Békés Megyei Népújság, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-21 / 92. szám
Leninre emlékestek a csabai tss-ek fiataljai A békéscsabai Lenin Termelő- szövetkezet KISZ-istáinak egy része vasárnap, április 19-én, kora reggeltől gléclában állva várta a vendégeket a közös gazdaság kultúrterme előtt. A város négy termelőszövetkezetének fiataljai ugyanis a KISZ-akció- program szerint ezen a napon ünnepelték Lenin születésének 100. évfordulóját. A vendégek időre meg is érkeztek. Megtelt a nagyterem, pedig, amint Somogyi János, a Lenin Tsz KISZ-titkára elmondta, a gépeken dolgozó fiatalok nem jelentek meg. Kint voltak a határban, hogy a megkésett1 tavasz miatt elmaradt mezőgazdasági munkákat pótolják. Az ünnepélyes aktust a békéscsabai IV. számú és a kismegyeri általános iskola úttörőinek műsora vezette be. Lenin neve csendült versben és dalban a fiatal ajkakon, s az ugyancsak fiatal közönség hálás tapssal jutalmazta az úttörők műsorát. Ezután Somogyi János üdvö- zölte a négy termelőszövetkezet fiataljait, a városi párt végrehajtó bizottságának nevében megjelent Sasala Jánost és a j városi KISZ végrehajtó bizottságát képviselő Futó Sándort. Üdvözölte a vendég-tsz-ek gazdasági és pártszervezeteinek képviselőit, valamint a Központi Tiszthelyettes Iskola növendékeit, katonáit, akik együtt ünnepeltek a terméLöszövetkezet KlSZ-istáival. Ezután felkérte Sasala Jánost, az ünnepség szónokát, tartsa meg emJékbes zédét a proletárforradalom nagy vezéréről, Leninről. S, mint a műsor alatt, a megemlékezés során is éreztük a nagy forradalmár jelenlétét. Annak az embernek szellemét, aki kimondta: „Kenyeret az éhezők, nek! Hatalmat a szovjeteknek! Békét a népnek!" Az ünnepélyes megemlékezés után a Lenin Termelőszövetkezet pártszervezetének titkára, Kesjár György ismertette a vendégekkel a közös gazdaság munkáját, eredményeit Elmondta: nincs szégyenkezni valójuk a nagy forradalmár nevét viselő közös gazdaság dolgozóinak, fiataljainak. Elért eredményeikkel méltókká lettek s azok is maradnak nagy névadójukhoz. Ezután a Központi Tiszthelyettes Iskola KlSZ-bizottságá- nak nevében Gaál László főhadnagy át. adta a termelőszövetkezet párt- és KlSZ-szerveze- tének a katonafiatalok ajándékét, egy nagyméretű Lenin mellszobrot. Az ünnepséget szellemi vetélkedő és sportversenyek követték. Ezalatt a vendéglátók konyháján megfőtt a jó ebéd, amelynek elfogyasztása után ké_ ső estig táncoltak, szórakoztak a fiatalok. — EZ A TAROS az utóbbi tíz évben többet változott, máat azt megelőzően taser év alatt, — így mondják mai lakói, így a krónika. Amikor 1955-be» ta első bora. kokat felállították, hogy erőművet építsenek nem messze a Tisza partjától ás seregiették ide az építők — csodálkozással, vegyes kétkedéssel — kérdezgették a falu lakói — ugyan — lesz-e ebből valami jó nekünk? A városnak akkor még nyoma se volt Állt a falu, Tiszaszeder- kény, hosszú utcájával, egyforma fehérre meszelt nádfedeles házaival. Alit a falu, több mint 700 éve — halászok, földművesek lakták, amióta 1268-ból az eiső írásos feljegyzés datálódott. SZÁNTÓFÖLD VOLT a terület, amelyet az erőmű helyszínének kijelöltek és megvették egy amerikás magyartól a tanyáját. Az építők, a szerelők nyolc barakkban, meg 100 pal- konyad parasztcsaládnál laktak. Az új városlakóknak szánt első lakásokat 1957-ben emelték a mai város területén vagy négy kilométernyire az erőműtől. Aztán felhúzták a többi házat is. A faluban meg kigyulladt a villany, megszólalt a rádió. És itt. ahol évszázadok, évezredek óta a föld adta a szűkös kenyeret, az ipari fejlődés szédületes méreteket öltött. A dél-borsodi vidék a hazai vegyipar egyik fellegvára lett. A kétszáz megawattos hőerőmű, a lakk-festék és műgyantagyár, a műtrágya- gyár, a műanyagfeldolgozó üzem — egy-egy állomása az ipari fejlődésnek. A falu mellé felépült a város: Iskolákkal, üzletsorral, kultúr- központtal, kehely alakú víztoronnyal, modernségükben már némileg hangulatos lakóházakkal. Amelyeknek természetes tartozéka a távfűtés, a hideg, meleg víz, gáz és a beépített bútor. S a városhoz hozzá mo- demedik lassan a falu is — a régi, zsúpfedeles vályogházakat sorra lebontják és helyébe há- rom-négyszobás, tágas családi házakat építenek. A Tiszai Vegyikombinát, a Tiszai Erőmű Vállalat dolgozói jól keresnek. Sok a magasan képzett szakember, a mérnök, a technikus. A legtöbben szakmunkások — alig van képesítés nélküli segédvagy betanított munkás. A II ezer lakosú Tiszaszeder- kény most Lenin város lesz. Hogyan, miért, mitől? — erre kérem, keresem a választ, a feleletet. A Tiszaszederkényi Városi Tanács V. B. ülésének jegyzőkönyvéből „Tiszaszederkény ifjú szocialista város hazánk felszabadulása óta létejsült és vált virágzó ipari bázissá. Mint a szocializmus szülötte méltó reprezentánsa hazánknak a Szovjetunióhoz fűződő mély és megbonthatatlan barátságának. Vegyiparunk létesítményei nagyrészt a Szovjetunió baráti segítségével és szovjet berendezésekkel épültek fél." És az Elnöki Tanács Lenin születésének 100. évfordulójára, a szovjet és a magyar nép örök barátsága jeléül; a felszabadulás óta épült új, szocialista város. Tiszaszederkény elnevezését ápríHs 22-í haitáQyat Lenin városra változtatta. — Mély és igen szép szimbólum ez a névváltozás — mondja az erőmű egyik dolgozója. — A lenini eszmék diadalát hirdeti, és példázza városunk léte is. Hiszen hol lennénk mi, volt cselédek, summások, ha nincs mellettünk a Lenin alapította szovjet állam, ha nincs felszabadulás? — ÖRÜLÖK, hogy olyan város viselheti Lenin nevét, melynek termékeit az egész világon ismerik, becsülik — jegyzi meg némi szakmai lokálpatriotizmussal a TVK mérnöke. Fehér parasztházban fekete parasztasszony. A ház 150 éves, az asszony 65. — Szeretjük mi Lenint. Az unokám tanulja az egyetemen. Itt vannak a könyvei. Néha, ha kész vagyok a munkámmal, belelapozok. Olvastam már Lenintől is. Nem értettem mindent. De azt tudom, hogy a fiam nem lehetet volna vegyész, a lányom orvos, ha ő nem harcol értünk is. Pedagógusnői a zeneiskolából: — Váratlanul ért a hír, Le- ninváros leszünk, örülök, hiszen nem akármilyen város kapja a nagy forradalmár, államférfi nevét! Sokat is várunk ettől. Én például személy szerint új zeneiskolát. — Mi dolgozók, tudjuk, hogy mit kell tennünk — vélekedik a TVK egyik szocialista brigádja. — Még több helytállásra, társadalmi áldozatvállalásra kötelez bennünket a név viselése. A Szőke Tisza Termelőszövetkezet traktorosa: — Amikor meghallottam a rádióban a hírt, azt mondtam a brigádvezetőnek: no most mutassuk meg, hogy nem érdemtelenül viseljük Lenin nevét Az egyik gépkocsivezető így szól: — Szép nevet kap a város, de most aztán itt az ideje, hogy megcsinálják a városba vézető utat is. — LENIN NEVÉT azért kapta a város, mert eddig is bizonyított. dinamikus fejlődésével, laA békéscsabai Megyei Könyvtárban méltó módon ünnepük | meg Lenin születésének 100. évfordulóját. Április 20-án. délután 4 órai kezdettel a könyv- j tár ifjúsági részlegében A szabadság dalai címmel irodalmi összeállítást mutattak be a Rózsa Ferenc gimnázium tanulói. A műsorban többek között Majakovszkij Beszélgetés Lenin elvtárssal című verse is szerepel, dr. Südi Györgyné pedig Tavasz Magyarországon címmel tart előadást. Az irodalmi délután befejezéseként Leninről és kórnak szocialista közösségével — ez egy fiatal szakmunkás véleménye. Tiszaszederkény még a KGST szerepét is példázza — mondja a kozgazdásznő. — Az erőmű csehszlovák szerelőkkel, a TVK szovjet gépekkel és szakemberek közreműködésével épült. Itt ível a Barátság olajvezeték. És az új gyárakat újból szovjet segítséggel tervezik. Leninváros óriási távlatokat sejtet Jövőre 800 új lakást adnak át. Maketten már látható a 25 ezer lakosúra tervezett város. Dísztóval, toronyházaMsal, üvegfalú középületekkel, bölcső, dékkel, óvodákkal, iskolákkal, öreglek házával. (Pillanatnyilag csak 3 (!) nyugdíjas él a városban, s az átlagéletkor alig éri el a 26 évet) Ipartelepítésre, bővítésre az elkövetkező 10 évben 30 milliárd forintot fordítanak. Kétezer megawattos hőerőmű, kőolaj finomító és a TVK bővítéseként polietilén-gyár épül. Az iskola előtt első osztályos gyerekekkel beszélgetek: — Gyűjtjük a Lenin-képeket — Nekem már tizenöt van. — Nekem nyolc. — Nekem egy, de az a legnagyobb — kiabálják egymást túlharsogva. — Eüi meg verset tudok Leninről — szalad utánam egy szőke kislány — elmondjam? — Mondd! — kérem. LETESZI a táskáját. Hátrasimítja a haját és kedves, csengő gyerekhangján szavalja: „Bejárja bolygónkat Lenin — a bolygónk fölött az éjben. pirosló csillag kering, vöröslő fénye ég fenn". A város közigazgatási határában még az áll az útjelző táblán: Tiszaszederkény, de már megfestették az újat, a messzire látszót, a távlatokat jelzőt: Leninváros. ÉS AMIKOR az építők felvonulnak, hogy új erőművet, olajfinomítót vagy polietiléngyárat építsenek, senki nem csodálkozik, kételkedik, tudják — ebből nekik mindenképpen csak javuk származik. Kádár Márta a felszabadulásról szóló könyvekből, dokumentumokból nyílik kiállítás. A könyvtár zenei részlegében április 22-én délután 4 órakor az ünnepi megemlékezés alkalmából rendezett lemezhallgatáson Lenin-dalokat, eredeti Lenin- felvételeket, s a kortársak, harcostársak lemezen megörökített visszaemlékezéseit hallhatják az érdeklődők. Ugyancsak 22-én „Lenin a bélyegeken” címmel bélyegtárlatot nyitnak meg a könyvtár ifjúsági részlegében. Sasala János, a békéscsabai városi pártbizottság munkatársa a megemlékezés szavait mondja. Nagy figyelemmel és lelkesedéssel hallgatták a megemlékezést a termelőszövetkezeti fiatalok. (Fotó: Béla Ottó) Irodalmi délután, könyvkiállítás, zenehallgatás, bélyegtárlat a Megyei Könyvtár Lenin-centenárium programjában B. J.