Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-09 / 107. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA TSnO. MÄJUS ft, SZOMBAT Ära: 1 forint XXV. ÉVFOLYAM, 107. SZÁM Történelmi lecke T9<Í5. májas KJencedíIte, ez a ma már történelmi dátum, nem egy-szerűen egy háború végét jelentette, hanem az emberiség szörnyű ellenségének, a fasizmusnak legyűrését. A hitleriz- mus pusztulással fenyegette mindazt, ami szép, nemes és emberséges a világban — a népek azonban megvívták önvédelmi harcukat. A háború legsúlyosabb terhét a Szovjetunió viselte. Hadserege mérte a halálos csapást a náci Németországra, felszabadította Európa számos országát — köztük hazánkat —, megteremtette az alapot a jövő építéséhez. Huszonöt évvel ezelőtt fellélegzett a sokat próbált világ. Tűzijáték fénye lobbant a moszkvai Vörös tér felett, ismerősök és ismeretlenek, arcukon könnyel és mosollyal ölelkeztek össze — háború után, e&_ te hatkor. Konfettizápor árasztotta el a New York-i Brod- way-t; Berlin füstölgő romijai között az igaz német hazafiak már az új élet első lépéseit tették; s harmincöt nappal április .negyediké után az utcára tódultak az emberek Budapesten is... * *-* Azóta negyedszázad pergett le a történelem homokóráján: vajon mi lett a harcban és győzelemben született reményekből? Földgolyónk arculata átformálódott, ma alapvetően más, mint akkor volt. A fasizmus felett aratott győzelem megnyitotta annak lehetőségét, hogy tizennégy országból kialakuljon a szocialista világrendszer. Felbomlott az imperializmus gyarmati rendszere, Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában több mint hetven ország nyerte el függetlenségét. A világon száz- és százmilliók száHnak szembe a háborúval: az emberiség történetében még soha nem alakult ki ilyen szervezetten erős békemozgalom. Ennek a küzdelemnek élén ott találjuk öt kontinens kilencven 'kamme- nista pártját. Ä kép mégsem egyUrteteífi. Egy brit újságíró visszaemlékezéseiben felidézte személyes emlékét a Győzelem Napjáról, amelyet történetesen a moszkvai amerikai nagykövetség épületében at át. A nagykövet asz ablakból figyelte az ürmepiő- kavargó tömeget, azután megjegyezte: „Ezek az emberek azt hiszik, hogy véget ért a második világháború. Pedig tévednek, most kezdődik a harmadik.” A fasizmus eHem harc- éveiben létrejött együttműködést nem sikerült megőrizni a háború utáni időszakban. Az Egyesült Államok imperialista vezető körei hamarosan a hidegháború dermesztő állapotába taszították a világot; megindították az atomfegyverkezési hajszát; nem riadtak vissza helyi háborús agresszióktól sem. A nukleáris világégést — hála a megváltozott erőviszonyoknak — sikerült elkerülnünk, de negyedszázad alatt nyolcvan - nyolc háborút jegyzett fel a kró_ nika. Közöttük nem egyről korántsem beszélhetünk múlt időben. Szabadságharcát vívja a vietnami nép és a háború, az agresszió lángja Laoszt és Kambodzsát is fenyegeti. Nyugtalan a közel-keleti térség, légiharcók és ágyúpárbajok zajlanak a túz- szüneti vonalakon. Rendezetlen az európai helyzet is, huszonöt év alatt nem sikerült egy asztalhoz ifitetnS földrészünk államait. A szocialista országok tavaly tavasszal elhangzott budapesti felhívása óta új mozgásfolyamatok indultak meg kontinensünkön. De a NATO befolyásos körei még mindig meg akarnak torpedózni minden rendezést. Sajátosmi ellentmondásos fejlődés történt e két és fél évtized alatt azon a német földön is, ahonnan a háború elindult. Létrejött a Német Demokratikus Köztársaság, a német munkások és parasztok békeállama, amely a történelemben először már német földön vet gátat a háborús kalandoknak. Németország nyugati felében, az atlanti erők, mindenekelőtt az Egyesült Államok azonban a volt ellenséget hívták szövetségesül az egykori harcostárs ellen. Megtörtént az újrafelfegyverkezés, a Wehrmacht utódjaként életre hívták a Bundeswehrt. Jóllehet ae összpontosított nemzetközi nyomás következményéként az NSZK-nak aM kellett írnia az atomsorompó egyezményt, ratifikálását húzzák-halasztják, befolyásos katonai és politikai körök továbbra is nukleáris ábrándokat dédelgetnek. A Bourbonokra mondták annak idején: semmit sem tanultak és mindent elfelejtettek. Mit mondjunk ma. egy negyedszázad múltán, a bonni Bourbonokra? Nyugat-Németoi-szág — természetesen az Egyesült Államokkal szoros együttműködésben — egyetlen olyan ország földrészünkön, amely nem hajlandó tudomásul venni a második világháború nyomán kialakult új terűié ti - politikai realitásokat. Kétségkívül rákényszerült fél. és negyedlépésekre, de ae elhatározó döntésekkel, így az Odera—Neisse határ elismerésével és az NDK létének nemzetközi jogi tudomásulvételével, még mindig késlekedik. Az évfordulón, az antifasiszta harc hőseinek és áldozatainak emlékművei előtt tisztelegve, mit szóljunk ahhoz, hogy Nyu- gat-Németországban nyíltan működhet és szórhatja mételyét a neofasiszta NPD? Miközben a paragrafusok között bújócskáz- va, Bonnban azon vitatkoznak, hogy „legális” lehet-e az NPD, mi —i történelmi tapasztalataink alapján — csak egyet mondhatunk: a fasizmus roncsoló, akár a rák, írmagját is ki kell irtani. Aki „demökráciásdit” játszik az újfasizmussal, az minden demokratikus gondolat ellensége, ebben nem lehet pardon. Az immár lassan háromnegyed éve működő új nyugatnémet kormánytól elvárná a világ, hogy — nem utolsósorban a fasiszták által meggyilkolt szociáldemokratákra emlékezve — következetesen fellépjen minden neofasiszta, revansista próbálkozás ellen. Sajnos, mindezidáig erre nem került sor... A múltról beszéltünk — és a máról szóltunk. A Győzelem Napja, 1945. május 9-e nem történelemkönyvek elvont leckéjét szolgáltatja, hanem kihat napi harcainkra, erőfeszítéseinkre. A legfőbb tanulság, hogy a béke. a haladás, a győzelem nem hull az ölünkbe — keményen, következetesen. áldozatosan kell küzdeni érettük a fasizmussal, az imperializmussal — minden visszahúzó erővel szemben. Réti Ervin Megyei Ifjú Gárda szemle Vasárnap délelőtt Békéscsabán megyei szemlén vesznek részt az ifjúgárdisták. A járási-városi egységek legjobbjai jönnek majd el a megyeszékhelyre, hogy szakértő bizottság előtt adjanak számot azokról az elméleti s gyakorlati ismeretekről, amelyeket az elmúlt kiképzési időszakban elsajátítottak. A szemlén, amelyet a KISZ Békés megyei Bizottsága rendez, 11 szakasz vesz részt, hogy a különböző feladatok' megoldásában legjobb eredményt elérő elnyerje a Megyei Parancsnokság ván- dorserlegét és megyénket képviselje az Ifjú Gárda augusztusi, Budapesten rendezendő országos seregszemléjén. A vasárnapi megyei szemle 9 árakor kezdődik, helye a békéscsabai Szabadság tér. Ezt megelőzően a részvevők a Dózsa György úton gyülekeznek, majd innen vonulnak a pártbizottság épülete elé. A szemle a Szabadság téren várhatóan £1 óráig tart. Ez alatt az idő alatt — fél 11 óráig — a jelzett helyeken szünetel a közúti forgalom. MA; Tojásgyár a határban Í3. oldal) Összefogásban az erő. (S. oldal) Hármas kitüntetést kapott a Balassi Együttes (<7. oldal) Mini Magazin <3. oldal) Koszorúzás a Győzelem Napja 25. évfordulója alkalmából Tegnap, május 8-áp, a Győzelem Napja 25. évfordulója alkalmából Flórián Borz és Virgil Pop, a budapesti román nagy- követség másodtitkárai Oroshá. zán, a román hősök emlékművénél koszorút helyeztek el. A koszorúzáson részt vettek: Végh Andor, a párt megyei bizottsága propaganda- és művelődési osztályának munkatársa és Ambrus Pál, a párt orosházi városi bizottsága propaganda- és művelődési osztályának vezetője. Ki mit visz az őszi vásárra? Előzetes megbeszélés a KISZÖV-nél Igaz ugyan hogy a Budapesti Őszi Vásár megnyitásának napja még jóval odébb van, hiszen a kapunyitásra csak szeptember j 11-én keiül sor, de a kiállítók [ mór most készülnek az ipar nagy seregszemléjére. Május 8- án pénteken a Kisipari Szövetkezetek Békés megyei székházába 15 kisipari szövetkezet képviselőjét hívták meg tárgyaló- asztalhoz a szövetség vezetői, hogy előzetes megbeszélésen tisztázzák, ki vegyen részt a vásáron és mit mutasson be. A megbeszélést Joó János, a megyei KISZÖV műszaki osztályának helyettes vezetője nyitotta meg. Tájékoztatta a megjelenteket a szövetség elképzeléseiről. Elmondta többek között, hogy az őszi vásár kiállítódnak megválasztásánál azt vették alapul, hogy a vásáron bemutatott termékek tovább öregbítsék megyénk kisiparának hírnevét. Ezután Dékány Gábor, a Szarvasi Va$_ és Fémipari Szövetkezet képviselője — aki egyben a szövetség megbízásából a megyei kisiparosok vásárszervezését is intézi — adott tájékoztatást a technikai lebonyolításról, a jelentkezések módjáról, f Ismertette á megjelentekkel, hogy a tavalyihoz képest az idei vásáron Békés \ megye kisipari szövetkezetei több, mint kétszeres alapterületen — összesen 1200 négyzetméteren — mutathatják be termékeiket. Felkérte a ktsz-ek képviselőit, nyilatkozzanak, ki kíván részt venni a nagy seregszemlén, és md az, amit majd bemutatnak. A végleges kép ugyan még nem alakult ki ezen az első ösz- szejövetelen, de az már biztosra vehető, hogy a Körösvidéki Cipész Ktsz az 1971-es — főleg divat-papucsokból álló — 150 modelljét mutatja be. Érdekessége lesz a kompozíciónak, hogy a papucsok különböző nemzetek, például a török, a görög, a román és a magyar népi formákat és díszítéseket követik. A Békéscsabai Textilfeldolgozó Ktsz új modelljeit, kötött női ruhákat és szövetkabátokat, a Békés megyei Szabó Ktsz pedig slágerét, a műszőrme mellényt, a Békéscsabai Faipari Ktsz a Körös elnevezésű lakószobáját, az Orosházi Lakatos- és Gépipari Javító Ktsz pedig gyógyszertári, laboratóriumi és iszapfajsúly mérlegeit mutatja be. A fővállalkozó, a Szarvasi Vas- és Fémipari Ktsz. többek között lakás- világítási testeket és hőszabályozós vasalókat állít ki. Ott lesz a vásáron a Gyulai Szabó Ktsz, a Szarvasi Ruházati & a Mező- berényi Faipari Ktsz, valamint a Megyei Szolgáltató és Termelő Ktsz. A megbeszélésen nem vettek részt az orosházi, műanyagipari, a békéscsabai vasipari, a gyulai fa- és fémbútoripari, a szarvasi műanyagipari és az Endrődi Cipész Ktsz képviselői, de a KISZÖV megyei vezetői elmondták, hogy számítanak részvételükre az őszi vásáron. B J. Szovjet és csehszlovák vezetők Prágában az Ismeretlen Katona sírjánál Csehszlovákiában folytatódik a felszabadulás negyedszázados jubileumának ünnepségsorozata. Képünk a prágai Viktor-hegyen, az Ismeretlen Katona sírjánál készült. Balról jobbra: V. Bitek, L. Strougal, L, Svábod», L. Brczsnyev és G. Husak. (Teleíotó: CTK—MTI—KS)