Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-20 / 116. szám

feiet a Fecske Mármint * Fecske cigaretta. Az egyik napilap tudósítójának nyilatkozták ezt a dohányipar vezetői. Számokkal érzékeltet­ték, hogy tavaly még mennyi­vel előzte meg a Kossuth, a Munkás és a Symphonia a fil­teres csodacigarettát, de ez év áprilisának végéig mind a hár­mat túlszárnyalta a Fecske. Tűnődtem, hogy vajon miért? ízlés,- vagy szokásváltozás? Avagy a „stikában” és a nyíltan dohányzó gyerekek tömegei se­gítették elő a Fecske szárnyalá­sát? A három eddig vezető ver­senytárs-cigarettát szívók ugyan­is nehezen váltanak át a jóval „ gyengébb dohányból készülő és elég nehezen „slukkolható” Fecskére. Miért tört mégis elő­re? Ezt már hangosan kérdez­tem, erős dohányosok többnyire Kossuthot. Symphoniá-t és Munkás-t füstölők társaságában. Pillanatok alatt megsemmisí­tették azt a következtetést, ami­re hosszú tűnődés után jutot­tam. Egyszerűen azt mondták, hogy tavaly is, azelőtt is rossz minőségű, csummás, túlságosan sok nikotint tartalmazó dohány­ból készült s készül az idén is a Kossuth, a Symphonia és a Munkás. Annyira „éghetetlen jók”, hogy többségét csak két- háromszori újragyújtás után le­het elszívni. Cj, a Munkással azonos mi­nőségű dohányból készülő füst­szűrös cigarettát is ígér a do­hányipar. Az újat mindenki mindenből szívesen várja, mert remélhető: hátha jobb lesz az eddigieknél. Azért nem ártana az újabb cigarettafajták kutatá­sa közben a régiekre is nagyobb gondot fordítani. Azok kedvé­ért. akik kitartottak — ha néha dühöngve is. — a Kossuth, a Symphonia és a Munkás mel­lett. azóta, hogy ezeket gyárta­ni kezdték. K. I. Mezőberény hatá­rában, a 47-es úton egy Moszkvics 408-as seper, úgy 80—90-nel. Előtte idősebb atyafi pedá­lozik, szemmel lát­hatóan olyan álla­potban, amit a KRESZ szemérmesen „bizonytalan járású egyén”-nek szokott titulálni. A Moszkvics két­ségbeesetten dudál, az atyafi berezonál egészen az útközépig és ott szépen lete- nyerel. Biciklistől. A fék jó, a ref­lexekkel sincs külö­nösebb baj; így az „Ügyeletes riporte­rünk jelenti” rovat szegényebb lett egy eseménnyel. Szeren­csére! A vezető kiszáll. Zord arca nem sok jót ígér, de amikor közelebbről szem­ügyre veszi a kótya- gosan álldogálló hul­lajelöltet; álprogra­mozza magát, s tett- legesség helyett a következő magas­röptű szózatot intézi hozzá: — Bátyám, hogy a fenébe volt mersze ilyen tökrészegen felülni erre az átko­zott tragacsra , és ide-oda csámborogni az úton! Hogy ma­ga még él, azt egye­dül csak nekem kö­szönheti. Ezért hát, mint második atyád — vált át közvetlen családias hangra — engedd meg édes fi­am, hogy sürgősen kivonjalak a forga­lomból, mielőtt még valaki kivasal, mint azt a sündisznót... A szót tett követ­te; az erősen illumi- nált honpolgár le lett fektetve az útmenti árok belső oldalára, egy szárazabb részre. — Ha fázol fiacs­kám, takarózz be a biciklivel. — S — —, amelyet szíves figyelmükbe ajánlok. Először is, ha valaki el­távozik a Főtérről, sétára indul a folyóhoz, a Sziklás Dombokra vagy bárhová, feltétlenül mond­ja meg a többieknek, hogy hova készül, merre megy. Javaslom, hogy lehetőleg kettesével, hár­masával induljanak útnak, több szem többet lát. És mindig le­gyen maguknál valami fegyver, ha más nem, legalább egy hu­sáng. Bakancs vagy magas szárú cipő nélkül ne járkáljanak, a sucurik, a mérges kígyóik miatt. Legtöbbje a boka táján igyek­szik megmarni áldozatát. Aztán meg eszükbe ne jusson véletle­nül, hogy a folyóban fürödjenek, kész öngyilkosság! — Köszönöm, pariié — bor- zongott össze a nagy forróság ellenére Juanita és még szoro­sabban magához ölelte a kisku­tyáját. — Nekünk Pedróval eny- nyi elég is. Amíg meg nem ér­kezik az a nyavalyás bárka, mi ki sem tesszük a lábunkat ebből a barakból. Hiszen itt más Sincs, mint veszély! Hogyan élhetnek itt egyáltalán emberek? Plom­bái atya felsóhajtott. — Nehezen, senhorita. Nem múlik el hónap szerencsétlenség, sebesülés, betegség, haláleset nélkül. Ezzel kapcsolatban nyomatékosan figyelmeztetem önöket az ösvények tiszteletére! Campomanes úr, akin már nyoma sem látszott az előző nap fáradalmainak és a nagy' asztal túlsó végén farrinchát evett ananászlekvárral, felkapta a fe­jét. — Az ösvények tisztelete?! Az micsoda? Az előadó levette, egy bőrda­rabkával tisztára törölte bepá­rásodott szemüvegét, csak aztán válaszolt. — Talán észrevették már. hogy a Főtér másik oldaláról leeskeny ösvények húzódnak az őserdőbe. Minden ösvény kez­detén feltűnő jelek láthatók, le­hántolt kérgú, pirosra, kékre festett karók vannak a földbe szúrva vagy lécdarabkákat erő­sítettek andrásikereszt alakban vagy más formában a fákra, másutt színes rongyokat kötöz­tek fél. A két olasznál, a Borelli testvéreknél például zöld üveg­palackot húztak egy bot végére. Ezek a különböző jelek azt tu­datják, hogy melyik ösvény kié, kinek, illetvt kiknek a bánya­telkére vezet. A miineárók egy része magányosan dolgozik, de van,ahol ketten, hárman álltak össze. Többnyire a egynemze- tiségűek vagy barátok, vagy akik nehezen viselik el az egye. düllétet. Akadnak, akik — eny­hén szólva — nem kedvelik egymást különösebben, de szö­vetkeztek, mert külön-külön nem volt elég pénzük a bérleti díj lefizetésére. A lényeg az, hogy ezekre az ösvényekre, amelyek az Aranypatak partján szigorúan meghatározott parcel­láihoz vezetnek, csak a tulajdo­nosok léphetnek. A különleges megbízott kivétel ez alól, meg én. De elárulhatom, hogy szóló­ban mi sem szívesen merészke­dünk rájuk, és ha a szükség mégis rákényszerít, egész úton hangosan kiabáljuk a nevün­ket. Az ösvény tulajdonosa ugyanis büntetlenül megölhet bárkit, akit a saját ösvényén, illetőleg a bányatelkén talál. Erre a kegyetlen törvényre azért van szükség, mert az aranyásó a vityillójában őrzi minden kincsét, minden remé­nyét egy jobb életre. A kimo­sott aranyport, aranyrögöket, az orvosságát, az élelmiszereit, szerszámait, a szerződési ok­mányát. Ha bármelyiktől meg­fosztják — elveszett ember. (Folytatjuk) Gyermekvédelmi napok A Békés megyei Gyermek­védelmi Napok keretében va­sárnap rendezték meg Gyula- Remetén a megye nevelőott­honaiban élő állami gondozot­tak találkozóját. Ezen részt vett többek között Csete József, a Békés megyei Tanács művelő­dési osztályának munkatársa, Kovács László gyermekvédelmi főelőadó, Székely Jánosné Gyu­la város tanács művelődési osztály vezetője, Kiss László, a Békés járási tanács művelődési osztályának képviselője. Meg­jelentek a gyermekotthonokat patronáló üzemek, szocialista brigádok képviselői is. A nap nem valami biztatóan kezdődött. Felhős volt az ég,, és hűvös szél fújt a fák kö­zött Ennek ellenére a gyer­mekeket szállító autóbuszok már órákkal a kezdés előtt megérkeztek Gyulára. A szí­nes formaruhákba öltözött lá­nyok és az úttörő-egyenruhá­ban feszítő kispajtások, akik Battonyáról, Dévaványáról,. Elekről, Fáspusztáról érkeztek: hamar összebarátkoztaik a ven­déglátókkal. Később a sok jó­kedvű gyermek láttán az ég is kiderült, s mire megkezdődött a hivatalos megnyitó, már „hétágra” sütött a nap. Remetén Tisztelegj! A battonyai nevelőotthon fú­vószenekarának pattogó indu­lóira sorakoztak fel az úttörők, zászlófelvonáshoz. Szebegyinsz. ki Györgyné, Gyula város-járás úttörőtitkára megnyitójában is­mertette azt a féltő gondosko­dást, amellyel államunk törő­dik a szüleiket vesztett gyer­mekekről. Majd a vendégott­honok képviselői szalagot kö­töttek a csapatzászlóra. Ezután az udvaron felállított színpad­hoz vonultak a részvevők, s kezdetét vette az egész délelőtt tartó kulturális műsor. A gye­rekek megható kedvességgel, bájjal igyekeztek előadni a hosszú hónapok munkájával betanult szerepeket. Nagy si­kere volt a battonyai otthon tanulóiból alakult fúvószene­karnak, a remetei gyerekek vi­dám műsorának, a dévaványai- ák irodalmi összeállításának, a fáspusztaiák — már több me­gyei versenyben kiválóan sze­repelt — énekkarának, de a legnagyobb sikert az eleki kis- és nagycsoportos lányok, fiúk aratták. Műsorukat többször szakította félbe a nyíltszíni taps. A kultúrműsoi és az ebéd után sportműsor következett. Először felavatták az új kézi- labdapályát, majd megkezdőd­tek „az öldöklő” küzdelmek labdarúgásban, röplabdában, kézilabdában. A gyerekek, az egész napos szórakozástól fá­radtan, de ragyogó arccal száll­tak fel a járművekre s az egyik fiú kifejezően summázta a találkozó sikerét: — De szép nap volt! B. O. R 1970. MÁJUS 20. ** Dohra Anna verset mond. Az eleki sztárok a színpadon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom