Péten és a jövőben még inkább a kórházi ellátás. Ezért a szakemberek jelenleg dolgoznak azon az elképzelésen, hogy a műtrágyagyár járulékos beruházásaként egy vegyipari baleseti kórház is épüljön. Ebben elsősorban speciális vegyipari betegségek, balesetek, gyógykezelésére rendezkednének be, de más hagyományos osztályok is helyet kapnának. Mindez bizonvítja, hogy az idén elkezdődött nagy jelentőségű vegyipari beruházás nemcsak ipari jellegű, hanem hozzájárul Várpalota város fejlődéséhez. A lényeg persze az* hogy hihetetlen rövid idő, négy év alatt Pétfürdőn olyan ipari létesítmény épül amely európai viszonylatban is számottevő, A. A. Befejezéshez közeledik a nyersfoszíáttároló-raktár építése