Békés Megyei Népújság, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-18 / 141. szám

Halálos baleset Orosházán A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS.A MEGYEI TANÁCS LAPJA Zápor, zivatar Szolgáltatóház Mezőberényben ,,, , . Várható idő­/ 7/ Járás ma estig: , Időnként meg-' ' növekvő fel­hőzet, többfelé zápor, zivatar. Mérsékelt, vál­tozó irányú szél. A zivatar idején átmeneti szélerősödés. Fülledt idő. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet csü­törtökön 24—29 fok között. A mezőberényi új szolgáltató­ház felépítéséhez a tanács 500 ezer forinttal járul hozzá. A ter­vek szerint 1971—72-re felépü­lő létesítmény mintegy 6 és fél Szalontán Mai névnap: Gyárfás A Gyárfás név ma már csak családnévként szerepel, de ko­rábban, főleg a múlt században, személynévként is használatos volt. Eredeti formája „Gervasi­us” volt, melynek jelentése: „lándzsahordó”. Fennmaradt két ikertestvér neve, Gervasius és Protatius neve, akiket Aurélius római császár uralkodása alatt kivégeztek. — FELHÍVÁS. Téves telefon- számot adtak meg azoknak, akik kitelepített hozzátartozóikat ke­resik, A helyes szám: 11—070. Jól sikerült kiránduláson vettek részt az okányi iskola IV/b. osztá­lyos tanulói, Romániában. A nagy gonddal előkészített útnak megvolt az eredménye: a „Gagarin” raj me­leg barátságot kötött a szalontai pionírokkal. Az állomáson egyenruhás pioní­rok és nevelők várták a magyar vendégeket, Az Iskola kapujánál a vendéglátók sorfala között vonul­tak be, ahol mindkét nyelven üdvö­zölték egymást. A kölcsönös aján­dékozás után a magyar pajtások nagy vörös szalagot kötöttek az is­kola csapatzászlajára. A nap programja igen zsúfolt, de feledhetetlen volt. Megtekintették a gimnáziumot, múzeumot és az út­törőházat, majd városnézéssel és vásárlással folytatódott a program, Rengeteg fényképet is készítettek a pajtások. Az egy nap hamar eltelt. Búcsú­záskor az új barátok nagy csoport­ja kísérte az állomásra a vendége­ket, akik nehéz szívvel váltak el a szalontai pioníroktól. f* queletes riporterünk LEBUKOTT AZ „ÜGYESKEDŐ” A mezőkovácsházi járási ' rendőrkapitányság nyomozást rendelt el üzérkedés bűntetté­nek alapos gyanúja miatt Pepó János nagybánhegyesi lakos el­len, aki Nagy bán hegyesen 50 mázsa szemes kukoricát vásá­rolt, amit Kecskeméten adott el, jelentős haszonnal. FIGYELJÜK A RENDSZÁMTÁBLÁKAT! Az utóbbi napokban két mo­torkerékpárlopás történt me­gyénkben. A szarvasi rendőrka­pitányság nyomozást folytat is­meretlen tettes ellen, aki ellop­ta Horváth Tibor szarvasi la­kos udvaráról EM 63—25 rend­számú Pannónia motorkerékpár­ját. Ugyancsak ismeretlen tet­tes ellen indított nyomozást a békési rendőrkapitányság is, mert a békési 2. számú cukrász­da elől Szűcs Mihály békési lakos ET 72—43 rendszámú fekete Pannóniáját ellopták. GARÁZDÁLKODÓ AZ SZTK-BAN Az orosházi városi-járási rendőrkapitányság 15 napi el­zárással büntette Diósi János 20 éves almáskamarása lakost, aki az orosházi SZTK rendelőinté­zetben betörte a rendelő abla­kát, majd botrányosan viselke­dett az ottlevő orvossal. KÖZÜTI BALESETEK Békéscsaba és Kondoros kö­zötti útszakaszon ittasan vezet­te segédmotorkerékpárját Fele- gyi Pál békéscsabai lakos, majd hirtelen, irányjelzés nélkül ka­nyarodott balra. Nem vette ész­re az őt már előző Bujdosó Im­re motorkerékpárost és összeüt­köztek. A motorkerékpár veze­tője a baleset következtében sú­lyosabb, míg Felegyi könnyebb sérülést szenvedett. Tegnap Mezőkovácsházán az Árpád úton ugyancsak az irány­jelzés elmulasztása miatt tör­tént baleset. Kovács András 66 éves éjjeliőr kerékpárjával sza­bálytalanul fordult és összeüt­között a vele egyirányban ha­ladó és már előzésben levő Má­zán György medgyesegyházi motorkerékpárossal. Szerencsé­re Mázán könnyebb sérüléssel úszta meg a szabálytalankodó kerékpárossal való „találko­zását”. Miért drágább? A remetei gátszakaszon kedden délután szinte forrt a levegő. A kegyetlen me­legben veríték csurgóit a védekezésben dolgozó ka­tonákon és a közerő embe­rein. Érthető örömmel fo­gadták tehát a Gyulai ÁFÉSZ SB 67—82-es for­galmi rendszámú gépkocsi­ját, amelyen Varga György citromos hűsítőt hozott, il­letve árusított. Az öröm azonban korai­nak bizonyult. A máskor kellemes aromájú hűsítő megsavanyodott a katonák szájában, amikor Varga György üvegenként 3 fo­rintot kért a kereskede­lemben 2,40 forintos áron forgalomba hozott frissítő­ért. Sokan megkérdezték tő­lem, miért drágább ez a gáton? Nem tudtam vá­laszt adni, mint ahogyan Varga György sem tudott mást mondani, mint azt, hogy „olyan hirtelen jött minden”. Arra nem volt alkalmam, hogy a Gyulai ÁFÉSZ ve­zetőit megkeressem. Ezért így kérdezem sok árvízvé­delmi katona és munkás nevében: Miért árusítanak 60 fillérrel drágábban a gá­tak védőinek? B. 3. millióba kerül, s megvalósítását a mezőberényi ktsz-ek együtte­sen oldják meg. Az állami dotá­ció 2 millió 200 ezer forint lesz. Az új szolgáltató-kombinátban férfifodrászat, cipőrészleg, ruha­tisztító és mosóüzem, háztartási gépek felvevőhelye és bútorbe­mutató helyiség kap helyet. Ké­sőbb kapcsolódó, beruházásként a Gyomai úton a műszaki ktsz telephelyén autószerelő üzem készül el. — KÁRTÉRÍTÉS CÍMEN az Állami Biztosító gyulai járási fiókja májusban 8 millió 84 ezer forintot fizetett ki. Kedden délután Orosházán a Bajcsy-Zsilinszky utcában halá­los baleset történt. Kiss László, a kardoskúti Rákóczi Tsz trak­torvezetője figyelmetlenül hajtott ki egy kapubejárón, ledön­tötte a kőkerítést, amely maga alá temette Verasztó Ferencné orosházi lakost, aki a helyszínen meghalt. Fotó: S. F. cA un§tephre A Gyulai Kertészeti Vállalat­nál különös gonddai készítenek elő mintegy 20 ezer tő virágot és növényt. Ezek; szegfű, tage- tes, ageratum, statice stb. a Bé­kés megyei „színeket” képvise­lik egyrészt az augusztus első felében Szegeden megrendezés­re kerülő virágkötészeti verse­nyen és kiállításon, másrészt az augusztus 20-i debreceni virág­karneválon. A vállalat az eddigi hagyomá­nyokhoz méltóan szeretne sze­repelni, ugyanis az elmúlt évek­ben szép sikerrel vettek részt hasonló rendezvényeken, s több díjat hoztok el. —« AUSZTRIÁBA UTAZIK Csorvásról két kertészeti szak­köri tag, akik 10 napos tanul­mányút során egy osztrák gaz­daságban a permetezés nélküli szőlőkultúrát tekintik meg. Tár­gyalnak szaporítóanyag beszer­zéséről, és tapasztalatcserét folytatnak a növényi kártevők elleni védekezésről. — OLVASÓTEREM A SIVA* TAGBAN. A mongol fővárosból hétfőn, elindult egy orvosi ren­delőt, könyveket, kulturális és közszükségleti cikkeket olvasó­termet és gyermekraj Ráállítást szállító vonat, amely 2 ezer ki­lométeres vonalon közlekedik majd. A tanév folyamán a Békési Kosárüzem elküldte képviselő­jét a három békési általános iskolába, aki elbeszélgetett a gyerekekkel. Ismertette az üzem munkáját, a felvételi lehetősé­geket, s a szociális kedvezmé­nyeket. A gyerekek tanulmányai során a kosárüzem telepein tett tanulók üzemlátogatások alkalmával már valamelyest betekintést nyertek az itt folyó munkába, s a sok­oldalú tájékoztatás nyomán tíz tanuló ment kosárfonó szakmun­kástanulónak, húszán pedig át­képzésnek jelentkeztek, mert így hamarabb jutnak kereset­hez. — TŰZOLTÓ-TOVÁBBKÉP­ZÉS. A szarvasi önkéntes tűz­oltók elméleti és szakmai to­vábbképzését a Megyei Tűzren- dészeti Parancsnokság irányel­ved alapján szervezték meg a testületek vezetői. Havonta egy­szer 2 és fél órás elméleti ok­tatást tartottak, amelyeken az önkéntesek 60 százaléka vett részt. — FAHÄZAK. Ä sátoraljaújhe­lyi faipari szövetkezet egyik legnépszerűbb terméke az ÉR­DÉRT típusú előregyártott, ré­tegesen hőszigetelt faház. Két új gyártmányuk közül az égjük a 14 férőhelyes, fürdővel, főző­fülkével és terasszal felszerelt egyemeletes vadászlak, a másik a kétszobás, összkomfortos csa­ládi ház. Btm mutass Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, m. emelet Telefon: 12—195. 12—296 Kiadja a Békés megyei bankiadé Vállalat, Békéscsaba, H., Tanácsköztársaság útja 8. Telefon: il—021, U—051 Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési db egy hónapra 20.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Index: 25 051 Csak vasárnapig lesz Békéscsabán új látványosságokkal a világhírű német Luna Park (ÖR1ÄSFÖK, SZELLEMVASÚT, NEVETÖHÁZ, ÓRIÁSKERÉK, LENG ETŰV ASÜT, GYERMEKKARUSSZEL SOK NYERÉSI LEHETŐSÉG, CÉLLÖVÖLDÉK, ROTOND, LABDADOBÁLÁS ÉS SOUVENIR.) 110810

Next

/
Oldalképek
Tartalom