Békés Megyei Népújság, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-27 / 149. szám

Zöldségszállítmány Fehérgyarmatra A Dél-Békés megyei Tsz-ék Területi Szövetség hat hét óta paltronálja a fehérgyarmati Győzhetetlen Brigád Termelő­szövetkezetet. Ismeretes, hogy eat a gazdaságot a Szamos ára­dása után igen jelentős árvíz­kár érte. A Dél-Békés megyei szövetség és a fehérgyarmati tsz között jó kapcsolat alakult ki, aínely ma már — nyugodtan mondhatjuk — túlnő az egysze­rű gazdasági együttműködésen. Az orosházi és a mezőkovács- házá járás termelőszövetkezetei ! ahol csaik tudnak segítenék a fehérgyarmatiaknak. így tör­tént ez tegnap, június 26-án is. A Fehérgyarmati Földműves- S2övetlkez!et vezetője telefonon kérte az orosházi tsz-szövétsé­gét, hogy tíz mázsa káposztát, egy mázsa kelkáposztát, 1 má­zsa karfiolt, több mázsa burgo­nyát, zöldhagymát, zöldiborsót és, amit csaik tudnak, frisB zöldáruból, küldjenek, mert Fehérgyarmaton zöldséget egy­általán nem lehet kapni. Az árvíz elvitte a kertészeteket. A Dél-Békéfc megyei Tsz-szö­vetség — mondotta Petrik Jó­zsef — tőle telhetőért mindent megtesz azért., hogy a fehér­gyarmatiak ne szenvedjenek hiányt konyhakerti növények­ből. Tegnap a délelőtti órákban több zöldségtermesztő gazda­sággal tárgyaltaik, hogy szom­baton reggel két vagy három teherkocsi induljon a Nyírség­be, a fehérgyarmatiak kérésé­nek megfelelően vigyenek árut. Persze, jogos az olvasó kérdé­se; lehet-é hétköznapi egy fesz­tivál? Nem, nem lehet. Itt a mérsékeltebb vérmérsékletű Közép-Európában sem, mert a fesztivál Magyarországon is ün­nep. Fiesta, karnevál: örömmel, zajjal, színes forgataggal, zász­lókkal, pergő párbeszédekkel, ugyanúgy, mint valahol Dél- Amerikában. Szóval, akárhogy is, a fesztivál nem mindennapi eseménysorozat. És mégis... ki állítaná, hogy ennek a fiestá- nak nincsenek csendesebb per­cet, olyan pillanatai, amelyek fesztivál ide, fesztivál oda, nem rendkívüliek, hasonlítanak a jól ismert hétköznapjaink mozzana­taihoz. Amelyek meghitté, ked­vessé, barátságossá teszik a bábünnepeket, olyanná, mintha nem is kétévenként, de minden­nap lenne fesztivál. • • • Kedd. Egy nappal a fesztivál rajtja előtt a Körös Szálló por­táján. Legalább húsz szovjet bá­bos csoportosul kissé komor arccal a csinos portáslány kö­rül. Valami változás történt, a vendégek nem azokat a szobá­kat kapták, amelyeket koráb­ban kijelöltek számukra. Hely van, csak épp a szobák száma más ... „Na, most hogv mond­jam?! Oroszul .lengyelül, bolgá­rul. szerbül?” — mtmologizál inkább csak saját magának szánva a kérdést a portáslány. Köröz egyet a kezében tartott golyóstollat és lemondóan mondia: „ ,. . mert hogy sehogy, se tudom.” Aztán működésbe lép a nemzetközi jelbeszéd, hie­roglifák halmaza csoportosul egy papírlapon, erősen emlékez­tet valami építkezés komplikált tervrajzára, mindenesetre két perc múlva felderül a szovjet csapat tagjainak arca. „Da, da...” Bólogatnak elégedetten és már viszik is bőröndjeiket fel a lép­csőn. A portáslány ámulva néz utá­nuk. aztán az előtte fekvő jel­halmazra. aztán megint a léocső felé. Hm. diinnyögt és tárcsáz a telefonon, lehet, hngv mégis tudok oroszul?” * * * A fesztivál epvik vitathatat­lan fénvoontiáról. a Szlovák Kollégium konvháiáról felső fo­kokban beszélnek. Nincs ebben semmi túlzás, erről magunk ts meggyőződhettünk: dialéktiku- sabb minőség és mennyiségi egVenSÚlv aligha létezik. Ezút­tal néhány szét a mennyiségről Ismerősöm nagvevő. Tényleg az, hétköznapi teljesítményei­ről legendák keringenek. A fesz­tivál másnapján vidáman vég­zett a tömény húslevessel, sőt mégegyszer mert. Aztán jött a második fogás, pulykasült mű- j anyag tálcán, burgonyapürével. Futó becslés szerint is legalább négy hatalmas méretű mell, il­letve comb jut egy főre. Törté­netünk hőse könnyedén beka­pott kettőt — külön-külön is bőséges mennyiség egy ebédre —, aztán bánatos pillantást vet­ve a fennmaradottakra, neki­kezdett a harmadiknak is. Le­gyűrte. Aztán némi szünet, nyögdécselés után győzött a lel­kiismeret, tányérjára emelte a negyedik combot is, és bekebe­lezte. Aztán ült. Révetegen kor­tyolta az üvegnyi sör-fejada­got. Ekkor következett be a drá­mai végkifejlet... Csinos fel­szolgálónő, kedves mosollyal; „Parancsol még egy adagot?” Barátunk zavaros pillantással: „Mármint pulykát.” „Igen, tu­dok még néhány szeletet...” A nagyevő megtört suttogással hajtotta le, s rázta meg a fejét. „Nem, motyogta, pulykát nem... már...” így foszlott hát szét egy ön­bizalom, s vele egy legenda. * * * Ellenkező előjelű példa: Köz­ismerten falábú, s szinte rügye­ket hajtó botfülekkel megáldott középkorú férfiismerősöm, aki ráadásul olyan minimális nyelv­érzéket mondhat magáénak, hogy a magyart is törve beszéli, nagy társaság közepén elegáns gesztusokkal meséli. „Na és ak­kor Olenyka odaperdül hozzám és azt csicsergi: Tü pacsemu nye igyos táncüvaty ... ?, ami hevenyészett fordításban annyit tesz, hogy én miért nem me­gyek táncolni vele. A harmoni- kás fiú akkor kezdett rá a Ka- linka, kalinka majá kezdetű, ritmusos kis dalocskára, mire én derékon kapom Olenykát, hadd lássák, hogy táncol rév tüzes, magyar gyerek!” • * * Csütörtökön megkezdődött az Igazi nagyüzem. Délelőtt még Városnéző sétán jártak a csopor­tok Békéscsabán és Gyulán, délután már a pécsi, a markazi és a szentlőrinczi együttes mu­tatta be programját. Este nagy sikert aratott az NSZK-beli Könlgsteini, valamint a „La Compagnie de L’isle” párizsi együttes. Pénteken tovább foly­tatódtak a bemutatók a Jókai Színházban, a külföldi csopor­tok közül a lengyelek kaptak nagy tapsot. Ma, szombaton dél­után három órakor és este 8 órakor kezdődnek a bemutatók és megrendezik a bábszak refe­rensek értekezletét is az Ifjúsági és Űttörőházban. Bmvm . rr g 1970. JÜNÍUS 27. Otthontalanul... Fiatal házaspár kopogtatott a szerkesztőség ajtaján. — Kit keresnek? A válasz tétova és bizonytalan. — Tulajdonképpen nem is tudjuk. Szeretnénk segítséget vagy inkább tanácsot kérni. De már annak is örülünk, ha meg­hallgatnak. Így kezdődött az a beszélge­tés, amelynek nyomán később kirajzolódott egy fiatal, nehéz helyzetben levő Család sorsa. Ezt a sorsot, az. ő hármójuk sorsát nem lehet megindultság nélkül végighallgatni. Nagy István, feleségével és 16 hóna­pos kisfiával Csengcrsimóról jött Jött? Menekült, új életet keresve. Házukat, amely a feleség anyjá­nak háza volt, elmosta az árvíz. A mama most egy sátorban la­kik az udvarom Nagy Istvánok három éve kö­töttek házasságot. A fiú szülei ellenezték a frigyet. (Mert mi nagyon szegények vagyunk — veti közbe parázsló szemmel az asszonyka.) Másfél évig Szolno­kon laktak albérletiben. Aztán Csengersimára költöztek, a lány anyjához. A szoba-konyhás ház­ba. — Nagyon szűkösen voltunk, de valameddig kihúztuk volna még De jött az árvíz. Odalett mindenünk. A gyerek is beteg lett. Egyik baj a másik után anyaszült meztelenre vetkőzött, ruháját és alsóneműjét a mosó­gépbe gyömöszölte, s a holtra rémült asszonyok szeme láttára újságot vett elő, s egy székre telepedve, türelmesen várako­zott. Csakhamar rendőrök jöttek érte és a városka börtönébe vitték. De nemcsak ez volt a büntetése: egy évre eltiltották a hajózástól is. Ügy látszik, még nincs töké­letes igazság, mert ka egy nő levetkőzik, még fizetnek is érte a sztriptiz-mulatókban.. • PECHES GENGSZTER Pat Stanford egyik este jó hangulatban ballagott hazafelé West Plains-ben, amikor hirte­len egy álarcos gengszter top­pant elébe, s a mellének szege­zett revolverrel pénzét követel, te. A derűs hangulatnak vége szakadt, Stanford elkomorodott, mert éppen nála volt teljes ha­vi gázsija. Ebben a pillanatban megszó­lalt egy dörmögő hang a sötét­ből: — Átkozott csirkefogó! Most azután hurokra kerültél! Nem menekülhetsz! A gengszter ész nélkül futni kezdett. Stanford elégedetten vigyorgott. Ismét kitűnően vizs­gázott foglalkozásából: ugyanis szakadt a nyakunkba. Nagy­apám nem élte túl a katasztró­fát. A nyíregyházi kórházban meghalt. Nem bírtunk tovább otthon maradni. CSengensima nagyon kis falu, munkát sem kaphattam. Igaz, azelőtt szer­ződéssel dolgoztam egy évig de ez kevés volt ahhoz,' hogy leg­alább szülési segélyt adjanak, így aztán fel pakoltunk a motor­ra és nekivágtunk a nagyvilág­nak. Békésre jöttünk, mert a férjem itt született. Gondoltuk, hogy itt végre egyenesbe ju­tunk. Irtunk az itteni rokonok­nak és ismerősöknek. Volt, aki nem is válaszolt, volt aki azt írta, hogy vasárnap délutánom­ként meglátogathatjuk őket Az asszony, bárhogy is igye­kezett, nem tudta visszatartani könnyeit. A nagysonsú emberek csendes befelé-sírásával zoko­gott. A férfi folytatta a történe­tet — Békésen az egyik rokonhoz költöztünk, ök is szűkösem vol­tak, így nekünk csak a vizes, hátsó szoba jutott. Jártam bent a tanácsmái, munkát keresni. Szobafestő vagyok. A kisgyerek közben rendbejött, s azonnal elhelyezték a bölcsődében. Ez igazán rendes dolog volt. A Vöröskereszt Is, meg a tanács is segített, illetve mindent meg­ígért. Azt mondták, nem lakha­tunk a gyerekkel egy ilyen ned­Amerika egyik leghíresebb hasbeszélője...! SÜKET-SZTORI Geofrey Birande azzal a tisz­teletteljes kéréssel fordult a francia postához, hogy a televí­zió után fizetendő diját 50 szá­zalékkal csökkentsék, mivel sü­ket lévén, csak látja a képet, de nem hallja a hangot. Kérelmét csakhamar vissza­utasították, azzal indokolva, hogy semmit sem veszít, ha nem hallja a szöveget... EGYENJOGÜSÄG Az egyenjogúság nevében nemcsak az elvált aszony köve­telhet tartásdíjat a közös gyer­mekek részére volt férjétől, ha­nem az elvált fér) is volt fele­ségétől. Első ízben hozott ilyen dön­tést a brit törvénykezés törté­netében angoi bíró. A férj eb­ben az esetben a Scotland Yard munkájától felfüggesztett defek­tive, akinek csekély alkalmi keresetéből kell eltartania 3 kiskorú gyermekét. A bíró — egyelőre elvi döntés­ben — kötelezte a detektív el­vált feleségét, egy jól kereső kozmetikust: folyósítson rend­szeres tartásdíjat volt férjének. Az összeg meghatározását a döntés a volt házastársak meg­egyezésére bízta... R. T. vés szobában, s átköltöztettek bennünket egy idegen házba, E. Molnárékhoz. Két hétig laktunk ott, Aztán visszaköltöztünk a rokonokhoz. Valaki azt vágta a fejünkhöz, hogy meddig aka­runk még a mások nyakán él­ni, és miért nem állunk meg a saját lábunkon... Ez nagyon rosszul esett. Hát mit csináljak, ha ilyen szerencsétlen helyzet­ben vagyunk, s hogy még min­dig nem tudtam elhelyezkedni?! A feleségemnek is csak július közepétől Ígértek állást a OU- korkaüzemben. Az asszony végre összeszedte magát. Ismét átvette a szóit. — Közben voltunk otthon, Csengersimán. Kitöltöttünk egy kérdőívet és bejelentettük, hogy itt, Békésen akarunk lete­lepedni. Nem vártuk mi, hogy összkomfortos lakást kapunk* hogy minden gondunk egy csa­pásra megoldódik majd, de kez­detben mindenki olyan kedves volt itt, Békésen, hogy azt hit­tük, majdcsak boldogulunk. Múltak a napok és a hetek, s mi még most is ott tartunk, ahol kezdtük. Hiába próbáltunk al­bérletet is szerezni. A gyerek miatt sehol sem fogadtak be. Munkát sem lehet egyik napról a másikra találni. Nincsenek is­merőseink, nincsenek barátaink. Legalábbis olyanok, akik segíte­nének. Néha mér ott tartok, hogy úgy érzem; nem bírom to­vább. Ha a kisgyerek nem lenne — de ezt már magam is restel­lem kimondani — sokkal köny- nyebben boldogulnánk. Gondol­tunk arra is, hogy állami gon­dozásba adjuk, legalábbis addig, míg révbe jutunk. Neki is, ne­künk is könnyebb lenne. A férfi újságot gyűröget a kezében. Az apróhirdetések miatt vette, de ma sem sikerült munkahelyet vagy albérletet ta­lálni. Nem ragaszkodnak már annyira Békéshez. Csabára vagy máshová is elmennének, ahol az asszony is dolgozhatna, s ahol albérletet kapnának. Most még nem tudjál? mi lesz velük, Ma­radjanak-e vagy elmenjenek vissza Szabolcsba? Bizanytala. nők, idegesek, kiszolgáltatottnak érzik magukat. Hetek óta abból a 800 forintból élnek, amit a férj kapott, amikor otthagyta régi munkahelyét. Vajon miből fizetik majd ki elsején minden vagyonuk, a részletre vett mo­torkerékpár törlesztését? Nagy István 27 éves. A fele­sége 23. Vajon a náluknál talán keve­sebb gonddal küzdő olvasóban milyen gondolatokat ébreszt ez a róluk szóló írás...?! Brackó István Mindennap fesztivál Lenkefi Konrád bábművész kiállításán sok százan gyönyör­ködtek a szép bábukban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom