Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-17 / 114. szám
Koszta kapta a Koszta Egy héttel ezelőtt, május 10-én, vasárnap a déli órákban nyílt meg a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeumban a VI. Dél-alföldi Tárlat, amelyen Csongrád, Békés és Szeged képzőművészei mutatták be legújabb alkotásaikat. A Csongrád megyei párt- és állami vezetők, valamint nagyszámú közönség jelenlétében dr. Koncz János, a megyei pártbizottság osztály•Miinii«u»uii*iw«iiimiiini««*i«i Rozália idén •plakettet vezetője mondott megnyitó- beszédet, ezt követően pedig dr. Bajomi Sándor, a szentesi városi tanács vb-elnöke átadta az idJei Koszta-emlék- plakettet és a vele járó pénzjutalmat Koszta Rozália gyulai festőművésznőnek. A VI. Dél-alföldi Tárlat anyaga Szegeden, júliusban Gyulán, augusztusban Szentesen kerül bemutatásra. Stúdiószínház Arbuzov háromrészes párbeszéde Tegnap éjszaka mutatta be Békéscsabán, a Jókai Színházban a „Viharsarok 70” stúdiószínház Arbuzov; Az én szegény Maratom...” című drámáját. Űjabb előadása ma délelőtt 11 órakor lesz Marat — Gonda György, Leonyidik — Kovács Lajos és Lídia Felkai Eszter. Marat — Gonda György és a Lídia szerepét második szereposztásban alakító Lestyán Katalin, (Fotó: Demény) Rajz a tízforintoson Arannyal fizették és a vérét adta A sajtótörténet része, amit alkotott. A Ludas Matyi múl/t századi elődeiben olyan híres volt Kakas Márton, az éles -welvű kritikus, mint manapság Jucika, vagy Levelesmé. Még híresebb is, sokkal. Vagy a kigúnyolt vidéki képviselő, Tal- lérossy Zebulon, a mindig botránkozó vénlány, Katiik Izabella, a kiegyezés utáni korszak csíkos nadrágú, lakcipős képviselője, Fejbó- " v iT<sTfrtP, meg a falusi néptanító, az Éhös Péter. Remekül , ’’emzett figurák, pompás rajzok, az első magyar karikatúrák. Alkotójuk: Jankó János. Született 1833. november elsején, Tótkomlóson. Apja, idősebb Jankó János falusi szűcsmester, anyja Tomka Zsuzsanna. Nem sok kalácsot aprítottak a kis Jani tejébe, soványan eresztett a szűcsmesterség a szegény faluban. Olyan soványan, hogy meg se lehetett élni belőle. Az apa cselédnek áll egy örmény kereskedőhöz a gyerek mégis eljut a szarvasi gimnáziumba. Tanul és... rajzol. Tizenöt éves, amikor kitör a negyvennyolcas forradalom., és hazasodorja a gimnazistákat, a szülői házhoz. Jankó nemzetőrnek jelentkezik, de nem fogadják, túl fiatal ahhoz. 1850-ben újra Szarvason, aztán Eperjesen tanul. Az anyja papot szeretne nevelni belőle, a fiú azonban hallani sem akar erről, összeszedi rajzait, Pestre utazik. Hamarosan kedvelt alakja lesz a Gránátos utcai Komlókért művészkompániájának, Than, Lotz, Ligeti jár oda... Vázlatkönyvei teli vannak a nép életéből merített víg és szomorú jelenetekkel. A népies életkép bölcsőjét Jankó is ringatja... Oldalakat lehetne írni róla, mint ahogy megtette M. Kiss Pál tanulmányában, a gyulai múzeum kiadványsorozatának 29. kötetében. Mégis kevesen ismerik Jankó Jánost. A ház, ahol született, Tótkomlós szélén áll, a Kaszapert út mentén, nem messze a malomtól. Az utca, ilyenkor május közepén, csupa zöld. Zöldek a fák, és a pázsit a házak előtt. A két- ablakos, emléktáblás házzal szemben vagy ötven kiscsdbe csipog, rohan, friss tízórait kapnak Kmetykó nénitől. A férje az ajtóban áll, nézi, kisüt-e ma a nap? Szíves-szavúak, beszédesek. Kérdezem a Jankó-házat. Ilyen volt mindig? — Nem volt az ilyen lelkem, dehogy volt... Olyan fehérre meszelt, alacsonyka, mint ez a mienk. A tetején meg zsindely, még negyven éve is. De a fátok, meg a beosztás, az a régi. Elhallgat kicsit, aztán bevallja: „nehezen megy a magyar szó, kár, hogy szlovákul nem ért.” Kmetykó bácsi segít a bajon, és csevegünk tovább, szép komótosan. — Valami rajzolóféle volt, oda is van írva, az emléktáblájára. Rajzolóművész. A község állította azt a táblát, 33-ban. Emlékszem rá. Akkor is megnéztem. rafiájában: „Ábrándozott arról, i hogy kis gazdaságot vásárol szü- | lőföldjén. Tótkomlóson, és félig í abból, s félig a művészetből fog élni. De ez a gondolat csak ábránd maradt. Beletörődött tehát sorsába, és pesti tokosként dolgozott tovább.” Munkácsy Mihály a barátja volt, tanulótársa Bécsben. „Együtt lapozták Jankó vázlatkönyveit — írja M. Kiss Pál —, s Jankó tanácsokat adott a hála jóval fiatalabb védencének közös ügyük, a nép életével foglalkozó képek terveihez. Jankó vázlatkönyvében a többek között egy siralomházi jelenet ! is látható volt, amely Munkácsy- nak a Siralomház első ötletét adta.” A komi ősi magyar iskolában rajztanár, Szokolay Sándor egy terakotta-szóbrot hoz. Tejsi Mihály. Szokolay Sándor arról is tud, hogy a mester édesanyjának sírköve még mindig megvan az öreg komlósi temetőben ... Negyven évig élt a fővárosban, nagy küzdelmet folytatott a megélhetésért. Arannyal fizették, és a vérét adta: igazi művész volt. Almairól azonban még barátainak is alig beszélt. Festményekről álmodott, melyek közül olyan keveset tudott megalkotni. Arról álmodott, hogy az Alföld népének életét sok-sok vásznon megfesti, hogy elmondja hűségét és szeretetét a föld népe iránt, ahonnan érkezett. Karikaturista lett, országhírű, világhírű. Hetvenezer rajzából már alig ismerünk valamit. Szülőfaluja, szülőmegyéje törleszt- hetne valamit az adósságból! Sass Ervin Szembe volt. Tudja, a Mo- tyovszkiék csináltatták meg a házat cserepesre. Hanem az a Jankó, az nagyon okos ember lehetett. Mondják ... Öt éve új tulajdonosok lakják a Jankó-házat. A fiatalasszony édesanyja jön ki a kapun. „Mi nem tudjuk, kiféle ember volt.” Nagyon elszakadt Tótkomlóstól Jankó János, az igaz. Elment! Pestre, aztán, van annak már százhúsz éve is, végleg ott ma-! radt. Haza is alig járt, de —J ahogy M. Kiss Pál írja moinog— Állítólag Jankó műve ez is. Gondolkozó a címe. Érdekes története van. Élt itt, Komlóion egy Jankó nevű idős hölgy. Húsz éve, hogy meghalt. Az ő hagyatékából került hozzám ez a szobor, és Jankó János fából készült, összecsukható festőállványa. Rajzokat is láttam ebben a hagyatékban, de, hogy azok hová lettek, ma már nem tuf-m... Sajnos, az 1933-ban készített emléktáblán kívül semmi sem utal arra, hogy a községnek^ ilyen nevezetes szülötte van. — Van egy tízforintosod? —- kérdi tőlem Tejsi Mihály, a kul- túrház igazgatója. — Talán, mondom némi szerénységgel. Tessék! — Látod ezt a rajzot? Vízpart, öreg fák, furulyázó pásztor, menyecskék, legények. A távolban templomtorony. Jankó János rajza! Itt a neve, a bankó bal sarkában: Jankó J. Pinx. Otthon nagyítóval nézem.. Sugárzó, romantikus hangulat. Jankó életképeinek sajátja. Lám, az ember nem is tudja, pedig néhány tizes megfordult már a kezében. Tejsi Mihály sokat tud Jankóról, fiatal munkatársa már alig. (Ne haragudjon érte, nem az ő bűne.) És, hát a község sem nagyon dicsekedhet. Elfelejtették az 1896-ban meghalt nagy mestert, akit úgy jegyez a sajtótörténelem., hogy a magyar karikatúra megteremtője volt? — Emlékszoba? Nincs anyag. Falumúzeum, az talán lesz, a tanácsnak van pénze rá. Ha a házvétel sikerül, abban Jankónak is helyet kell adni, mondja
