Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-31 / 126. szám
Hajnaltól éjfélig munkában a megye egészségügyi brigádja Tudósítónk jelenti Fehérgyarmatról A község jelentős része mégi ina is víz alatt van. Gumikesz-1 tyűben dolgozó katonák kétéltű jánművekkel tömegével szedik össze a fertőző veszélyt jelentő állati hullákat. Fehérgyarmat la_ kosai még nem kapták engedélyt a visszatelepülésre. Guláosi elvtárs, az MSZMP fehérgyarmati járási bizottságának első titkára, Németh Sándor, a községi tanács vb-elnöke örömmel vették, hogy a községüknek Békés megye nyújt segítséget. A megye kezdeményezése után elsőként érkezett a békési segítség. Az árvízsújtotta területek útjain a munkásőrség, a polgári védelem, a honvédségi járművek között — szinte a vízen keresztül — pár nappal a katasztrófa után elsőként kígyózott az a gépesített autóka. raván, amely a Békés megyei pártbizottság és a megyei tanács megbízásából a járványveszély elhárítására az egészségügyi küldöttséget hozta. Jelentjük, hogy azok az elvtársak, akik e nehéz feladatra vállalkoztak, fegyelmezetten, éjjel-nappal dolgoznak. Járműveiken még most sincs „árvízvédelem” felírású tábla, de itt mindenki tudja, hogy melyik a Békés megyei egység. A két nagy teljesítményű Prága szippantó amikor megérkezett, a község vezetői lelkesedéssel fogadták. Németh eüvtárs, a tanácselnök, — aki akkor már az ötödik napon talpon volt —, kérte az embereket, hogy pihenjenek le, beosztásukat azután kapják meg. De ők a hideg szélben és zuhogó esőben megtett több száz kilométeres út után 'azonnal munkát kértek Hittől a perctől kezdve reggel 4 órától este 23 óráig dolgoznak. A vöröskeresztes jelzésű KÖJÁL gépkocsijaink, személyzete, orvosaink, egészségügyi szakembereink nemcsak Fehérgyarmaton, hanem a járás községeiben is, fáradtságot nem isimerve fertőtlenítenek. A 6676 lakosú Fehérgyarmaton 265 ház omlott össze, 243 életveszélyes, 196 még víz alatt van. A még lakható 892 lakásban és a középületekben kell elhelyezni majd a visszatelepülő lakosokat. A jelenleg még lakható épületek közül többnek az állapota romlik, számítani lehet arra, hogy lakhatatlanná válnak; A természet erői, a szennyes ár elpusztította a vetést, az állatállományt, megroppantotta a házak gerincét, de nem törte meg az embert. Minden a földön hever, de az ember talpon van és felülkerekedik minden nehézségen. Az emberek meggyötört arcáról leolvasható, hogy bíznak a jövőben, mert érzik — se továbbiakban egyre inkább érezni fogják — társadalmunk segítségét. A szennyes ár sok egészség- ügyi gondot okozott. Minden fertőzött. A községbe csak azok léphetnek be, akik védőoltást kaptak. Békés megye egészség- ügyi segítsége sokat jelent. ÁLLAMI VÁLLALAT több helyiségből álló épületet bérbe venne Ajánlatokat a Békéscsabai hirdetőbe kérjük „Május” jeligére. 110557 Együttműködve más alakulattal, 1 a kutakat, a középületeket, a hajléktalan családokat befogadó épületéltet, a közétkeztetés cső- i mópontját fertőtlenítik. A Kö- j JÁL dolgozói a járási kórház és i környéke helyreállításán dolgoznak. A munkálatok irányítója dr. Fazekas János járási főorvos, aki hetek óta talpon van. Jelesre vizsgázott orvosi hivatásból. Egy percre sem hagyta él a köz- j ségét, járását. Fehérgyarmaton talán mindenki tudja, hogy Békés megye segíti a bajbajutottakat. A megye üzemeinek, lakosságának gyors segítése szinte példátlan. Vasárnap reggel megérkezett az első vöröskeresztes szállítmány; j takarót, ágyneműt, gyermek- és férfiruhát, alsóneműt tartalmaA Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat dolgozói az árvizikárosultak megsegítésére egynapi keresetüknek megfelelő pénzösszeget ajánlottak fel, ami összesen csaknem 200 ezer forintot tesz ki. A Szamos menti Fehérgyarmaton levő új téglagyár az árvíz miatt tönkrement. A vállalat elhatározta, hogy segítséget nyújt a gyors helyreállításához. Ezért egy műszaki vezető és egy gépésztechnikus irányítása alatt tíz szakmunkást küld a helyszínre. A használhatatlanná vált gépalkatrészeket a békéscsabai központi gépműhelyben soron kívül elkészítik. A lakásépítés meggyorsítására a műszakiak egy középfaJblokk-gyártó üzemet terveznek. Az üzem Fehérgyarmaton hamarosan megépül. A gyártási folyamat betanítására szakembereket küld a vállalat. A megye téglagyáraiban a dolgozók különböző vállalásokat zott. A községi tanács elosztó bizottsága a küldeményt már szétosztotta a rászorultaknak. Példás gyorsasággal érkezett meg egy zöldáru-küldemény. A község vezetői, ha Békés megye segítségéről beszélnek, nem tudnak meghatottság nélkül szólni. Az itt működő megyei küldöttség útján köszönik a segítséget. Az egészségiügyi munkálatok befejezéshez közelednek. Napról napra megteremtődnek a feltételek ahhoz, hogy visszatelepítsék az egész lakosságot. A könnyek felszáradnak, megindul az újjáépítő munka. A Békés megyei Tervező Vállalat kármegállapító egysége megérkezett és a helyi erőkkel megkezdik a veszteségek számbavételét. m. m. szabad szombaton cserepet gyárt, a következő szabad szombaton pedig Fehérgyarmaton a helyreállítási munkákban vesz részt. Gyornán ezen a héten nyolcórás műszak helyett naponta 12 órát dolgoztak és 7 családi ház felépítéséhez szükséges téglát gyártottak az árvízkárosultaknak. A két mezőberényi téglagyár dolgozói az elmúlt vasárnap együtt tesen 5, a battonyai pedig 2 családi ház felépítéséhez elegendő téglát gyártottak. A dolgozóknak az a törekvésük, hogy minél több téglát és cserepet termeljenek. Ezzel segítik az árvízikárosultakat, egyúttal pedig azt is, hogy a tervezett építkezések mindenütt megvalósuljanak. Ezért elhatározták, hogy szabad szombatokon és pihenőnapokon is dolgoznák majd. Június 1-től az árvízsújtotta vidékekre napi 8 vagon építőanyag szállítását kezdi meg a vállalat. Derűs pillanat a gáton A frélervezefö A Maros menti lokalizációs gáton dübörögnek a gépek. Kézi szerszámokkal pedig a Békés megyei Polgári Védelmi alakulat katonái egyengetik a gépek előtt a gát rézsűjét. A tenyerek keményen feszülnek a szerszámok nyelére. A tréler fékezve csikorog. Egy pillanatra megáll a munka. Mindenki a nagy monstrum felé tekint, amelynek ajtaja kivágódik, s egy körülbelül 160 centi magas, olajtól ma- szatos ember kúszik le a magas ülésről. Széttekint és elkiáltja magát: — Hé, fiúk, ki itt a főnök? A munkálatokat vezető vízügyi mérnök jelzi, hogy ő. — Meghoztam ezit a „kis vacakot’’ — int az alacsony emberke a tréleren álló 11 tonnás munkagép_ re. — Hová dobjam? Egy pillanatra mindenki meghökkenve néz a monstrum felé, majd a kis növésű emberre. A sza- kaszmémök megjelöli az erdőn túl azt a pontot, ahová a munkagépet le kell „tenni”, de megjegyzi, hogy az erdő, amelynek fái jó kar- vastagságúak, útban vannak. Miután elolvassa a tréler oldalán, hogy a gép a zalai olajmezőkről érkezett, őszinte csodálkozással kérdezi az alacsony trélervezetőt: — Ember, hogy talált ide? — Itt vagyok. Ez a lényeg, nem? S valóban a lényeg az, hogy meghozta a nehezen várt munkagépet. — Szóval, oda dobjam? — néz a megadott irányba a tréler vezetője. — El van intézve — villantja ki olajos arcából a fehér fogait. S mint a macska, kúszik fel a magas ülésre. A felbődülö motor mozgásba hozza a gépet. Az amúgy is kivágásra ítélt fák recsegve törnek, amikor eltűnik közöttük. Tán öt perc sem telik el, s már jön is vissza. Csak úgy a vezetőülésről int ki. * — Jó munkát, fiúk, viszlát, rendben van minden. A munkagépszállító már el is tűnik, hogy újabb erőt hozzon valahonnan távolról, mint ahogyan ezt is. A katonák arcán vidám derű. Egy pillanat a megfeszített munka ritmusában, amely további erőt ad a katonáknak ahhoz, hogy legyőzzék az időt. Nem tudtam meg az alacsony növésű, kemény gépkocsivezető nevét, s talán senki azok közül, akik a jelenetnek tanúja volt. De így, ismeretlenül köszönjük azt a néhány vidám pillanatot, amit megjelenésével szerzett a Békés megyei „fiúknak”. B. J. Építőanyaggal segítik az árvízsújtotta községeket Pihenőnapokon is dolgoznak a megye téglagyáraiban csabai 1. sz. téglagyár nyolcszoros szocialista brigádja az egyik Ösztönzés a tapasztalatok hasznosítására Véget ért a IX. Közgazdász Vándorgyűlés A békéscsabai IX. Közgazdász Vándorgyűlés 3 napos ülésszak: szombaton véget ért. A napi eseményekről rendszeresen beszámoltunk lapunkban, s az utolsó nap is megérdemli a figyelmet, hiszen a záróülés méltó befejezése volt a jól sikerült rendezvény- sorozatnak. A IX. Közgazdász Vándorgyűlés eseményein, az előadásokon és a szekcióüléseken, több mint 800-an vettek részt és a hét szekcióülésen elhangzó 28 előadás kapcsán — a vállalati belső mechanizmus problémáit feszegetve — 80 hozzászólás hangzott el. A Viharsarok fővárosában az elmúlt 3 napon közéletünk sok neves személyiségét köszönthettük, köztük; Nyers Rezső élvtársat, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, dr. Bognár József akadémikust, miniszterhelyetteseket, vállalati igazgatókat és hazánk neves közgazdászait. A vándorgyűlés résztvevői szombaton délben utaztak él Békéscsabáról, a jövő évi, egri viszontlátás reményében. Pergessük vissza a tegnapi eseményeket és összegezzük az utolsó napi programot! Az ifjúsági ház nagytermében tartott plenáris ülésen, zsúfolt széksorok előtt, Poros Tamás, az Egyesült Vegyiművek igazgatója foglalta össze a szekcióüléseken elhangzott vitákat. Elmondotta, hogy a vándorgyűlés előadásai a vállalati belső mechanizmus problémakörét teljességében felölelték és rámutattak mindazokra a hiányosságokra, amelyek gátolják a miikromeehanizmus hatékony és racionális működését. Sorra vette az egyes szekciókat és részletesen foglalkozott az ott elhangzó megbeszélések tapasztalataival. A vándorgyűlésen résztvevő vállalatok képviselői panaszolták, hogy legtöbb területen nagy gond a forgóalap-ellátottság fe- szítettsiége. A pénzpolitika mind makro-, mind pedig makroszinten korrekciókra szorul. Hiába, hogy a kereskedelemben — az egyoldalú lehetőségek miatt elsősorban a beszerzési apparátus fejlődött, míg az értékesítési szervezet az előbbihez képest háttérbe szorult. Emiatt aztán sok jogos kifogás érte a különböző szintű kereskedelmi szerveket. Sok szó esett a szekcióüléseken — mondotta az előadó — a vállalati információs rendszer fejlesztéséről, a gépi adatfeldolgozás lehetőségeiről, valamint az egész ügyviteli munka korszerűsítéséről. Jó példaként említette — a Békés me- gydi felszólalások nyomán — az orosházi termelőszövetkezetek és a Békéscsabai Kötöttárugyár olyan irányú törekvését, amely a számítógépek alkalmazását szorgalmazza. Mind a szekcióüléseken, mind pedig az első napi vitaindító előadásiban a felszólalók szinte külön témaként foglalkoztak a különböző szintű gazdasági vezetők szakmai félkészültségével, rátermettségével és az optimális vezetői módszerekkel. E témához szorosan kapcsolódik a differenciált anyagi érdekeltség problémáinak, a vándorgyűlésein sok polemdzációra okot adó vitaanyaga. Nagy kár, hogy az anyagi érdekeltség vállalaton belüli megoldásainak kérdésével a vándorgyűlés résztvevői, az idő rövidsége miatt csak részleteiben ttidtak foglalkozni és éppen ezért kell továbbra is napirenden tartani a különböző gazdasági ösztönzők kidolgozásának szükségességét. Poros Tamás után. a plenáris ülés elnöke; Faluvégi Lajos pénzügyminiszter-helyettes, a TIT Közgazdasági Választaná- j nyának elnöke vette át a szót. A pénzügyminiszter-helyettes zárszavában mégegyszer összegezte a IX. Közgazdász Vándor- gyűlés mindazon tapasztalatait, amelyek hasznos segítségül szolgálhatnak a vállalati belső mechanizmus korszerűsítéséhez. A 3 napos szimpózium kettős tanulságaként említette azt a tényt, mely szerint: receptet adni nem lehet a vállalati belső mechanizmus fejlesztésére, másrészt hangsúlyozta, hogy a vándorgyűlés is segített a közgazdász-közvélemény figyelmét a gazdasági fejlesztés vállalaton belüli tartalékainak feltárására fordítani. A szónok hasznosnak ítélte a szekcióüléseken elhangzó vitákat, amelyek elsősorban a közgazdászok aktivitását, polemizáló készségét bizonyítják. A vándor- gyűlés fő erényének tartotta, hogy a 3 napos tanácskozás olyan teret és lehetőséget adott a különböző szintű gazdasági vezetők találkozójára, amely jó alap lehet egy, az eddiginél .hatékonyabb, nagyobb gazdasági eredményeket produkáló vállalati mechanizmus elvi kidolgozására. A kibontakozó önkormányzati rendszer, az újraszerveződő tanácsi rendszeren keresztül olyan új típusú kapcsolatokat teremthet a vállalatok és tanácsok között, amelyek önként kínálják a lehetőséget a vándorgyűlésen is elhangzó problémák megoldására, Végezetül, de nem utolsósorban, Faluvégi Lajos köszönetét fejezte ki a XX. Közgazdász Vándorgyűlés országos és helyi rendezőinek és hangsúlyozta, hogy a jó felkészülés, a zökkenőmentes szervezés nagyban hozzájárult a tanácskozás sikeréhez. Megköszönte a „magyaros” vendéglátást és a résztvevőknek sok sikert kívánva a plenáris ülést berekesztette. A hivatalos záróakkordot egy „nem hivatalos”, ám semmivel sem kisebb értékű baráti megbeszélés követte. A Békés megyei vendéglátók nevében dr. Szabó Sándor, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkára köszönte meg a vándor- gyűlés résztvevőinek és a szervezésben közreműködő politikai, társadalmi és gazdasági szervek képviselőinek odaadó munkáját és segítségét. tmmcmzza 0 1970. MÁJUS 31.