Békés Megyei Népújság, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-20 / 143. szám
Áz élet tovább megy Szívet dobogtató jelenetnek voltunk szemtanúi a sarkadke- resztúri vasútállomáson. A község férfilakossága, akik odahaza maradtak, a péntek reggeli különjárat fogadására midannyian összegyűltek. Kémlelték a távolba vezető vasúti sínpárt. Amikor a mozdony körvonalai halványan kirajzolódtak, örömükben felkiáltottak, egymás nyakába borultak: jönnek! Jött a család, a feleség, a gyermek, az édesanya, a nagyapa, a nagymama, akiket forrón öleltek magukhoz. Nélkülük nem tudják elképzelni életüket. Ügy egymáshoz nőttek, mint ember a munkához. Es amikor a szerelvény kitolatatt a Vasútállomásról, autóbuszokra szálltak, mentek lakásaikra. Az élet tovább megy. Sarkad- keresztúrról öt-hat napig voltak távol az emberek. Cs. Nagy Sándor, az Egyetértés Tsz elnöke mondotta: feleség és gyermek nélkül nagyon üresnek érezték a községet. Most, hogy visszajöttek, velük együtt és értük még nagyobb erővel és lendülettel dolgoznak, folytatják azt a munkát, amelyet a fenyegető veszély előli menekülés kettétört. Az otthon maradt férfiak azért asszonyok nélkül is ellátták feladatukat. Megetették a jószágot, megfejték a tehenet, sőt mi több, K. Padkás Mária sarkadkeresztúri lakos udvarán összegyűjtött tyúktojásra kot- lót is ültettek. Máshol „szülésznők” voltak. A kelő csirkéket fejtették ki a tojásból, amit általában az asszonyok szoktak csinálni; tehenet, üszőt ellettek le. Kötegyánban Pallag Sándor, Ady Endre utcai lakos házában 18 ezer 600 forintot találtak egy kukoricacsuhé szatyorban, szögre akasztva. A tulajdonos elfelejtette védett helyre tenni. Gondoskodtak róla. Azóta Pallag Sándor már kézhez is kapta a pénzt. S ami a kötegyániakat most nagyon foglalkoztatja: hogyan kerül haza a közös és a háztáji jószágállomány? Innen Ugyanis ezeket is elmenekítették. Felföldi Imre, a párt községi bizottságának titkára újságolta, hogy ezt is ugyanolyan alapossággal megszervezték, mint a menekítést. Mindenki hiánytalanul visszakapja azt, ami az övé volt, hogy az élet tovább mehessen a megszokott kerékvágásban. D. K. Iszály Györgyné megérkezik gyermekevei Méhkerékre. visszatelepülés hajnalán 21 mázsa kenyeret sütöttek a sár' kadi pékek. Kristóf Béla és felesége a vetésnél. Simább lesz az út Sarkadkeresztúron. Az útjavító férfiak már tegnap munkába álltak. A visszatelepülés első napján leszedték az uborkát ■> méhkeréki fóliasátrakban. Nyomban át is adták a szövetkezeti felvásárlónak. Árvízi krónika A gyomai hídnál rendőrőrszem állítja meg a kocsinkat. — Merre, elvtársak? — Fóliázzák itt valahol a gátat. A könnyűbúvárokat keressük. — Hajtsanak be a töltésre. Talán még megtalálják őket... A Hármas-Körös valóságos tengerré duzzadt ezen a szakaszon. A töltésen teherautók sora szállítja a homokzsákokat. Néhány száz méterre a hídtól Páli Sándor munkásőr szakaszparancsnok dől egy tehergépkocsinak. Az orosházi munkásőrök Gyulától Gyoméig vigyázzák a gátakat, segítik a védelmi munkát. Páli, a gépjavító állomás párttitkára. Fáradt gyötört arcán verejték, szemét összehúzza az álmosság — Egy hete vagyunk itt. Könnyűbúvárokat? Már nem találják őket. Megállították a szivárgást és tovább mentek. Reméljük, vissza sem jönnek már... Visszafelé a hídnál ismét megállítanak az őrszemek. — Vány ára mennek, elvtársak? Vigyék el ezt az asszonykát. Józsik Isfcvánné beszáll a hátsó ülésre. Ütközben mondja: — Ebben a nagy szerencsétlenségben egy kis öröm. Képzeljék, leszerel a kisebbik katona- fiam. Irt, hogy azonnal küld- jem a civilruhát — Hói szolgált? — Vásárhelyen. Már lejárt a katonaideje, de visszatartották az árvízvédelem miatt. Most majd hazajön az apjának, meg az öregebbik fiamnak segíteni Ványána. A ruháért megyek Dévaványa központjában nagy a mozgás. A tanácsháza körül ki tudja hány teherautó sorakozik. Meg emberek sokasága, akik ugyan pihenőben vannak, de mindenre készen itt állnak, hátha menni kell valahová. Érdekes. Szinte valamennyien sötét ingben vannak. — Ez talán valamiféle „árví- vizi egyenáng?” — kockáztatjuk meg a kérdést. — Olyasmi vagy inkább hozzászoktunk már — feleli Gellai Béla, a községi pártbizottság megbízott titkára. — Ugyanis, mikor az asszonyok nem voltak itthon, nekünk kellett volna mosni. Ehelyett inkább sötét inget vettünk fel, hogy ne lássék rajta a piszok... Mondják: Sarkadon és Déva- ványán szervezték meg legfe- gyelmezettebben az asszonyok és a gyermekek ki- és visszatelepítését. A község vezetőinek — amikor öt napig asszony nélkül maradt Dévaványa — mindenre kiterjedt a figyelme: még a kutyák etetésére is. A háztáji gazdaságok jószágai nem maradhattak egy órára sem gondozás nélkül. Ezért utca-bizalmi rendszert állítottak fel és megszervezték az üresen maradt házak jószágainak etetését, itatását. Az utcafelelősök a visz- szatelepítés után is járták a házakat, érdeklődtek: minden rendben van-e és gondoskodtak az éleit zavartalan folytatásáról. A tanács fáradhatatlanul szervezi a közmunkákat. Ezerkétszáz ványai ember dolgozik állandóan Ladányiéi Endrődig a gátak védelmén, mert az árvíz veszélye a visszatelepítés után is fennáll. S hogy mindenki megérti feladatát s nem zúgolódik a munkára szólftáson, ez a községi pártbizottság érdeme is. Cellái elvtársék minden száz-száz- tízes munkacsoporthoz egy-egy politikai felelőst adnak, akiknek feladata, hogy tájékoztassák az embereket: miért kell Körösla- dányba, Endrédre menni, hogyan alakul az árvízi helyzet itt. Váltás után a politikai felelősök egybegyűlnek és Gellai élvtárssal az élükön megbeszélik a tapasztalatokat. Mondhatjuk: ha az elmúlt napokban nagy nehézségek előtt is állt Dévaványa és környéke, az emberek bizakodó és céltudatos munkája könnyített a gondokon. A község vezetői elmondtak néhány árvízi sztorit, ami a súlyos gondok közepette is mosolyt varázsolt az arcokra Az asszonyok kitelepítése után „konyha” nélkül maradt a község. Ki főzzön? Sok választás nem volt: természetesen a férfiak. El is készült az első ebéd: babgulyás. Sokáig emlékezni fognak erre a községben, mert egybehangzó állítások szerint ilyen finomat nem ettek a vá- nyaiak még a Vadkacsában sem. Más. Egyik nap rádöbbentek az emberek, hogy nincs trafik a községben, tudniillik kitelepítették a trafikosnőket is. Mit tegyenek? A Vadkacsa étterem előtt kinyitottak egy hatalmas kartondoboz cigarettát, kivettek belőle egy-egy „mintadarabo!*. melyről mindenki láthatta: mi mennyibe kerül. Egyszóval becsületboltot nyitottak. A vásárlók a doboz szélére tették a pénzt és nem volt soha hiány a „pénztárkönyvben”. Más. A hangosbemondó halló- távolsága csupán néhány száz méter. A perifériákon nem hallani. Egyik nap sürgősen a gátakra kellett vezényelni a közmunkaerőt. De hogyan értesítsék a perifériák lakóit? Kon- dacs György tornatanár nyakába vette a kisdöbot s a község széleire ment: „Elvtársak! Községünket árvíz fenyegeti. Fél órán belül minden közmunkaerő, aki törődik a községével, lapáttal jelentkezzen a tanácsházán. Ezt én doboltam Kondacs György tanító.” Félóra múlva háromszáz ember jelentkezett a falu széléről. S az asszonyok gyermekek visszatelepítése után még oda- adóbban, fegyelmezettebben állnak őrt a gátakon a ványai emberek, hogy végleg elhárítsák a községüket fenyegető veszélyt. Varga Dezső
